Szombat előfizetés 2017

Egy merész vállalkozás mint kényszerhelyzet

Írta: Nagy Áron - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Eörsi István: Utasok a senkiföldjén. Jóbok könyve, Palatinus kiadó, 1998, 197 oldal, 1200 Ft.)

Merész vállalkozás a „senkiföldjé”-nek megközelítése, de megtörténhet, hogy elkerülhetetlen. Nem kell messze men­nünk, sőt, sehová sem kell, hogy meg­oldhatatlan problémába ütközzünk. Ha erről utólag másként gondolkodunk is, annak örvendhetünk, hogy valamiként mégis szóba jöhetett. A téma ürügyén természetesen nem lehet megkerülni az első Szövetségi forrást.

A Jób könyve drámai kísértés törté­nete, amely két színtéren zajlik. Jób mit sem tud Isten és a sátán „fenti” pár­beszédeiről, és épp ebben van életé­nek „lenti” drámája. Ez a dramaturgiai helyzet teszi lehetővé a „miért” és „meddig” kérdések áradatát. A minden­kori olvasó azonban teljes bizonyos­sággal tudja, hogy Jób ártatlan. Ez meg­felelő terep, hogy az etikai zűrzavart szemügyre vegyük, hogy a kérdezés történetére hallgassunk, hiszen tudjuk, Jób a hozzá nem méltó csapásokat szenvedi. Megszokott, és felháborítóan szokatlan közeg. A mindenhatóság és jóság hogyan fér meg így egymással? Hol az Isten? Nem csak az a kérdés, hogy a Jób könyvében mi történik, ha­nem, hogy milyen eszmetörténeti jelen­ségek csatlakoznak hozzá.

Nagy és „igen keserű (az) individum fölött álló tapasztalatok tárháza” (Buber), főleg az ártatlan szenvedő proble­matikáját tekintve. Jób személy és tí­pus: ezért kezdődhet az Utasok a senki­földjén 1944-es történettel. A senkiföld­je ott van, ahonnan a feloldhatatlan pa­radoxonok szivárognak az ártatlan az ártatlan szenvedő elméjébe, mintegy megtámadván azt az etikai világot, ame­lyet hinni vélt. A senkiföldjén csak a kétségbeesés (költészete) lehetséges, és a senkiföldje csak addig tart, amíg a kérdezés meg nem szűnik. Addig lehet kapcsolatban lenni a senkiföldjével, ameddig viszonyulunk hozzá. Ez Jób drámájának is sarkalatos pontja: a hamuban ülő Jób mindvégig cselekvő ma­rad. Nem véletlen, hogy e viszonyulás­nak megfelelően Eörsi István végigkö­veti a jóbi stációkat: fejezeteit A kétségbeesett Jóbhoz, és Az ironikus Jóbhoz címezi. A senkiföldjén csak az a kétség­telen, hogy minden kétséges, még ak­kor is, ha a „hit akaratos görcse” tarta­ná meg. Kikerülhetetlen, hogy C. G. Jung is szóba kerüljön, aki kijelenti, hogy az isten maga antinomikus termé­szetű fenomén. Ezzel szemben maga az ártatlanul szenvedő, etikai világában fö­lülmúlja az istent (Válasz Jób könyvé­re). René Girard Jóbra mint bűnbakra összpontosít. Ez részben helyes, hiszen épp azért lehet ő bűnbak, mert ártatlan. Ezzel szemben Oidipus nem tölthetné be ezt a szerepkört, mert híján van en­nek az ártatlanságnak. Igaz, hogy ő ma­ga indítja el az igaszságkeresés gépeze­tét, hogy végül magára mutasson. Jób vigasztalóiról csak annyit, hogy retoriká­jukat érvhordozó fegyverként használ­ják ellene, mégpedig azért, hogy bűnt fedezzenek fel múltjában. Reményük szerint így lehet megvédeni a genetikus emberismeretből származó bűnbánati lelkületet a teljes felbomlástól…

A Közjáték rövidsége ellenére a legaggasztóbb problémát hozza. Elképzel­hető-e Jób a haláltáborokban? „Az élni akarók elkerülték azokat, akiknek sze­mélyiségük előbb halt meg, mint ők ma­guk” – idézi Eörsi -, és eszerint a Jób-történet a teljes pusztulással be is fe­jeződik. Valóban: ehhez csak utólagos és banális kommentárok fűzhetők. A Seol élettelen „lézengése” felfoghatat­lan. Minden megközelítési kísérletnek ellenáll. Egyenes következmény: (világnézeti) összeomlás lenne.

Az (ön)sors bemutatására a válasz az irónia, és olyan önirónia is lehet, ami ön­magában mutatja fel a bűnt, azaz egy olyan jellegzetesen ironikus/kételkedő ember eszmetörténetének végiggondolá­sa, mint Heinrich Heiné-é. A könyv szerzője a költőt képzeletének üregében keresi fel. A „matrac-sír” lakóját, – akár­csak William Blake-et – a démoni paró­dia légköre övezi. A különösen nyugtala­nító ellentmondások összhangban van­nak a jungi antinómia képzeletével: fel­merülhet a kérdés, hogy a szent és világi ihlet nem választható el egymástól olyan élesen, mint ahogyan azt gondolnánk. Kí­vülállóként, első szám harmadik szem­élyben beszél magáról: ez az ironikus ember/profetikus költő viszonyulása a saját sorsához. Ha a mítosz azt közvetíti, amit a társadalomnak tudnia kell, akkor ezt az ironikus mítoszt is tudomásul kell vennie. Az ironikus ember által megte­remtett isten arra jó, hogy megválaszolhatatlan kérdésekkel ostromolja azt. Nem véletlen, hogy Dosztojevszkij alak­jai is színre léphetnének, már csak akkor is, ha arra gondolunk, hogy elsőként emelte irodalmi téma rangjára magát a „betegséget”. Ők jelenségek, éppen azért, mert a lélektani realizmus valóságai és utánozhatatlanjai.

Voltaképpen a Jób-problematika azért veszélyes, mert nem esztétikai, mert hajlunk arra, hogy az etikai zűrza­varra ébredvén a gonoszság vádját Is­tenre, vagy az emberre hárítsuk. Ez széttörné a bűnbánati lelkületet, azaz saját létezésünket bánnánk meg. Ha megbánjuk létezésünket, teljesen mindegy, hogyan gondolkodunk és vi­selkedünk? Ezért veszélyes ez a téma, mert talán a legdrámaibban kifejtett kí­sértéstörténetről van szó, és a jó és rossz egy fán terem? A bűnössé válást mégis megelőzi a teremtettség minősé­ge? Hogy is van ez? Minden másképp lenne, mint egyébként?

Nagy Áron

Címkék:2001-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2001. júniusi szám

Summary Kocsis Péter: Hamis és megtévesztő dr. Rácz Egon: Hallgatás, bölcsesség Felhívás Magyarország Polgáraihoz Várnai Pál: Rekviem gyermekkoromért Naftali Kraus:...

Summary

Summary In "A Requiem for my Childhood" Pál Várnai remembers Kiskunhalas, a small town in the Hungarian Great Plain, where...

Close