Szombat előfizetés 2017

Egy elfeledett mizantróp

Írta: Gimes Katalin - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Zsolt Béla: Gerson és neje. Magvető Könyvkiadó, 1994, 229 oldal, 520 forint)

Hogyan lehetséges, hogy az em­ber töprengve, fontolgatva vá­laszt nyakkendőt, mártást, fil­met a moziműsorból – csak élet­társat ritkán. A házasság inkább megtörténik vele. Csak azt ne higgyétek, hogy a fontolgatás se­gítene!

(Ancsel Éva)

Több mint hat évtized telt el a mára jobbára elfeledett író regényének első kiadása óta. Vájjon jól tette-e a Magvető Kiadó, hogy leporolta a könyvtárak mé­lyén szunnyadó kötetet, és szöveghű újrakiadására vállalkozott? Vajon el­mondhatók az ilyenkor szokásos köz­hely: „Mit sem vesztett aktualitásából.”

Ezúttal bizony részben vesztett: Zsolt korhoz, a két világháború közötti Ma­gyarország azon belül is a főváros, sőt még azon belül is egy szűkebb réteg az ún. „feltörekvő”, „alulról jött” zsidó kispolgár világához tapad – nem eszik ebben a regényében. Ráadásul a rend­ szer antiszemita intézkedéseit támadó publicisztikájáról híres radikális-liberá­lis író – zsidó létére – szinte zsidógyűlö­lőként ábrázolja „hittárs” hősét, a gyá­va, szervilis, főnökéhez, a gyárigazgató Ohrnsteinhez mindig lojális irodakukac Gerson Zoltánt, aki még a fatelepi raktárnok apját is meg- és letagadja, „meghalasztja”, és vidékre száműzi, hogy ne legyen karrierje útjában. Szánalmas még erkölcsi felmagasztosulása, bűné­nek meggyónása is egyetlen istensége, Ohrnstein előtt a regény végén, és pusztán következetlen fantáziátlansá­ga, töretlen és vak hűsége jele.

Az életmű alapos és értő ismerője. Nagy Sz. Péter szerint Zsolt Béla „a kis­szerű megalkuvás regényeit írta”. Nem szereti a zsidókat, különösen nem a többnyire hőséül választott Gerson-féléket. Egyetlen „mentsége”, hogy – úgy tűnik – nem szeret ő senkit. A Gerson és nejében egytől egyig mindenki el­lenszenves: maga Gerson és természe­tesen neje, Elly, az elképesztően fád és (nemcsak az ágyban) frigid gépíró­nő, akinek egyetlen hozománya és „hozadéka”, hogy ő a persze nem a harcmezőn, hanem gyomormérgezésben (itt még egy halál sem lehet „nagy­szerű”) meghalt, de azért bulankai hősnek nevezett Wlissingen ezredes leánya. Mondhatni triplán mésalliance, amit kötnek: származásilag, vallásilag és még „vonzódásilag” is: Kölcsönös ellenszenvet érezve egymás iránt, sőt, ami még rosszabb: közönyt. Gerson, ha egyáltalán merne vonzódni valaki­hez, az Zelma lenne, a főnök „aranyos kis sógornője” (ő csak azért nem antipatikus, mert karaktere nincs megfor­málva), aki – a könyv végén felvillan egy elmulasztott lehetőség – nyitott lett volna Gerson felé, de persze most már késő. A gyávaság büntetése: Elly. De Gerson ezzel a ténnyel sem mer szem­benézni. Wlissingen Elly nem vonzódik senkihez, még a katonatisztből ker­tésszé vedlett szeretőjéhez sem, aki vi­szont attól ellenszenves (Zsolt követ­kezetes), hogy a nőt kielégülése szol­gálatában álló tárgynak tekinti. Ehhez a vénlány jó alany – öt éven át illedel­mes fadarab – csak azt nem tudni, mi­ért csinálja – sejthetően ezt is pusztán fásultságból.

Baloldali érzületű olvasók számára gyűlöletes, máskülönben simán ellen­szenves a gyáros Ohrnstein – nem hiá­nyozhat szájából a szivar! – ravasz, ha­mis, csak az érdekeit néző, hű Gersonjával vállveregetően leereszkedő, mun­kásaival szemben érzéketlen, banális figurája, melyet filmekből és olvasmá­nyokból eddig is jól ismertünk, de az újkapitalizmus hajnalán most már személyes ismerősként is üdvözölhe­tünk. (Ezért az a bizonyos, fent említett korhoz tapadás általánosabb érvényű társadalmi skiccé válik.) S ki látott már ilyet, a drága vezérigazgatóné mellett szeretőt is tart – Gerson számára zavar­ba ejtően és megemészthetetlenül. A vezérigazgatóné még csak nem is ellen­szenves – olyan papírmasé-figura, aki­nek szájából csörgedező butaságokból Hernádi Miklós megírhatná a 20-as évek közhely-szótárát.

Az író szándéka ellenére sem igazán taszító az ezredesnének, Elly mamájá­nak vérbő, életteli, örök túlélő figurája, aki – ha hamiskártyázással, jövendő­mondással, szerencsejátékkal is, de – küzd a katonatiszt özvegyéhez méltat­lan nyomor ellen. Ezúttal a mizantróp látásmód akaratlanul kudarcot vall.

Zsolt nem szereti hőseit, de azok sem szeretik egymást. A regényben egyetlen szenvedély dúl: Gersoné Ohrnstein iránt.

A házasság mintegy véletlenül kötte­tik, az udvarlás egy egészen más irányú indulati töltésből – Gerson egy időre ki­esni látszik imádott igazgatója kegyeiből – indul, s a fiatalembert „a szavak vélet­lene hevítette odáig, hogy intenzíven ud­varolni kezdett a lánynak”. Mindez ripsz- ropsz Házassággal végződik – ahogy Zsolt Béla egy másik regényének vész­jósló címe mondja. A könyv végére úgy tűnik, ez a (működés)képtelen kapcso­lat talán mégis beindul.

Zsolt Béla nagy írói erénye – s ezért volt helyénvaló az a portörülgetés, olyannyira, hogy szívesen látnánk többi regényét is – kiváló pszichológiai érzéke, finom, árnyalt helyzetábrázolásai, s az, hogy tudja, amit kevesen: minden em­bernek – lett légyen az mégoly ellenszen­ves, középszerű, taszító is – múltja van, múltja és sorsa, többnyire megszenve­dett sorsa. Ezért – ha nem is érdemel mindig megbocsátást, sőt megértést sem – értés mindenképpen kijár neki.

 

Címkék:1996-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A gyűlölet forrásvidékén

(Kende Tamás: Vérvád. Osiris Kiadó, 1995, 183 oldal, 620 forint. Zsidók Oroszországban 1900-1929, Magyar Russzisztikai Intézet, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995,...

Ország Lili héber betűi

Apám imakönyvét másoltam  Ország Lili augusztusban lett volna 70 éves. Ungváron született, zsidó nagypolgári családban. Apja vallási mű­veltségéről ugyanolyan híres...

Close