DÉL-AFRIKÁBAN A DILEMMA VÁLTOZATLAN:

Menni vagy maradni?

A zsidók első bevándorlási hulláma a feketék, a búrok, az angolok és az indiaiak által lakott angol gyarmatra az 1880-as évektől kezdve az I. vi­lágháborúig tartott – ezalatt negyvenezren érkeztek, főleg Oroszország balti tájairól. A második hullámban harmincezren a nácik elől menekülők voltak, néhány ezren pedig – ugyancsak Európából – a II. világháború után gyarapí­tották a hitközségek számát.

Ellentétes mozgás 1960-ban indult, akkor egy kis településen a rendőrség kétszáz békés, fekete tüntetőt, köztük gyerekeket ölt meg, ettől olyan bi­zonytalanná vált a helyzet, hogy az akkori zsidó népesség harmada, negy­venezer ember hagyta el szülőföldjét. Utána három évtizeden át tartott egy lassú elszivárgás. Ezt egyrészt a búr származású jobboldali, feketéket gyil­koló, ugyanakkor antiszemita militánsok okozták, másrészt a Líbiától, pa­lesztin szervezetektől támogatott, zavaros programú feketeszervezetek.

Ma százezer zsidó él Dél-Afrikában, hetven százalékuk Johannesburgban. A tizenhat évig börtönben tartott Nelson Mandela elnökként reálpolitikusnak bizonyult, ezért nem következett be a nem afrikaiak elüldözése és a gazda­ság összeomlása. Mandela többször emlékeztetett arra, hogy a zsidók álta­lában nem tartoztak a feketék hátrányos megkülönböztetését hirdető apart­heid hívei közé, és az ő ügyvédei is zsidók voltak…

A fehérek ellen eddig a legkeményebb intézkedés az volt, hogy a közhiva­talnoki helyek – amelyeket teljes egészében kisajátítottak – 72 százalékát át kell adniuk az afrikaiaknak, azok aránya szerint. Ez a zsidókat alig érinti, mert kevés ilyen tisztséget viseltek, ők elsősorban a gazdasági életben érde­keltek: kis- és nagykereskedők, exportőrök, részvényesek az arany- és gyé­mántbányákban, orvosok, ügyvédek, művészek, tudósok…

Vallásosak és erős az identitásuk, közösségi összetartozásuk. Ezek fenn­maradását erősíti Johannesburg három jesivája, több óvodája, nyolc általá­nos iskolája, hat középiskolája, negyven templomi körzete. A város zsidók által leginkább lakott negyedében, Joeville-ben számos kóser hentes, pék­ség, cukrászda, étterem, kegyszerbolt található, míg bolhapiacán zsidó dallamú kazetták, mezüzék, imakönyvek, zsidó témájú regények, izraeli emlék­tárgyak és más importáruk.

Az utazóbőröndök mégis kéznél vannak. Az első probléma, hogy mi lesz Mandela után? Az idős, beteg politikusnak több az olyan önjelölt utóda – töb­bek közt a volt felesége – akik durvábban lépnének fel a fehérek ellen, min­denekelőtt a gazdaságukat sajátítanák ki. Az adóterhek máris növekednek. A kormány az elmaradt területek fejlesztését tervezi. A lakosság közel fe­lének, húszmillió embernek nincs folyóvíz a lakásában. Johannesburgban 42 millió dollárnyi összeget igényel az effektromos áram hálózatának kiter­jesztése. Ehhez a zsidó közösségek máris felajánlottak kétmilliót.

A harmadik bizonytalansági tényező a közbiztonság romlása. A gazdagok otthonát, a közintézményeket, a zsinagógákat reggel, este, az ünnepnapo­kon őriztetni kell. Ennek ellenére egy elszlömösödött környéken levő zsina­gógát be kellett zárni, a hívők féltek oda járni.

(A baseli Illustrierte Neue Welt nyomán)