Balról zsidó, jobbról gyilkos bolsevik

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Index

2007. november 18. A XIII. kerületben az SZDSZ és a Fidesz szerint balról borzolják burkolt zsidózással a képviselőtestület idegeit, a szekszárdi közgyűlésben gyilkos vörösöknek gúnyolják a szocialistákat. Ráadásul mindkét helyen gyakorlatilag következmények nélkül szabadulhatnak el az indulatok. Az előbbi esetben a fővárosi közgyűlés fővárosi frakcióvezetője keményebb fellépést sürget, míg a budapesti szocialista elnök nem annyira.

“Vörös bolsevik gyilkosok” – vágta oda a szekszárdi szocialista képviselőknek Tóth Csaba a városi közgyűlés legutóbbi ülésén egy, a tanácskozásról készült videó tanúsága szerint. Úgy tudjuk, a testületben a Szekszárdi Védegyletet képviselő Tóth azon horgadt fel, hogy az egyik MSZP-s képviselő amiatt interpellálta a polgármestert, miképp jelenhetett meg az egyik szekszárdi lapban egy véleménye szerint antiszemita írás.

A város fideszes első embere szolidan nyugalomra intette a bolsevikozó Tóthot, aztán el is felejtette az ügyet – végképp. Legalábbis erre utal, hogy Horváth István azt nyilatkozta: a közgyűlésen nem lehetett hallani a kifogásolt mondatot. De ha még is elhangzott, az nem szerencsés. Horváth még azt is megígérte, hogy tájékozódik, leül a képviselőkkel, mert fontosnak tartja, hogy ne provokálják feleslegesen egymást. A jelek szerint ezt az ülés alatt nem tartotta fontosnak.

Sőt, békésen elbeszélgetett Tóthtal, aki amiatt aggódott, hogy a nemrég a polgármester által megnyitott Szkíta könyvesbolt homlokzatáról a helyiség bérbeadója leszedette az árpádsávos zászlót. Horváth megígérte, hogyha minden kötél szakad, akkor a város gondoskodik a Szkíta könyvesbolt elhelyezéséről, majd az árpádsávos zászlóról elmélkedett. Értekezésének lényege: a történelmi szimbólumokkal a magyarnak inkább élnie kellene, mint meghamisítani azokat.

Mindenestre a Fideszes Horváth él is vele – a kormány politikáját kritizáló Garay téri tüntetéseken két árpádsávos zászló alatt szónokolt. Így Harangozó Tamás, a szekszárdi szocialista elnök azt firtatja, hogy “a Fidesz és az országgyűlési frakció tudtával, beleegyezésével vesznek-e részt a szekszárdi Fidesz politikusok az árpádsávos rendezvényeken. Illetve az MSZP-s politikus arra kéri Horváthot, határolódjon el a Tóth Csaba-féle bekiabálós akcióktól, s biztosítsa a közgyűlés zavartalan működését.

A szekszárdi eset remekül passzol a kormányzati kommunikáció azon csapásirányához, melynek lényege, a Fidesz a szélsőjobbal kokettál. Ám megesik, hogy a kommunikációs gépezetbe olykor kavics kerül, mégpedig szocialista. A XIII. kerületben például egy baloldali beszólás terelte közös akolba a Fideszt és az SZDSZ-t.

Amikor az izraeli-magyar kettős állampolgárságú, Izraelbőll 10 év után 1999-ben hazatérő Szabó György fideszes képviselő azt hangoztatta, hogy a kormányprogram 9,5 millió koldus országává teszi Magyarországot, az MSZP-s Döry Miklós a határátlépés lehetőségére hívta fel a figyelmet. A pontos idézet: “én nem osztom Szabó György képviselőtársamnak azt a meglátását, amit ő nemrégen lát, mert elég sok időt töltött ahhoz Izraelben, hogy ne lásson rá az itteni dolgokra, hogy itt koldusok országába tért vissza, amikor hazajött, de hát, ha ennyire nem érzi jól magát, egyre közelebb kerülünk a schengeni határokhoz.”

A Fidesz és az SZDSZ szerint nincs mit magyarázni azon, hogy Döry hazaküldte Szabót Izraelbe, és a szocialista politikusnak távoznia kellene a kerületi képviselő-testületből. “Természetesen tudjuk, hogy az MSZP egésze nem ilyen, hiszen a szocialisták egyszer már példát mutatattak, amikor rövid úton lemondatták képviselői országgyűlési mandátumáról a Terror Háza előtt a holokauszt áldozatin viccelődő Zuschlag Jánost. Pedig megpróbálhatták volna relativizálni az ügyet, mondván: a fiatalember csak viccelt” – mondta Merker Dávid. A kerület szabaddemokrata frakcióvezető-helyettese szerint most is elvárható, hogy az MSZP ne mosdasson szerecsent, és ezt az ügyet is a súlyán kezelje.

De az antiszemita megnyilvánulásnak látszó mondatokkal szemben keményen fellépő szocialisták most puhábbnak tűnnek, s politikai haszonszerzésnek tartják a Fidesz és az SZDSZ akcióját. (Mindamellett nagyon sajnálják a történteket, meg azt is, hogy az “igazi antiszemitizmustól”, azaz a Magyar Gárdától meg a Fidesz nem határolódik el.) Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, Borszéki Gyula szavaival ért egyet. A XIII. kerület alpolgármester arról beszélt: szerencsétlennek igen, antiszemitának nem tartja Döry kijelentését, a szocialista párt pedig nem nézi, hogy ki honnan jött és nem küld senkit sehová. Burány ezt annyival egészítette ki, hogy túlzott büntetésnek tartaná, ha megfosztanák Döryt képviselői mandátumától.

Steiner Pál azonban sarkosabb álláspontot képvisel. Az MSZP-nek különösen érzékenynek kell lennie a kódolt és a kódolatlan antiszemitizmusra, mondta a fővárosi közgyűlés szocialista frakcióvezetője. Nem véletlen, emlékeztetett Steiner, hogy amikor a zsidó származású és antiszemitizmussal nehezen vádolható Pásztor Tibor 5. kerületi MSZP-s frakcióvezető 2006-ban egy szerencsétlen megjegyzést tett (Deutsch-Für Tamást a Fidesz díszzsidójának nevezte)k, azonnal lemondott képviselő-jelöltségéről. Steiner szerint Döry esetében sem lehet kettős mércét alkalmazni, célszerű lenne, ha az angyalföldi MSZP-szervezet keményebben lépne fel az ügyben.

[popup][/popup]