Egy zsidó fiú volt az SS kabalája

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. szeptember 30. Ilya Galperin egy fehér-orosz falucskában élt 1941-ben szüleivel, akkor volt öt éves. Ma hetvenkettő és Alex Kurzemnek hívják. A története közel sem szokványos, évtizedek teltek el, mire a saját családjának el merte mondani.

1941. október 20-án a német csapatok elfoglalták a szülőfaluját, majd a férfiakat a főtérre vezényelték, ahol agyonlőtték őket. Alex így veszítette el az édesapját, és miután édesanyja azt mondta neki, hogy őket is így fogják meggyilkolni úgy döntött, hogy elszökik. Elrejtőzött a közeli erdőben és másnap rejtekhelyén hallotta, ahogyan kivégezték az édesanyját és két testvérét. Saját kezébe kellett harapnia, hogy ne kiáltson fel hangosan, mert azzal elárulta volna magát. Miután befejeződött a mészárlás világossá vált számára, hogy ő az egyetlen túlélő.

Hónapokon keresztül azon a néhány kenyérdarabon élt, amit a civil lakosságtól kapott, de befogadni senki nem akarta. Rákényszerült, hogy halott katonákat fosszon ki. Egy civil férfi fülön csípte és az SS egyik lett egységéhez vitte, akik éppen egy iskolában végeztek ki embereket. A kisfiút is beállították a sorba, de ő megkérdezte az egyik katonát, hogy “nem tudna adni egy darab kenyeret, mielőtt megöl?” Ki tudja miért, de megesett rajta az altiszt szíve. Hátravitte az épület mögé és meggyőződött róla, hogy zsidó. Ennek ellenére új nevet adott neki, az egységének pedig úgy mutatta be, mint egy orosz árvát.

Innentől kezdve Alex lett a gyilkolásra kiképzett csapat kabalája. Készítettek számára egy miniatűr egyenruhát és a cipőpucolástól a vízhordáson át sokféle feladatot bíztak rá. Leginkább a katonákat kellett szórakoztatnia, hogy azok “egy kicsit jobban érezzék magukat”. Gyakran használták csalinak, csokival a kezében kellett a zsidókat becsalogatnia a halálvagonokba.

1944-ben a német csapatok elkezdtek visszavonulni, Alexet egy lett család fogadta be. A háború után elhagyta a kontinenst és Ausztráliában telepedett le, ahol megnősült és gyermekei születtek. A borzasztó emlékek nem hagyták nyugodni, de csak 1997-ben merte nekik elmondani, hogy mi történt vele és családjával. Ekkor végre visszakaphatta az eredeti nevét, és azóta fiával együtt egy könyvet is írtak a történetéről.

(Forrás: www.süddeutsche.de, Hetek)

[popup][/popup]