Bűn és bűnhődés Izraelben
Bűn és bűnhődés Izraelben
Szinte közhelynek számít, hogy Izraelben túlteljesítettük nemzeti költőnk, Hajim Nahman Bialik korabeli kívánságát: legyenek végre zsidó tolvajok, betörők és gyilkosok – mert csak akkor lesznek a zsidók valóban normális nép. Egyáltalán nem panaszkodhatunk többé – vannak betörőink, tolvajaink, gyilkosaink (csalóink és szélhámosaink mindig is voltak). Talán nem többen, mint más nemzetek körében, de gyakran úgy tűnik, nem is kevesebben.
Ez voltaképpen valóban a normalizáció egyik jele. Az államalapítás idején sok szempontból elittársadalom volt a 650 ezer lelket számláló zsidó közösség. Szinte valamennyi tagja tudatosan, bizonyos nemzeti célok elérése érdekében választotta ezt az országot élete központjául. Személyes boldogulását a legtöbb esetben alávetette e nemzeti céloknak, és hozzájárult egy jelentős mértékben egységes, az egyenlőségen alapuló társadalom kialakulásához. Ma hatmillió lakosa van Izraelnek. Sokan csak azért emigráltak Izraelbe, mert nem jutottak el más helyre, és sokan csak azért maradnak itt, mert nem tudnak más helyre eljutni. A társadalmi egyenlőtlenség olyan méreteket öltött, amilyeneket bizonyára rémálmaikban sem képzeltek el az „alapító atyák”, akik tudvalevőleg a kibucok, a szakszervezeti segítség, a hagyományos zsidó „kölcsönös kezesség” hívei és prófétái voltak.
A mai izraeli társadalom tehát ebből a szempontból nemigen különbözik más, hasonló fejlettségű társadalmaktól. Léteznek azonban Izraelben bizonyos különleges tényezők, amelyek éreztetik hatásukat a bűnözés terén is. A legjelentősebb közülük kétségtelenül az arab-izraeli szomszédság, illetve ellentét. A kívülállók többnyire csak az ellentéteket érzékelik. Leginkább az arab terrorista-akciókról, illetve a különböző zsidó szélsőségesek (Kahana rabbi hívei stb.) csínyjeiről értesül a sajtóból a nyilvánosság. Ezek természetesen politikai indíttatású tettek, amelyek nem tartoznak a szó szoros értelmében vett kriminalitás körébe, ha bár közvetve igen erősen befolyásolják a közerkölcs brutalizálását. Bűnügyi szakértők szerint például az egyre erőszakosabb incidenseket a futballpályákon nem lehet elválasztani az izraeli fiatalok katonai szolgálat alatt szerzett élményeitől. Ennek egyik szomorú tanújele volt a hírhedt „askeloni gyilkosság”. Egy kávéház két szomszéd asztalánál oroszországi, illetve szefárd fiatalok ültek. A szefárdoknak úgy tetszett, mint ha az oroszul beszélő és nevetgélő fiatalok őket gúnyolnák, kést rántottak hát, és az egyik „oroszt” halálra sebezték. Ez sajnos nem egyedülálló eset. Jaffán nemrégen egy fiatalember figyelmeztetni akarta egy szűk utcában haladó kocsi sofőrjét, vigyázzon, nehogy megkarcolja az ő kocsiját, mire az illető se szó, se beszéd megkéselte. A véres arab terrorista-akciók lélektanilag befolyásolják azokat a szélsőséges zsidó fanatikusokat, akiknek köréből került ki Jichak Rabin miniszterelnök gyilkosa. A kör tovább terjed: nemrégen Cífat városában egy 35 éves fanatikus ortodox férfi azért próbálta halálra gázolni a helyi főrabbit, mert az kétségbe vonta, hogy az elhunyt lubavitschi rabbi lenne a Messiás. Az arab-izraeli, Izraelen belül pedig a jobb- és baloldal közötti, valamint a világi-ultra-ortodox ellentét és olykor az ultraortodoxok belső ellentétei annyira kiéleződtek, hogy alig van olyan tett, amelyet a rendőri szakemberek kizártnak tartanának.
Nem véletlenül említettem azonban az ellentétekkel együtt az arab-izraeli szomszédságot is. Bűnügyi téren ugyanis a szomszédság teret ad az együttműködésnek, amely valójában igen nagy súlyú jelenség. Kevesen tudják, hogy alig fejeződött be 1967-ben a Hatnapos Háború, és alig lett átjárható az addigi határ Jeruzsálem két része között, Jeruzsálem arab részében már megjelentek az első izraeli „könnyű lányok”, akiket arab stricik futtattak. Azóta csak elmélyült az együttműködés: izraeli „üzérek” most már a volt Szovjetunióból speciálisan e célból „importált” lányokat szállítanak megrendelésre a jeruzsálemi arab futtatóknak. Az együttműködés másik igen gyümölcsöző tere az autólopás. Izraeliek lopják el a megrendelt kocsit (főleg a Mercedesek és más luxuskocsik keresettek), a palesztin autonómia területére szállítják őket. Onnan Irakba vagy az Öböl-országokba vezet az útjuk, míg a „hitványabbakat” speciális, „kocsi-vágóhidaknak” nevezett telepeken szétszedik, majd az alkatrészeket visszaszállítják Izraelbe, és itt értékesítik őket Ennek a vállalkozásnak egy különleges eleme az egyeztetett, megrendelésre történő autólopás: ha a tulajdonos meg akar szabadulni kocsijától, és meg akarja kapni a biztosítási díjat, olcsón eladja egy üzérnek, aki az autonómia területére viszi, ott azt a valós értékért eladja, míg a tulajdonos bejelenti a biztosítótársaságnak, hogy a kocsit ellopták Az „üzletnek” ez a fajtája olyan méreteket öltött, hogy az izraeli biztosítók szerint 15 százalékkal kellett felemelni az általános biztosítási díjat, fedezendő az ál-lopások által okozott veszteségeket „Bár az izraeli és a palesztin politikai vezetők között lenne ilyen egyetértés, mint a palesztin és az izraeli alvilág között”, sóhajtott fel nemrégen egy izraeli politikus.
Izraelben leggyakoribb az ún. gazdasági bűnözés: korrupció, vesztegetés, adócsalás. Ez a tér sem mentes „törzsi” feszültségektől, amelyek azután bizonyos esetekben politikai viszályokba torkollnak. Ilyen például Arje Deri volt belügyminiszter, az ultraortodox Sasz-párt volt vezetőjének esete. Dérit megvesztegetés vádjával állították bíróság elé, a kilenc évig húzódó perében minden eszközt kihasznált, hogy ne kelljen felelnie tetteiért, időközben pedig úgy állította be az ügyet, mintha nem cselekedetei, hanem marokkói származása miatt nyújtották volna be ellene a vádiratot. Állításai visszhangra találtak a marokkói közösség nagy részénél, amely évtizedek óta úgy érzi, hogy hátrányos megkülönböztetés áldozata. „Deri ártatlan” – ez volt a Sasz választási kampányának fő jelszava -, és nem alaptalan a feltételezés, hogy e „törzsi” agitáció révén jutott a Sasz 17 mandátuma jelentős részéhez. Az oroszországi bevándorlók politikai vezetőinek nagy része levonta a tanulságot a Deri-afférből: amikor letartóztatták Alexander Lernert, akiről teljes bizonyossággal megállapítható, hogy az Izraelben működő orosz maffia egyik vezető tagja – az izraeli „orosz” politikusok csoportosan járultak börtöncellájához, hogy kinyilvánítsák támogatásukat, az orosz nyelvű sajtó pedig gátlástalanul állította, hogy nem azért járnak el Lerner ellen, mert bűnös, hanem mert orosz… Az állítás persze teljesen alaptalan – se szeri, se száma a korrupciós afféroknak, melyek „hősei” európai vagy amerikai származásúak vagy éppen Izraelben született „szabrék”, akiket hosszú börtönbüntetésre ítéltek, és néhányukat a sajtó leleplezései az öngyilkosságba kergettek.
Nem is szólva a vezető politikusok elleni vádakról, vizsgálatokról és kihallgatásokról, amelyek az utóbbi időben gomba módra szaporodnak. Ezer Weizman államelnök ellen adókihágások és tisztségviselőhöz méltatlan viselkedés miatt folytattak vizsgálatot: Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök és felesége ellen a rendőrség állami tulajdon jogtalan eltulajdonítása miatt javasolta vádirat benyújtását: Jichak Mordehaj közlekedésügyi minisztert nemi zaklatás miatt készülnek perbe fogni; Cahi Hanegbi volt igazságügyi minisztert megvesztegetés vádjával fogják bíróság elé állítani; a már említett Arje Deri volt belügyminiszter most várja a legfelsőbb bíróság döntését, miután megfellebbezte az őt négyévi börtönbüntetésre ítélő alsóbb fokú bíróság ítéletét. És voltak olyan ügyek is, amelyek nem jutottak el a bírósági tárgyalásig, mégis – jogosan – óriási port vertek fel, mint például 1998-ban az ún. Bar-On-ügy, amelynek során néhány korrupciós afférben ludas politikus olyan államügyész kinevezését akarta elérni, aki kinevezése után majd felfüggeszti a vizsgálatot ellenük. A leleplezésekben óriási része volt a sajtónak – de a sajtómágnások sem mindig angyalok. így került börtönbe törvénytelen lehallgatások miatt Ofer Nimrodi, a Maariv, az ország második legnagyobb példányszámú napilapjának tulajdonosa. Nimrodit most sokévi börtön fenyegeti, ha bebizonyosodik a gyanú, hogy rendőrtisztektől kezdve képviselőkön át miniszterekig mindenkit megpróbált lefizetni, sőt még gyilkossági kísérlettől sem riadt vissza, csak hogy elkerülje a felelősségre vonást.
Vajon tényleg dzsungelerkölcs uralkodott el az izraeli társadalomban? Véleményem szerint ez téves feltételezés. Inkább csak a társadalmi normák változtak meg az elmúlt 20-25 évben. A múltban is voltak erőszakos férfiak, de akkor a megerőszakolt nők szégyenkezve elbújtak, míg most fel merik jelenteni megerőszakolójukat; a múltban is megtörtént, hogy diákok rátámadtak a tanárnőjükre, de akkor az igazgató az iskola hírnevének vélt érdekében inkább elleplezte az esetet, most pedig nyilvánosságra kerül; a múltban is voltak korrupt politikusok, de az akkori általános vélemény szerint „ez mindig így volt, és így is marad” – most pedig kitör a botrány, akár a miniszterelnökről, akár az államelnökről, akár a kormányon lévő pártról van szó. A sok affér úgy is felfogható, mint az izraeli társadalom erkölcsi megerősödése folyamatának jele.
Yehuda Lahav
Tel-Aviv
ELÍTÉLT BŰNÖZŐK IZRAELBEN
Év | Felnőttek Fitalkorúak számokban | Felnőttek Fiatalkorúak ezer főre számítva* | Visszaesők
felnőttek fiatalkorúak százalékban |
|||
1965 | 20 032 | 5330 | 13,2 | 10,4 | 54,4 | 10,4 |
1970 | 18 183 | 5282 | 9,6 | 9,6 | 58,0 | 9,6 |
1981 | 20 569 | 3368 | 8,5 | 6,9 | 61,2 | 6,9 |
1985 | 28 770 | 3653 | 11,0 | 5,8 | 64,4 | 5,8 |
1990 | 25 239 | 2669 | 8,6 | 3,7 | 66,7 | 3,7 |
1995 | 31 327 | 2501 | 8,7 | 3,2 | 62,6 | 3,2 |
1996 | 33 172 | 2678 | 8,9 | 3,2 | 63,3 | 3,2 |
1997 | 35 165 | 2708 | 8,5 | 3,2 | 60,6 | 3,2 |
*A 18 éven felüli összlakosság számához viszonyítva, a fiatalkorúaknál az összes 18-19 évesek számához viszonyítva
Címkék:2000-06