Szombat előfizetés 2017

Chanukagyertyák a konyhablakban

Írta: SZÁSZNÉ SCHEER IBOLYA - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Chanukagyertyák a konyha­ablakban

Minden rendes zsidó családban, így nálunk is, a szoba abla­kában szokta apám a chanukiát elhelyezni, és ott gyújtotta meg a lángot is. Ilyenkor a család már otthon volt, és az ünnepi fé­nyek ragyogása mellett énekeltük el a Moauzcurt.

Mégis, a sok évtized alatt, apám háromszor a konyhaablak­ban gyújtotta meg a szent lángot Ennek a három esetnek tör­ténete van, mely most is élénken él még bennem. Elmesélem.

1.

Szüleimnek vegyeskereskedése volt a Wesselényi utca 23-ban. Gyümölcsöt, zöldséget és kóser baromfit árultak. A közeli Nagydiófa utca 12-ben laktunk. Ez egy nagy proliház volt Há­tul nagy udvar, sok apró kis lakás, sok gyerek. Az emeleten volt a mi lakásunk, tágas szobákkal és komforttal. Ide közel volt a templom, az iskola, no meg a bolt

Apám hajnali három-négykor kelt fel, és ment ki a csepeli nagyvásártelepre, beszerezni a zöldséget és gyümölcsöt a bolt részére. Egy augusztusi napon egy hordár teherszállítás­ra való triciklit ajánlott apámnak, nagyon kedvező áron. Apa meg is vette tőle. így sokkal könnyebben, gyorsabban és fu­vardíj nélkül került az ám a vevőkhöz. Ez az eset az 1935-ös évben történt. Ha nem volt tanítás, gyakran elkísértem őt Csepelre. Szerettem nézni a színes, nagy forgatagot, beszip­pantani a sok gyümölcs és zöldség illatát. Nem bántam az éj­szakai felkelést sem. Élveztem a vásárcsarnok sokféle arcát, ültem a triciklin, és vigyáztam a már megvett árura, míg apám vásárolt a standokon. Hét órára már a bolthoz is ér­tünk, a friss, üde áruhalmazzal, melynek tetején én csücsül­tem, apa meg pedálozott. Segítettem új, friss kirakatot csi­nálni, majd apa kézen fogott, hazaballagtunk, és anyu árul­hatta a friss árut.

A finom, bőséges reggelit a nővérem elkészítette, míg apám a reggeli imához mosdott, és elővette a táleszt és a tfilint. Utá­na megreggeliztünk. Én játszani mentem az udvarra, ő pedig visszament a boltba segíteni anyámnak, nagyon későn, este nyolc után értek haza. Ez így ment egész héten. A sábesz iga­zi pihenés volt a szüleimnek, nagyon kis haszonnal dolgoztak, sokat.

Egy alkalommal éppen raktuk le a tricikliről az árut, odajött egy ember, aki azt mondta apának, hogy ez a tricikli az övé, és tőle lopta el az apám.

– Ezt én nem loptam! – mondta apa. – Egy hordártól vettem.

Megmondta a hordár számát, ami a sapkáján volt. így apámat csak orgazdaságért jelentette fel a pasas. A triciklit bűnjelként lefoglalták, négy hónapra rá meg is tartották a tárgyalást, amely chanuka nyolcadik napjára esett. Kértem, vigyen el magával, mert roppant kíváncsi voltam, milyen egy ilyen tárgyalás. Soha­sem felejtem el, pedig hatvan éve történt Mindenre emlék­szem, nagyon is jól. A tárgyalás során a hordár bevallotta, hogy ő lopta el a bringát, és hogy apám vette meg tőle. A bíró apá­mat kérdezte:

  • Mondja, Scheer úr! nem gondolta, hogy azért ilyen olcsó a tricikli, mert lopott?

Az én drága, naiv, becsületes apám így válaszolt:

  • De tisztelt bíró úr! Ezt én fényes nappal vettem!

Erre kitört a nevetés. Apa nagyon szégyellte magát. Ő azt hit­te, hogy a fekete ügyek csak sötétben követhetők el. Száz pen­gő büntetést kapott, és elkobozták a triciklit is, ami nagyon fájt apámnak, nagy pénz volt száz pengő!

Már sötétedett, amikor visszaértünk az üzletbe a tárgyalásról. Se pénz, se posztó, nagyon rossz volt a hangulat. Szégyellte magát, hogy akaratlanul ilyen csúnya pörbe került, ő, a talpig becsületes, mélyen vallásos zsidó. Most így menjen haza meggyújtani a szent gyertyákat?

Búsan, lehajtott fejjel baktattunk hazafelé. Amikor pár hó­nappal ezelőtt ide költöztünk, apám nem vette észre, hogy a két szoba négy ablaka pont az utca túloldalán üzemelő bordély­házra néz, a lakásunk alatt lévő kocsma pedig a ledér hölgyek törzshelye volt éppen. Ahogy búsan baktattunk hazafelé, trágár és igen egyértelmű szavakkal molesztálták az én vallásos apá­mat. nem válaszolt a trágár szavakra, futva tette meg az utat, maga után húzva engem a kapunkig. A lépcsőházban majd szétpattant az undortól. És ő most így, ilyen lelkiállapotban ün­nepelje a chanukát! Úgy érezte, meg van szentségtelenítve. Egy csúnya per, az örömlányok vegzálása sok volt egy napra. Vacso­rázni sem tudott. Pedig anyám chremzlit sütött az ünnepi asz­talra és édes sütőtököt.

Végül egy óra múlva, a család körében kicsit megnyugodva, bement a szobába előkészíteni a mécsest. Berakta a nyolc szí­nes gyertyát, majd a kilencedik szolgagyertyát is. Már éppen be akarta hívni a családot, amikor meghallotta a kocsmából ki­áramlók zsivaját. Fogta a menórát, kihozta a tágas konyhába, és betette a konyhaablakba, ami az udvarra nézett. Nem akar­ta, hogy a szent lángokat megszentségtelenítse a kéjhölgyek ré­szeg nevetése. A chanukagyertyák végül a konyhaablakból vilá­gították meg az éjszakát. Innen szárnyalt a dal. Itt énekeltük el a Moauzcurt. Szomorú chanuka volt. Sokan azt hitték, Scheeréknél nem gyújtottak ünnepi gyertyákat, mert a szoba sötét maradt. Tavasszal el is költöztünk innen a Wesselényi utca 11-be, a Síp utca sarkára. Apa új triciklit vett, de ezt már számlá­ra, a Velvárttól, a biciklikirálytól vette.

2.

A második történet a felszabadulás után, 1945-ben, az első, háború utáni chanuka története. Már mind a hárman hazajöt­tünk a lágerekből. Auschwitz, Bergen-Belsen, Ravensbrück sem tudott kifogni a három Scheer lányon. Bizony nagy kitartás, ke­ménység kellett hozzá, és hit! Izgatottan vártak bennünket Tudták, hogy élünk, üzentünk. Mi viszont nem tudtuk, mi vár ránk Pesten. Én jöttem meg elsőnek. A Dob utcai lakáshoz mentem, és nem találtam senkit Sírtam. Odajött egy asszony.

  • Ugye te a Scheer lány vagy?

  • Igen. Szüleim?

  • Élnek. Nagyapád vendéglője is megvan. Élnek!

Rohantam végig a Kazinczy utcán. A Wesselényi sarkán állt a Weisz Mendel kóser vendéglő. Nagyszüleim vendéglője. Megér­keztem. Pont apám karjába futottam.

  • Apa! Hol lakunk?

Apám elmesélte. Ők a nagyszülőkkel a gettóban vészelték át a pusztítást, az akkor 13 éves Éli öcsémmel. Éva és Edit nővé­rem még távol voltak, de hazafele jövet a lágerból. Szóval, élünk. De hol lakunk? Egy jó barátom egy elhagyott négyszobás házat szerzett még márciusban a tisztviselőtelepen (azt se tu­dom, hol van). Szüleim beköltöztek, hogy mire mi hazajövünk, legyen, ahol új életet kezdhetünk. Anyám az elhagyatott kertet beültette mindenféle zöldséggel és virágokkal. így várta haza a lányait a lágerekből.

Apámnak nagyon nehéz volt, mert a templom messze volt tő­lünk. Mi a Rezső térnél, majdnem a Simon utcánál, a Hédervári utca 23-ban laktunk (egy volt nyilas képviselő lakásában), az imaház pedig a Teleki térnél volt legközelebb s a vágoda és a mikve is. Oda gyalogolt be péntek este, szombat reggel az apám az imádsághoz.

  • Ez nem egy ortodox zsidónak való lakás – mondta gyakran. De a lányoknak volt rendes lakhelyük. így amikor szeptember­ben és októberben mind a négyen férjhez mentünk, volt muszos fiúkhoz, volt hol laknunk. Ilyen nagy áldozatot hozott ér­tünk a két szülő.

És jött decemberben a chanuka, ahol végre együtt volt az egész család. Már tizenegyen voltunk. Miklós, Karcsi, Jenő és Pista is a családunk volt már. Apa, anya és öcsém. Ez bizony ti­zenegy fő! Apám próbált Pesten chanukagyertyát szerezni. 44 darab kellett volna, de még karácsonyfára való sem volt. Úgy gondolta, hogy olajmécsest talán tud beszerezni, de azt sem kapott sehol.

Ekkor elmentem a sarki fűszereshez, Barta úrhoz, aki valutá­ért bármit beszerzett. Kértem, szerezzen nekem gyertyákat.

  • Hát valamit tudnék csinálni. A plébános úrnak szereztem 20 darab áldozati gyertyát karácsonyra. A szülőfalumból ma­radt a háború előttről. Jó lesz?

  • Hát persze!

Kihozott a raktárból két darab egy méter hosszú, vastag, iga­zi templomi gyertyát. Persze nem mondtam meg neki, hogy mi­re kell, de öt dollárt adtam érte. Hazamentem a zsákmánnyal. Kikerestem a hímzőfonalat. A gyertyákat felmelegítettem egy fa­zékban, és mártogatással elkészítettem a 44 darab chanuka­gyertyát. Temperafestékkel színesre pingáltam. Sokat dolgoz­tam vele. így vártam haza apát az üzletből, amit férjemmel, Je­nővel vezetett a Wesselényi 13.-ban.

Tél volt, hamar esteledett. Vacsora után elővettem a kész gyertyáimat, és odaadtam.

  • Apa, nézd, mégis lesz gyertyagyújtás. Én csináltam ezeket.

Nagyon nem is kérdezett, hogyan került elő a gyertya. Termé­szetes volt neki. Ha Isten akarja, meg is adja. Apa elővette a szépen megtisztított menórát. Belerakta a gyertyákat. Nem na­gyon tetszett neki, de hát csak ez volt. A szobába be sem ment, egyenesen odavitte a menórát a kertre néző konyhaablakba. Összehívta a családot, és meggyújtotta a lángot. Elénekeltük a Moauzcurt. Az első közös ünnepen, ahol apa megáldott ben­nünket, és hálát adott az Istennek a megmenekülésért. Úgy zengett a dal a tizenegy ember ajkán, hogy könnyes lett a sze­münk. Az áhítat után megkérdeztem őt, hogy miért nem a szo­bában gyújtotta meg a gyertyákat. Azt felelte: „Mert ez egy ide­gen környék. Nem a mi világunk Az Isten a konyhában is látta a fényt, hallotta az imát és a dalt. Másra nem tartozik.”

Hamarosan be is költöztek a Síp utca sarkára. Ott a szobá­ban is meg lehetett gyújtani a lángot. 1950-ben szüleim és ki­lencvenéves nagyszüleim kivándoroltak Izraelbe.

3.

A harmadik történet 1970-ben, már Izraelben esett meg. A szüleim, ahogy már említettem, 1950-ben érkeztek az országba. Nagyapám 90, nagyanyám 86 évesen alijázott, a nagybátyám már barátságos otthonnal várta a két öreget. Anyám 53, apám 58 évesen kezdett új életet Volt erejük felépíteni egy új „pámoszét”. 1970-ben tudtam először meglátogatni őket. Apám 78, anyám 73 éves volt ekkor. Már felépítették Tibériásban lévő há­zukat. Éli, az öcsém megnősült már, a hetedik gyerekkel és fe­leségével lakta az általa épített, négyszobás lakást Tibériás kertvárosában, fenn a hegyen. Apám a piacon ámít tojást és barom­fit. Szépen megéltek belőle. Anyámnak ott volt a hét unoka. Éli és felesége, Raimonde tanári fizetésükből tartották el a hét gye­reket. Anyámnak volt elég dolga a hét kis szabréval.

Három hétre jöttem, húsz éve nem láttam a szüléimét. A hat­napos háború után nem kaphattam útlevelet Izraelbe. Volt egy lehetőség. A vállalatom kiküldött Athénba, s a főnökömnek megmondtam, hogy onnan pótútlevéllel (a svájci követség út­ján) elmegyek Izraelbe. Görögországból az Air Olimpuc repülő­vel utaztam el, vissza ugyanígy. Onnan Malévvel Pestre. Más nem tudta a vállalatnál, hova is megyek. Nem is tudták meg soha.

Amikor a ludi repülőtérre megérkeztem, már várt rám a két drága, öreg szülőm. Úgy meghatódtam, hogy eleredt az orrom vére. Azt hitték, elvérzem. Zsebkendővel az orromon csókol­tam össze őket. Éjjel értünk Tibériásba, ami fényárban úszott. A tó fénylett a hegyről nézve. A gyerekek még fent voltak. Ki­osztottam az ajándékot az öt lánynak és a két fiúnak.

Egy hét, és itt a chanuka! A kislányok készültek a bálba. Kér­tek, varrjak nekik szép új ruhát az anyagból, amit hoztam. Meg is varrtam az öt kis ruhát. Büszkén mutogatták, milyen szépek a „doda” Ibolya által varrt ruhákban.

Apám esténként leült a könyvei mellé, és talmudot tanult.

  • Gyere, Szorele! – szólt a zsidó nevemen hozzám. – Mutasd, tudsz-e még olvasni héberül? Ismered még a betűket? – Elém tette a „perek”-et, és én olvastam neki. „Rabon Gamliel hühojó ajmer” olvastam a szöveget. Apám szeme könnyes lett.

  • Látod, Ruhele – mondta anyámnak -, ez a lány még nem fe­lejtette el az írást, amire tanítottam.

És eljött a chanuka napja. Apám elővette a sziderlit, és elkez­dett imádkozni. Leültem vele szemben, és ostoba szemtelensé­gemben megzavartam áhítatában.

  • Mondd, apa! – szóltam. – Te mit szólnál ahhoz, ha jönne egy ember és elmondaná neked naponta háromszor: „Scheer úr, maga egy jó, egy tisztességes, egy igaz és becsületes ember. Örülök, hogy megismertem.” Mit gondolsz, miért hízeleg neked naponta?

  • Hát mert akar tőlem valamit.

  • És te nem ezt csinálod az Istennel? Háromszor naponta? Te mit akarsz tőle? Egy jobb helyet a mennyben? Vagy egy jobb életet itt a Földön?

  • Az nem úgy van, lányom – nézett rám szép őszinte, kék sze­mével. – Az Istent imádni kell. Ez nekem jó érzés, elbeszélge­tek vele ilyenkor. Az Isten kérés nélkül is ad az embereknek, amit csak tud, és sokat tud. Mindent. Jót és rosszat egyaránt. Kinek-kinek érdeme szerint. De szereti, ha szólnak hozzá, ha nem felejtik el, ha az imádsággal dicsőítik – jegyezte meg mo­solyogva, bölcsen, szelíden.

  • Apa – kezdtem megint az évődést. – Hát te azt hiszed, hogy az Isten tudja, hogy itt fent Tibériáson van egy öreg zsidó, aki háromszor egy nap híven fohászkodik hozzá, és imádja? Azt hi­szed, hogy az Istennek van annyi antennája, hogy minden imát meg tud hallgatni?

  • Jaj de hülye vagy, lányom! – és sajnálkozva nézett rám. – Te nem tudod, hogy vannak direkt külön imahallgató angyalok? – De ekkor már nagyon mérges volt tudatlanságom miatt.

  • Jól van, apa – csitítottam. – Csak imádkozz ezután is. De­hogy akarom én elvenni a te hitedet.

  • Nem is tudnád – mondta apám, és imádkozott tovább, szé­pen, csendesen, áhítattal.

Bár nekem is ilyen erős hitem lenne, mint neki. Nagyon el­szégyelltem magam.

Apám az imádság után készülődött a mécses előkészítéséhez. Nagyon szép gyertyái voltak. Hát pont ott, Izraelben ne lenne?

Évek óta nem vettem részt ilyen bensőséges, felszabadult chanukaünnepen, mint akkor. Apám elhelyezte a gyertyákat a menórában, és kirakta a konyhaablakba, mert ez nézett az ut­cára. Igen, a konyhaablakba…

Meggyújtotta a gyertyákat. Fényük ellátszott egészen a Hermon-hegy havas csúcsáig. A Tibériás-tó vize visszaverte a sok ezer gyertya fényét. Csak úgy zengett a dal a srácok ajkán.

Nem, nem azért, mert délután felmérgesítettem okoskodá­sommal. Nem. Hanem hogy az egész nép lássa a dicsőség láng­jait. Mert nagy csoda történt ott. Nagyon nagy csoda. Izrael lét­rejött.

Ez az én három chanukaestém különös története. Talán ti is szívesen hallgattátok 89 évesen elhunyt apám történeteit. Apám és anyám sírját ott fújja a szél a tibériási temető domb­jain. Vágyaik megvalósultak. A szent földben pihennek. Ta­vasszal, ha Isten segít, rakok egy követ sírjaikra, Schraga és Ráhel Scheer sírjára. Úgy legyen.

Címkék:1999-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Röhrig Géza: sáchrisz

sáchrisz   megtartom a törvényt akár egy gyereket hajnali ötkor teherbe esek rám ereszkedik egy lángtollú angyal érlel kérlel hogy...

A Rebbe mint fikció

A Rebbe mint fikció (Röhrig Géza: A Rebbe tollatépett papagája, Múlt és Jövő Könyvkiadó, 1999, 228 oldal, 1300 Ft) Amikor...

Close