Szombat előfizetés 2017

Egy közös zsidó motívum Franz Kafka és Arnold Schönberg művészetében

Írta: Rónai Ádám István - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Lődi Tamásnak

E CÍMET OLVASVA BIZONYARA SOKAKBAN fogalmazódik meg a kérdés: van-e objektív alapja két, jelrendszerében gyökeresen különböző művészeti ág – az irodalom és a zene – tartalmi szempontok szerint történő összevetésének, bizonyos azonosnak vélt motívumok kimu­tatásának? Egyáltalán, létezik akár Kafka, akár Schönberg műveiben kézzelfoghatóan zsidó indíttatás?

A következőkben azt kísérelem meg bemutatni, hogy e két kiemelkedő zsidó alkotóművészt valahol ugyanaz az ősi gon­dolkodásmód vezérelte – művészetük közös alapját adva.

Max Brodot – aki Kafka legjobb barátja, műveinek és személyének leghitelesebb ismerője volt – számtalanszor érte az a vád, hogy saját cionista beállítottságától vezérelve szándékosan vagy hamis meggyőződésből eltorzítja az ere­deti kafkai mondanivalót, mítoszt teremtve az író zsidó szár­mazásából. Annak ellenére, hogy Kafka számos művében mutattak ki összefüggéseket más zsidó szerzők (Scholem Asch, Morris Rosenfeld stb.) zsidó témájú alkotásaival, valójában egy novellájában vagy regényében sem talál­kozhatunk definiáltan zsidó karakterrel, zsidó háttérrel. Ha pusztán művei szövegét vesszük alapul, nem mondhatjuk ki azt, hogy az írónak szándékában állt volna zsidó tematikájú műveket létrehozni.

Schönberggel kapcsolatban könnyebb a dolgunk; egy sor zsidó vonatkozású művet írt (Kol Nidré, Egy varsói túlélő, Mózes és Áron stb.), de valójában csak elvétve találunk valós zsidó motívumot e kompozíciók zenei anyagában, márpedig a zene szempontjából az ideológiai háttér másodlagos. Ilyen megvilágításból igencsak túlzó Schönberg zsidó nemzeti zeneszerzőként való definiálása, ahogyan Kafka „zsidóság­mentes” megítélése is erősen végletes.

Mindkét szerző esetében inkább valamiféle tudat alatt ható, de misztikusnak korántsem nevezhető zsidó motiváció adja azt a sajátos gondolkodást, amely az adott művészeti ág eszközein keresztül nyer kifejezést.

Túlzás lenne azt állítani, hogy műveiket olvasva vagy hallgatva állandóan és egyforma intenzitással figyelhetnénk meg ilyesfajta nyomokat, de bizonyos műveikben nagyon jól kivehető, és ez már másoknak is feltűnt.

Enrico Fubini, a neves olasz zenetudós szerint a Schönberg által kifejlesztett ún. dodekafon komponálási technikában fejeződik ki a zeneszerző tudat alatt ható zsidósága. Mielőtt e megdönthetetlennek tűnő, részben pszichológiai, részben teológiai és részben zenei elméletet ismertetném, következzék egy remélhetőleg közérthető definíció a dodekafónia fogalmáról:1

Schönberg szavaival élve, egy olyan sza­bályrendszerről van szó, amivel „…nemhogy könnyebb, de tízszer nehezebb komponálni. Csak rend­kívül felkészült zeneszerző komponálhat vele, ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező hallgató számára.2

Schönberg után talán nem érdektelen Fubini zseniális észrevételét idézni; miszerint a dodekafónia a zenében- Schönberg számára – a Biblia és a zsidó hagyomány kiválasztás-koncepciója. Mint azt tudjuk, a judaizmusban a kiválasztottság nem felsőbbrendűséget jelent, hanem a Tórában megírt etikai-erkölcsi törvények megtartását, és ez­zel párhuzamosan a monoteizmus és az I-ten elvárta erkölcsi eszmék hirdetését. Következésképpen bárki járhatja a jámbo­rak útját, legyen az zsidó vagy nem zsidó.

A kiválasztottság nehézség, hiszen a zsidóknak túl kell teljesíteni a más népekre vonatkozó elvárásokat, vagyis sok olyan, a mindennapi életet gyakran megnehezítő előírást is meg kell tartaniuk, amelyeket csak a zsidóktól vár el I-ten.

,,Személyes meggyőződésem – állítja nyomatékkal Schön­berg – hogy a zene profetikus üzenetet hordoz magában, mely az emberiség számára egy magasztosabb életformát fed fel mint követendő mintát, és ennek az üzenetnek köszönhetően, a zene származástól és kulturális háttértől függetlenül min­denkihez egyaránt szól.3

Nóta bene a hagyomány szerint a Tórát azért egy semleges helyen, a sivatagban, s nem Izrael földjén kapta a zsidó nép, mert a Tan – ahogy Schönberg mondta a zenével kapcsolat­ban – származástól és kulturális háttértől függetlenül min­denkihez egyaránt szól.

Nos – ahogy erre már utaltam – a kiválasztottság nehézség. Lássuk, mit mond Schönberg a „zenei kiválasztottságról”, a dodekafóniáról:

Az én komponálási módszerem alkalmazása nem könnyíti meg a zeneszerzést; épp ellenkezőleg, megnehezíti… Ez a módszer nem ajándékoz semmit, sőt sok mindentől meg­foszt.4

A dodekafónia – a schönbergi koncepcióban – egy maga­sabb fokot jelent a zene történetében: nehézség alkotó és befogadó számára egyaránt.

Aki ezen a tudatosan vállalt, akadályokkal teli ösvényen jár, valódi és egyedül üdvözítő boldogságra lel. Pont úgy, mint Mózes, aki – a hagyomány szerint – amikor a Színáj-hegyre ment fel a két kőtábláért, már a hegyre lépés pilla­natában válaszút előtt állt: a hosszabbik bogánccsal, dudvával teli kanyargó ösvény, a rövidebbik pedig akadályoktól mentesen tör a hegycsúcs felé. E szimbolikusan is értel­mezhető történetünkben Mózes a nehezebb utat választja.

MEGÍTÉLÉSEM SZERINT ezt a gondolkodásmódot az irodalomba a szintén német-zsidó Kafka hozta be5, lényegében ugyanakkor, amikor Schönberg a dodekafóniát megálmodta. Ez az eszme, a legsikerültebb és talán főműnek is tekinthető regényében – amely A Kastély címet viseli – teljesedik ki leginkább. Hasonlóan az író egyéb műveihez – magyarázták már az agnoszticizmus, az egzisztencializmus és a kommunizmus forrásműveként, vagy a pszichoanalitika kislexikonaként, nem kevésbé cion­ista alapműként. Valószínűleg felesleges lenne beszállni e vitába – hiszen Kafka életművének egyik legértékesebb és legizgalmasabb vonása a sokértelműség, amely egyébként is teljes mértékben megfelel a vallás által támogatott plurális gondolkodásnak. Azonban úgy gondolom, hogy Brod, aki a kastélyban I-tent, illetve a főszereplőben, K.-ban az afelé mint elérhetetlen idea felé törekvő, minden más szereplőnél nehezebb utat járó és utánozhatatlanul optimista zsidót látta meg, nem tévedett. Brod véleménye akkor is igaz, ha Kafka nem is gondolt erre a regény írása közben – hasonlóan Schönberghez, aki az előzőekben ismertetett dodekafónia zsidó vonatkozását szintén nem vette észre.

SCHÖNBERGRE JELLEMZŐ, hogy amikor a do­dekafónia lehetőségével először kezdett foglalkozni, egy alkalommal kifejtette tanítványainak, hogy ezzel az új elmélettel száz évre biztosítja a germán zene felsőbb­rendűségét.

Kafkáról – aki eléggé ismerte a judaizmust -, fel­tételezhető, hogy felismerte művészi indítékainak hátterét, de ez nem bizonyítható, bár kétségkívül erre utal a következő idézet, melyet műalkotásoknak tekintett levelezései között olvashatunk: „Ha tehát van egy felsőbb hatalom, amelyik használni akar, s talán használ is engem, annak tenyerébe belesimulok, legalábbis finoman kidolgozott eszközként; mert ha nem, akkor semmi vagyok, s egyszeriben magamra maradok a félelmetes űrben.”

A különbség Schönberghez képest csak annyi, hogy míg a neves komponista mindvégig hitt zenei profetizmusában, addig Kafka kudarcként értékelte saját működését. „Nem vagyok égő csipkebokor. […] Nem vagyok ’fény’. Éppen csakbelebonyolódtam a saját tüskéimbe. Zsákutca, az vagyok.”7

Kafka szerette volna teljesíteni I-teni küldetését8, de úgy érezte, neki nem sikerült az, ami Schönbergnek igen: fényt hozni az emberiség számára.

Ma már tudjuk, Brod nem hiába mentette meg Kafka életművét a tűzhaláltól. Ugyanakkor Schönberg gyertyája – ahogy e hasonlatot egy középkori imában találjuk – fényt adott, de magát emésztette fel; miközben életműve for­dulópont a zene történetében, alkotásai a zenei élet perifériájára szorultak. Utánzói pedig kultuszt teremtettek abból, amit soha nem érthettek; a Kafkát is inspiráló zsidó alapeszme máig ható alkotói kisugárzásából.

Jegyzetek:

  1. A dodekafónia pontos ismertetése túlnő e dolgozat keretein, azonban e szakmailag erősen hiányos definíció Fubini teóriájának megértéséhez elegendőnek látszik.
  2. Idéz: Fubini, E.: Schönberg, a dodekafónia és a zsidó hagyomány. In: Múlt és Jövő, 4. évf. (új folyam), 1993. 1. sz. p. 82.
  3. Uo.
  4. Uo.
  5. Az egyénenként változó milyenségű nehezebb út – mint az ön­megvalósítás egyedüli módja – tipikus egzisztencialista felfogás (Camus Szüsziphosz-mítosza stb.). Kafka annyiban újít, hogy a judaizmus szemüvegén keresztül látja és láttatja azt az egyedül értelmes küzdelmet, amelynek idealisztikus végállomása az I-teni tökéletesség.
  6. Levél Felice Bauerhez, 1912. XI. 1. In: Naplók, levelek. Bp., Európa, 1981. p. 129.
  7. Janouch, G.: Beszélgetések Kafkával. Bp., Gondolat, 1972. p. 205- 207.

8 Kafka nem gyakorolta vallását. Ennek ellenére műveinek bizonyos elemei, továbbá Janouch visszaemlékezései és egyéb források (levelezés, napló) arra utahiak, hogy a hitet – sajátosan kafkai megközelítéssel – magáénak tudhatta. „I-ten csak személyes tapasztalat tárgya lehet. Minden embernek megvan a maga élete és a maga I-tene. Védelmezője és bírája. Papok és rítusok: ez már csak a lélek bénuló átélőképességének mankója mind. ” (Uo. p. 228.)

Címkék:1994-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Valódi kudarcból hamis győzelemre

„Az átváltozás” és a zsidó humor Egy zsidó azt kérdezi a másiktól: Magát ugye Dávid Goldbergnek hívják? Igen - válaszolja...

Kafka prágai német világa

„Nagyapáink jiddis nyelven beszéltek, szüleink németül, és mi, akik megmaradtunk, szülőföldünk nyelvét használjuk.” EGY PRÁGAI ZSIDÓTÓL származik fenti meg­jegyzés, az...

Close