Szombat előfizetés 2017

Egy tömeggyilkos megdicsőülése

Írta: Neumann Ottó­ - Rovat: Archívum, Világ

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Alexandre Safran, 1940 és 1947 között Románia főrabbija, jelenlegi genfi főrabbi, ez év március 28-án beszédet mondott a román parlament két háza előtt, amelyben méltatta Románia zsidókkal kapcsolatos politikáját a háború alatt. Alább egy erre érkezett tiltakozólevelet közlünk.

Mt. Alexandre Safran rabbi úrnak.

Genfi főrabbi

1 rue Crespin 1206 Geneva, Svájc Tisztelt Safran rabbi úr!

A román hatóságok széles körökben terjesztették az Ön március 28-án a ro­mán parlament teljes ülésén tartott beszédének szövegét. Magy érdeklődéssel ol­vastuk, és őszintén szólva megdöbbentünk és elszomorodtunk tartalmán. Ön er­kölcsi súlyát – mint genfi rabbi és Románia volt főrabbija – odaadta, hogy meg­mondja a román szenátusnak – és rajta keresztül az egész világnak -, amit a ro­mán nacionalisták hallani akartak. Az Ön beszéde hozzájárult azon románok tör­ténelemtisztogató törekvéseihez, akik érdekeltek abban, hogy tisztára mossák Románia szerepét közel 270 ezer román és ukrán zsidó elpusztításában. Ezek a törekvések összefonódnak azzal az akcióval, amely Ion Antonescu marsall reha­bilitációjára irányul – aki utóbbit az Ön utódja, Moses Rosen főrabbi – nyíltan és bátran – hóhérnak minősített (calau). Románia háborús szerepének fertőtleníté­sére irányuló akció a Ceausescu-korszakban kezdődött és erőre kapott 1989-ben, a kommunista rendszer összeomlása után. A politikusok, történészek és ál- történészek ebben az akcióban – bel- és külpolitikai okokból – arra törekszenek, hogy a háborús időkbeli Romániát kizárólag pozitív módon fessék le. Bár igaz, hogy Ó-Románia és Dél-Erdély zsidósága – életlehetőségétől és alapjogaitól meg­fosztva, szinte érintetlenül túlélte a háborút, de nem lehet napirendre térni a gyil­kos akció felett, amelyet Antonescu idején kezdeményeztek és hajtottak végre – olyan kegyetlenséggel, amely gyakran magukat a németeket is megdöbbentette.

Ön nyilván kielégítette hallgatóságát azáltal, hogy a néhány becsületes embert vette tekintetbe, de mellőzte a román zsidóság tragédiájának történelmi valósá­gát, és sajnos cserbenhagyta az áldozatokat, az Antonescu-korszak zsidó mártír­jait. Lehetséges, hogy megkedveltette magát a román nacionalistákkal, de saj­nos, rossz szolgálatot tett mind az áldozatoknak, mind a túlélőknek és mindenekfelett a történelmi igazságnak.

Tisztelettel: Jean Ancel (Jeruzsálem), Randolph Braham (N. Y.),

Victor Eskenasy (München), Radu Ioanid (Washington, D. C), Michael Shafír (Prague)

A romániai közvélemény – kevés tör­ténész és jóval több politikus tevékeny­kedése nyomán – lassan elhiszi, hogy Ion Antonescu marsall nem háborús bű­nös volt, hanem nemzeti hős. Az ideo­lógiai alapot a régi meggyőződések átformálásához az a teljesen kritikátla­nul forgalmazott tézis szolgáltatta, mely szerint ami a kommunista rendszerben fekete volt, az most biztosan fehér és fordítva. Antonescu mennybemenetelé­nek konkrét indoklását a diktátor egyet­len mondatában találjuk: „Katonák, lépjétek át a Prutot!” Az ominózus szö­veg 1941. június 22-én hangzott el, ami­kor a németek oldalán a román hadse­reg is hadba szállt a Szovjetunió ellen. Természetesen előzőleg a „conducator” megkapta Hitler beleegyezését ahhoz, hogy az 1940-es szovjet ultimátum alap­ján a Romániától elcsatolt Besszarábia és Észak-Bukovina ismét az anyaországé lehet.

A marsall rehabilitációját és megdicsőítését célzó akciók szerzői számára egyáltalán nem zavaró tényező, hogy An­tonescu nemzetegységért folytatott har­cának százezernyi ártatlan áldozata volt. Többnyire besszarábiai és transznisztriai zsidók, továbbá az ukrán és az orosz civil lakosság köreiből. A zsidók meg­semmisítéséhez leginkább azokat a ne­vezetes halálvonatokat vették igénybe, amelyek nem terhelték a megsemmisítő táborok kapacitását, mert az utasok már menet közben elpusztultak. Még hivata­los indoklás is született a zsidóellenes akciókra: a zsidóság a szovjet hatalom­mal kollaborált és akadályozta a román sereg felszabadító háborúját. Azt, hogy gyermekeket, öregeket és asszonyokat öltek, akkoriban nem ismerték el – a százezres nagyságrendű genocídium a háború után nyilvánosságra hozott do­kumentumokból derült ki.

Ami Antonescu dicsőítőinek szembe­sülését illeti a „nemzeti hős” tömeggyil­kosságaival, a visszautasító mechaniz­mus körülbelül a következő állítások alapján működik:

l. A román hadsereg csak azokkal a zsidókkal végzett, akik ténylegesen alá­ásták a román fennhatóságot. Nem igaz, hogy annyi zsidó pusztult volna el.

2. Románia egyéb területeiről nem de­portáltak senkit.

3. A Magyarország által megszállt Észak-Erdélyből tömegesen mentették át a deportálás elől a zsidókat Romániá­ba, ahol aztán megmenekültek.

4. Ha Antonescu 1940 decemberé­ben nem számol le a Vasgárdával, akkor a romániai zsidóságra is a teljes meg­semmisítés várt volna.”

Az 1. pont bizonyított történelmi té­nyekkel száll szembe, elutasítására nem érdemes időt vesztegetni. Az érvrend szer többi állításában van igazság. Nem­csak hogy nem deportálták a zsidókat Románia többi részéről, de a munkaszolgálat intézménye is szelídebben mű­ködött a magyarországi rendszernél: a zsidó férfiakat nem vitték a frontra, nem hajtották aknamezők semlegesítésére, a bukaresti munkaszolgálatosok pedig a robot után esténként hazamehettek. Tényleg voltak észak-erdélyi zsidók, akik annak köszönhetik életben maradásu­kat, hogy sikerült átmenekülniük az ak­kori határon Romániába. Kétségtelen to­vábbá, hogy a Vasgárda „aktív” antisze­mitizmusát a marsallnak nem sikerült túlszárnyalnia. A 2., 3. és 4. pontoknál mindössze annyi a csúsztatás, hogy az enyhébb elbánás Mihály királynak és fő­ként az anyakirálynőnek közbelépése nyomán alakult ki, az Észak-Erdélyből való kimentések szervezettsége és tö­meges jellege pedig túlzás. A Vasgárdát Antonescunak mindenképpen ki kellett iktatnia a hatalomból, mert ha nem te­szi, a vasgárdisták szabadultak volna meg rövid úton a marsalltól.

Aki azonban ilyen cáfolatokkal me­részkedik előállni a mai Romániában, ar­ra azonnal rásütik a nemzetgyalázás bé­lyegét. Így járt Moses Rosen főrabbi, aki kemény küzdelmet folytat az Antonescu-rehabilitáció megakadályozása érdeké­ben. Még Iliescu elnököt is lehurrogják, amikor nyilvánosan kételkedni merészel a marsall érdemeiben. Alulírott a nagy­váradi Crisana című napilap helyettes főszerkesztőjétől kaptam meg a maga­mét, amikor 1991 tavaszán cikkemben tiltakoztam Romulus Vulpescu szenátor egyik legvaskosabb, Antonescut dicsőí­tő dörgedelme ellen. Nemcsak a zsidó­ság ellen elkövetett bűntetteket tekinti meg nem történteknek a romániai köz­vélemény nacionalista része, de egysze­rűen visszautasítja azt a tényt is, hogy Sztálingrádnál a marsall értelmetlenül halálba küldött százezernyi román kato­nát „A bolsevizmus ellen küzdöttünk!” – hangzott a válasz megjegyzésemre a nem is a legszélsőségesebb újságok kö­zé tartozó Crisanában. Egy történészi ambíciókkal megáldott román olvasó pedig levelet küldött, és jóindulatúan el­magyarázta nekem, hogy Antonescu azért tartott ki a végsőkig Hitler mellett, mert ha nem ezt teszi, a németek Romá­niától is megkövetelték volna a zsidóság deportálását így tehát az egyik legdur­vább históriai hamisítás tanúi lehetünk: az, akit méltán halálra ítéltek százezrek elpusztításáért, a szemérmetlenül hazug vagy a végzetesen tájékozatlan múltidé­zés nyomán nemsokára talán a zsidóság nagy megmentőjeként szerepel majd a történelemkönyvekben…

 

Címkék:1995-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Lengyel kárpótlás

Egy lengyel bíróság 308 millió zlotys (mintegy 130 ezer dolláros) kárpótlást ítélt meg egy bizonyos Stefan Wyszkowskinak a kommu­nista hatalom...

Hol az áldozatok pénze?

Néhány tízmillió és többmilliárd dollár között ingadoznak a becslések azon svájci bankszámlák összegéről, ame­lyekre még 1939 előtt olyan, nácik elől...

Close