Bűn és bűnhődés Izraelben

Írta: Yehuda Lahav - Rovat: Archívum

Bűn és bűnhődés Izraelben

Szinte közhelynek számít, hogy Izrael­ben túlteljesítettük nemzeti költőnk, Hajim Nahman Bialik korabeli kívánságát: legyenek végre zsidó tolvajok, betörők és gyilkosok – mert csak akkor lesznek a zsidók valóban normális nép. Egyáltalán nem panaszkodhatunk többé – vannak betörőink, tolvajaink, gyilkosaink (csaló­ink és szélhámosaink mindig is voltak). Talán nem többen, mint más nemzetek körében, de gyakran úgy tűnik, nem is kevesebben.

Ez voltaképpen valóban a normalizáció egyik jele. Az államalapítás idején sok szempontból elittársadalom volt a 650 ezer lelket számláló zsidó közösség. Szinte valamennyi tagja tudatosan, bizo­nyos nemzeti célok elérése érdekében választotta ezt az országot élete központ­jául. Személyes boldogulását a legtöbb esetben alávetette e nemzeti céloknak, és hozzájárult egy jelentős mértékben egységes, az egyenlőségen alapuló társa­dalom kialakulásához. Ma hatmillió lako­sa van Izraelnek. Sokan csak azért emig­ráltak Izraelbe, mert nem jutottak el más helyre, és sokan csak azért maradnak itt, mert nem tudnak más helyre eljutni. A társadalmi egyenlőtlenség olyan mérete­ket öltött, amilyeneket bizonyára rémál­maikban sem képzeltek el az „alapító atyák”, akik tudvalevőleg a kibucok, a szakszervezeti segítség, a hagyományos zsidó „kölcsönös kezesség” hívei és pró­fétái voltak.

A mai izraeli társadalom tehát ebből a szempontból nemigen különbözik más, hasonló fejlettségű társadalmaktól. Lé­teznek azonban Izraelben bizonyos kü­lönleges tényezők, amelyek éreztetik ha­tásukat a bűnözés terén is. A legjelentő­sebb közülük kétségtelenül az arab-izra­eli szomszédság, illetve ellentét. A kívül­állók többnyire csak az ellentéteket érzé­kelik. Leginkább az arab terrorista-akciók­ról, illetve a különböző zsidó szélsősége­sek (Kahana rabbi hívei stb.) csínyjeiről értesül a sajtóból a nyilvánosság. Ezek természetesen politikai indíttatású tet­tek, amelyek nem tartoznak a szó szoros értelmében vett kriminalitás körébe, ha­ bár közvetve igen erősen befolyásolják a közerkölcs brutalizálását. Bűnügyi szakértők szerint például az egyre erőszako­sabb incidenseket a futballpályákon nem lehet elválasztani az izraeli fiatalok katonai szolgálat alatt szerzett élményei­től. Ennek egyik szomorú tanújele volt a hírhedt „askeloni gyilkosság”. Egy kávé­ház két szomszéd asztalánál oroszorszá­gi, illetve szefárd fiatalok ültek. A szefár­doknak úgy tetszett, mint ha az oroszul beszélő és nevetgélő fiatalok őket gú­nyolnák, kést rántottak hát, és az egyik „oroszt” halálra sebezték. Ez sajnos nem egyedülálló eset. Jaffán nemrégen egy fi­atalember figyelmeztetni akarta egy szűk utcában haladó kocsi sofőrjét, vigyáz­zon, nehogy megkarcolja az ő kocsiját, mire az illető se szó, se beszéd megké­selte. A véres arab terrorista-akciók lélek­tanilag befolyásolják azokat a szélsősé­ges zsidó fanatikusokat, akiknek köréből került ki Jichak Rabin miniszterelnök gyilkosa. A kör tovább terjed: nemrégen Cífat városában egy 35 éves fanatikus or­todox férfi azért próbálta halálra gázolni a helyi főrabbit, mert az kétségbe vonta, hogy az elhunyt lubavitschi rabbi lenne a Messiás. Az arab-izraeli, Izraelen belül pedig a jobb- és baloldal közötti, vala­mint a világi-ultra-ortodox ellentét és oly­kor az ultraortodoxok belső ellentétei annyira kiéleződtek, hogy alig van olyan tett, amelyet a rendőri szakemberek ki­zártnak tartanának.

Nem véletlenül említettem azonban az ellentétekkel együtt az arab-izraeli szom­szédságot is. Bűnügyi téren ugyanis a szomszédság teret ad az együttműködés­nek, amely valójában igen nagy súlyú je­lenség. Kevesen tudják, hogy alig fejező­dött be 1967-ben a Hatnapos Háború, és alig lett átjárható az addigi határ Jeruzsá­lem két része között, Jeruzsálem arab ré­szében már megjelentek az első izraeli „könnyű lányok”, akiket arab stricik fut­tattak. Azóta csak elmélyült az együttmű­ködés: izraeli „üzérek” most már a volt Szovjetunióból speciálisan e célból „im­portált” lányokat szállítanak megrende­lésre a jeruzsálemi arab futtatóknak. Az együttműködés másik igen gyümölcsöző tere az autólopás. Izraeliek lopják el a megrendelt kocsit (főleg a Mercedesek és más luxuskocsik keresettek), a palesztin autonómia területére szállítják őket. On­nan Irakba vagy az Öböl-országokba vezet az útjuk, míg a „hitványabbakat” speciális, „kocsi-vágóhidaknak” nevezett telepeken szétszedik, majd az alkatrésze­ket visszaszállítják Izraelbe, és itt értéke­sítik őket Ennek a vállalkozásnak egy különleges eleme az egyeztetett, megrende­lésre történő autólopás: ha a tulajdonos meg akar szabadulni kocsijától, és meg akarja kapni a biztosítási díjat, olcsón el­adja egy üzérnek, aki az autonómia terü­letére viszi, ott azt a valós értékért eladja, míg a tulajdonos bejelenti a biztosítótár­saságnak, hogy a kocsit ellopták Az „üz­letnek” ez a fajtája olyan méreteket öl­tött, hogy az izraeli biztosítók szerint 15 százalékkal kellett felemelni az általános biztosítási díjat, fedezendő az ál-lopások által okozott veszteségeket „Bár az izrae­li és a palesztin politikai vezetők között lenne ilyen egyetértés, mint a palesztin és az izraeli alvilág között”, sóhajtott fel nemrégen egy izraeli politikus.

Izraelben leggyakoribb az ún. gazdasá­gi bűnözés: korrupció, vesztegetés, adó­csalás. Ez a tér sem mentes „törzsi” fe­szültségektől, amelyek azután bizonyos esetekben politikai viszályokba torkoll­nak. Ilyen például Arje Deri volt belügy­miniszter, az ultraortodox Sasz-párt volt vezetőjének esete. Dérit megvesztegetés vádjával állították bíróság elé, a kilenc évig húzódó perében minden eszközt ki­használt, hogy ne kelljen felelnie tettei­ért, időközben pedig úgy állította be az ügyet, mintha nem cselekedetei, hanem marokkói származása miatt nyújtották volna be ellene a vádiratot. Állításai visszhangra találtak a marokkói közös­ség nagy részénél, amely évtizedek óta úgy érzi, hogy hátrányos megkülönbözte­tés áldozata. „Deri ártatlan” – ez volt a Sasz választási kampányának fő jelszava -, és nem alaptalan a feltételezés, hogy e „törzsi” agitáció révén jutott a Sasz 17 mandátuma jelentős részéhez. Az oroszországi bevándorlók politikai vezetőinek nagy része levonta a tanulságot a Deri-afférből: amikor letartóztatták Alexander Lernert, akiről teljes bizonyossággal megállapítható, hogy az Izraelben műkö­dő orosz maffia egyik vezető tagja – az iz­raeli „orosz” politikusok csoportosan já­rultak börtöncellájához, hogy kinyilvánít­sák támogatásukat, az orosz nyelvű sajtó pedig gátlástalanul állította, hogy nem azért járnak el Lerner ellen, mert bűnös, hanem mert orosz… Az állítás persze tel­jesen alaptalan – se szeri, se száma a korrupciós afféroknak, melyek „hősei” európai vagy amerikai származásúak vagy éppen Izraelben született „szabrék”, akiket hosszú börtönbüntetésre ítéltek, és néhányukat a sajtó leleplezé­sei az öngyilkosságba kergettek.

Nem is szólva a vezető politikusok el­leni vádakról, vizsgálatokról és kihallga­tásokról, amelyek az utóbbi időben gom­ba módra szaporodnak. Ezer Weizman államelnök ellen adókihágások és tiszt­ségviselőhöz méltatlan viselkedés miatt folytattak vizsgálatot: Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök és felesége ellen a rendőrség állami tulajdon jogtalan eltu­lajdonítása miatt javasolta vádirat be­nyújtását: Jichak Mordehaj közlekedésü­gyi minisztert nemi zaklatás miatt készül­nek perbe fogni; Cahi Hanegbi volt igaz­ságügyi minisztert megvesztegetés vádjá­val fogják bíróság elé állítani; a már em­lített Arje Deri volt belügyminiszter most várja a legfelsőbb bíróság döntését, miu­tán megfellebbezte az őt négyévi börtönbüntetésre ítélő alsóbb fokú bíróság íté­letét. És voltak olyan ügyek is, amelyek nem jutottak el a bírósági tárgyalásig, mégis – jogosan – óriási port vertek fel, mint például 1998-ban az ún. Bar-On-ügy, amelynek során néhány korrupciós afférben ludas politikus olyan állam­ügyész kinevezését akarta elérni, aki ki­nevezése után majd felfüggeszti a vizsgá­latot ellenük. A leleplezésekben óriási ré­sze volt a sajtónak – de a sajtómágnások sem mindig angyalok. így került börtön­be törvénytelen lehallgatások miatt Ofer Nimrodi, a Maariv, az ország második legnagyobb példányszámú napilapjának tulajdonosa. Nimrodit most sokévi bör­tön fenyegeti, ha bebizonyosodik a gya­nú, hogy rendőrtisztektől kezdve képvi­selőkön át miniszterekig mindenkit meg­próbált lefizetni, sőt még gyilkossági kí­sérlettől sem riadt vissza, csak hogy elke­rülje a felelősségre vonást.

Vajon tényleg dzsungelerkölcs uralko­dott el az izraeli társadalomban? Vélemé­nyem szerint ez téves feltételezés. In­kább csak a társadalmi normák változtak meg az elmúlt 20-25 évben. A múltban is voltak erőszakos férfiak, de akkor a megerőszakolt nők szégyenkezve elbúj­tak, míg most fel merik jelenteni megerőszakolójukat; a múltban is meg­történt, hogy diákok rátámadtak a tanár­nőjükre, de akkor az igazgató az iskola hírnevének vélt érdekében inkább ellep­lezte az esetet, most pedig nyilvánosság­ra kerül; a múltban is voltak korrupt po­litikusok, de az akkori általános véle­mény szerint „ez mindig így volt, és így is marad” – most pedig kitör a botrány, akár a miniszterelnökről, akár az államel­nökről, akár a kormányon lévő pártról van szó. A sok affér úgy is felfogható, mint az izraeli társadalom erkölcsi megerősödése folyamatának jele.

Yehuda Lahav

Tel-Aviv

ELÍTÉLT BŰNÖZŐK IZRAELBEN

Év Felnőttek Fitalkorúak számokban Felnőttek Fiatalkorúak ezer főre számítva* Visszaesők

felnőttek fiatalkorúak százalékban

1965 20 032 5330 13,2 10,4 54,4 10,4
1970 18 183 5282 9,6 9,6 58,0 9,6
1981 20 569 3368 8,5 6,9 61,2 6,9
1985 28 770 3653 11,0 5,8 64,4 5,8
1990 25 239 2669 8,6 3,7 66,7 3,7
1995 31 327 2501 8,7 3,2 62,6 3,2
1996 33 172 2678 8,9 3,2 63,3 3,2
1997 35 165 2708 8,5 3,2 60,6 3,2

*A 18 éven felüli összlakosság számához viszonyítva, a fiatalkorúaknál az összes 18-19 évesek számához viszonyítva

Címkék:2000-06

[popup][/popup]