Szombat előfizetés 2017

Barátok, ellenségek, társtettesek

Írta: Halász Tamás - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Kertész Péter: A Komlós, Ulpius Ház, 2002, 471 old, 1980 forint)

Néhány nap elég volt rá, hogy befaljam Kertész Pé­ter Komlós Jánosról szü­letett tarka kötetének közel ötszáz oldalát. A szövegfo­lyamokká szerkesztett, kö­zel háromtucatnyi, napjainkban készült interjú mel­lett Komlós saját írásművei, korabeli vissza- és megemlékezések, kritikák és Gerő András tör­ténész egyszerre lendületes és tömör, lényegre törő – bár a könyv egészének hangvételétől meglehetősen elütő – ta­nulmánya segít a nyolcvan éve szüle­tett, két évtizede halott Komlós sze­mélyiségének megértéséhez.

Nekünk, a hetvenes években született generációnak Komlós és kora jobbára homályos emlék a gyerekkorunkból, vagy a „királyi tévé” archívumából előásott, nosztalgikusságában „sokkoló” retró. Komlós alakjához mi (teljesen logikátla­nul, csak a kortársság okán) a Tévétornát, az iskolatejet, az úttörők Honvédelem-na­pi akadályversenyét, Takács Marikát, a majálist, a Havanna rumot kötjük. Lema­radva Komlós fénykoráról, de halovány emlékeket még előásni képesen úgy ol­vashatjuk ezt a különös és izgalmas köte­tet, mint a tanáriból kicsempészett osz­tálynaplót a nagyszünetben.

Komlósról ugyanis – kevés kivételtől el­tekintve – meglepő oldottsággal szinte minden fontos, őt közelebbről ismerő egykori és mai tisztelője, egykori tisztelő­je, mai megvetője (a variációk száma, úgy tűnik, végtelen) vallomást tesz. Nem hiányoznak sokan, de azok nagyon: nem szólal meg a „komlósi főmű”, Hofi Géza – aki a kötet szerkesztésének lezárása idején élt még – pedig, sejthetően keve­sen tudhattak Komlósról többet őnála. E visszautasításról Kertész színes, kedvcsi­nálónak igazán ragyogó előszavában ugyanolyan őszintén és részletesen ír, mint Sándor Györgyéről. Az ember só­hajtozik és pislog, megismerkedve e két történettel, de a könyv végé­re járva valamit már elkezd érteni. Kertész Péter kötete igazi kordokumentum: nem csak a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveké; legalább annyira pontosan ábrázolja az azokkal kezdeni alig vala­mit képes napjainkat. Éppen csak megfésülten és pont emiatt oly „ropogósan” pub­likált interjúinak alanyai szá­mos aspektusból nyilatkoz­nak róla. Tanulságos megfi­gyelni az ismétlődéseket, a kliséket (Rab­biképző, ÁVÓ, alkoholizmus stb.), az elvarratlanságokat (Komlós és Latinovits szimbolikus konfliktusa, amelyről a könyvben rengeteget beszélnek, éppen csak azt nem tudjuk meg mi, nem-kortársak, hogy mivel bántotta meg Komlós a színészfejedelmet). Az emlékezők szinte kivétel nélkül, páratlan formátumú sze­mélyiségként jellemzik a címszereplőt, személyiségét alapvetően, korán belül ér­telmezik és értékelik. Egyetlen kivételtől eltekintve a Kádár-kor újságíró- és színhá­zi-bölényei ők, akik már egy, a „műintéz­ményt”, az ÁVÓ-t megjárt, leszerelt (múlt­ja e szeletét rejtegető) Komlóssal talál­koztak, pályatársai lehettek a Magyar Nemzetnél, Népszabadságnál, Mikroszkóp Színpadnál, Rádiókabarénál. A tá­voli múlt egyetlen tanúja Schweitzer Jó­zsef főrabbi: a kötet első visszaemléke­zése az övé. Komlós gimnáziumi osztály- és Rabbiképzős évfolyamtársa tárgyila­gosságában megrendítő, méltóságteljes és informatív (furcsa, milyen ritkán jut eszébe az embernek ez a két szó együtt a könyv további emlékezéseinek olvas­tán) szövegfolyama a történet első fejeze­tének stabil pillére. Hogy mi történt Kom­lóssal a Rabbiképző és a Magyar Nemzetes korszaka közt, jelesül és konkrétan az ÁVÓ-nál, arról csak részinformációkkal és találgatásokkal találkozunk. Ez érthető is: egykori államvédelmis, még élő és be­szélgetésre is hajlandó kollégát nyilván gyakorlatilag lehetetlen volt találni.

Személyes adalék: valahogy úgy esett, hogy A Komlós című könyvet pár­ huzamosan olvastam Esterházy Péter Javított kiadásával. Nem volt ritka, hogy a két történet egyszerre rám nehezedő súlya alatt a szó szoros értelmében ful­ladozni kezdtem. A hazai közéletben mostanság oly gyakran emlegetett, szekrényből kidőlő csontvázak esetét hihetetlenül nehéz kezelni, hihetetlenül nem tudjuk(-ják) kezelni. A titkok, a színfalak mögötti játszmák, rejtett életek-történetek nyilvánosságra hozatalá­nak nincsen alternatívája. Az ismeretlen fölött napirendre térni lehetetlen. A ki nem tudódott bűnre feloldozást kérni és adni nem lehet. Több megszólaló is eljátszik a gondolattal: mi lenne Kom­lóssal napjainkban, ha megéri nyolcvanadik születésnapját. Marton Frigyes szerint ebbe a „gengszterváltásba” „be­lehalt volna”. A világnézetét drámai üt­közőpontokon meg-megváltoztató, az „Ügyből” egyesek szerint már a hatva­nas évek végén kiábrándult, nagymű­veltségű kulturális „pártdzsentri” talán visszatalált volna zsidóságához a rend­szerváltás idején (vagy hajnalán), mint oly sokan. Tudjuk jól: a mindenkori ha­talomhoz tartozás és a mindenkori üd­vözítő hatalmi eszmerendszerben való hit nem feltétlenül jár együtt; sem dikta­túrában, sem demokráciában. A beér­kezett kabarettistaként a Goldmark-teremben könnyek közt tapsot köszönő Komlós fejében addigra már talán lejárt a szocialista eszmekor szavatossága. Talán nem. „Ami vele történt, az egy lé­tező zsidó sors” mondja a kötetben Schweitzer József. A mondatban a „létező” szón van a hangsúly, talán pont súlytalansága miatt. Komlós sorsa lehe­tett, mert a kor, személyisége predeszti­nálhatta rá. Választhatott volna másféle­képpen is. A futószalagról viszont nem nyílnak keresztutcák – legfeljebb rend­szerváltás idején. Bukni, kegyet veszte­ni lehetett és megőrizni bizonyos alap­morált. Hogy a „rendszer feszültség­csökkentő szelepjének” lenni morálisan minek minősült, annak megítélésében a könyv segít, de meg sem kísérel igaz­ságot tenni. Válasz nincs, vallomások vannak. És egy kor, amelynek alakítói számára talán még van remény rá, hogy egyszer megértsék, miben voltak közre­működők – ha meg akarják érteni utó­lag egyáltalán. A többieknek marad a nosztalgia, vagy az utálkozás. A később születetteknek pedig még sok olyan tisztázásra törekvő, értékes munka, mint Kertész Péteré.

Címkék:2003-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2003. februári szám

Summary Blau Jenő: A magyar Orthodoxia Seres László: Gyűlöletbeszéd, avagy - kinek jó a szigorítás? Margit Patrícia: Antiszemita közbeszéd Magyarországon...

Summary

Summary In 1944 the children of Mór Lipót Herzog, the rich Jewish art collector were forced to flee the country...

Close