Szombat előfizetés 2017

Bocsáss meg, de ne felejts

Írta: Nógrádi Gábor - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Kardos G. György: Ez is én vagyok, Ab Ovo Könyvkiadó, 1996, 238 oldal, 600 Ft)

(Kardos G. György: Csak úgy mesé­lek, Göncöl Kiadó, 2000, 165 oldal, 1260 Ft)

Kár, hogy csak gyermeket lehet adoptálni, s kiváltképp kicsit. Kár, hogy nem fogadhatunk örökbe akárkit, akit szeretünk. Mert ha ezt a törvény megengedné, akkor én Kardos G. Györgyöt biztosan adoptál­tam volna. Már ha persze hagyja magát. (Nem hagyta volna. Valami elegáns kifo­gással biztosan kitér a kérésem elől, ahogy szokása volt, udvariasan, ha nem kívánt valamit. Például: „Színházba akarsz vinni? Menj a…! Voltam eleget…”)

Persze törvény ide, engedély oda, én mégiscsak adoptáltam K. G. Gy.-t, azaz örökül fogadtam éltében és holtában. Mert ezt nem akadályozhatja meg senki. Ő sem. Így él bennünk mindenki, akiktől többek lettünk, mint amik nélkülük le­hettünk volna. Szoktam is mondani, ha a lélekvándorlásról esik szó, meg hogy más alakban már voltunk meg leszünk, merthogy erről gondolkodni is divat ma­napság, hogy én hiszek az örökéletben. Abban, hogy az ember mindaddig él a következő nemzedékekben, míg ember lesz a földön. Már persze az az ember él tovább, aki letett valamit az asztalra, ahogy mondják. Azaz: tett valami fonto­sat és igazat, ami visszhangzik az embe­ri kultúrában, meg a lélekben, s aztán lé­lektől lélekig. (Sültmaterialista vagyok, tehát csak semmi misztikum! Az ember, ha meghal, akkor egészen meg van hal­va. De ami belőle a többiek számára ér­ték, azt viszik s adják tovább az élők évezredeken át, s az az érték maga az al­kotó ember.)

A Hagada hangján szólva, ha csak azt az örök megbocsátó és könyörtelenül kedves személyiségét hagyja ránk Kar­dos G. György, de nem írja meg a Bogatírt, az is elég lett volna. Ha megírja a Bogatírt, de a trilógiát nem, az is elég lett volna. is. Ha a trilógiát is megírja, de nem ír glosszákat, cikkeket, az is elég lett volna. De ő újságot is írt…

Az Ez is én vagyok és a Csak úgy me­sélek című, kisebb írásait összegyűjtő kötetei mindig ott hevernek az ágyunk melletti polcon. Más imádkozik este vagy a napi híreken alszik el. Szíve jo­ga. Mi ezekből a K. G. Gy.-könyvekből olvasunk el egy-két glosszát újra, hogy vidámabb legyen az álmunk, és úgy érezzük: érdemes élni. (Más is így érez­heti, mert a Csak úgy mesélek hetekig a legkapósabb könyvek toplistáján volt.) Pedig ezekben az írásokban nincs afféle sűrű költészet, amiért a verseket olvassa el az ember újra meg újra. De még az a gyémánttá csiszolt tökély vagy lenyűgöző hangulat sem lengi át, mint ami egy-egy író prózáját (lásd Krúdy, Márai, Esterházy). Időnként olyan egy­szerűek a mondatai, mint Pistike dolgo­zata, amelyben leírja, hogy „Anyu és apu válik. Kivel maradjak én?”.

De akkor mi a titka?

A pontos fogalmazás? Kortársai kö­zül tucatnyian vannak hasonlóan pon­tosak.

A szatirikus véna? Gogoltól Hasekig, Karinthytól a fent említett grófi utódig akad még néhány olyan kardfor­gató, akarom mondani tollforgató, mint ő volt.

Talán a témái olyan lenyűgözőek? Ha, azok aztán nem! Egy mobiltelefon, egy sólet, egy tejreklám… Az országos és vidéki napilapok túlnyomó többsége ma már le se ad efféle piszlicsáré konf­liktusokat taglaló írói szövegeket, mert ilyesmire nincs helye. Szerintük az ol­vasókat az efféle bagatellek nem is ér­deklik. (Bezzeg az európai csatlakozás, az autópálya-építés, az olajmaffia, meg hogy egyik vagy másik pártvezér mitől köhögött tegnap…! Az igen! Az érdekli Pista bácsit meg Irma nénit Ócsán!)

De ha nem a pontosság, az irónia vagy a téma a titka K. G. Gy glosszáinak, akkor mi?

Bár tudnám! Rögtön megpróbálnám utánozni.

Talán a személyiségében és az ebből fakadó világlátásában rejlett a varázslat. Abban, amit a Szajna-parti holocaust­-emlékművön álló szöveggel tudnék jellemezni: Bocsáss meg, de ne felejts!

(Tudom, nehéz ezzel egy Auschwitzot megjárt, vagy annak árnyékában felnőtt zsidónak egyetérteni. De aki a gyermekeit és unokáit meg akarja men­teni az önpusztító gyűlölettől, annak el kellene fogadnia a gondolatot.)

K. G. Gy. sokaknak megbocsátott, akiknek ma szinte senki. És nem csak a rosszat, a jót sem felejti el.

Hogyan is kezdi a második kötet cím­adó anekdotáját? „Egy képet találtam a fiókomban, vagy tizenkét esztendeje készülhetett a régi Sípos vendéglőben, ahol mindig a hét egy bizonyos napján összejöttünk, halászlét fogyasztottunk sok belsőséggel, sört ittunk és szeret­tük egymást…” Mint néhány sorral lej­jebb írja, a fotón mosolyog Csurka Ist­ván is. (Persze nem a MIÉP mai elnöke, hanem az egykori író.)

*

Sokan hiszik, hogy az Örökkévaló ott van minden virágban és minden bogár­ban, és ezeken túl is mindenben, ami él. Ha nem szentségtörés, akkor hadd írjam le: K. G. Gy. is ott van, minden kis írásában, minden glosszájában, de to­vábbmegyek: minden mondatában, és most már bennünk is, akik olvassuk, él és uralkodik örökké. Omén!

Nógrádi Gábor

Címkék:2000-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Derűs fotó, pesszimista szöveg

Derűs fotó, pesszimista szöveg Tisztelt Olvasótársak! A korábban minden pozíciójában mindig imponálóan jól kommunikáló Székely Gábor megnyugtatóan derűs fotójához -...

Nemzeti büszkeség és etnikai hovatartozás

Nemzeti büszkeség és etnikai hovatartozás Az európai labdarúgó-bajnokságon győztes francia csapat sikerei megdo­bogtatták a franciák szívét, és min­denki úgy érezte:...

Close