Szombat előfizetés 2017

Egy „minhe” ereje

Írta: Yehuda Elberg - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

HA AZT HISZITEK, hogy csupán Gibeonban állt meg a Nap járása közben, akkor, már megbocsássatok, tévedésben leledzetek. Még egyszer megesett ez Mezericz közelében. Ami pedig történt, így történt:

A lizenszki Reb Elimelekh rabbi – legyen áldott az emléke – fel akarta keresni a rabbiját Mezericzben, Reb Bert – az ő érdemei legyenek a javunkra. Ahogy ment és szent gondo­latai összeötvöződtek egyéb szent mondatokkal a fejében, egyszeriben meglátta, ki páná hájom, vagyis hogy a Nap már lenyugovóban van, és ő még nem mondta el a minhe imát. Az útszélen volt egy kocsma. A szent Reb Elimelekh tehát készületet tett rá, hogy megimádkozzék. Kezet mosni bement a kocsma konyhájába.

A kocsmában nem zsidó fuvarosok ültek, ittak és részeg hangon gajdoltak. A rabbi még csak nem is vetett rájuk ügyet, félrehúzódott az egyik szegletbe, arccal mizráh, azaz kelet felé fordulva, és ahogyan ima közben már nála így volt, mind a 248 porcikája és a 365 ínja megtelt az ima magasztos­ságával. Szent ajkai éppen az Ás’ré – a „boldog” – szó kimondására készültek, amikor a konyhából hirtelen kiron­tott a kocsmáros és azt ordította: – Ki lopott el a konyhából egy kenyeret?!

– Az a senkiházi ott, az járt a konyhában! – mondta az egyik részeg, a rabbira mutatva.

A kocsmáros megragadta a rabbit és kipenderítette a kocsmából.

A rabbi feltápászkodott és egy közeli kis erdőbe vonszolta magát. Odaállt egy fa mellé és hozzáfogott, hogy elmondjon egypár kpitl zsoltárt, gondolva, hogy ettől megvigasztalódva, el tudja imádkozni a minhet teljes odaadással, szent szokása szerint.

Váj’hi és történt, hogy amikor elérkezett a 29. zsoltárhoz és kimondta a Kol HÁSÉM hócév láhávót és, vagyis hogy Az örökkévaló szavára lángok törnek elő, az égből lángok zúdul­tak alá és mindenfelől elborították a kocsmát. A kocsmáros meg a parasztok próbálkoztak az oltással, a víz azonban egy szempillantás alatt elsistergett, mintha a tűz lenyelte volna, és a kocsma égett, egyre csak égett.

A rabbi – áldott legyen az emléke – már belekezdett a minkébe, amikor észrevette a tüzet. Félbeszakította az imáját és két keze vaskos ujjait az övébe dugta. A tűz fénye vissza­tükröződött tiszta szemeiben. – Te ezt az én becsületemért tetted – fordult a rabbi az ég felé. – Én azonban nem kívánom ilyen áron a becsületemet.

A Nap már a látóhatár peremére ereszkedett, a minhe elmondásának hamarosan elmúlik az ideje, ám a szent rabbi ajkai zárva maradtak. Nem fejezte be az Ás ‘rét. Csak a tüzet nézte és hallgatott.

Még egy perc, és a Nap átfordul az alkonyat túlsó oldalára. A csillagoknak nem volt erejük hozzá, hogy kigyulladjanak azelőtt, hogy a rabbi minheje felérkezik az égbe. Az égi ablakok már eltűntek az esti esőfelhő mögött, az égi harmat megakadt az Ég és a Föld között, nem bírt sem lehullani, sem visszatérni az Égbe. A Nap úgy maradt, csüngve az Égnek ugyanazon a peremén, akár egy részeg, aki a vizesárok egyik partjába kapaszkodik ujjai hegyével, utolsó erejével. Az Ég mintha ittasságtól vöröslött volna, és a nappal már szerette volna akár a sojhet kése alá tenni a nyakát, és a kis erdő valamennyi fája brummogott: – Nos?

Addig nem fogom elmondani a minhet, amíg mindjárt ki nem alszik a tűz! – mondta makacsul a cáddik.

Meséljem el néktek, hogy azután mi történt? De hiszen világos: a cáddik kimondja és a Szent – áldott ő – teljesíti. A tűz eltűnt. A kocsma megmaradt épségben, csupán egy csep­pet lett kormos a füsttől, l’máán jis’m’ú v’ jir’u’: hogy lássa a világ az igazak nagyságát. A szent rabbi nagy örömmel folytatta az As’rét: Hánun v’ráhum HÁSÉM, erekh ápájim u ’g ’dól hászed, tov HÁSÉM lákol v ’ráhámov ál kol máászáv – „Az örökkévaló irgalmas és könyörületes, hosszan tűrő és szeretetet gyakorol”, „jóságos az örökkévaló mindenekhez és kegyelmet mutat minden teremtménye iránt”.

Amint a rabbi – legyen áldott az emléke – Álénú imájára az égi harmat megindult és bőséggel megöntözött minden növényt, füvet és fát. És a csillagok mind egyszeriben táncra kerekedtek és úgy bontották el az Eget, mint drágakövek a királyi koronát.

A rabbi – legyen áldott az emléke – az esd imára, a máárivra beérkezett Mezericzbe. Persze – csodás módon, egy szempillantás alatt. Nem csekélység, a lizenszki Reb Elimelekh rabbi… Az imádság után Reb Ber, a szent rabbi, sólemmal köszöntötte és azokat a szavakat mondta neki, amiket az angyal mondott Jákob atyánknak – nyugodjék békében -, amikor az erősebbnek bizonyult: Ki szárítá im Elohim vátukhál – „Mert Istennel viaskodtál és lebírtad.”

Reb Elimelekh rabbi megremegett. Ő nem akarta – Isten őrizz! – lebírni a Legfelsőbb Akaratot. Ő csupán visszatartott egy büntetést.

A mággid ekképp vigasztalta: – Természetes dolog, hogy hús-vér valaki nem lehet féltékeny a fiára vagy a tanít­ványára, hát még inkább így van ez az irgalmas és kö­nyörületes Istennel. O, a király, élvezetét találja benne, ha a fia, netán felülmúlja őt az irgalom gyakorlásában.

A szent igazak érdemei legyenek a mi szószólóink, és legyünk méltók rá, hogy tiszta szívvel szolgálni tudjuk a Legmagasztosabbat. Omén.

Jólesz László fordítása

A fenti írás a szerző MÁJSZESZ (Izrael, Tel-Aviv, 1980) című kötetében jelent meg.

Címkék:1995-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ki vándorolhat be Izraelbe?

Támadják az izraeli „visszatérési törvényt” 1994 utolsó néhány hetében mintegy hétszáz bevándorló érkezett Izraelbe Irak kurdok lakta területéről. Az újonnan...

Soros György: „Ha kell, én is fölállok”

SOROS GYÖRGY a New Yorker című politikai magazinnak adott interjújában kifejtette azon meg­győződését, hogy a zsidóknak joguk van a nemzeti...

Close