Szombat előfizetés 2017

Az újjászületés három forrása

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Belpolitika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Amint legutóbbi számunkban már beszámoltunk róla, 1990. április 1-jén a budapesti Goldmark-teremben újjáalakult a Magyarországi Cionista Szövetség, mely a hozzá csatlakozott tagszervezetek csúcsszerve (akik te­hát tagjai akarnak lenni, egyénileg ezek valamelyikéhez csatlakozhat­nak).

Az alábbiakban a lényeget nem érintő, csekély rövidítéssel közöljük dr. Engländer Tibornak, a Szövetség elnökének az újjáalakulást kimondó gyűlésen elhangzott beszédét.

Hölgyeim és Uraim!

Kedves Barátaink!

Több mint 40 év telt el azóta, hogy az akkori kormányzat jogta­lan, brutális nyomásának engedve a Magyar Cionista Szövetség ki­mondta megszűnését. Több mint 40 éve kialudt a fáklya, eltűntek a fák­lyavivők és Jerusálájim ígérete messzire eltávolodott, messzebbre talán, mint bármikor is a múltban. Úgy tűnt, sokak szemében tűnt úgy akkor, hogy Magyarországon befeje­ződött a cionizmus története és a galutnak ebben a szegletében a zsi­dóság gyötrelmes és immár védtelen útja a végérvényes megsemmisülés felé tart.

Most mégis, kétségbeesések és re­mények annyi esztendeje után, meg­adatott nekem, hogy ünnepélyesen bejelentsem Önöknek: Magyarorszá­gon újra megalakult a Cionista Szö­vetség. Áldott legyen Ő, Izráel szirtje, aki megérni engedte nekünk ezt a napot.

Önök mindnyájan tudnak az előz­ményekről, tudnak az üldözésről, a szenvedésről, a kettészakított csalá­dokról, a megalázásról, a totális agy­mosásról, mindarról, aminek egyet­len célja a cionizmus társadalmi, po­litikai, pszichológiai megsemmisítése volt. Nem akármilyen erők, hatal­mak, amelyek mögött több százmillió ember állt, szervezetek, amelyek be­hálózzák az egész világot, hatalmas sajtóorgánumok és még hatalma­sabb hadseregek szövetkeztek a cél elérése érdekében. Ezek az erők itt, Magyarországon közel fél évszáza­don keresztül abszolút hegemón helyzetben folytatták hadjáratukat népünk Auschwitz és gettók után megmaradt roncsainak élni akarása ellen. Erre kell gondolnunk, ezt fi­gyelembe véve kell értékelnünk, hogy mit jelent Szövetségünk újraalakulása, és mit jelent, hogy az újraalakulás hírére megtelt a Goldmark-terem.

Aki csak hallomásból értesül erről, esetleg azt gondolhatja: „persze, megtelt. Bizonyára elmentek az öre­gek, akik réges-régi élményeikre em­lékeznek”. Úgy vélheti, hogy a cio­nizmus újbóli megjelenése Magyarországon nem több nosztalgiánál, az élő folytonosság rég megszakadt. Mi azonban, akik itt vagyunk, saját sze­münkkel láthatjuk, hogy fiaink is köztünk vannak. Eljöttek a zsidó fiatalok és eljött minden nemzedék, bizonyságot téve róla, hogy Cicin szeretete kiirthatatlan a zsidóságból. Saját szemünkkel láthatjuk, hogy „nem szakadt el a lánc, folytatódik a lánc”, nemzedék adja nemzedék­nek, láthatjuk, hogy mindazok elle­nére, ami történt, Magyarországon van zsidó jelen, és ez a jelen az egész zsidó nemzet jövőjének része­sévé válhat.

Kérdés, honnan van az erő, amely mindeddig – ha alig hallható dobo­gással is – életben tartotta és az utóbbi egy-két évben mind több energiával látja el a magyarországi cionizmust?

Talán nem is olyan nehéz felel­nünk erre a kérdésre. Három eredő­je van ennek az erőnek: a cionizmus igazsága, a cionista hagyomány és a cionista mű.

Az első eredőről, a cionizmus igazságáról szólva, emlékeztetnünk kell illúzióinkra. Illúziókra, amelyek azt sugallták, hogy jövőnk megtalá­lásához múltunk elvesztésén keresz­tül vezet az; út. Ha hajlandók va­gyunk feláldozni zsidóságunkat az éppen uralkodó politikai bálvány ol­tárán, a zsidókérdés automatikusan megoldódik. Nem ismétlem itt el, amit úgyis tudunk mindnyájan. Egyik sem hozta el az automatikus megoldást. A kikeresztelkedett, a Mózes-vallású Bocskay-ruhás ma­gyar, a „felvilágosult világpolgár” végül is együtt indult el az ukrajnai munkaszolgálat, Auschwitz és a Duna-part felé a többi zsidóval. Nem hozta el az automatikus megoldást a legnagyobb illúzió sem: a világforra­dalom illúziója. Az emberiség totá­lis, lenini megváltása helyett szem­betaláltuk magunkat a Slansky-perrel, az orvosperrel, az 1968-as len­gyel állapotokkal, az „anticionizmusnak” becézett világra szóló antisze­mita kampánnyal.

Egyre többen látják be azt is, hogy a demokrácia jelszószerű ismételge­tése szintén nem hozhatja el a zsi­dókérdés automatikus megoldását. A zsidókérdését, amelyről egyre in­kább bebizonyosodik, hogy igenis, létezik. Létezik, mint az antiszemi­tizmus kibontakozásának lehetősé­gével kapcsolatos kérdés és létezik, mint a zsidóság belső életének meg­oldatlanságából eredő problémahal­maz.

A szűkre szabott idő itt nem teszi lehetővé jelenlegi helyzetünk rész­letes elemzését. Legyen most elég

évszázados történelmi tapasztalatainkra hivatkozni, amelyek – az éve múlásával egyre inkább be kell látnunk – meggyőzően bizonyítják cionista eszme igazságát, azt, hogy a politikai bálványok nem tudná csodákat művelni, hogy az önfeladás nem biztonságot, hanem érzékein eltompulását, erőnk elvesztését jelenti, hogy a zsidóság megvédésének és az értelmes zsidó életnek feltéte­leit nekünk magunknak kell megte­remtenünk, mert senki és semmi más nem teremti meg helyettünk. Teljes felszabadulás csak egy létezik, amikor önmagunkat szabadítjuk fel, valódi védelmet csak az önvédelem nyújt. A zsidó jövő megvalósí­tásának egyetlen útja az önmegvalósítás. Mindez a zsidó nemzeti eszmében sűrűsödik, válik gyakorlati programmá és Izrael államában realitássá. Ez az első nagy erőforrás, amelyik létünket és továbbfejlődésünket biztosítja.

Erőnk második eredőjét a magyal országi cionista hagyományokba kell keresnünk. Nem akármilyen hagyományok ezek, nem akármilyen elődökre utalnak. Herzl és Nordau alakja tűnik fel velük kapcsolatban. Róluk beszélve Natonek rabbira kell emlékeznünk, aki elsőként kísérelte meg a Cionista Világkongresszus összehívását. Az egész világ tud Hanna Szenes és Dov Grüner önként vállalt mártíriumáról.

De nem csupán a nagyokat, a so­kakat is idézzük. A magyarországi cionisták mindenütt jelen voltak, ahol a harc és az építés embereket kívánt. Az ifjúsági mozgalmak tagjainak ezrei vállalták a hitjasvulnak, a letelepedésnek és a föld meg munkálásának hősies feladatát, magyarországi zsidó fiatalok voltak az Exoduson, végigjárták az illegális alija úttalan útjait. A cionista mozgalom volt az, amelyik hamis papírok gyártásával, a svájci és a svéd védettség lehetőségeinek terjesztésével, a kivándorlási lehetőségek megteremtésére irányuló erőfeszítéseivel zsidók ezreit mentette meg. A magyarországi cionisták fegyveres csoportjai szembeszálltak a nyilasokkal és részt vállaltak Szlovákia és Jugoszlávia hegyei között folyó partizántevékenységben. Magyarországról alijázott társaink ott voltak a Függetlenségi Háborúban, a Hágáná és az Irgun soraiban. A magyar ajkú zsidóságot ott találhatjuk az izraeli élet minden területén. Vannak közöttük írók és földművesek, politikusok és kereskedők, rendőrök és gyári munkások.

A cionizmus valódi történetét Kelet-Európában évtizedeken keresztül elhallgatták, illetve meghamisították. Most, amint mindinkább fény derül a múltra, mind világosabban rajzolódik ki mindenki előtt, hogy a zsidóság védelmében, jövőjének biztosítása érdekében, mit tettek a cionisták – hogy a cionisták voltak azok, akik mindig idejében figyel­meztettek, és akik mindenkor képe­sek voltak cselekedni, amikor csele­kedni kellett.

A cionizmus tradíciói olyan üze­netet küldtek napjainkhoz a múlt­ból, amelyik nem maradt hatásta­lan. Felvilágosító és felszólító hatá­sú volt ez, hívó szó. A folytatáshoz és az újrakezdéshez szükséges erő második forrása.

Életerőnk harmadik eredője a megvalósult cionista mű, a zsidó haza, a felépült és épülő Izrael.

Izrael évtizedeken keresztül szinte megközelíthetetlen volt legtöbbünk számára. Mintha nem lettek volna repülőjáratok, mintha nem lett vol­na tengerhajózás. Magyarország zsi­dóinak nem volt módjuk saját orszá­gukat saját szemükkel látni, életét és problémáit közvetlenül megismer­ni. Helyette egy példátlanul ellensé­ges, rágalmazó és uszító propagan­da hadjárat gondoskodott „tájékoz­tatásunkról”. Rádió, újság, televízió, könyvkiadás, oktatás, mind ennek a propaganda hadjáratnak szolgálatá­ban állt. Megtudhattuk belőle, hogy a 3 és 1/2 milliós hatalmas Izrael el akarja pusztítani a 180 milliós törpe arab népet, hogy a cionizmus és Iz­rael állam fajgyűlöletre épül, hogy a világbéke két legfőbb ellensége az amerikai imperializmus és a cioniz­mus, hogy az Izraelben letelepedett zsidók nyomorban és jogfosztottság­ban élnek, hogy a kibucok katonai bázisok, hogy a terrorcselekmények – ha nem is helyeselhetők embe­rileg teljes mértékben érthetők. Ez a propaganda hadjárat természete­sen – különösen a tapasztalatlan fiatalok körében – sokáig nem ma­radt teljesen hatástalan.

A 80-as években azonban, amikor az utazási lehetőségek liberalizáló­dásával mind többen jutottak el Iz­raelbe és közvetlenül ismerhették meg az országot, földjét, életét és szellemiségét, a zsidóság tömegeit rázta meg a megismert valóság. A hazával való találkozás élménye, az önmagunkra találás élménye min­denkit megfogott, aki ott járt. A megalázottság, a megtévesztettség, a meggyötörtség magyarországi zsidó­sága végre megértette, mit jelent a szabadság és a büszkeség. Mindegyi­künk láthatta, hogy Izrael a legtel­jesebb demokrácia földje, ahol min­den ember, minden nép, minden val­lás jogait tiszteletben tartják. Lát­hatta, hogy Izrael – minden felelős izraeli politikai tényező – békét akar: békét a világban, békét a Kö­zel-Keleten. Láthatta, hogy – bár Izraelben is vannak szegény embe­rek és társadalmi hibák (mert hol nincsenek szegények és hol nincse­nek hibák?) – az ország épül, ro­hamosan fejlődik és fantasztikus erőfeszítéseket tesz, hogy befogadja a hazatérőket, megélhetést és ott­hont nyújtson nekik. Mindnyájan, akik ott voltunk, láthattuk a kibucok gyermekeit és virágait, a kizöldült sivatagot, Jerusálájim jövővé épülő ezredéveit és mindnyájan éreztük: ez a miénk. Ez a bennünket összehozó erő harmadik forrása.

Sok és nehéz feladat áll előttünk. Egy közel félévszázados múlt ájultságának következményeit kell fel­számolnunk és meg kell felelnünk a jövő kihívásainak. Közép-Európa legnagyobb zsidó közösségében dol­gozunk. Talán nem túlzás azt állí­tanunk, hogy a közép-európai cio­nizmus jövőjéért elsősorban mi va­gyunk felelősek.

Legfontosabb feladatunk a neve­lés. Mindenekelőtt a zsidó ifjúság felé kell fordulnunk, de mindenkihez el akarjuk juttatni a cionizmus üzenetét.

Ennek a munkának a jövőben kell kiteljesednie, de a közelmúltban már voltak előzményei. Az utóbbi 5 év­ben több cionista szervezet alakult meg és végzett rendkívülien fontos tevékenységet Magyarországon. Nél­külük nem tartanánk itt. Külön kö­szönet illeti a Szochnut magyaror­szági kirendeltségét nagy jelentősé­gű tevékenységéért.

Reméljük, hogy ez a munka elter­jeszti a cionista gondolatot a ma­gyarországi zsidóságban, közelebb hozza ezt a zsidóságot Izraelhez és a világ valamennyi zsidójához és rá­vezeti ezt a zsidóságot az alija, a megvalósítás útjára.

Az, aki nem engedte, hogy Cion hívó szava ebben az országban örökre elnémuljon, az adjon erőt ehhez a munkához, Ő segítsen a jö­vőben – minket és egész Izraelt.

Címkék:1990-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Dachau, a szanatórium

JÁTSZOTTÁK A MOZIKBAN, áp­rilisban pedig a Televízió is bemu­tatta a Malenkij robot című doku­mentumfilmet. Azokról szól, akiket 1945 áprilisában észak-magyarországi...

MAGYAR SIRATÓFAL

Kőbányai János: A Tevan Kiadó könyvheti újdonsága Kőbányai János esszékötetében, akárcsak előző könyveiben, nagy szociális érzékenységgel tapint rá a változó...

Close