Szombat előfizetés 2017

Babij Jar, 1991

Írta: Feldmájer Péter - Rovat: Archívum, Kegyelet, Világ

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Egy tóratekercset már visszaadtak

Babij Jar egy hatalmas, mély szakadék volt az ukrán főváros, Kijev egyik kerületében. 1941. szeptember 29-én a helyi rendőrparancsnok utasításai alapján összegyűltek az ott lakó zsidók és végeláthatatlan tömegben hajtották őket a szakadék felé. A zsidó temetőnél megálltak, ott levetkőztették és a szakadékba lőtték őket, több mint százezer embert, asszonyokat, gyerekeket. A tömeggyilkosság napokig tartott, a parancsnokok gondoskodtak embereikről: hogy ne fáradjanak el a gyilkolás közben, ebéd- és vacsoraszünetet is kaptak.

Az öldöklés még évekig zajlott, a szakadékba lőtték a partizánokat, az ellenállókat. Jeltelen volt sokáig a sír, majd amikor Jevtusenko megírta a híres versét, akkor emeltek egy emlékművet, amely általánosságban megemlékezett az áldozatokról.

Most, 50 évvel a tragédia után a helyszínen, a szakadék szélénél egy zsidó emlékművet emeltek. A Menórán lévő dombormű az ártatlanul legyilkoltak szenvedéseit ábrázolja. Ezzel egy időben több hetes nagyszabású megemlékezést tartottak az ukrán fővárosban. A külföldi zsidó küldöttségek részére fogadásokat adtak az állam vezetői, színházi bemutatók, koncertek, tudományos tanácskozások, képzőművészeti kiállítások szegélyezték az eseményt. Azért, hogy ez ne csak a kevesek emlékezése legyen, az utcákon transzparensek feszültek, és hirdettek ukrán, angol és héber – igen héber nyelven, hogy ״soha többé”.

Kijev főutcáján több száz méter hosszú tablósor emlékeztetett a Babij Jar-i gyilkosságokra. Láthattuk itt a város elleni német támadás és a szovjet hősi ellenállás képeit, a vereség pillanatait, a városparancsnok rendeletét, amellyel elrendelte a zsidók összegyűjtését, a kivégzéseket, a kiszolgáltatott embereket, a meztelen anyákat, akik pár napos csecsemőjüket védőn ölelik magukhoz. A feliratok tárgyszerűek és pontosak. Az egyik tudatja velünk: ״nagyon sok embert élve taszítottak a szakadékba, így a kivégzések befejezése után még napokig mozgott a föld, az élve eltemetettek szabadulni igyekeztek”. Innen nem volt menekvés. Az utolsó tablók bemutatják a nagy honvédő háborúban részt vett zsidó katonákat. A hősök fényképei több tablót töltenek meg.

Szombat délelőtt a főutcán hatalmas tömeg hömpölygött, a tablókat ezrek nézték végig. Az első pillanatban feltűnt, hogy nem nyúlt senki a tárgyakhoz, nem döntötték fel az állványokat, nem festették tele jelszavakkal, fasiszta jelképekkel azokat.

A fényképeket előttünk egy ukrán házaspár nézte könnyes szemmel. Az idős asszonnyal beszélgettünk. Elmondta: kislány volt a háború idején, és amikor megjelent a parancs, ő is elment zsidó barátnőjét messziről követve a temetőig. Látta, hogyan vetkőztették le az embereket, hallotta a lövéseket. Kijevben mindenki tudta, hogy mi történt, akkor is, és a háború után is, hiába próbálta a hivatalos propaganda felejtetni a valóságot. A gyerekek is tudták, mert bár az iskolában nem beszéltek ezekről a dolgokról, de gyermekkorában őt is koponyákkal és lábszárcsontokkal ijesztgették a fiúk, mert az iszonyú méretű tömegsírt fedetlenül hagyták. Egyszer azután körbekerítették, gépek jelentek meg, a szakadékot iszappal árasztották el, majd amikor megszáradt, gyárakat és lakóházakat építettek a szakadék fölé, hogy örökre eltüntessék a tragédia helyszínét.

Pár év múlva a föld alól víz tört fel, elsodorta a házakat, az utakat, a gyárakat és a felszínen megjelentek a halottak csontjai.

Beszélgetésünk közben egy férfi kis papírt ragasztott az egyik tablóra. Felháborodott emberek majdnem megverték, hiszen a címke szövege szerint a gyilkosságokat nemcsak a németek, hanem főleg az ukránok követték el.

A parázs vitában érvek és ellenérvek csatáztak, de végül is mindenki elismerte – oroszok, ukránok, baloldaliak és nacionalisták egyaránt -, hogy a kivégzéseket az ukránok hajtották végre a németek parancsára és felügyelete mellett.

A megemlékezés estéjén a betemetett szakadék fölött felállított szabadtéri színpadon ünnepséget tartottak, ahol a hideg ellenére türelmesen várakozó, több mint tízezer ember előtt beszédek hangzottak el. Többek között felszólalt Leonyid Kravcsuk ukrán elnök, aki az újrakezdésről, az ukrán és a zsidó nép új kapcsolatáról beszélt.

Az ünnepség végén Kravcsuk átadott egy Tóratekercset a város rabbijának, aki meghatottan ölelte azt magához. Úgy beszélik, az állami raktárakban többezer elkobzott Tórát őriznek szigorú titoktartás mellett.

Most egyet visszaadtak.

A tömeg többségét alkotó zsidók már ezt is hálás tapssal köszönték meg.

Feldmájer Péter

 

Címkék:1991-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Tiltakozó antiszemiták a Szovjetunióban

Nem túlzok-e, amikor azt állítom, hogy a lap egyetlen egy száma az oroszországi zsidóság viharos múltjának, nem éppen megnyugtató jelenének,...

A zsidó történelem és a holocaust múzeuma Sydneyben

A mai Ausztrália egyik legtekintélyesebb nagyiparosa, a sátoraljaújhelyi születésű John Saunders elhatározta: zsidó múzeumot építtet Sidneyben. Az intézmény bemutatja, hogy...

Close