Szombat előfizetés 2017

Az izraeli színház évtizedei

Írta: Vidra Zsuzsa - Rovat: Archívum, Izrael, Színház

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A politikai drámától a musicalig

Az alapszituáció, vagy inkább, drámáról lévén szó, marad­junk a konfliktus fogalmánál, valóban heroikus, művészi megfogalmazásra tökéletes alapanyag. A különböző országokból érkező zsidó­ságnak egységes nemzetté kell válnia, ami a lelkesítő jelszavak mámorából fe­locsúdva nem mindig a legkönnyebb dolog. Erre tanulságos példa az izraeli színház és drámairodalom történetében megfigyelhető változások sora.

Izraelben már a kezdet kezdetén fel­ismerték a színházban rejlő erőt, és ezt hatékony módon állították társadalmi célok megvalósításának érdekébe. Mint mondottuk, elsődleges szempont volt egy egységes nemzet létrehozása, mely a korai szakaszban még a nyelv egysé­gesítésével és fejlesztésével is egybe­esett. Így volt lehetséges, hogy az an­golszász hagyományokat követő, a ne­velést előtérbe állító gyermekszínházak sokaságát hozták létre. A már nem get­tóban született és nevelkedett gyere­kek itt hallhattak és tanulhattak közös sorsukról, jövőjükről. Az Európából im­portált meséket lassan felváltották a zsidó folklórt, illetve az izraeli történel­met feldolgozó hazai darabok.

A társadalmi kérdéseket előtérbe állí­tó izraeli (felnőtt) színjátszást sokszor érte az a kritika, hogy az esztétikai ér­ték alárendelődik, vagy háttérbe szorul a hangsúlyos politikai mondanivaló mögött. Egy fiatal, kialakulóban lévő nemzet nem engedhetett meg szélső­séges véleményeket, túlzott kritikákat, hisz az veszélyeztette volna a már elért, de még törékeny egységes társadalmi, illetve nemzeti képet.

A közönség (és az állam úgyszintén) a konszenzus megfogalmazását, kifeje­zését várta drámaíróitól. Márpedig, ha egy íróember nem (ön)kritizálhat, a drá­ma esztétikai logikáját követve nem jö­het létre konfliktus.

Eme gondolatsort támasztja alá az a tény is, hogy az ’50-es, ’60-as évek ked­velt színházi műfaja Izraelben az ab­szurd dráma volt, ugyanakkor, amikor ez a zsáner Európában is megjelent. Az abszurd dráma abszurditását pedig el­sősorban az adja, hogy nincsen benne konfliktus. Míg Európában az abszurd muráját annak felismerése szülte, hogy világunkban többé elképzelhetetlen a hérosz, a hős jelenléte – ergo drámai konfliktus sincsen Izraelben, úgy tű­nik, az ettől a felismeréstől való féle­lem jegyében vált ez a tipikusan XX. szá­zadi műfajt oly kedveltté.

A „haifai lázadás”

A konszenzus megtörése azonban el­kerülhetetlenül bekövetkezett a ’70-es években. A haifai és a tel-avivi színház botrányoktól kísért története a beszé­des példa. Össztársadalmi súlyát tekint­ve olyannyira jelentősek voltak ezen színházi események, hogy sokszor „hai­fai lázadásaként utaltak erre az idő­szakra. Két tehetséges drámaíró nevé­vel fémjelezhető ez a legendás kor­szak: Hanoch Levin és Jehosua So­bol. A fürdőkád királynője című darab­jában Levin a hatnapos háborút követő eufóriát merte kifigurázni, amelynek következtében őt árulónak bélyegez­ték, a darabot pedig társadalmi nyo­másra levették a műsorról. Jehosua Sobol előszeretettel választott ellentmon­dásos zsidó figurákat hőséül, mint pél­dául a bécsi Otto Weininger filozófust az Egy zsidó lelke című darabban. A Gettó-ban pedig nemcsak pozitív tulaj­donságokkal rendelkező zsidókat kel­tett életre, ami ekkor felforgató és elfogadhatatlan volt egy izraeli drámaírótól.

Mindezek ellenére Sobol és Levin után – akik a társadalmi problémákban való merész mélybúvárkodásból esztétikailag is színvonalas darabokat alkotlak – az iz­raeli színpad már nem tolerálta többé a felületes és csupán a konszenzust min­den áron fenntartani kívánó darabokat.

A Nyomorultak, A macskád halott és a többi darab

A ’90-es évek eleje mélypontot jelen­tett a színvonalas, művészi értéket kép­viselő darabok számára. A közönség a könnyen emészthető, szórakoztató elő­adásokat részesítette előnyben, így pél­dául Efraim Kishon darabjai, illetve az amerikai mintára készült profi, techni­kai bravúrokban tobzódó musicalek – például a Nyomorultak – arattak sikert.

Oded Kotler – a haifai színházi láza­dás egykori legendás alakja – szkepti­kusan csak annyit állít, hogy a politikai érának vége a dráma műfajában, ma már csak „jól megírt” darabokra van szükség. A színházak műsorpolitikaija is ezt az alaptételt látszik követni, mi­vel a Középosztálybeli középkorú réte­get célozzák meg darabjaikkal.

Az elmúlt néhány évben azonban is­mét érdeklődés mutatkozott az aktuális kérdésekkel foglalkozó drámák iránt. Amnon Levy és Rami Baruch darabja – Sheindele – illetve Jigal Even-Or A mé­száros című munkája a vallási fanatizmus témakörét boncolgatja, míg sok más drá­ma tárgyalja a korrupció problémáját.

Az 1995-ben bemutatott Hillel Mittelpunkt-produkció – Gorodish – társa­dalmi és politikai kérdésekkel egyaránt foglalkozott, amellett, hogy megfelelt a „jól megírt” darab követelményének is. A szerző egy fiatalember sorsát követi nyomon, aki a hatnapos háborúban megdicsőül, majd a Jom Kippur-i hábo­rú során megszégyenül. A darab egy­szerre szolgál a dicső napokra nosztal­giával gondoló idősebb és a katonai szolgálatára élénken emlékező fiata­labb nemzedék megelégedésére.

Ez a darab is és a Rina Jerusalmi által rendezett Shakespeare-drámák avantgárd változatai is a fiatal közön­ség színházba csábítását tűzte ki cél­jául. A cél érthető és elfogadható. En­nek ellenére sokan támadták az ugyan­csak tavaly bemutatott P. S. A macskád halott című produkciót, amely nem el­sősorban művészi értékei miatt aratott sikert még a fiatal közönség körében sem, hanem inkább szórakoztató témája és sokszor durva nyelvhasználata miatt.

A színházi szakemberek mindezek ellenére bizakodóak, és hisznek a tár­sadalmi kérdésekre mindig is nyitott iz­raeli színház további virágzásában.

 

Címkék:1996-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A maradék maradéka

Ex-jugoszláv zsidók a délszláv háborúk után A jugoszláv utódállamok háborúi szolgáltatták talán az első példát arra 1945 óta Közép-Kelet-Európában, hogy...

Hírvilág

SEVARNADZE ÉLES VÁ­LASZA A Grúzia fővárosában, Tbilisziben megjelenő Noah című független lap harsány antiszemita cikket közölt, melynek szerzője (maga a...

Close