Szombat előfizetés 2017

Egy jazzlegenda életre kel

Írta: Máté J. György - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Egy jazzlegenda életre kel

2005. február 27-én megnyílt Weisz Api emlékhelye a ceglédi Dob­múzeumban.

A jazzmuzsikusok legtá­volabbi ősei kezdetleges ütőhangszereken játszot­tak, s bár egy mai dobfel­szerelésre pillantva nem­igen rekonstruálhatók az afrikai törzsi hangszerek, mégis közhely, hogy a dob a műfaj legrégibb hangszere. Jelenleg is ele­mi része a legtöbb jazz- zenekarnak, combónak és big bandnek egyaránt. Art Blakey, a poliritmikus dobstílus egyik nagy mestere egy­szer azt mondta: minden jazzegyüttes annyit ér, amennyit a dobosa ér. A fogalmazás persze kissé túlzó és sarkí­tott, de van némi valóságalapja.

Abban az időben, amikor Weisz Api, azaz Weisz József (1910-1945) dobos és vibrafonos megismerkedett az amerikai importzenével, épp nagy átalakulásban volt a műfaj, illetve a hangszeres játéktechnika. A kezdeti években kötelező steady beat, vagyis a precíz negyedes lüktető kíséret ol­dódni látszott, mind nagyobb szerepet kaptak a cintányérok és egy újfajta „ütő”, a seprű. Egyes nagy dobosok munkásságában polifonikus tömbök­be rendeződtek a dobfelszerelés kü­lönböző elemei, majd a monoton, beates 4/4 helyén megjelent az aszimmetrikus hangsúlytechnika, az off beatesen szinkópás akkordok. A jazz meg­érkezett a szvingkorszakba, de a legúj­szerűbben doboló sztárok játékában már ekkoriban felsejlett a modem jazz tulajdonképpeni kezdete, a negyvenes években teret hódító bebop.

Weisz Api sok mindent eltanult az amerikai elődöktől és kortársaktól, s a jazz iránti érdeklődése nem mindenna­pi tehetséggel párosult. Erdődi György, az egykori zenész kolléga (később hangmérnök) meséli róla, hogy amikor a harmincas évek Budapestjének leghí­resebb éjszakai mulatói­ban, például a Nagymező utcai Moulin Rouge-ban vagy a Párisién Grillben a Chappynak becézett Orlay Jenő zenekarával játszani kezdett, minden végtagjá­val más ritmust vert. Eve­kig igen népszerű alakja volt a fővárosi „jazzélet nek”, és a Chappy-zenekar tagjaként külföldön is megmutathatta, mire ké­pes a hangszerein. Tudását Ameriká­ban is elismerték, olyannyira, hogy a Leedy cég évente új dobfelszereléssel ajándékozta meg. A nagydobon, a Le­edy márkajelzés felett ott díszelgett a zenét és hangszert hitelesítő W. A. monogram. Apit, a magyar zenei élet megbecsült alakját a negyvenes évek­ben behívták munkaszolgálatra. A tá­borokból a családjának küldött leve­lezőlapok tanúsága szerint az egyre embertelenebb körülmények között is élénken foglalkoztatták a zenei problé­mák. 1945-ben a munkaszolgálatosok között kitört flekktífuszjárvány áldo­zata lett. Néhány harmincas évekbeli hangfelvétel, illetve magyar filmarchí­vumi anyag őrzi meghökkentően szel­lemes játékát. Állítólag Németország­ban is lappangnak filmfelvételek, ame­lyeken Api művészete látható-hallha­tó. Talán majd egyszer ezeket is meg­nézhetik a tisztelő utódok és kutatók.

Jazzmuzsikus volt-e Weisz Api, vagy „csak” képzett tánczenész, aki kollégáihoz hasonlóan befogadta és játszotta az amerikai swing igénye­sebb és kommercializálódott (sweet) változatait? A kérdésre adott megfon­tolt válasz szétfeszítené e cikk kerete­it. De akárhogyan is címkézzünk, tény, hogy Weisz Api és zenésztársai mindent elkövettek annak érdekében, hogy a jazz mint értékes zenei műfaj meghonosodjon hazánkban. A jazz fejlődése sem Amerikában, sem Ma­gyarországon nem a hivatalos szervek segítőkészségének és helyes érték­szemléletének, hanem egyes jazz- és táncmuzsikusok teremtő vitalitásának volt köszönhető, valamint annak, hogy ugyanők felismerték a műfajban rejlő fejlődési lehetőségeket, s előadó­művészetükben e lehetőségeket való­sággá formálták.

Üdvözlendő törekvés, hogy a mai magyar jazzkutatás Weisz Api művét igyekszik minél teljesebben feltárni és ápolni. Kármán Sándor sokéves zenetörténeti búvárkodása eredménnyel járt: idén megnyílt Weisz Api emlékhelye a ceglédi Dobmúze­umban. Az ünnepélyes avatáson Csányi Attila, jeles jazzkutatónk mondott bevezetőt. Az eseményen jelen volt a dobos lánya, Weisz Edit zongoramű­vésznő is. Hála Kármán Sándor áldo­zatos munkájának, a boszorkányos technikájú dobos emléke ma élőbb, mint valaha.

Máté J. György

Címkék:2005-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Gyereksarok

Gyereksarok AZ ÁBÉCÉ KINYITJA AZ EGEK KAPUIT Jom Kipur a végéhez közeledik. A nap nyugovóra tér. A zsidók zsúfolásig megtöltik...

Summary

Summary A selection of articles discusses the Gaza pullout. Zsuzsa Shiri’s report is followed by János Gadó’s analysis of the...

Close