Szombat előfizetés 2017

Zsidók a mai Oroszországban és Ukrajnában

Írta: Cvi Gitelman - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Cvi Gitelman

Napjainkban az orosz zsidóság történetének rendkívül pozitív fordulata zajlik. Eltűnt a szovjet korszakból ismert, államilag támogatott antiszemitizmus, teljesen szabad a kivándorlás és akadály nélkül szerveződhet a zsidó közélet.

Egyetlen szovjet utódállam sem folytat antiszemita politikát, noha többen (Észtország, Lettország, Közép-Ázsiai köztársaságok) diszkriminálják a nem őshonos (elsősorban orosz ajkú) ki­sebbségeket. A legtöbb utódállam er­kölcsi és szerény anyagi támogatásban is részesíti a zsidó kultúrát és önszerve­ződést. Magában az orosz kormányban is magas volt a kulcspozíciókat betöltő zsidók aránya – egészen az 1998 au­gusztusában bekövetkezett politikai földcsuszamlásig. Véletlenül vagy sem – Vlagyimir Putyin kormányában egyetlen kiemelt pozícióban lévő zsidó sem található. Viszont legkeményebb bírálói nem rivális politikusok voltak, hanem két zsidó nagytőkés („oligar­cha”, ahogy a mai orosz közbeszéd nevezi): Vlagyimir Guszinszkij és Borisz Berezovszkij, akiknek politikai és gazdasági hatalma mára leáldozott. Természetesen az antiszemitizmus nem tűnt el, és alkalmanként drámai erővel jelenik meg a politikai téren.

1990 és 1999 között több kiemelke­dő befolyású zsidó is tevékenykedett a gazdaságban, elsősorban a bankszektor­ban. Amikor Putyin hadat üzent az „oli­garcháknak” – állítólag a korrupció letö­rése és a piac átláthatóbbá tétele érde­kében – legtöbbjük csillaga leáldozott.

A fent leírt jelenséghez nem árt némi magyarázat. A centralizált szovjet gazda­ságban, ahol a fogyasztói szektort elsor­vasztották, az emberek csak különféle közvetítők és „ügyeskedők” segítségével juthattak hozzá a szükséges javakhoz. Amikor a magángazdaság legálissá vált, az ügyeskedők, akiket addig a társada­lom aljaként kezeltek, hirtelen az élvo­nalba kerültek, iparbárók, bankvezérek lettek belőlük. A szovjet korszakban a jó képességekkel megáldott oroszok előtt számos más pálya nyílt, ami a zsidók előtt zárva maradt, utóbbiak kénytele­nek voltak a mások által megvetett tevé­kenységekbe kezdeni. Ezek aztán hirte­len nagyon is irigylésre méltóak lettek, amit megnyíltak a piaci társadalom ka­pui. Az oligarchák azonban túl messzire mentek, és Borisz Jelcin személyéhez kötötték magukat. így mikor Jelcin ment, nekik is menniük kellett.

Demográfia

1989 és 2000 között – nem zsidó hozzátartozóikkal együtt – mintegy 1 220 ezer zsidó emigrált a FÁK állama­iból Izraelbe és Amerikába (továbbá Kanadába, Németországba és másho­vá). Ha azt feltételezzük, hogy a nem zsidók a fenti szám 30 százalékát te­szik ki, akkor 850 ezerben határozhat­juk meg a kivándorló zsidók számát. Az emigráció méreteit még jobban szem­lélteti, ha tudjuk, hogy ez a szám az 1989-es népszámlálás során magukat zsidóknak vallóknak több mint a fele.

Az összes 1989 utáni kivándorló mintegy 70 százaléka (900 ezer fő) vá­lasztotta új hazájául Izraelt, ahol csatla­koztak az 1971 és 1989 között alijázottak 170 ezer fős csoportjához. Így ma az orosz ajkú bevándorlók alkotják Iz­rael zsidó lakosságán belül a legna­gyobb „etnikai csoportot”. Mintegy 337 ezer ex-szovjet zsidó vándorolt az Egye­sült Államokba – ez nagyobb, mint a brit zsidóság összlétszáma. 137 ezren mentek Németországba, és számuk ma is növekszik.

Paradox módon ez a hatalmas mére­tű kivándorlás egybeesett a zsidó élet akadálytalan kibontakozásával. Noha a fiatalok és (talán) az ambiciózusabbak és tehetségesebbek hagyták el arányta­lanul nagy számban az országot ma a FÁK országaiban 30 zsidó iskola műkö­dik (köztük számos izraeli tantervvel és izraeli tanárokkal), valamint 120 vasár­napi és kisegítő iskola. Az iskolák leg­nagyobb része az aljára készít fel.

Jelenleg negyven helyi zsidó újság kapható a piacon, megjelenik továbbá néhány regionális és egy országos lap is. Minden városban (még ahol csak pár száz zsidó él is) működik legalább egy kulturális egyesület.

A jótékonysági szervezeteket – me­lyek ma behálózzák a FÁK országait – az amerikai Joint állította föl, de egyre töb­bet tart fönn közülük a helyi önkéntesek vagy éppen szakemberek gárdája. A ha­szidok által fenntartott intézményrend­szer gyorsan növekszik és egyes helye­ken már a zsidó élet központjává vált, főleg középkorúak és az idős korosztály számára. Több mint száz haszid rabbi dolgozik abban a közösségben, mely­ben 400-500 ezerre tehető az idősek száma. Közülük 200 ezer egyedül él, 50 ezren nem tudják elhagyni az otthonu­kat, hétezren pedig ágyhoz kötöttek. A haszidok munkáját mintegy hétezer ön­kéntes segíti. A szociális munka „növek­vő iparág”, mivel az otthon maradottak jelentős része idős vagy szegény.

A pozitív fejleményektől elválasztha­tatlanok a negatív jelenségek. Noha Oroszország és Ukrajna zsidósága, lét­számát tekintve, a harmadik legna­gyobb a világon, a közösség gyorsan zsugorodik a kivándorlás és a termé­szetes fogyás következtében. Az utóbbi különösen szembetűnő. A zsidók lét­száma Oroszországban 1897-ben öt­millió volt; 1939-ben ugyanennyi; 1970-ben 2.4 millió; 1989-ben 1.445 millió. Ma, becslésem szerint, mind­össze 600 ezer zsidó maradt Oroszor­szágban és Ukrajnában.

A 800 ezer kivándorlón túl a népes­ségcsökkenéshez hozzájárul a vegyes­ házasság, az alacsony születésszám és a magas halandóság. Az 1988-as évben, az akkori Szovjetunióban a zsidó nők 48 százaléka, a férfiaknak pedig 58 százalé­ka lépett házasságra nem zsidóval. Ezen belül az orosz föderációban 70 illetve 60 százalék volt ugyanez az arány. 1996-ban Oroszországban a zsidó anyáknak 930 gyerekük született, ebből mindössze 289-nek volt zsidó az apja. A születések és halálozások aránya egy a tízhez, és ez az arány tovább romlik.

Politikai megosztottság

A szovjet korszakkal ellentétben ma teljes a vallásszabadság. Az érdeklődés azonban – főleg Oroszországban – igen csekély. A túlzó kifejezéssel „vallásos megújulásnak” nevezett jelenséget kí­vülről serkentik és pénzelik, főként a Lubavicsi és a Karlin-Sztolin haszidok, valamint a reformzsidó mozgalom köz­reműködésével. A modern ortodox és a konzervatív ágazat sajátos módon nincs jelen. A beszámolók szerint het­venöt reformzsidó közösség található a FÁK országaiban; többségük kicsi, és csak néhány rabbijuk van. Ők „bennszülöttek”, akik a reformzsidóság lon­doni fellegvárában, a Leo Baeck College-ban végezték tanulmányaikat. A haszidokkal ellentétben azonban – mond­ja egyikük – „nekünk nincsenek olyan embereink, akik hajlandók lennének elutazni olyan isten háta mögötti helyekre is, mint Szibéria.”

A vallásos mozgalmak nagy iskolákat is fönntartanak, ám a gyerekek és szü­leik túlnyomó többsége nem vallásos. Akik vallásossá válnak, azok túlnyomó többsége kivándorol.

A zsidók közötti megosztottságot ügyesen aknázza ki Putyin elnök. 1998 előtt Vlagyimir Guszinszkij, az Oroszor­szági Zsidó Kongresszus elnöke birto­kolta a Média Moszt holdingot, az utolsó független média konglomerátumot, melynek érdekeltségi körébe tartozott több országos napilap, egy tévéállomás és egy népszerű rádiócsatorna. Az orosz nyilvánosságban egyedül ezek ütöttek meg kritikus hangot Putyin el­nökkel szemben. Guszinszkijt azonban 2000-ben csalás vádjával őrizetbe vet­ték. A hatósági akció idején Putyin, va­lamint a fő államügyész nem tartózko­dott a városban, így kényelmesen mos­hatták kezeiket. Ám előtte való napon Putyin a Kremlben fogadta a Zsidó Kö­zösségek Szövetsége nevű szervezet képviselőit. A szervezetet a Chabad mozgalom irányítása alatt áll. A Guszinszkij őrizetbe vételét követő napon a Szövetség bejelentette, hogy Orosz­ország főrabbijának választották meg Berl Lazart, az országban működő Chabad mozgalom fejét. A döntést nem befolyásolta, hogy ekkor már sok éve Adolf Sajevics volt a főrabbi dm birtokosa. Ő ugyanis az Oroszországi Zsidó Kongresszus elnökségében fog­lalt helyet, melynek élén Guszinszkij ál­lott. Ekképp tehát Putyin, a vele készsé­gesen együttműködő Chabad mozga­lom segítségével mutatta meg, hogy – noha Guszinszkijt nem kíméli – nem antiszemita és neki is megvannak a maga „udvari zsidói”.

Mikor 2002 májusában George W. Bush amerikai elnök Moszkvába láto­gatott, félórásra tervezett Kreml-beli lá­togatását nyolc percre rövidítette, mi­közben a Chabad fennhatóság alá tar­tozó Korál zsinagógában a vártnál fél órával hosszabb ideig tartózkodott. Pészach előtt Putyin elnök másfél órát be­szélgetett tizenöt, különböző városból érkezett lubavicsi rabbival. A beszélge­tés során köszönetét mondott nekik azért, hogy „aktív részvételükkel előse­gítik Oroszország integrációját a nem­zetközi gazdasági életbe”. Az érdekhá­zasság nyilvánvaló, kétséges azonban, hogy a Chabadon kívüli zsidó szerveze­tek meggyengülése hasznára lesz-e az oroszországi zsidóság egészének.

Hogyan látják magukat az oroszországi és ukrajnai zsidók?

1992-93-ban három orosz és öt uk­rán városban végeztünk felmérést a zsi­dó lakosság körében. A mintába 3.300 zsidót vontunk be. A vizsgálatot 1997-98-ban ugyanekkora mintán megismé­teltük.

Táblázat: „Mi a legfontosabb feltétele annak, hogy valakit zsidónak tartsanak?

Amint a fentiekből látható a zsidóság mai oroszországi és ukrajnai felfogása szekuláris, a vallásnak nem sok szerep jut benne. Kevés válaszoló állította, hogy járatos a hagyományban, egyharmaduk pedig azt mondta, hogy semmit nem tud róla. Ez nem is meglepő, is­mervén a zsidó vallásgyakorlás lehető­ségeit a Szovjetunióban. Az azonban már elgondolkoztató, hogy 1992 és 1997 között nem növekedett, holott a vallásos szervezetek ez idő alatt igen aktívak voltak. Mindez azonban nem je­lenti azt, hogy a kérdezettek hitetlenek, inkább azt, hogy vallástalanok. Számot­tevő részük hisz Istenben, de ezt nem köti össze a zsidóság szokásaival, hitté­teleivel.

Oroszországban a kérdezettek közel fele, Ukrajnában valamivel több, mint a fele hisz Istenben vagy hajlik a hitre. Oroszországban csak egyharmaduk, Ukrajnában egynegyedük mondta, hogy egyáltalán nem hisz.

Következő kérdésünk arra irányult, hogy megtudjuk, melyik vallást érzik magukhoz legközelebb állónak.

Figyelemre méltó, hogy-a keresztény­séget mintegy harmad annyian választ­ják, mint a zsidóságot.

Mint említettük, az oroszországi és ukrajnai zsidók minden kétkedés nélkül elfogadják a zsidóság szovjet eredetű, etnikai definícióját. Bizonytalanabbul vi­szonyulnak a zsidóság cionista, nemzet­alapú értelmezéséhez. (Lenin és Sztálin határozottan állították, hogy a zsidóság nem nemzet.) Ekképpen az uralkodó felfogás a zsidóságnak egyfajta szűk­keblű értelmezése. Az oroszországi kér­dezettek sokkal közelebb állónak érzik a városukban élő oroszokat, mint a grúziai vagy más kaukázusi zsidókat. Igen bizonytalanok abban, hogy egy csoport­ba tartoznak-e akár a belorusz vagy uk­rajnai zsidókkal – holott az orosz zsidók felmenői ezekről a területekről érkez­tek. Az ukrajnai kérdezettek körében a zsidó közösségi érzés erősebb.

A kérdezettek számára zsidóság bio­lógiai kapcsolatot jelent, melyet szár­mazásukkal örökölnek – mindegy, hogy melyik szülőtől. A zsidó vallásjog sze­rinti betérés ezért számukra nem jelent feltétlenül belépést a zsidó közösségbe is – ellentétben a mindenhol másutt ér­vényesnek tartott zsidó hagyománnyal.

A zsidóság érzésen alapul. Ahogy számos válaszoló mondotta: „A zsidó nép (narod) részének érzem magam.” „Bensőséges kötődést érzek a zsidók iránt, úgy érzem, egy család vagyunk.”

Számos nyugati országban a zsidó­sághoz való kötődés – különféle szer­vezeteken, intézményeken keresztül vagy a filantrópia útján – nyilvánosan vállalható. Ezzel ellentétben a FÁK or­szágaiban „a zsidóságot nem deklarál­ják a nyilvánosság előtt”. „Az ünnepe­ket otthon, lakásukban ünnepük az em­berek.” Mindez a szovjet időszakra ve­zethető vissza, amikor szervezetek ala­pítása, zsidó jótékonyság vagy az ünne­pek megtartása nyilvános helyen lehe­tetlen volt. így ma egy „jó zsidótól” nem várják el, hogy gyűlésen vegyen részt, zsinagógába járjon, ünnepi va­csorán jelenjen meg, zsidó neve le­gyen, mezuzát tegyen ki az ajtófélfára, kipát viseljen vagy Dávid-csillagot hord­jon a nyakában.

A kérdezettek egy része számára a zsidóság bizonyos jellemvonások meg­létét jelenti – noha nem ezek az identi­tás pillérei. Urbánus életmód, művelt­ség, intellektus, „decens viselkedés”, családi összetartás a gyakran említett jellemvonások. Az egyik gyakori véle­kedés szerint a zsidókat úgy szocializál­ták, hogy másoknál jobban tanuljanak, keményebben dolgozzanak, mert csak így győzhetik le az útjukban álló nehéz­ségeket.

A széteső szovjet rendszertől a zsi­dók – az én megfogalmazásom szerint – a „felszíni kultúrát” örökölték: érzése­ket, emlékeket, közös – többnyire ne­gatív – élményeket. Mindebből hiányzik a „mély kultúra”: a nyelv, a vallás, a ha­gyományok, szokások, ételek, zene, öl­tözékek, a közös lakónegyed. Vajon a „felszíni kultúra”, a „szimbolikus etnicitás” átörökíthető-e a következő nemze­dékre? Hogyan lehet ezt a vékony szö­vetet nemzedékeken át tovább nyújta­ni, anélkül, hogy elszakadna? Másképp fogalmazva: megmaradhat-e a zsidóság a zsidó hagyomány vagy egy szekuláris kultúra nélkül, ha csupán emlékekre és belső érzésekre épül? Korántsem akadémikus kérdés ez – noha a tudósok is érdeklődnek iránta – hanem a posztszovjet zsidóság – és számos más zsidó közösség – túlélésének kulcskérdése.

Fordította Gadó János

* A szerző az Ann Arbor-i egyetem professzora. Fenti tanulmánya a „Pesti Súl”-ban (Visegrádi utca 3.) tartott előadás rövidített változata.

Címkék:2002-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Mit csinálnak ezek itt?

Mit csinálnak ezek itt? Izraelben 270 000 olyan új ólé él, akik a volt Szovjetunióból érkeztek és halachikus értelemben nem...

Izrael állam születése és a szovjet zsidók

  Izrael állam születése és a szovjet zsidók A Kremlnek a zsidó állam létrehozá­sa érdekében 1947-1948 folyamán az ENSZ-ben és...

Close