Szombat előfizetés 2017

Egy terapeuta válasza a „Korlátozott Isten”-re

Írta: Howard Cooper - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Irving Greenberg szerint a Soá utáni teológia alapelve az kell, hogy legyen: „semmilyen teológiai vagy más jellegű állítás nem lehet hiteles égő gyermekek jelen­létében”.* Erőteljes és provokatív kijelentés ez, mely után talán azt érezhetjük, amit Wittgenstein: „van, amiről nem lehet beszélni, hallgassunk tehát”.

A terapeuta tudja, hogy néha csak a hallgatás, a várás, a nem-tudás és a nem megértés az egyedüli és szükséges módja a fájdalom és a felfoghatatlan elviselésének. Az elmélet egyrészt szükséges, másrészt tökéletesen lényegtelen. Em­beri válasz nélkül valamennyi meglátásunk teljesen érték­telen lehet. Ezért csak bizonytalan, és nagyon ideiglenes választ nyújthatok. Mivel tudatában vagyok annak, hogy bármilyen válasz a Holocaustra részleges és csak töredék, ezért ha tudnék, sem válaszolhatnék olyan tisztán és világosan Tony Bayfield cikkére, ahogy ő ír. A gonosz problémájára adott átfogó válaszok spirituális kudarcok. Elvesztik hitelességüket égő gyermekek jelenlétében. Legfeljebb rámutathatok egy-két területre, melyről beszélni kell. Számomra nehézzé teszi ezt, hogy mintha a terapeuta és a teológus különböző nyelven beszélne. A realista teológia az élet spirituális feszültségeire objektív, metafizikai válaszokat ad, a külső valóságot kísérli meg leírni. Általában az ilyen magyarázatot irrelevánsnak, néha obszcénnak érezzük. Ma­gam előtt tartva Greenberg állítását, úgy tűnik, hogy a vallás kérdéseit nem gondolatban absztrakt módon, hanem a személyes, emberi létben kell megoldani. A teológiát le kell fordítani, át kell alakítani „spiritualizmussá”**, s ennek egyik eszköze a pszichológia.

Az emberi tulajdonságokat kivetítjük Istenre (jó, korláto­zott….). Régi probléma ez az antropomorfizmus: mint egyén­ről beszélünk Istenről és próbáljuk megérteni cselekedeteit vagy annak hiányát. A bibliai „Vagyok, Aki Vagyok”, mely nem teszi lehetővé Mózesnek Isten kategorizálását, rámutat a tényre, mely ma is titokzatos előttünk: Isten négy betűs nevére, mely a létige múlt, jelent és jövő idejéből áll. Az energia mely működteti a világot, mely túl van a jón és a rosszon, mely több és kevesebb, mint amit el tudunk viselni.

Két, nagy hatású, modern gondolkodó nyomán, szeret­ném bemutatni, hogyan tud a pszichoterápia segíteni a teológia spiritualizmussá formálásában. Immanuel Kant miközben kutatta, hogy az emberi elme hogyan alakítja át az alaktalan tapasztalatot rendezett objektív tudássá, észrevette, hogy az „objektív” rendezőelv, mely szerint a világot értelmezzük, nem a kinti, hanem a fejünkben lévő világban van.

Amikor a káoszból rendet teremtő erőt magunkban látjuk, az megtöri a realista teológia objektív Istenének varázsát. Mikor Isten attribútumait az emberi elme mitikus kivetítésének tekintjük, a gondolkodás új korszakába lépünk. A zsidó teológia nem alkalmazkodott ahhoz, ami ezzel az új gondolkodásmóddal együtt jár.

Kant után 50 évvel Kierkegaard elismerte, hogy a dogma­tikus teológiának vége. Elfogadja az antropocentrizmust, az ember van a spirituális élet középpontjában, s a vallásos gon­dolatokat nem mint viselkedésünk külső kényszerítő erőit használja, hanem inspiráló, belülről vezető erőkként.

Ha van istenhit, akkor annak szubjektívnek és egzisztenciálisnak kell lennie. Nietzschének igaza volt: az Isten „ott kint” már nem létezik. Isten nem konkrét, hanem egy eszmény, mely értelmet ad életünknek. Ebben az értelemben a teodicea fölösleges.

A pszichoanalitikus gondolkodásmód a felvilágosodás egyik igazi örököse. Az igazi kérdés, amit a pszichoanalízis feltesz, nem a nagybetűs Igazságról szól. Az analitikus nem azt kérdezi, hogy ,,igaz-e”, hanem, hogy „a személyes történelmedben mi késztet arra, hogy ezt hidd?” Adam Phil­lips előadásában ezt mondta: „pszichoanalitikus szemszög­ből a hit már nem a hit tárgya – Isten tulajdonságainak a kérdése, – hanem az alany, a hívő történelméé. Mi az a tudatalatti probléma, amit a hit megold, vagy az a vágy, amit kielégít?”

Mikor Tony azt írja, hogy ha „Isten nem jó, akkor a hit léte mélységesen fenyegetett”, akkor azt éreztem, hogy igen, most elérkeztünk valahova. A páciens, aki érzi, hogy addigi gondolkodásmódja, érzelmei, a világhoz való alkalmaz­kodásának a módja mélységesen fenyegetett, az gyakorlati­lag áttörés előtt áll, még akkor is, ha az összeomlásnak tűnik. Szembe kell néznünk hitünk eme fenyegetettségével. Olyan teológiát kell teremtenünk, mely nem tudatalatti problémát akar megoldani. Lehet, hogy nem tudjuk megőrizni a „jó” Istent, hogy teljesen le kell mondanunk a hagyományos Istenről.

Mint terapeuta, arról kell beszélnem, hogyan csinálunk bálványt Istenből? Miért van az embernek szüksége Istenre?

Észre kell vennünk, hogy mennyire szükségünk van arra. hogy biztonságban, védve, megértve, elfogadva érezzük ma­gunkat, és azért keressük Istent, hogy ezeket a gyermeki és felnőtt vágyakat kielégítse. Sok pszichológiai véde­kező eszköz áll rendelkezésünkre a tehetetlenség, értel­metlenség, kétségbeesés érzései ellen, melyre valamennyiünknek szüksége van. Ha bármilyen formában Istent teremtünk magunknak, legalább legyünk tisztában vele, hogy ezt tesszük, ez azt is jelenti, hogy nem ruházzuk át a saját fantáziánk termékére a saját „objektivitásunkat”.

Tisztázni szeretném, hogy nem azt állítom, hogy szabaduljunk meg istenképünktől, mivel az feltétlenül személyesen kiagyalt. Ellenkezőleg, Isten fogalma életfontosságú szerepet játszhat az egyén fejlődésében. Szük­ségünk van valamilyen keretre ahhoz, hogy feltegyük kérdéseinket, még akkor is, ha tudjuk, hogy az csak egy újabb kérdéssorozathoz vezet, az ígéret földje mindig rajtunk túl, a látóhatáron túl, a következő fejezetben, a tudat peremén túl van.

Úgy vélem, hogy a pszichoterapeutikus gondolkodás segíthet a vallás fejlődésében. Azt állítja, hogy együtt élni az ambivalenciával spirituális eredmény. És a bizonyosság gon­dolkodásunkban nem cél, hanem akadály az érettség elérése felé. Bátoríthatja a hívőt, hogy megerősítse értékrendszerét, melyre vágyakozik, egy olyan istenképpel, mely megengedi, hogy a vallásos eszmék szabadon funkcionáljanak, s mely növekszik és fejlődik, ahogy a hívő küzd az élet viszontag­ságaival. Az ilyen hívő azonban nem lesz képes kijelenteni Isten létezésének objektív tényét. Csak annyit állíthat, hogy felépített egy istenképet – talán a hagyománnyal párbeszédet folytatva -, hogy személyes értelmet teremtsen életében.

Az ilyen hit, mely személyes tapasztalatból és küzdelem­ből születik, nagyon különbözik attól, ami a kétségbeesés tagadásából vagy a vágy beteljesedésének érdekéből szár­mazik. Ez természetesen összefér a zsidó vallással, ahogy én értelmezem: törekedni, hogy Izrael legyünk, azaz az Istennel küzdő. Ez az Isten nem korlátozott, hanem határtalan.

Mindazonáltal, ha elhagyjuk a hagyományos istenképet, lehet, hogy korlátozottabb istenfogalomhoz jutunk. De ha már visszavontuk a kivetítéseinket, akkor kárpótol minket, hogy felismerhetjük magunkban mindezt, amit addig Istenre vetíthettünk ki. Nemcsak rosszra és mérhetetlen pusztításra vagyunk képesek, hanem kreatív kapacitásunk is hatalmas. Talán még azt is állíthatjuk, hogy legjobb kreativitásunk, mely magába foglalja erkölcsi tevékenységünket is, igazán isteni.

Megérteni, tudni, hogy az isten nem „ott kint”, hanem bennünk van, egy élet munkája. És megérteni azt, hogy Isten nemcsak bennünk van, hanem egy nálunk nagyobb ener­giának a tükröződése, egy pillanat műve. Valamennyi Holo­caust utáni teológiának e paradoxonnal kell együtt járnia.

Pór Gábor fordításai

* In: European Judaism 1993 tavaszi szám. A cikket rövidítve közöljük.

** Az angol „sprituality” szó magába foglalja a szellemi értékek előtérbe helyezését az anyagiakkal szemben, s ennek megélését, s nincs pejoratív tartalma, mint a magyar „spiritualizmus” szónak. (A ford.)

Címkék:1994-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Korlátozott Isten

Dolgozatom témája Isten valamely tekintetben korláto­zott voltáról szóló, a Soá utáni zsidó teológiai értekezések áttekintése. Nagy kihívás ez számomra, mert...

Holocaust-responzumok

Rabbi Ephraim Oshry 1914-ben született Litvániában. A korszak híres rabbinikus tekin­télyeinél tanult. A második világháborút a kovnói gettóban vészelte át....

Close