Szombat előfizetés 2017

Ég, füst, csillagok

Írta: Orbán Ottó - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kezelési útmutató a ciánkapszulához

Az ördög hagymája … A közép-európai Matrjoska-

baba …

A bűn a bűnben egy újabb bűnben rejtőzködik s az egészet egy újabb bűn köpenye födi be …

A zsidókérdés magyarkérdés, ha a részeg magyarul

zsidózik

a lényeg nem a bosszús vagy kegyes Isten talányos

mítosza,

de az, hogy magyarozzunk-e a gyerekek előtt, ha

románok vagyunk,

és arabozzunk-e, ha történetesen zsidók?

Mindenki kisebbség valamilyen többséghez viszonyítva,

és Auschwitz után lehet ugyan verset írni,

de úgy, mint azelőtt, még lélegzeni sem,

mert minden szó után felköhögünk egy kis fekete füstöt…

Hordjunk-e hát mérgezett szót a szánkban, mint

Himmler a ciánkapszulát? Dühünkben ráharapunk, és szétömlik a világon apáink hagyatéka, a rögeszméiktől halálos keserű-

mandulaszag.

(1989)

*

Aki könnyű kézzel nyúl a zsidókérdéshez, pa­lackba zárt szellemet szabadít rá a világra; egy perc, és az égboltot ellepi az égett-emberhús-szagú, fekete füst.

A zsidókérdés démoni természete legelőször is abban nyilvánul meg, hogy magának a kérdésnek a mibenlétét sem tudjuk megnyugtatóan meghatározni. Ki a zsidó? Mi a zsidó?

Nép? Vallás? Kisebbség? Népcsoport? Tulaj­donságok? Szokások? Viselkedés? A viszonyuk a többiekhez? A többiek viszonya hozzájuk?

Kik ők és hol találhatók?

Bankárok? Parasztok? Elnyomók? Elnyomot­tak? Hagyománytisztelők? Forradalmárok? Ter­roristák? Áldozatok? Ázsiában? Európában? Amerikában?

Miről ismerszik meg a zsidó?

Az üzleti érzékéről? A görbe orráról?

És amelyiküknek csődbe ment a boltja? És amelyiküknek nem görbe az orra?

Hagyjuk az emberi butaság Szaharáját; éljünk szakmánk, a költészet lehetőségeivel.

A második világháború után a világot bejárta egy – talán a megszállt Lengyelországban készült – fekete-fehér fénykép. A háttérben elcsigázott emberek vonulnak vagy álldogálnak, a kép előte­rében, a szögesdrót mögött egy roppant ellenzés sapkát viselő, háromszögűvé fogyott arcú, tízé­ves forma fiú fordul a fényképezőgép felé, és néz szembe velünk, a világgal.

A zsidó, mondjuk a magunk részéről, ennek a gyereknek a szeme.

Még mindig csak közelítve az igazságot.

Századunk dúskál a szörnyűnél szörnyűbb tö­meggyilkosságokban, az örmények legyilkolásától a kambodzsaiak halomra öleséig, és ámokfutó ideológiából sem csak egy volt korunkban: az a gyerek, vetjük magunk saját magunk ellen, lehet­ne éppen ferde szemvágású vagy fekete bőrű is.

Persze, hogy lehetne; nem az emberi szenvedést kívánjuk rangsorolni.

A zsidók kiirtására tett kísérletet a bűnelköve­tés módja, mondhatnánk, a kísérletet tevők eré­nyei, a tökéletességre való törekvés, az érzelemmentes lebonyolítás, a gyilkolás már-már higiéni­kus kivitelezése teszi századunk reprezentatív bűn­évé.

Auschwitzhoz képest minden kontármunka, még az irtózatos számokkal büszkélkedhető GU­LAG is, mert maradt benne egy csöpp az ember­formájú rablógyilkosságból, ha másra nem, hát öncsalásra használható indulat, hogy itt valami történelmi számla rendeződik, hogy árulók és kártevők ellen folyik a harc, akiket gyűlölni lehet és kell.

A zsidókérdésre adott hűvös és tárgyszerű, német nemzetiszocialista válasz nemcsak e há­rom fogalmat, és a válaszadáshoz használt, modern technika révén nemcsak a modern civilizáci­ót kompromittálta, hanem a németségnek az egyetemes emberi kultúrában játszott, fontos sze­repe okán az emberi szellem egészét, a költészet­től a filozófián át a vallásos hitig. És itt most ne a közkeletű nevekre, Nietzschére és Wagnerre gon­doljunk. Volt olyan német haláltábor, ahol időn­ként Bach és Mozart zenéje szólt a hangszórók­ból, nem csupán az Arbeit macht frei és a Jedem das seine erkölcstelen cinizmusának finomabb válto­zataként; éppen hogy nem, sőt ennek megsemmi­sítő fokozásaként, azáltal, hogy két ilyen, a géni­uszok sorából is kiemelkedő, egyetemes lángel­me szájával szólva, a zenéjükkel üzente – üzen­hette – meg, hogy „ezek vagyunk mi és azok vagytok ti”, azaz a megfellebbezhetetlen kire­kesztést az emberi nemből, melyet e zenék örök címzettje és célja, minden harmóniák legteljesebbike, a képzelet vak ujjaival körültapogatott Isten maga is – hallhatóan – jóváhagy.

A krematóriumok kemencéiben nemcsak az elgázosított zsidók hullái hamvadtak el, hanem egy illúzió is, az emberiség úgynevezett jobbik részének illúziója, hogy ha mindene odavész is, legalább a képzelete tiszta marad.

Auschwitz óta az a szó, hogy „zsidó”, véresen és égetten hever a porban.

Többé nem lehet egy szó a többi közül.

Nem érintheti más, csak aki maga vallja magát zsidónak, és akit természetesen éppúgy megillet minden emberi jog, mint bárki mást.

Nincs itt mit kibeszélni, újragondolni, átszab­ni.

Embereket lehet szeretni, nem szeretni. Kinek a kövér, kinek a sovány: ízlés dolga.

Hanem rokon- és ellenszenvünket, a társada­lomról vallott nézeteinket összeházasítani egy alaktalan démonnal, más szavakkal, a zsidókér­dést újból föltenni, akár jobbító szándékkal is, annyi, mint egy tömeggyilkost bújtatni a nyel­vünk hegyén.

Egy őrültet, aki végül elpusztítja magát a kér­dezőt is.

(Napfogyatkozás, 1990)

A füstkígyó fekete gyűrűi

kocogtasd meg a kígyótojást

halk surrogást hallasz belülről

mintha szövet súrlódna szöveten vagy szárnyak suhognának

vagy egy álomi kávéház törzsközönsége morajlana

csörömpölő csészék kanalak

valaki vicceket mesél

függöny mögül tompán hangzik ahogy

a társaság térdét csapkodva fölnevet

aztán az idő feltöri a héjat

előkúszik a csillogó fölismerés

sziszegve megszimatolja az idegen klánszagát

ez az na végre Ő AZ

minden baj forrása a haladás gátja a főellenség

a lélek- és kútmérgező aki

időtől s helytől függően lehet

fehér fekete barna sárga indián akármiféle

akár zsidó is

mindenki aki épp ott és akkor zsidó

hiú ábránd Titust perbe idézni

s egy folytatásos történelmi film keretében

hosszan mutatva az égő templomot

a balvégzetre fogni mindent

a tükörből mindig mi nézünk vissza magunkra

Auschwitzba vasútvonalak vezettek

az állomásokon váltók váltókezelők utasok

az ablakban virág

minden pompásan működik a szervezettség e magas fokán

az intézményrendszer a munkakultúra a gyáripar

s a fejlett technika színvonalán szilárdan áll

a szögesdrót a hullaégető kemence és a kémény

jeléül annak hogy e felhős kolumbáriumban

a hatmillió gyerek nő és férfi örvénylő hiányát

a modem civilizáció hamvaiként fújja szét a szél

a természeti népek egészséges veszélyérzetével írva versemet

lassan kiismerem a szóbokor mérges bogyóit

kiköpöm őket élni akarok

a mindent betöltő kozmikus sziszegésben

a műholdakról ömlő papagájricsajtól szédelegve

nyelvem hegyén egy csöppnyi nyál buborékgyöngye csillog

a tagolt emberi beszéd

Címkék:1992-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Szerecsenmosdatás

Ezzel a címmel ugyancsak a Magyar Fórum említett számában olvastunk egy Farkas János, Budapest aláírású levelet. Szövegkörnyezetéből kiemelve, csak egyetlen...

Izrael igénylésére?

Csaknem minden nap olvasható valami Csurka Ist­vánról a magyar sajtóban. Kár, hogy nem drámaírói tevé­kenységéről. A Ki lesz a bálanya?...

Close