Egy kapcsolatfelvétel anatómiája

Írta: S. L. - Rovat: Archívum

Egy kapcsolatfelvétel anatómiája

Lapzártakor mindenki tagad – egyelőre ennyit tudunk. Meg azt, hogy az Európai Unió első számú külpolitikusa megint megpróbálta rendezni a közel-keleti konflik­tust, úgy, hogy kapcsolatot keresett – és valószínűleg talált – a konfliktus első számú okozójával.

A BBC tavaly november 25-én robbantott a sztorival: Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője titkos tárgyalásokat folytatott a Hamász „pa­lesztin militáns csoporttal”, vagy ahogy az MTI fordította magyarra az informáci­ót: „az izraeli merényletekért is felelősnek tartott csoporttal.” (Tehát nem felelős, csak „felelősnek tartott”, de jó, lépjünk ezen túl, ne a brit és a magyar közmédiá­tól várjuk a tényszerűséget.) A BBC azonnal szembesítette Solanát értesülésével, aki elismerte: „néhány hónapja” valóban tárgyalt a Hamásszal, de olyan időpont­ban, amikor úgy tűnt, „van lehetőség az előrelépésre”. (Mikor volt ilyen időpont 2000 óta?) Mint elmondta: a „nemzetközi közösség” azon üzenetét közvetítette a szervezet felé, hogy ha segíteni akarnak a palesztin népen, akkor be kell szüntet­niük az erőszakot. Különben is, bár a tárgyalás titkos volt, „akinek tudnia kellett róla, az tudott róla” (itt a magyar hírügynökség Izrael csöndes asszisztálását sej­tette). Solanáról tudni kell, hogy Arafat elkötelezett barátja volt, mukatai kegy­vesztettsége idején többször is meglátogatta a diktátort.

Két órával később újabb hír jelenik meg: Javier Solana cáfolja a fenti hírt. Ponto­sabban: azt cáfolja, hogy „közvetlen kapcsolatba lépett volna a Hamásszal”, amióta az EU felvette a terrorlistájára a szervezetet (ez 2003 szeptemberében történt meg). A BBC-nek korábban Solana azt mondta, „volt közvetlen kapcsolatom a Hamásszal, de nem az elmúlt napokban”, most viszont azt állította, „nem volt direkt kontaktus”, szó­vivője pedig közölte: a hónapokkal korábbi találkozók említésével Solana „csupán olyan szerzett benyomásaira utalt, amelyeket kormányok és más felek gyűjtöttek a te­repen” – ha egyáltalán vissza lehet adni magyarul ezt a mondatot, amelynek egyetlen célja az volt, hogy ne adjon értelmet. Solana a hangsúlyt arra helyezi, hogy nem volt „közvetlen” kapcsolat, aminek egyetlen magyarázata lehet: kormányok közvetítésé­vel olyan alakokkal vette fel a kapcsolatot, akik nem „közvetlen” módon állnak a ter­rorszervezet zsoldjában (pl. lehet, hogy csak valamelyik Hamász-iskolában oktatják a Hogyan vegyünk az EU infrastrukturális támogatásából kézigránátot? c. tantárgyat).

December közepén jött az újabb hír: az Izrael elleni számtalan támadást és ön­gyilkos merényletet elkövető Hamász egyik politikai vezetője, Khaled Meshal a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy szervezete titkos tárgyalásokat foly­tatott az Európai Unióval, sőt az Egyesült Államokkal is. „Az EU kapcsolatban áll és tárgyal velünk” – közölte, hozzátéve, hogy az elmúlt hónapokban Washington is megkereste őket. Az amerikai kormány természetesen azonnal cáfolt (esetük­ben még annyi ráutaló magatartásról sem tudni, mint Solanánál), és most az EU is a leghatározottabban tagadta, hogy létezne „bármiféle kontaktus” az unió és a Hamász között. Talán soha nem is létezett.

S. L.

Címkék:2005-01

[popup][/popup]