Szombat előfizetés 2017

Egy fontos születésnapról

Írta: Heller Ágnes - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Heller Ágnes

Egy fontos születésnapról

Ebben az évben ünne­peljük Hannah Arendt szá­zadik születésnapját. Egy­más után rendezik a konfe­renciákat munkájáról, sze­mélyiségéről. Magam nyolc konferenciára kap­tam meghívást, s négyen részt is vettem, illetve részt veszek.

Vajon csak a születésnapi alkalom ad okot erre az érdeklődésre valaki iránt, aki a mai „időszámítás” szerint fiata­lon, 68 éves korában, azaz „jégen” halt meg? Utóvégre Arendt filozófus, nő és zsidó, s ezek közül a sajátosságok kö­zül egy sem szokott valakit népszerűvé tenni. Most mégis, úgy tetszik, az egész világ emlékezik. Emlékezünk azért, hogy gondolkozzunk. Hogy a politikán gondolkozzunk. Mert ki vagyunk éheztetve politikai elméletre.

A politika kezd ma lesüllyedni a na­pi taktikázás színvonalára, s nem csak nálunk. Nem vetjük fel a kérdéseket, hogy mi voltaképpen a politika, s külö­nösen nem, hogy mi a demokratikus politika, s hogy hogyan lehet felismer­ni idejekorán a demokráciát veszélyez­tető erőket. Arendt könyvei arra inspi­rálnak, hogy felvessük ezeket a kérdé­seket, s nem csak a szeretem-nem sze­retem játék szellemében. Nem okvetle­nül Arendt válaszai a legfontosabbak, bár számtalanszor azok is, hanem a kérdései.

Arendt első sikerkönyve a totalitariánus rendszerek eredetét firtatta. Ne fe­lejtsük el, hogy a totalitarianizmus mint uralkodó politikai erő, az ő életében született meg, s hogy a bolsevizmus és a nácizmus volt a világ első erre vonat­kozó történelmi tapasztalata. Arendt tehát ezeket az új rendsze­reket, ezek gyökereit és működését elemezte. Meg kellett mutatnia, hogy miért nem azonos a totális rendszer a katonai diktatúrával, a tiranniával, a despotizmussal, még akkor sem, ha van­nak felismerhetően közös vonásaik.

Arendt alapvető kérdé­sekben tapintotta ki a totalitarianizmus számos lényegi sajátosságát, többek között az ideológia irányító szerepét és a terrort, továbbá az „erény” és a terror összekapcsolását. Bár az ő vizsgálódá­sának tárgya egy ateista és egy pogány politikai rezsim volt, ahol az egyik a Történelemre, míg a másik a Termé­szetre hivatkozva gyakorolt terrort, Arendt nem zárt ki egyéb „lehetősége­ket”. Ma, amikor a totális állam jelen­léte a modem világban már nem újság, mikor már van elképzelésünk a totalitarianizmus működéséről, nem lep­ődünk meg, hogy egy vallás – most ép­pen az iszlám – ugyanúgy beállítható egy totális ideológia szolgálatába, mint a Történelem vagy a Természet. Szá­mos eszméből lehet ugyanis totalitáriánus ideológiát faragni.

Arendt nem volt optimista, s különö­sen nem szeretett a jövőre vonatkozó kijelentéseket tenni. Nem is hitt a de­mokráciák végső győzelmében a vilá­gon, ahogy nem hitt a történelem végében sem. Valamiben azonban hitt, ab­ban, hogy minden ember, aki a világra jön, már maga is egy új kezdet. Ezzel a gondolattal zárja le könyvét.

Arendt érdeklődése hamarosan a de­mokratikus politika irányába fordult. Csak néhány gondolatára szeretnék hi­vatkozni, hogy lássuk, mennyire a je­lenhez, s a mi jelenünkhöz is szól.

A felszabadulás és a szabadság nem azonosak egymással – írja az amerikai forradalmat idéző könyvében. A felszabadulás után következik a legfonto­sabb feladat, a szabadság intézményei­nek megteremtése. A szabadság intéz­ményeit sem elegendő egyszer megte­remteni, mert hamarosan kihal belőlük a demokrácia szelleme. Minden gene­rációnak meg kell újítani az intézmé­nyeket, feltölteni azokat a demokrácia szellemével.

A politikai cselekvés, így mondja Arendt, a véletlenek játékának van ki­téve. Aki cselekszik, az vállalja tette következményeit, akár előre láthatóak voltak, akár nem. Van olyan, mint jószerencse és balszerencse, s ezt min­den cselekvőnek tudnia kell. A cselek­vés különbséget tesz, azaz megjelenik a világban.

A cselekvés rizikóját lehet csökken­teni, de nem lehet megszüntetni. Ami csökkenti a rizikót, az a politikai, tár­sadalmi diskurzus, vita. A diskurzus a nyilvánosság területén folyik, s ebben különböző, egymással gyakran ellen­tétes vélemények kapnak hangot. Fon­tos, hogy a vélemények mint vélemé­nyek jelenjenek meg, és hogy senki se lépjen fel úgy, mint az egyetlen igaz­ság tudója vagy letéteményese. A poli­tikában, a politikai elméletben amúgy sincs olyasmi, mint igazság, csak ke­vésbé vagy inkább igaz vélemények vannak.

Persze az, hogy a politikai cselek­vésben a véletlen játssza az első hege­dűs szerepét, nem jelenti azt, hogy minden lehetséges, csak azt, hogy sok minden az. A politikának keretet és határt szab maga a modern világ, me­lyen belül politizálunk, elsősorban a gazdaság, továbbá e világ mindenkori állapota, elsősorban a különböző ha­talmak erőviszonyai, legyenek ezek gazdaságiak, politikaiak vagy katona­iak. De mindezzel együtt, vagy min­dennek ellenére még az egyes ember­nek is kitüntető szerep juthat saját vi­lága alakításában. A közelmúltban is voltak olyan személyiségek, akik egy döntő pillanatban szabták meg orszá­guk politikájának irányát. Hadd mondjak két példát arra, mikor valaki egy politikailag menthetetlenül kettészakadt országban személyisége sú­lyával és tekintélyével országát a megbékélés irányába, s ezzel a de­mokrácia stabilizálódásának irányába vezette: a spanyol király és Nelson Mandela. Kár, hogy nálunk hiányzik egy ilyen személyiség.

Arendt legtöbb vitát és ellenérzést kiváltó könyve Eichmann jeruzsálemi peréről készült beszámolója s ezzel kapcsolatos reflexiói a gonosz banali­tásáról. Arendt mint szenvedélyes sze­mélyiség, tud igazságtalan lenni. Eb­ben a könyvben valóban többször az. De mikor a gonosz banalitásáról be­szélt, semmiképpen sem arra gondolt, hogy ami banális, az kevésbé gonosz. Inkább arra, hogy az ördögnek manap­ság nincsen szarva, hogy nehéz azono­sítani, felismerni, hogy manapság a gonosz nem démonikus, tehát nincsen benne nagyság. A magam részéről nem hiszem, hogy attól, mert valaki­ben nincsen nagyság, még nem lehet démonikus. Arendt mindenesetre ez­zel a gondolattal is feladott nekünk egy gondolkoznivalót, akármilyen eredményre is jutunk gondolkozá­sunkban.

Arendt szerelmi kapcsolata Heideggerrel közismert. Ugyancsak közis­mert, hogy szellemileg sokat profitált Heidegger filozófiájából. De Heidegger nem volt politikai filozófus, míg Arendt életének a politika volt a legfőbb filozófiai pátosza. Így történt, hogy egyre közelebb került Kanthoz, annak republikanizmusához és libera­lizmusához. Egyre többször idézte Kant gondolatát a helyes ítélkezés fel­tételeiről. Az ember gondolkozzék a saját fejével, de legyen arra is képes, hogy magát a másik helyébe képzelve gondolkozzék, s végül gondolkozzék következetesen. S ez mindmáig a leg­jobb tanács, amit egy politikai filozó­fus adhat a politikai cselekvőnek és ítélkezőnek.

Címkék:2006-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kultúratermelés – tolvajok és politikusok között

Kultúratermelés – tolvajok és politikusok között Vajda Róbert gyerekkora óta különböző alternatív társulatokban játszott. A Harlekinből kilépve egyik alapítója az...

A buszon

NÓGRÁDI NOA A buszon Madarak csiripeltek a megemlékezés egy­perces néma csöndjét megtörve, és az egykori kivégzőplacc füvén békés őzi­kék legelésztek,...

Close