Egy blogger és a miniszterelnök vitája az antiszemitizmusról

2007. június 14. “Hagyod-e, hogy szárba szökkenjen és megerősödjön a fasizmus, vagy úgy döntesz, hogy letöröd, kerül, amibe kerül?”. A Népszabadság Online egy bloggere nyílt levélben szólította fel Gyurcsány Ferencet az antiszemitizmussal szembeni hathatós fellépésre. Az alábbiakban a teljes levél és a miniszterelnök válasza olvasható.

	Gyurcsány Ferenc (Foró: Déri Miklós)

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Kedves Feri!
Engedd meg nekem, hogy az internet szokásainak megfelelően tegeződve írjak neked. Bizalmaskodni nincs szándékomban, de közös dolgainkat könnyebb így megbeszélni.

Május 9.-én elmentél a Duna partjára, arra a helyre, ahol egykor magyar állampolgárságú zsidókat lőtték a vízbe. Helyesen tetted, hogy ott voltál a győzelem napján. De, nemcsak te voltál ott, hanem pár náci is. Gondolom, hallottad őket zsidózni.

Alig pár hete, hogy meghirdetted a zéró toleranciát. Szenvedélyes beszéd volt, nagyon sokan örültünk neki. De látnod kellene, hogy a beszéded nem volt elég. A nácizmus, a fasizmus, ezek az ocsmány férgek megint úgy gondolják, hogy eljött az ő idejük. Nos, nagyrészt rajtad múlik, hogy így lesz-e.

Őszödön azt mondtad, hogy nem érdekel a történelem. Ez szerintem helyes attitűd. Csakhogy – és nem tudom, hogy tisztában vagy-e vele – most Te írod a történelmet.

Te vagy az első miniszterelnök, aki ki merte mondani a liberális demokrácia egyik (baloldali) alapeszméjét: ha zsidóznak zsidó vagyok, ha cigányoznak cigány vagyok.

Ez bizony történelmi léptékű tett volt, még akkor is, ha – úgy tűnik – a környezeted nem értette. (Tudom, hogy nagyon zavar, hogy alig-alig értik meg a számodra alapvetően fontos gondolataidat.) Sokan értékeltük ezt a lépésedet, olyanok is, akik egyébként nem tartozunk a te politikai táborodba. A liberális demokrácia alapértékei ugyanis nem képezhetik vita tárgyát.  Ahogyan az sem, hogy gonosz, emberellenes, gyilkos eszmék mellé nem állunk. Függetlenül attól, hogy az ország dolgairól mit is gondolunk.

Nem tudom, hogy látod-e: egy történelmi kényszer és egy történelmi lehetőség között kell választanod. A kényszer a mesterségesen újraélesztett náci eszme. A lehetőség, hogy leszámolj vele. A választás: hogy melyiknek engedsz.

Hagyod-e, hogy szárba szökkenjen és megerősödjön a fasizmus, vagy úgy döntesz, hogy letöröd, kerül, amibe kerül? Nem könnyű kérdés, ha az embernek olyan politikai környezetben kell működnie, amelyben hagyományok és képességek híján nem szokás messzebb látni a holnapnál és a következő heti közvélemény-kutatási adatoknál.

Csakhogy, neked most nincs választásod, döntened kell. Érdekel a történelem, vagy sem, történelmi felelősséget kell vállalnod. Annyi szabadságod van csak, hogy eldöntsd: beállsz a gyáva magyar politikusok sorába, vagy államférfi leszel. Megbuksz a történelem vizsgáján, vagy átmész – akár még akkor is, ha politikusként esetleg belebuksz a döntésbe.

Tudomásom szerint Te vagy a szabad Magyarország első miniszterelnöke, akinek zsidó a felesége. A háláchá (a zsidó jog) szerint így a gyermekeid is zsidók. Nemrég azt vetették a szemedre az új bolsevikok az Ország Házában, hogy egy kommunista lányát vetted el feleségül. Mondhatjuk úgy is, hogy most még csak ezt vetették a szemedre. Ha hagyod őket tovább garázdálkodni, holnap már azt vetik a szemedre, hogy egy zsidó nőt vettél el. Ugye látod, hogy mi lehet ebből?

Amikor tehát meghozod a döntésedet, először az jusson eszedbe, hogy miként fogsz a gyerekeid szemébe nézni és, hogy mire ítéled őket. Életre, vagy halálra?

Nyilván látod, hogy ez a kérdés valódi politikai kérdés. Nem pusztán hatalomtechnikáról, hanem a jövőről, az életünkről, a közösen vállalható értékeinkról szól. Ebben a kérdésben nem abból indul ki egy államférfi, hogy mit szól az ellenzék, vagy a kapcsolt részeik. (Ők egyébként már döntöttek és tudjuk, hogy mi mellett.)

Senki nem fog neked segíteni a döntésben, azt neked egyedül kell meghoznod.

Tudod, ebben az országban nagyon sok demokrata él. Mi vagyunk a csendes többség, akikre oly gyakran hivatkoznak. És mi értjük, hogy ha zsidóznak, akkor zsidónak, ha cigányoznak, akkor cigánynak kell lennünk.

Ha tehát úgy döntesz, hogy eltaposod a fasisztákat az eszméjükkel együtt, akkor milliónyi szövetségesed lesz. Sokkal több, mint akik rád és a pártodra szavaztak. Sok milliónyi zsidó és sok milliónyi cigány fog mögéd állni, ha hajlandó vagy vezetni őket. Ha nem, te is egy leszel azok közül, akikről majd elmondja a történelem (és a választók), hogy megcsinálhatta volna…

Azt remélem, hogy érted, az antiszemitizmus nem csak  zsidókat és nem elsősorban őket veszélyezteti. Én, mint a csendes többség zsidó és cigány tagja azt várom tőled, hogy folytass bátor politikát és tudd, hogy a nácikra nem vonatkozik a tolerancia. Azt várom, hogy kimondd:

Hajrá csendes többség, hajrá szabadok!

Üdvözlettel: Geőcze Zoárd (blogger)

*

A miniszterelnök válasza
Kedves Barátaim! Az első betűtől az utolsóig végigolvastam a köztetek folyó polémiát. Többször is Zoárd „Nyílt levelét”.

Hiszem, hogy a politika nem öncélú. Azért van, hogy az emberek boldogulását szolgálja és a közügyeket intézze. A politika felelőssége, hogy az ország békés, kiegyensúlyozott rendben működjön. Ehhez azonban szükség van a közös gondolkodásra és a párbeszédre is, hiszen „szóból ért az ember”.  A politikusnak meg az a dolga, hogy elmondja: mi, miért és hogyan történik. Milyen az a világ, amelyben élünk, és milyenné szeretnénk tenni. Ezért csak köszönni tudom, hogy társaimmá lettetek a közös gondolkodásban. 

Május 9-én, azon a szeles Duna-parti estén, Pauler Gyula bronzba öntött, „beszédes” cipői mellett az én beszédem sem volt elég. És sajnos a Ti hangotok sem hallik még elég messzire. Túl sokakban és túl mélyen élnek az előítéletek, a kirekesztő, ordas eszmék.

A mesterségesen újraélesztett náci nézetekkel való leszámolás a gondolkodó és olvasó, képzett és művelt emberek elszántsága, akarata és bátorsága nélkül nem megy. A „leszámolás”, hogy a Ti fogalmatokat használjam, egyik legfontosabb eszközének tekintem azt, hogy szóra bírjam a tudományok művelőit, a véleményformáló értelmiségünket, az emberek lelkét és értékrendszerét alakító műhelyeket. A tanítókat, a lelkészeket, a média szakembereit, az orvost, a színészt, a karmestert, a gyermekének mesét mondó édesapát és édesanyát. Hogy szóra bírjam őket, és előhívjam az emberből az embert.

Én úgy tanultam, és most is úgy gondolom, hogy csak egyetemes emberi faj létezik. A másság és az egyetemesség az emberben a nyelv, a gondolkodás és a valóság összefüggései által ölt ezer formát, és nagymértékben ez határozza meg az egyes ember sorsát, alkotja személyiségének jegyeit.

Barátaim!

Az ember által teremtett eszményeket, eszmetanokat és ideológiákat, nem lehet eltaposni! Meg lehet szűntetni a kirekesztésre épülő intézményeket, le lehet győzni a náci nézetekre épülő államokat, el lehet ítélni az ordas eszmék hordozóit, terjesztőit. De „taposással” nem megyünk semmire. Miként a gyülekezési és sajtószabadság megsértésével sem. Azzal viszont sokat tehetünk, hogy nem vállalunk közösséget – ahogyan a zéró tolerancia kiáltványunkban is leszögeztük – a szélsőséges emberekkel és csoportokkal.

Vajon május 9-én jobb lett volna, ha a lobogó fáklyák fénye megvert emberek látványával párosul az alsó rakparton, ahol méltóság és meghittség honolt? Jobb lett volna, ha eltapossuk a lépcsőre fekvő, és önmagát mártírnak és rendőrségi áldozatnak felkínáló budapesti polgártársunkat? Be kellett volna fogni annak az idős bácsinak a száját, aki kezében az Árpád-sávos zászlóval versenyt üvöltözött a széllel? Hasonló sértő megjegyzésekkel vissza kellett volna szólnunk annak az idős hölgynek, aki minősíthetetlen szavakkal illette az előtte elsétáló, tisztességben megöregedett egyetemi tanárnőt? Hát, visz ez valahová?

Tudatosan provokáltak bennünket. Tudatosan, hogy bebizonyítsák: csak a Duna mártírjai, a fasizmus áldozatai fontosak a hatalomnak, a magyar ember, az „ősi zászlóhoz” hű „igaz magyar” már nem.

Hiszek az emberben és az emberségben. Hiszem, hogy József Attila sóhajtása nem volt hiábavaló: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép komoly fiadat!”

Én a jó szóra, a példamutatásra szavazok és a tanításra. Akkor majd nem kell 100-szor kérnie „Lényeglátónak”, hogy mondja el valaki, ki és mi dönti el, hogy ki a náci, és ki a fasiszta, és miről ismerhető meg egy szélsőjobboldali?  Akkor majd a „lényeglátók” nem büszkélkedhetnek tájékozatlanságukkal, tudatlanságukkal, mert már iskoláskorban megtanulták felismerni, és megkülönböztetni például a fasizmust a kommunizmustól.

Ti kelletek ahhoz, Kedves Barátaim, hogy a fáklyák dacára ne legyen ott legközelebb a „sötétség” a Duna-parton. Hogy ne érezhesse senki azt, hogy a cipői ott maradhatnának, ha a vaskorláton túli ordítozók, gyalázkodók, nemzeti történelmünket ordas eszmék emblémájává silányítókon múlhatna.

Nagy felelőssége van egy államnak és egy Kormánynak, de van valami, ami a legfontosabb: óvni valamennyi polgárát, megfogni a kezüket, menedéket ajánlani. És nem tűrni a rasszista, antiszemita, kirekesztő, intoleráns magatartást, nézeteket és gondolatokat. Van bátorságunk szembemenni a gonosszal. Van bátorságunk reagálni a jóra. Van bátorságunk nem megijedni, megfogni egymás kezét. Összetartozunk, akkor is, ha ezerféleképpen gondolkodunk a világról. Felelősek vagyunk másokért is, nem csak magunkért.

Ezért is idézem befejezésül a Te véleményed, Zoárd:
„Lord, ez tényleg érdekes, gondolom, hogy a nevelés, meg a tanulás a megoldás. Nomeg, hogy megtanítjuk a kölöknek, hogy felelős a tetteiért és nem akarjuk mindentől és mindenáron – például tiltással – megvédeni.”

Üdvözlettel: Gyurcsány Ferenc

(Forrás: Népszabadság Online)