Szombat előfizetés 2017

Egy fordító tűnődései

Írta: Jólesz László - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

EGY OLYAN FORDÍTÓ tűnődései, aki héberből fordít magyarra. Hadd oszlatok el mindjárt egy félreértést. A mai héber nyelvet Magyarországon ivritnek szokás mondani, ami – ki tudja – netán valami egészen más, mint az ősi, az ókori vagy a középkori héber. Nem más. Ugyan kinek jutna eszébe azt mondani, hogy Shakespeare „englishül” írta szonettjeit, viszont Wells angolul az Istenek eledelét? … Kétségtelen, a nyelv természetes fejlődésének következményeképpen vannak bizonyos – nem túlságosan nagy – módosulások a régihez képest a mai héber nyelv grammatikájában, legfőképpen pedig a szókincsében, de ezek korántsem akkorák, mint amilyenek a Halotti beszéd nyelve és a mai magyar nyelv közti eltérések. Innen van az, hogy a mai izraeli iskolás különösebb nehézség nélkül tudja olvasni és megérteni a Bibliát. (Igaz, az iskolai használatra kiadott imakönyvek lapalji jegyzetekkel igazítják el a nebulókat egy-egy archaikus, számukra nehéz kifejezés értelmezésében.)

Most Ágnónnak, a modern héber irodalom Nobel-díjjal méltatott nagyszerű művelőjének Jámim noráim című kötetét fordítom. Azt a könyvet, amely a ros hásáná és jóm kippúr közötti tíz bűnbánati nap, a „félelmetes napok” – ez a jámim noráim jelentése – liturgikus szokásaival, előírásaival, mondáival kapcsolatos irodalmat gyűjti egybe.

Ágnónt nem könnyű fordítani akkor sem, ha regényről vagy novelláról van is szó. Még nehezebb azonban egy ilyen gyűjteményes művet fordítani, amiben Ágnón igyekszik megőrizni sok-sok korábbi, olykor száz évekkel korábban élt kegyes szerzők nyelvi fordulatait. Nem is haladok könnyen a fordítással. Igen sok bibliai idézettel találkozom. Ezek különösen nagy gondot okoznak olykor. Az idézetek nagy része ugyanis betű szerint értendő, mivel a bibliai héber szöveg értelmezésében gyakran fontos szerephez jut a számmisztika – tudott dolog, hogy a héber betűk számértékkel is bírnak, és a kabbala, ezt felhasználva, téziseket állít fel – néha megejtő bájjal -, bizonyít összefüggéseket, jut következtetésekre, tár fel hasonlóságokat vagy azonosságokat. Mármost a mostanság közkézen levő magyar bibliafordítások nincsenek tekintettel a kabbalára, a számmisztikára. Úgyhogy az ilyesmik értelmezése, a magyar olvasó számára való megvilágítása olykor csaknem megoldhatatlan feladat elé állítja a fordítót, aki szeretné elkerülni a lapalji jegyzetek elburjánzását.

*

Sokat gondolkodtam rajta valamikor, vajon a jámbor zsidók imádkozás közben miért hajlonganak, izegnek-mozognak. Ágnón könyvében különféle régi bölcsek próbálják ezt magyarázni. Egyikük, a Bes’t, vagyis Rabbi Jiszráél, a Szent Név tudója, azt mondta: amikor valaki már-már elmerül a folyóban, mindenféle mozdulatokat tesz, hogy kimenekítse magát a vízből, ami már-már elborítja. A parton állók nyilván nem gúnyolódnak rajta és mozdulatain. Nincs másképpen azzal sem, aki imája közben hajladozik, mozog: hiszen ő is igyekszik kimenekíteni magát a há­borgó vízből, az idegen gondolatokból, amik el akarják terelni figyelmét az imától.

Ágnón-fordításommal bizonyára nem fogok úgy járni, mint jártam a Budai krónika fordításával, amelynek szerzője, Schulhof Izsák egykori budai rabbi leírta Buda 1686-ban történt visszafoglalásának krónikáját, s ezen belül a budai zsidók (és törökök), valamint saját egyéni tragédiáját. Ezt a könyvet az akadémiai könyvtárban levő kézirat, illetve a Kaufmann Dávid által nyomtatásban kiadott példány alapján fordítottam héberből; 1979-ben jelent meg. 1982 őszén dr. Oscar Szöllősi, egy Olaszországban élő fogorvos megküldött nekem egy könyvet: Izsák Schulhof: Meghilla di Buda (1686) volt a címe, s ez a Carucci editori kiadásában jelent meg Rómában. A kötetet bizonyos Paolo Agostini fordította olaszra, ő vette át és fordította le a magyar nyelvű kiadás jegyzeteit és utószavát, amit Szakály Ferenc írt volt. A szöveg összehasonlításakor fölfedeztem, hogy Agostini úr – annak ellenére, hogy a kötete borítóján facsimilében látható az akadémiai könyvtár tulajdonában levő kézirat egy részlete – aligha a héber eredetiből fordította a könyvet, hanem az én magyar nyelvű fordításomból. Honnan lehet ezt tudni? Az egykor élt téglaégetők belevájták-égették a maguk sajátlagos bélyegét-jegyét a téglájukba. A fordítónak is megvannak a maga apró, finom eszközei, amikkel „megjelöli” a fordítását, anélkül persze, hogy meghamisítaná az eredetit. Én felismertem még az olasz fordításban is ezeket a jeleimet. Agostini úr úgy adta közre munkáját, hogy elmulasztott hivatkozni rám, illetve az én munkámra. Tettem-e emiatt lépéseket? Mire is? Hiúságom kielégítésére? Vagy mire? Nem. Még inkább örömömre szolgált, hogy ez a maga nemében becses könyv, egy kortörténeti és zsidótörténeti adalék több mint kétszáz év után megjelenhetett olaszul is. (Hasonló dolgok mindig is vannak és lesznek is. Hogy még egy példát mondjak: az izraeli Remény című folyóirat 1990. szeptemberi száma részletet közölt Mendele Mojhér Szforim remek regényéből, a Sánta Fiskéből, amit én fordítottam volt jiddisből. A folyóirat közölt Bálint Endrének a könyvhöz készült illusztrációiból is. A folyóirat elmulasztotta megemlíteni, hogy az én fordításomat hozza – arról nem is szólva, hogy ehhez nem kérte a hozzájárulásomat -, de ennél sokkal inkább sérelmezem, hogy Bálint Endrének, ennek a kiváló, hányatott életű művésznek a nevét is elfelejtette a folyóirat odabiggyeszteni.)

Régebben, másutt megírtam ugyan, de mert az előbbiekhez kapcsolódik, most is megemlítem: ha olyan könyvet fordítok héberből, amelynek már van német vagy angol fordítása, nem restellem belőlük ellenőrizni magam, vajon nem értettem-e félre ezt vagy azt a mondatot, kifejezést. Ilyenkor alkalmam nyílik fölfedezni, hol és miben tévedett az a fordító. (Az én fordítási hibáimat nyilván mások veszik-vehetik észre.) Az ilyen helyeket mindig jelzem a kiadóbeli szerkesztőnek, mert nem szeretném, ha azt hinné, hogy én fordítottam valamit félre…

Említettem, hogy a fordító beépíti a maga apró jeleit a fordításába; persze ezt úgy kell tennie, hogy az ő egyénisége ne takarja el az íróét. Ámde abból is származhatik gond, ha a fordító hű a szöveghez. Így esett meg, hogy a Nagyvilág kritikusa kifogásolta, amiért Ávráhám Ben Jehósuá Szerelmesek című regényének fordításában egy semmiképpen oda nem illő szót adtam a regény egyik figurájának, egy kamaszlánynak a szájába. A fordító nem tud védekezni az ilyen vélelem ellen. Eső után köpönyeg: megírtam a kritikusnak, hogy a kifogásolt obszcén szót az eredetiben lehet olvasni; érdemes megemlíteni, hogy az angol fordító nem sokat teketóriázott, lefordította az inkriminált szót – „fuck” -, a német fordító már prűdebb volt – akár a kritikusom -, ő megkerülte a kifejezést. (A kritikus egyébként nem válaszolt a levelemre.)

Ez az eset arról is tanúskodik, hogy a mai héber nyelv korántsem csupa bibliai ihletettségű, fennkölt szavakat használ: olyan, mint minden élő és fejlődő nyelv. Megvan a szlengje is, aminek szókincse nagyrészt angol, arab és jiddis szavakból (is), meg ősi szótövek modernizált megformálásából (is) gyarapodik.

Nemegyszer kérdezik tőlem, nem okoz-e problémát, hogy a héber szövegek nem jelölik a magánhangzókat (kivéve a verseket és a gyermekirodalmat – ezekben mindig ott vannak a pontokból és vonal-alakzatokból formált magánhangzó-jelek). Nos, másmilyen, de azért hasonló „problémákkal” más nyelvekben is találkozhatunk, és mégsem vetődik fel a kérdés, okoz-e nehézséget a dolog, vagy sem. A magyar nyelvben például a „szín” szó. Tudjuk, hogy a villamos „színe” sárga, és ezt a „színt” sohasem fogjuk összetéveszteni azzal a „színnel”, ahol pihentetik a villamosokat. És aki tud németül, nem fogja összetéveszteni a megfelelő szövegkörnyezetben az „übersetzen” szót, ami az egyik helyen az egyik partról a másikra való átkelést, átszállítást jelenti, egy másik szövegkörnyezetben a műfordítást. Példákat bőven lehetne hozni, más nyelvekből is. A héber nyelvben a szöveg összefüggése igen könnyen eligazítja az olvasót.

Szeretnék még több mai héber könyvet magyarra fordítani. Vannak, volnának terveim. Csakhogy …

Amikor ekként tűnődöm, az jár a fejemben: vajha volnának még mások, volnának sokan, nálam fiatalabbak, akik szeretnék, tudnák a munkámat folytatni.

Jólesz László

 

Címkék:1991-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Arcok a magyar zsidó irodalomból

Az átkozott költő SOMLYÓ ZOLTÁN (1882-1937) Soha annyira nem volt költő a költő, mint a század elején. Nem népvezér, nem...

Halálbüntetés az ókori Izraelben

A halálbüntetés körül zajló hazai és külföldi vita fényében érdekes megnézni, hogy állt ez a kérdés az ókori Izraelben. A...

Close