Egy szerkesztő magántöprengései

Írta: Zala Tamás - Rovat: Archívum, Belpolitika, Vélemény

FORRONG A VILÁG, az ország, cseppfolyós állapotban van a magyar zsidó szervezeti élet. Lebomlanak régi szerkezetek és kínkeservvel szü­letik az új. Nincsen jó formában a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület sem. Kezdetben volt az elementáris erejű érdeklődés és a lelkesedés, ma már ennek alig van nyoma. Rendez­vényeink látogatottsága apad, tiszt­újító közgyűlésünk meglehetős közönybe fulladt. Sok a vita a zsidó­ságról és a zsidóság soraiban, s az egyesületen belül is eltérő nézetek élnek, mi több, csapnak össze egyre gyakrabban. Magának az Egyesület­nek a diagnózisáról is különbözőek a vélemények. Van, aki a pangást job­bára objektív okokkal magyarázza (ezt teszi a közgyűlésről beszámoló szerzők is.) Jómagam úgy gondo­lom, hogy emellett a vezetést is ter­heli felelősség. Eltávolodtunk a tag­ságtól, nem vontuk le a szükséges következtetéseket abból a tényből, hogy a beiratkozott tagságnak csak kis része aktív és kevesen fizetik a tagdíjat. A passzivitás tehát kétsze­res, s közben a vezetőség tevékeny­sége mintha a belterjesség felé for­dult volna, nem érzékeli kellőképpen a tagság igényeit, rokon- és ellen­szenveit, de a zsidóság dilemmáit sem. Az etnikai önmeghatározás kö­vetelése sokakban azt a félelmet kelti, hogy ez egyfajta önkirekesztés a magyarságból, s megkérdőjelezik ezzel kapcsolatban az Egyesület ne­vében szereplő magyar jelleg. A te­vékenységben eltolódni látszik a hangsúly, keveset törődünk a zsidó tradícióval, az előadások és nyilvá­nos viták a politika felé mozdultak el és emiatt megkérdőjeleződik kul­turális jellegünk. És a tagság távolmaradozása okán egyesületi jelle­günk sem domborodik ki kellőkép­pen.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy semmit sem tettünk, vagy min­dent rosszul csináltunk. A közgyű­lésen egyetértés volt abban, hogy az Egyesületnek van társadalmi súlya és bizonyos tekintélye is. Nem hiába fáradoztunk és az egyesületi tagság tevékenységének vannak kétségtelen eredményei. Éppen ez teszi indokolt­tá, hogy kritikusam vizsgáljuk, jó irányba megyünk-e.

A sok bizonytalanság, a szerkesz­tőváltás és a belső viták kihatnak a lapra is. Közlünk beszámolókat és írásokat, amelyeket a szerkesztők sem egyöntetűen ítélnek meg. De alapelvünk, a nézetek pluralitása, s ezen belül az, hogy amit közlünk, annak nem feltétlenül kell tükröznie a szerkesztők egyöntetű álláspontjátilyesmi sok esetben nincs is -, de lapálláspontnak se tekintse sen­ki. A közgyűlési beszámoló és fen­tiekben vázolt megítélés jelzi, hogy polifónia jellemző ebben a kérdés­ben. Az Aczél Györgyről szóló írás egyenesen viharos elutasításra talál egyik-másik szerkesztőnél. Mégis kö­zöljük, noha az a kis csoport, amely felháborítónak találta Aczél fogadta­tását Izraelben, Egyesületünk vezetősége tagjaiból tevődött össze. So­kunknak más az értékítélete, mint az inkriminált cikk szerzőjének. Kétségbe vonjuk, hogy a politikus Aczél életművét lehet-e a zsidóság szemszögéből másként megítélni, mint abszolút negatívan. A szöveg közzétételével célunk az, hogy egy markáns adalékkal kiemeljük a zsi­dó útkeresés egyik, meglehetősen ti­pikus változatának teljes tragiku­mát, s esetleg elindítsunk egy vitát arról, hogy mi motiválta ezt a fajta értékválasztást, és hogy ennek nyilvánvaló csődje egyéni és közösségi szempontból milyen más lehetőségek felé fordíthatja a magyar zsidókat.

Töprengtünk azon, hogy a zsidó etnikumról folyó szenvedélyes dispu­tával foglalkozzunk-e? Akár csak azért is, mert sok itt a félreértés és félremagyarázás, és mert olykor az Egyesületet is érik heves támadások. Tény, hogy a vezetőség sem egysé­ges ebben a kérdésben, mint ahogy tapasztalhatólag a hazai zsidóság sem. Személyes véleményem az, hogy a többség az etnikai önmeghatáro­zást elutasítja, bár ennek képviselői tagadják, hogy ők kisebbséget alkot­nának. Mindenesetre a téma bonyo­lult és rettenetes érzékenységeket érint, mély érzelmeket kavar fel, ezért is döntöttünk úgy, hogy a ve­zetőség nyilatkozatát közöljük és semmi mást. Ebből talán kitetszik, hogy sok „hamispénzt” hoztak forgalomba és a „pénzhamisítók” könnyűszerrel tetten érhetők.

Végül, de nem utolsósorban ne­kem személy szerint az a nézetem, hogy a zsidókérdés túl van proporcionálva, és bár elfogadom az érve­ket, amelyek amellett szólnak, hogy a téma egyhamar nem kerül le a na­pirendről, mindazonáltal jobbnak tartanám, ha kevesebbet szaggatódnának föl a sebek, kevesebben fog­lalatoskodnának ilyesmivel és főleg, ha pártpolitikai célból nem erőltet­nék a lakosságra, és nem idegesíte­nék vele annyit a társadalmat.

Milyen jó volna tudni, mit gondol minderről Ön, kedves olvasónk. Bár­csak megosztaná velünk véleményét.

Zala Tamás

Címkék:1990-06

[popup][/popup]