Szombat előfizetés 2017

Egy új szövetség

Írta: Tarbay Ede - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Székely Magda: Összegyűjtött versek. Belvárosi Könyvkiadó, 1992, 156 oldal, ár nélkül.)

Zuhanás, miben szállni kell

sebesség és égtájak nélkül.”

(Pilinszky János)

Minden párhuzam erőszakolt, ezért néha csak érintem Székely Magda és Pilinszky János távoli, szellemi rokonságát, azonosságát és ellentétességét Míg Pilinszky mintha mindig újraírná mások ürügyén is önmaga requiemjét Székely Magda a Hatmillió szenvedését írja meg újra és újra, csendes, és ettől még iszonyúbb, önmagát is marcangoló kegyetlen fájdalommal. Az alapélmény, a szögesdrótok halálos világa közös, és mégis elválasztó: az egyik kívülálló, de látta, átélte, a másik belülről éli, bár csak később látta vagy láthatta. Ezen túl minden párhuzam hamis lenne, ám csak a felületen. Pilinszky szinte megszállottan írt, látszólag volt szűkszavú költő, s a „Szálkák” után áradtak versei. Székely Magda valóban szűkszavú lett, éveken át némaságba süppedt.

A hallgatást most mintha megtörte volna. Az 1979-es „Ítélet”, a válogatott versek után, ha végigolvassuk vékony életművét, az 1962-ben megjelent „Kőtáblá”-t és az 1975ös „Átváltozás”-t, új verset nem találunk, az előzőekből viszont sokat elhagyott. Hogy miért, annak okát csak találgathatjuk. Kiestek a gondolatmenet fő sodrából? Próbálkozások voltak, hangváltás-kísérletek? Túlságosan kimondta, ami versben költői alapállása szerint ki nem mondható? Nincs bizonyosságunk. Azt tudjuk csak, amit követhetünk: az 1984-es „Kőre követ” kötetben az „Ítélet” verseit találjuk, más sorrendben, ciklusrendben. Mindez költői csend 1975 óta. Hogy mikor szólalt meg újra, bizonytalan. Az Újhold-Évkönyvek néhány darabjában elvétve volt jelen, de most mintha „termékenyebb” lenne. Ezt mutatja „Összegyűjtött versek” címen megjelent kötete, s ennek záró-ciklusa a „Micsoda madár”. És ezt mutatja, hogy közülük kettő a „Holmi” egyik utolsó számában jelent meg, míg másik kettő már a kötet lezárása után a „Pannonhalmi Szemle” első füzetében. Mindez bíztató, mert remekművek, alig néhány szóra lecsiszolt gondolatok, akár a „Micsoda madár” többi darabja. Ezekben az anyagot anyagtalanná lényegíti, a foghatót a foghatatlanba, új dimenzióba lendíti át. Az „Összegyűjtött versek” egy-egy ciklusának rendje mely feltehetően a versek születésének rendje is -, ennek a folyamatnak kitapintható, korábbi állomásai.

A kezdetek viszonylag hosszú verseiben még erős a valóság jelenléte, még friss az élmény: “Lobog az ég, ruhátlanul / lobog az eleven enyészet.”* Az időmúlásra is konkrét az utalás: „Utolsó perceiket viselem / tizenhat éve. Akár a kereszten, / úgy csüggenek felemás szívemen.” Már itt, a kezdeteknél jelen van az, ami Székely Magda költészetének is egyik meghatározója: a bibliai, történelmi múlt és századunk iszonyának összekapcsolása, de olyan magától értetődő természetességgel azonossággal és ellenpontozással amivel csak az tud élni, aki mindkettőt egyszerre éli meg. És mintha a korai versek gyújtópontjában egy rövidebb, a „Veszedelem” állna: „A fák mögött éhes vadak / ugrásra készen, hetek óta / figyelnek és lapítanak, / meg-megráng a bokrok bozótja. / … / A törzsek mozdulatlanok / de gallyakon, leveleken / könyörtelenül kiragyog, / veszedelem, veszedelem.” Mint gyújtópont, ez gondolati, ugyanakkor formavilág-változást is jelez: a versek egyre tömörebbek a szavak megrendíthetetlenek. Az történik, ami később Pilinszkynél: a ki nem mondott válik egyre inkább kimondottá, csak amíg az egyiknél szálkásan (milyen pontos cím ez is: „Szálkák”, mint Székely Magdánál a „Kőtábla” és az „Ítélet”), a másíknál olyan végsőkig lecsiszoltan, mint a folyók kavicsai.

A második kötet, az „Átváltozás” metszéspontjában egy áttételes „ars poetica”, a ,,Horgászok” című vers ellentét-párjának második darabja: „Napok, napok, telnek és múlnak, / ülni delek és éjfelek alatt, / de ha a két kar tőből kiszakad, / kifogni egyszer azt az egy halat.” Ez a tömör és oktalan belső kényszer-érzet talán az egyik oka a későbbi hallgatásnak. Már itt a kötet utolsó versei egyre áttetszőbbekké válnak, és még áttetszőbbek kristályosak a csend utániak, melyekre legjobban a „Pannonhalmi Szemlé”-ben megjelent ,,Ideje van”-ban figyelhetünk fel: „Ideje van / a megfogyatkozásnak / a lényegtől / elkülönül a látszat / leválik minden / felemás / esetleges / vonatkozás / ha van még vonzat / eleven / az is szakadni/ kénytelen / míg le nem csökken / puszta lénye / oszthatatlan / végösszegére” Ez a hang már olyan tömör, mint a Tízparancsolat. Bízzunk abban, hogy ami akkor egyszerre lezárult és elkezdődött: másféle kapcsolat Isten és a Választottak között, az ismét megszólaló Székely Magda verseiben is az Új Kezdetét jelenti.

Tarbay Ede

* Az idézetekben található kiemelések T. E.-től valók.

Címkék:1993-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Váradi harangok

Monodráma? Mi sem látszik időszerűbbnek, amikor Kelet-Európa legújabb poklait kényszerűen minden vacsorához feltálalja az elektronika, mintsem a megsemmisítő táborok valamelyik...

Hozott ötletből míves kivitelezés

Ismét tanúi lehetünk a művészet időn és téren át gyűrűző megtermékenyítő hatásának. A Szombat 1992. szeptemberi számában bemutattuk az Ámos...

Close