Szombat előfizetés 2017

Arab-zsidó viszály Franciaországban

Írta: Danny Leder - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Danny Leder

Mort aux juifs!” – „Halál a zsidókra!” – a két háború közötti zsidóellenes csőcselék jelszava 2000 októberében újból felhangzott Párizsban egy palesz­tin-párti tüntetésen. A második intifáda visszhangja mélyen megrendítette a Franciaországban élő mintegy 700 ezer zsidót (Izrael után a harmadik legna­gyobb zsidó közösséget).

Ez a tüntetés azonban még nem volt különösebben jelentős, a helyszínen láthatóan maguk a szervezők is bizo­nyos távolságot tartottak a zsidóellenes jelszavak hangoztatóival szemben. Vé­gül még a parlament is foglalkozott a vi­szonylag kicsiny demonstrációval, s né­hány párt felháborodását is kifejezte.

Összehasonlíthatatlanul súlyosabb azonban a közel száz zsidóellenes tám­adás: tucatnyi zsinagógában, zsidó is­kolában és hitközségi épületben tör­tént gyújtogatás – bár mindig csak ak­kor, amikor üresen álltak az épületek, áldozatul így senki nem esett. Annál többen sebesültek meg azonban, ami­kor zsidó hívőket kővel dobáltak meg, és más módon tettlegesen bántalmaz­ták őket. Bár a múlt év tavaszára kon­szolidálódott a helyzet, a megrázkódta­ tás, a bizonytalanság tovább él az em­berekben. Jó néhány zsidó fiatal azóta nem visel kipát, sok szülő pedig kiírat­ta gyermekeiket a zsidó iskolákból. Egyes zsidó családok kénytelenek vol­tak elköltözni azokból a szegényebb negyedekből, ahol az arab bevándorlók zöme lakik, mivel ott rendszeresen fe­nyegették őket a fiatalok.

A megtámadott zsidó intézményeket az esetek többségében szolidaritásból meglátogatják a szomszédos iszlám kö­zösségek vezetői. Prédikációikban az imámok elítélik ezeket a merényleteket, a helyi politikusok és az antirasszista szervezetek pedig békítési találkozókat szerveznek. A zsidóellenes erőszakot azonban olyan muzulmán fiatalok köve­tik el, akik sem egyházi, sem politikai szervezetekben nem fordulnak meg. A tettesek többsége szociálisan visszama­radott, családjától elhanyagolt külteleki fiatal, akik beteges erőszakkényszerü­ket vandalizmusban vezetik le.

Ahol mindennapos eseménynek szá­mít a rendőrök, buszsofőrök, postások, orvosok és tűzoltók (!) megtámadása, ahol összefirkálják a templomokat, le- köpdösik az idősebb járókelőket, ott már csak egyetlen lépés választ el a zsi­dó szomszédok zaklatásától.

S mert a muzulmánok és a zsidók egymás mellett élnek, ez is előfordul. A mai francia zsidók többsége észak-afri­kai családok leszármazottja. Főként az ötvenes-hatvanas években hagyták el Magrebet, (Afrika észak-nyugati, arab részét) közvetlenül a Franciaország ál­tal gyarmatosított három magrebi or­szág (Algéria, Tunézia és Marokkó) füg­getlenné válása előtt és után. Száműze­tésükkel 2000 évre visszatekintő folya­matos jelenlétük ért véget. A magrebi zsidók és muzulmánok a francia nagy­városok külső övezetében, illetve Pá­rizs belvárosának bevándorló-negyedé­ben azonban újra találkoztak.

A második világháború után megma­radt franciaországi zsidók az észak-afri­kai zsidók tömeges bevándorlása után váltak újra láthatóvá. A Soá, a túlélők titoktartása, gyermekeik szociális fel- emelkedése, a vallási-közösségi cso­portok felbomlása következtében je­lenlétük teljesen elhalványult. A magre­bi bevándorló-hullám épp idejében ér­kezett s újra megtöltötte a zsinagógá­kat. A szefárd rítus helyenként le is vál­totta az ének- és dallam nélküli askenázi rítust. Az észak-afrikai zsidók – a há­ború előtti kelet-európai zsidókhoz ha­sonlóan – a már letelepedettek számá­ra azonban túl hangosnak, túl feszte­lennek, túl „zsidósnak” tűntek.

Film egy textil-negyedről – mely kasszasiker lett

Az állítólagos magrebi-zsidó vitalitás titokban általános zsidó erénnyé vált. Ha külső szemlélő ábrázolja a francia zsidókat, első sorban ezt a jellegzetes­ségüket emeli ki. A kelet-európai mamele által sábeszre készített kultikus „gefilte fis-t” már rég felváltotta az észak-afrikai kuszkusz.

Jó példa erre a „La vérité si je mens” (szó szerint: „Az igazság, ha hazudok” vagyis: Te is tudod, hogy nem teljesen úgy gondolom) című nagy sikerű film. Az újonnan feléledt francia filmipar legna­gyobb kasszasikerévé vált ez az egysze­rű szórakoztató film, melynek mindkét részét öt millióan nézték meg. A történet észak-afrikai családból származó fiata­lokról szól, akik Sentier-ben, Párizs texti­lipari negyedében – mely egykor a kelet-európai zsidóság és az örmény beván­dorlók fellegvárának számított – hatal­mas tempóban felélesztik a konfekciói­ part. Zegzugos utcácskák mélyén, düledező, ősrégi házakban a nagykeres­kedők, divattervezők, a (részben illegá­lis) varrodákkal szövetkezve hatalmas vállalkozást hoztak létre, amelyről nem lehet tudni, hogy az iparosítás előtti vagy utáni korszakhoz sorolható-e inkább. E vállalkozás a kockázatvállalás, a kreativi­tás, a rugalmasság és a szociális brutali­tás keveréke volt, mely néhány céget mindenesetre világsikerre vitt, ideig-órá­ig megmentette Franciaország konfekci­óiparát a hanyatlástól s megakadályozta, hogy kihaljon Párizs óvárosa.

A film a Sentier-beliek állítólagos is­mertetőjegyeit emeli ki: a bátorságot, az érvényesülési szándékot, az egykori nincstelen bevándorlók szorgalmát, s zsidó szolidaritást, az agyafúrt ravaszsá­got, a neo-orientális folklórt, a mediter­rán életörömöt és a hedonizmust. (A főszerepet nem zsidó színész alakította, aki azonban a kezdeti nehézségek ellen­ére fesztelenül mozgott a zsidó mi­liőben, s mesterien küzdött le minden akadályt.) Az első epizód 1996-ra ké­szült el, amikor a tömeges munkanélkü­liség és a gazdasági stagnálás miatt sok franciának igencsak morózus volt a han­gulata. A Sentier sikertörténetét hálás közönség fogadta, a filmből a borús hét­köznapokon ugyanis egyfajta optimiz­mus sugárzott. Nem hiányoztak persze az ismert „zsidó” klisék sem: a gyors meggazdagodás, vagy a gazdasági fölény. (A filmet egyébként akkor mutat­ták be, amikor a Sentier diadala már le­áldozóban volt. A textilgyárakat azóta az olcsó munkaerőt alkalmazó országokba helyezték át. A városrészben pedig törökök, kurdok, pakisztániak, tamilok és kí­naiak jelentek meg. Az utóbbi időkben a Sentier-be érkezett újabb zsidó beván­dorlók az elhagyatott textilgyárakban in­ternetes vállalkozásokat indítottak be.)

Az észak-afrikai zsidók, rövidebb idő alatt, ugyanazt az utat járták végig, mint annak idején a kelet-európai zsidó családok: a városi szétszóródást kö­vetően fokozatosan beleolvadtak a szé­les középosztályba, számosán közülük pedig karriert csináltak az elektronikai szektorban, a pénzügyben, az ipar vagy a kereskedelem csúcsán, a reklámszakmában, a tudományokban, a jog területén, a kultúrában, a tömegmédiá­ban, vagy a politikában.

Ezek a karrierek erősen elütnek a nyo­mornak azoktól a képeitől, amelyek az Izraelben letelepedett észak-afrikai be­vándorlóknak jutottak osztályrészül. A magyarázat kézenfekvő: még ha el is te­kintünk az izraeli askenázi felső réteg el­ső generációinak keleti zsidókkal szem­ben érzett előítéleteitől, akkor is látnunk kell, hogy az Izraelbe érkezett magrebi alijázók többsége mégiscsak Marokkóból jött. Vagyis Magrebnek arról a ré­széről, ahol a legkevésbé hagyott mély nyomokat a francia gyarmatosítás. Itt az ország belsejében is jelentős létszámú arab vagy berber kultúrájú zsidóság élt. Izraelbe a szegényebb, hagyományok­hoz erősen kötődő marokkói zsidók vándoroltak. A képzettebb, tehetősebb, francia kultúrájú rétegek Kanada francia nyelvű területeire, illetve kisebb részben Franciaországba költöztek.

A tunéziai zsidóság ugyancsak Fran­ciaország vagy Izrael felé vette az irányt, bár a szociális, hagyományőrző törésvonal ott nem volt olyan erősen érezhető, mint a marokkóiak között.

Az algériai zsidók döntő többsége közvetlenül az ország függetlenné válá­sa előtt, illetve után, 1962-ben Francia- országba vándorolt – bár sokan éreztek lelkiismeret furdalást Izrael miatt. Ez a jelenség, bár láthatatlanul, de továbbra is megmaradt, s az algériai és tunéziai zsidó családok fiatalabb generációi az utóbbi években részben emiatt indul­tak útnak újból Franciaországból.

Az alsó rétegek szemben a középrétegekkel

A „zsidó utcácskák” lakosai közben folyamatosan fogynak. Legtöbb esetben a nincstelenek és/vagy az idősebb, izo­láltan élő emberek maradtak. S ők bi­zony sokan vannak: zsidó jótékonysági egyesületek felmérése szerint a szegény­ségben megrekedt zsidók százalékos aránya (a zsidó népesség teljes számát tekintve) magasabb, mint a francia össznépesség szegényeinek aránya. A meg­maradt zsidóplebejus népesség ma tel­jesen szétszóródva, szociális feszültsé­gekkel páratlanul megterhelt környezet­ben él – családjuk generációra visszamenőleg nem kapott munkát, a hagyo­mányos proletár szakmák megszűntek, az egymást támogató közösségek fel­bomlottak, az alacsonyan képzettek munkafeltételei egyre rosszabbak lettek.

A muzulmán munkásrétegek – több­ségükben analfabéta, vidéki bevándor­lók – ráadásul rettenetesen megbotránkoztak azokon a magrebi zsidókon, akik gyorsan ki tudtak emelkedni környeze­tükből. Legtöbb esetben ez a felemelke­dés mindössze azt jelentette, hogy sike­rült beépülniük a széles középosztályba, ahol egyébként már az új muzulmán nemzedék jelentős része is megtalálta a helyét. Ennek következtében vannak az előváros szegényebb részein olyan zsi­nagógák, melyeknek hívei már a közép- osztály sorház-negyedeiből érkeznek.

Ugyancsak új, urbánus zsidó jelen­ségnek számít, hogy a térítő szándékú lubavicsi haszidok tömegesen áramla­nak a középosztály lakónegyedeibe. A köztudottan az Egyesült Államokból ér­kező újmessianisztikus szervezetnek jellegzetesen jiddis, kelet-európai vo­násai ellenére is sikerült megnyernie az észak-afrikai bevándorlók legutolsó ge­nerációjának az elektronikai szektor­ban dolgozó kicsi, de fontos csoportját.

A zsidók jelentős része ugyanakkor peremtelepüléseken tevékenykedik, gyógyszerészként, orvosként, tanárként, vagy szociális munkásként. Itt gyakran válnak a deklasszálódott fiatalok vad dühkitöréseinek első számú céltábláivá. Az eredetileg baloldali elkötelezettségű orvosok, tanárok vagy gondozók az ál­landó erőszak, megfélemlítés hatására egyre inkább felőrlődnek s mind türel­metlenebbek lesznek. Az idegileg tönk­rement középosztály tagjai, beleértve a muzulmánokat is épp úgy reagálnak a fi­atalok bűntetteire, mint a zsidó csalá­dok. A perifériára került muzulmán fiata­lok szerint a kulcsszerep azonban még­iscsak a zsidóké. Konfliktusuk helyen­ként az amerikai nagyvárosokból jól is­mert afro-amerikai kontra zsidó középosztálybeli konfliktusra emlékeztet.

A zsidó összeesküvés mítosza

Hasonló jelenségekre már jóval a leg­utóbbi zsidóellenes hullám előtt rábuk­kantam. 1995-öt írhattunk, amikor a GIA, a legradikálisabb algériai iszlám csoport támadást-sorozatot indított Franciaországban. Bombákat robbantot­tak párizsi áruházakban, a metróban és egy lyoni zsidó iskola előtt. Az egyik al­gériai szociális munkás szerint „az elővá­rosok fiataljai ellenzik az elvakult táma­dásokat, csak a zsidó iskola elleni me­rénylettel értettek egyet.” Másik alkalom­mal az egyik gyorsbüfé magrebi pincére nyilatkozott barátjával egyetértésben: „A zsidó tanárok szándékosan megbuktat­ják a muzulmán gyerekeket.” „Mindad­dig, amíg akár egyetlen zsidó is ül a kor­mányban, nekünk, araboknak semmi esélyünk sincs Franciaországban.” (Akkoriban a konzervatív katolikus Eduard Balladur volt a kormányfő.)

Most azonban mindenképp tennünk kell egy rövid kitérőt a jelenlegi Algériá­ba, ahol a hadsereg és az iszlám szabadcsapatok tagjai 1992 óta könyörtelen polgárháborút vívnak. A Franciaország­ba bevándorolt muzulmánok többsége Algériából érkezett. Bár a franko-algériai családok hangulatára, mentalitására erő­sen hat a francia környezet, hazájukkal továbbra is szoros kapcsolatban állnak. Ezzel magyarázható már-már megszál­lott zsidóellenes gondolkodásuk. Bár ma már legfeljebb néhány tucat zsidó él Algériában, mégis mindkét polgárhábo­rús tábor szimpatizánsai „zsidó szellemi­ségűnek”, vagy egyszerűen csak „zsidónak” nevezik ellenfelüket. A fiatalok ma­gától értetődően a rendőrök, vagy a kor­mány politikusainak sértegetésére hasz­nálják a „zsidó” szót.

A Das jüdische Echo számára 1993-ban írott tanulmányomban azt fejteget­tem, hogy „a nyugati társadalmakba be­törő szociális megrázkódtatások leg­rosszabb esetben új, belső etnikai el­zárkózást eredményezhetnek.” A deklasszálódott alsó rétegek nagyrészt mu­zulmán bevándorlók. Gyermekeik vi­szonylag könnyen kirekesztődhetnek, és ennek következtében a vallási-etni­kai gettó falai mögött barikádozzák el magukat. Ez pedig, mint akkoriban is gondoltam, kiváló táptalajt ad az újabb antiszemitizmus számára. „Az iszlám bevándorlók kilátástalan helyzetüket az ellenük szőtt „zsidó összeesküvés” kép­zetével magyarázzák. Ez a kényszerkép­zet részben a fundamentalista agitáto­roktól származik, részben a hagyomá­nyos zsidóellenességben, az izraeli-arab konfliktusban és az ugyanabban a lakó­övezetben élő zsidó középosztálybeli­ekkel való rivalizálásban gyökerezik.”

Nyolc évre rá Franciaországban betel­jesedtek a jóslataim. A közel-keleti konf­liktus szimbolikus hatásával és a nemze­tek között felgyülemlett szociális konflik­tusokkal szemben a republikánus, integ­rációt elősegíteni kívánó francia társada­lom mindeddig passzív maradt.

A Das Jüdische Echo-ban megjelent cikk alapján

Papp Kornélia

* Danny Leder: A törzsek célja és múltja. In: Das jüdische Echo, Vol 42, 1993 239.old.

Címkék:2002-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hány zsidó él Amerikában? – …és hány zsidó él Magyarországon?

...és hány zsidó él Magyarországon? A Füst Milán Szellemi Páholy 2002 februárjában a nép- számlálás kapcsán tartotta vitaestjét. Kovács András...

Változások a Zsidó Világkongresszusban

Változások a Zsidó Világkongresszusban A ZSVK 1936-ban alakult meg Európá­ban, tagjai a világ 80 országának külön­böző zsidó szervezetei, központja 1979...

Close