Azt tanulják az iskolában…

A társadalmi berendezkedés átalakításának szinte mindenki által helyeselt intézkedése az iskolai tankönyvek kicserélése. Napjainkban különösen a humán ismereteket adó tankönyvek furcsán festenek: teli vannak áthúzásokkal, beragasztott lapokkal; kiegészítő jegyzetekből tanulnak a diákok. Készülőben vannak azonban, írják már a ki tudja meddig „véglegeseket”. Számunkra azért különösen fontos az új, mert benne a zsidóság általános képe, azon belül a magyarországi közösség történetének bemutatása meghatározó lehet a magyar ifjúság nevelésében, minket körülvevő világ szellemiségének kialakításában. Milyenek voltunk és vagyunk a tankönyvekben, milyen meggondolások vezérük a Tankönyvkiadó Vállalat illetékeseit? ezekről kérdeztük a Szombat szervezte kerekasztal-beszélgetésen Alföldy Jenő főszerkesztőt és gyakorlótanár munkatársait: Fábián Terézt, Rudolf Ottót és Valaczka Andrást. Meghívtuk dr. Haraszti Györgyöt, a Wesselényi utcai Mszoret Avot iskola főigazgatóját és Schweitzer Gábort, az Anna Frank Gimnázium óraadó tanárát, az ELTE Judaisztikai Kutatócsoportjának tudományos munkatársát. Szerkesztőségünket Várai Emil képviselte.

 

Hogyan találkoznak majd a gyerekek azzal a fogalommal, hogy zsidó?

AJ: A „szocializmus” iskoláiban alig esett szó a vallásokról, azoknak még kultúrtörténeti értékeit sem mondhatták el. A változások szélsőségek jelentkezését is magukba rejtik, mi azonban azoknak nem engedünk. Bármennyire is tiszteljük a szerzők gondolkodói szuverenitását, még ennél is előbbre valónak tartjuk az ifjúság okulását. Azt akarjuk, hogy a gyerekek tiszta eszméken nevelkedjenek, alakuljon ki bennük a minden ember iránti tisztelet, függetlenül annak vallásától, bőrének színétől.

FT: a felkért szerzők, akik megítélésünk szerint e kívánalomnak a legjobban megfelelnek, mégsem mondanak egyértelmű igent. Az alapvető szemléletváltozáshoz nem akarják elkötelezni magukat.

VA: Fontosnak tartom, hogy egy új tankönyv szókimondó legyen, nem görcsölhet még a fájó témáknál sem. Meg kell mondanunk, hogy miért volt antiszemitizmus az 1930-as években, s hogy attól már milyen messze van a világ, hogy az mennyire alantas, primitív. Másrészt szeretném, hogy tankönyveink tisztáznák a keresztény és nemzeti fogalmak körüli zűrzavart. A gyerekekbe bele kell plántálni, hogy a kereszténységtől idegen minden emberek közötti megkülönböztetés. Úgyszintén téves a Horthy-korszak beteges sovinizmusát a nemzeti politika példájaként felhozni. A dualizmus nem gazdagította inkább a nemzetet, Eötvös nem volt inkább hazafi?

RO: Gyakorló tanárként és szülőként mondom, hogy az általános iskolában a „zsidó problémát” felvetni több zavart okoz, mint kedvező hatást ér el. E kérdéssel a 6-15 éves gyerek nem tud mit kezdeni. Abban a korában a gyerek inkább történelmi közhelyeket sajátít el, mintsem azt megérti.

FT: Ezzel nem ellentétes, hogy már a másodikos és harmadikos általános iskolások bizonyos ismereteket szereznek a vallások eredetéről, olyan meseszerű tálalásban, mint a Mátyás királyról szóló történetek.

A honfoglalástól kezdve …

– És melyik osztályban kezdődik a zsidóság magyarországi történetének megismerése?

AJ: Az általános iskola ötödik osztálya történelemkönyvének nagyobb fejezete foglalkozik velük. A gyerekek azt is megtudják, hogy milyen sok népből tevődött össze az ország lakossága már a honfoglalás korában, azután az első polgárosodás idején, az Anjouk alatt.

VA: Teljes ismereteket azonban inkább a segédkönyvek adnak, bővebben azok foglalkoznak a magyarországi betelepülésekkel.

AJ: Ezt teszi legfrissebb kiadványunk, Vargha Balázs íróilag jól megformált könyve. Ha nem is hangsúlyozza ki a zsidóság, mint népcsoport szerepét, de közvetítő funkcióját értékeli. A készülő tankönyvek követendőnek tartják a nagy királyok tetteit, akik befogadták más népek fiait.

RO: Mint tette Könyves Kálmán a Rajna vidékéről és Csehországból elűzött zsidókkal…

AJ: A tényekhez hűségesen a harmadik gimnazisták és szakközépiskolások történelemkönyve foglalja magában a XIX. századot és a miénkből 1914-ig terjedő időt, kerül megint ismertetésre a magyarországi zsidóság sorsa. Abból tanulják meg a gyerekek az iparosítás, a kereskedelem jelentőségét, a bankok fontosságát, s az olyan eszméket, mint liberalizmus, emancipáció. És nem maradhat ki belőle a magyar kultúra akkor teremtődött európai színvonalú értéke, s a sajtó, amiben a zsidóknak meghatározó szerepük volt.

– És az irodalom?

RO: Abban nagyjai képviselik: Heine, Kafka több méltatást kap, mint bármelyik eddigi tankönyvben. Persze irodalmi értéke, s nem származása miatt.

– Hozzá nem értő túlzó várakozással azt gondoltam, hogy az ókori irodalom tanításánál szerepel a salamoni Énekek éneke, a Dávid-zsoltárok. Későbbi korszakokból pedig Juda Halévi, a szellemtörténet lapjain például Spinoza…

VA: Fakultatív képzésre szánt kiadványokban biztosan helyet kapnak. Az alaptantervekbe azonban nem fémek be a gyerekek túlterhelése nélkül.

HGY: Juda Halévi a zsidóság kiemelkedő poétája, de nem akkora világirodalmi nagyság, akinek kimaradása az állami tankönyvekből sérelmes lenne a zsidóságra. Maimoni Mózes jelentős filozófus, de Aquinói Tamás legalább olyan hatással volt, mint ő, nála szélesebb körre, tudomásom szerint mégsem tartozik az iskolai törzsanyagba. Ha majd Descartes kötelező lesz az iskolákban, akkor szóvá lehet tenni, hogy Spinoza nélkül nem lehet filozófiát tanítani.

Vérvád: igen vagy nem?

SG: Én is a reális mértékletességet vallom, nem túlozhatjuk el a zsidóság jelentkezését tankönyveinkben, például nem várhatjuk, hogy Heltai Jenő zsidóként szerepeljen, sem azt, hogy Kóbor Tamás bekerüljön a legnagyobbak közé. Több tankönyvet átnézve azonban hiányolom, hogy a III. gimnazisták történelemkönyvében az időbeli táblázatból hiányzik a tiszaeszlári per. Úgy tartom, azt nem lehet kihagyni.

AJ: Nem tartom szükségesnek a vérvádról szólni. Egyedi tragédia, ellentétes a XIX. század liberális szellemével. A nyílt politikai antiszemitizmus csak a század végén jelenik meg a parlamentben.

HGY: Az új tankönyvekben Tiszaeszlár mégis szerepeljen. Nem azért, mert hasonlóan a Dreyfus-perhez, nálunk is a társadalom java állt a vádlottak mellé, hanem mert a per erőpróba volt: a megyék utolsó kísérlete autonómia ürügyén az elkülönülésre, Tisza Kálmán miniszterelnök pedig ezt az alkalmat használta fel, hogy a megyéket véglegesen a kormányzat alá rendelje. És ha megengedik, még egy másféle észrevétel: Móriczot tanítva kötelező olvasmányként a szerencsétlen Rokonokban kellett lelepleznünk az úri osztályt. Én ma inkább a Kivilágos virradatigot venném elő, mert abban didaktikusan benne van a zsidókérdés.

RO: Az én ajánlatom az Isten háta mögött. Azt tanítom.

RT: Ez nem tankönyv kérdése, a kötelező olvasmányokat a minisztérium jelöli ki.

– A közeljövőben milyen könyvek megjelenésére számíthatunk?

VA: A negyedik gimnazisták számára készül a történelemkönyv. Első kötete karácsonykor hagyja el a nyomdát. Lehet azonban, hogy ez is csak átmeneti ideig szolgál. Teljesen új szemléletet tartalmaz az általános iskolák nyolcadikosainak szóló, ez a történelmet az első világháborútól napjainkig kíséri. Szerkesztője kollégám, Rudolf úr, szerzője pedig Fekete Pál.

AJ: Egy évvel ezelőtt az V. kerületi önkormányzat afféle nemzetiségi konferenciát rendezett. E program keretében református és evangélikus egyházi személyek mellett Bokor Péter, Raj Tamás és Karsai László elemezte, hogy a történelemkönyvekben miként jelentkezik a vészkorszak. Fekete Pál munkásságát méltatták.

– Véletlenül e beszélgetés előtti napon került a kezembe egy izraeli újság. Súlyosan elmarasztalja azt a magyar tankönyvet, amelyik kijelenti, hogy Magyarországról 350 ezer embert deportáltak. Véleményem szerint kegyeletsértés számokon vitatkozni, mert már egyetlen ember megölése is iszonyat. Mégis azt kell mondanom, hogy a szám téves.

HGY: Az eltérés abban keresendő, hogy a 600 ezret az 1944-es Magyarország területéről deportáltak alapján számolják, míg aki kevesebbet mond, az csak a mai Magyarország területére vissza nem térteket veszi figyelembe, s kihagyja a nyilasok budapesti áldozatait is.

AJ: Az említett tankönyv egyébként nem a mi szerkesztésünkben, hanem egy magánkiadónál jelent meg.

A zsidó iskolák képviselőit azért kértük a beszélgetésen való részvételre, hogy megtudjuk, náluk hogyan foglalkoznak a tárgyalt témákkal?

HGY: Jól ismerem a magyarországi tankönyveket és osztom azt a véleményt, hogy a zsidók szerepével lényegében a XIX. és a XX. század történelemoktatásában kell foglalkozni.

Iskolánkban húsz százalékot tesznek ki a vallási óraszámok, mondhatjuk azokat judaisztikai stúdiumoknak is. Egyébként a magyar tankönyvpiacon használatos munkákat használjuk. Kiadunk egy háromkötetes zsidó történelmet, amit a bécsi zsidó gimnázium igazgatója írt, s iskolájuk használja. Nálunk is oktatni fogják. Az első kötete, A zsidóság története az ókorban már megjelent magyarul. A további kettőt a rendszerváltás pénzhiánya miatt nem adják ki, iskolánk számára azonban megengedik lefordítását és alkalmazását. Szakmailag korrektül megírt munka. Távlatilag reméljük, hogy a másik két iskola is oktatja, s az érdeklődő felnőttek is hozzájuthatnak. A judaisztikán belül mi oktatni akarjuk a zsidó írókat, tanítani a tudósokat, nálunk megismerik a gyerekek Juda Halévit…

SG: Természetes, hogy nálunk is vannak olyan speciális tárgyak, amelyeknek oktatása az állami iskoláktól nem várható el. A mi gyerekeink tudják, hogy a világirodalom, a tudomány, a művészet külföldi és hazai nagyságai közül ki volt zsidó, mint ahogy az is természetes, hogy ugyanazokat a költőket memorizálják, akiket az ország más gimnáziumaiban. Ebben a tanévben, jegyzet hiányában ugyan, megkezdődött az irodalmi oktatás bizonyos specializálása, s én megkísérlem a magyarországi zsidóság történetének oktatását.