Egy kiváló tudós halálára
94 éves korában nemrég hunyt el Sallo Wittmayer Baron professzor, az évszázad kimagasló zsidó történettudósa, aki éveken át a New York-i Columbia Egyetem zsidó történelemmel és kultúrával foglalkozó tanszékét vezette. Tanítványa, Arthur Hertzberg rabbi szavai szerint „az amerikai zsidó történettudomány atyja” volt.
*
1961. április 24-én az Eichmann-pert tárgyaló izraeli bíróság előtt Baron professzor rajzolta meg a vád történelmi hátterét, és a vád tanújaként szenvedélyes beszédben jellemezte a hitleristák antiszemitizmusát és a zsidó nép ellen elkövetett bűneiket.
Tizenhárom könyvet írt a zsidó történelemről (köztük számos több kötetes munkát), további négynek a szerkesztője volt, és a tanulmányok, cikkek százait publikálta ebben a témakörben. Előadások sorozataként keletkezett műveinek legnagyobbika, amely utóbb, 1937-ben a zsidóság történelmének 13 kötetes átfogó munkájává bővült. Címe: A zsidók szociális és vallástörténete. A későbbiek során ez 18 kötetre egészült ki. Baron professzor élete végéig dolgozott a 19. köteten, és úgy tervezte, hogy további két kötettel fejezi be munkáját, mely így a 17. század közepéig jutott volna el tárgya feldolgozásában.
*
A tudós egy másik tanítványa, egykori tanszékének mai vezetője, Yosef Hayim Yerushalmi professzor rámutatott: Salo Wittmayer Baron mindig szernbeszált azzal a felfogással, amely szerint a zsidóság történelme nem más, mint ,,sötétség fény nélkül”. Egy 1975-ben adott interjúban Baron „a sors egy részének” nevezte a szenvedést – éppúgy, mint „az ismétlődő örömöt és a végső megváltást”. Hertzberg rabbi a 19. század olyan nagy történészeihez hasonlította Baront, mint Theodor Mommsen és Leopold von Ranke.
Salo Baron 1895. május 26-án született az akkori Galíciához tartozó Tarnówban, művelt és jómódú bankárcsaládban. Apja a tizenhatezer lelket számláló helybeli zsidó közösség vezetője volt. A gyermek tehetsége korán megmutatkozott: hároméves korában már sakkozni tudott, és tizenkét éves volt, amikor már héber nyelvű költeményeket írt. Már ekkor öt nyelven beszélt: németül, lengyelül, héberül, jiddisül és franciául. Bírta mind az ó-hébert, mind az ivritet. Idővel húsz nyelvet sajátított el, közülük ötöt oly mértékben, hogy szabadon tudott előadásokat tartani e nyelveken.
Középiskolás korában a fizikában és a matematikában tűnt ki. Ami nézeteit illeti, előbb a lengyel nacionalizmus híve volt, majd az ortodox vallásosság, illetve a cionizmus nyerte meg magának. Ekkor határozta el, hogy képességeit a zsidó történelemnek szenteli, hogy „tegyen valamit a zsidó népért” – amint ezt 1982-ben egy interjúban megfogalmazta.
A bécsi egyetemen három doktorátust szerzett: 1917-ben filozófiából, 1922-ben a politikai tudományokból, 1923-ban a jogtudományokból. Közben még (1920-ban) rabbivá avatták a bécsi Zsidó Teológiai Szemináriumban.
A bécsi zsidó tanítóképzőben tanított (1926), majd Stephen S. Wise rabbi meghívására New Yorkba költözött, ahol előbb a Zsidó Vallási Intézet tanára volt, majd 1930-tól megkapta a zsidó történelem, irodalom és intézmények akkor létrehozott tanszékét a Columbia Egyetemen. 1933-ban egy diáklány, Jeannette Meisel kérte ki a tanácsait a szakdolgozatához. Egy évvel később a professzor feleségül vette a fiatal nőt, aki attól fogva a tudományos munkában is társa lett. A Claremont Avenue-n levő lakásuk a zsidósággal foglalkozó kutatók találkozóhelyévé lett.
Címkék:1990-03