Az izraeli nemzetalakulás sajátosságai

Írta: Bibó István - Rovat: Archívum, Irodalom

Az alábbiakban közölt írás részlet Bibó Istvánnak 1965 és 1974 között írt terjedelmes tanulmányából, amely A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai címmel a Válogatott Tanulmányok negyedik kötetében (614-617. oldal) jelent meg az idei könyvhéten a Magvető Könyvkiadó gon­dozásában. Bibó István ma is időszerű véleménye és álláspontja akkor is megérdemli különleges figyelmünket, ha egyes részmegállapításai kétségte­lenül vitathatók.

(…) Az izraeli nemzetalakulást nagymértékben körülhatárolt és egyértelmű történelmi előzmények determinálják: a maga ókori törté­nelmi helyén és idejében is feltű­nően élesen elhatárolt egykori zsi­dó nemzet, az annak emlékét a szétszórattatásban is őrző zárt zsidó vallási közösség és az ennek kez­dődő bomlásával egyidejűleg megje­lent, a zsidó nemzet újjáalakítására irányuló cionista mozgalom. Az ezekre támaszkodó izraeli nemzet­alakulás vagy újjáalakulás a nem­zet létrejövetelének egy valószínűtlenül szélső, mondhatjuk úgy is, hi­permodern formája, amire eddig egyáltalán nem volt s valószínűleg ezentúl sem lesz sok példa. Tudjuk, a nemzet lényeges eleme a politikai közösséghez való tudatos odatartozás, és megtanultuk Renantól, hogy a nemzet állandó akaratnyilvánítás, állandó népszavazás. Ugyanakkor azonban a nemzetek alakulását a legarchaikusabb formáktól kezdve a legmodernebbekig végigkíséri az az ellentét, mely fennáll a nemzet­hez való tartozást a tudatosság ma­gas fokán átélők és abba több-ke­vesebb passzivitással, több-kevesebb ösztönösséggel beleömlő embertö­megek között. Bármilyen eltérő lett légyen is e két embertípus egymás­hoz való aránya különböző korok­ban és különböző esetekben, ez a kettősség mindenütt jelen volt, kezd­ve az arisztokratikus nemzeteken, melyek tudatosan és szándékosan nem vették a nemzet részeként számításba az alávetett tömegeket, folytatva a polgári nemzeten, mely elvben meghirdette a nemzet egye­temességét, de valójában, működé­sében még mindig kisebbség volt egy passzív, sőt néha ellenséges többséggel szemben, s tovább foly­tatva a tudatos tömegekből álló de­mokratikus és forradalmi nemzete­ken, valamint a kifejezetten szán­dékossággal és programszerűséggel megalakult vagy újjáalakult új nem­zeteken, melyek tagjaivá az embe­rek azért még mindig beleszülettek, mintsem választás útján váltak. Ez­zel szemben az a folyamat, melynek során a zsidóság egy része a cioniz­mus hatására elindult Palesztinába és ott izraeli nemzetté alakult, szin­te végletesen tiszta példája, szinte lombikban készült esete a szándé­kos nemzetalakulásnak, a renani percenkénti népszavazásnak. Úgyszólván minden zsidó, aki a 20. szá­zad elejétől kezdve elindult Palesz­tinába, lett légyen vállalkozó, értel­miségi vagy munkás, azzal a világos tudattal indult el, hogy nemzetet választott, és nemzet létrehozásá­ban vesz részt. Legfeljebb az 1949. után, a Közel-Kelet mélységeiből később menekült zsidók érkezhettek oda valamivel passzívabb magatar­tással, de azért azt minden lemaradottságuk mellett ők is tudták, hogy a zsidó nemzet újjáalakításának résztvevőivé váltak. Mindehhez já­rult az is, hogy az izraeli nemzet többségénél a nemzethez való tarto­zás tudatosságát egy aránylag ma­gas fokú ipari, technikai és terme­lési tudatosság is kísérte.

Ki kell térnünk arra, hogy Izrael állammá és nemzetté alakulásával kapcsolatban megjelent az a felfogás is, hogy ennek a sajátos nem­zetalakulásnak bizonyos fokig abnormis jelleget ad az a kapcsolat, mely Izrael és a többségében ma is az egész világon szétszórt zsidóság között fennáll, mely utóbbi nagy­méretű anyagi és erkölcsi segítséget nyújt Izrael részére, ami továbbra is ösztönzőleg hat a cionista hódító tervekre: ugyanakkor ez az egész összefüggés előbb-utóbb megnehezí­ti az Izraelen kívül lakó zsidóság helyzetét, mert megosztja lojalitá­sukat a lakóhelyükül szolgáló or­szág és Izrael között, és állampol­gárokból nemzeti kisebbséggé teszi őket. Ezek a problémák némileg el vannak túlozva. Az igazság az, hogy az izraeli állam megalakulása ugyan mélyen összefügg a világban szétszórt zsidóság helyzetével, azonban a kapcsolat bizonyos fokú fennma­radása önmagában nem hoz létre megoldhatatlan problémákat. Bár­mennyi segítséget nyújtott és nyújt is a világban szétszórt zsidóság Iz­raelnek, az ma már mint állam a maga lábán is meg tud állani, plá­ne ha stabil határokhoz, szomszédai elismeréséhez és tartós békeál­lapothoz juthatna. Bármennyire ex­panzívnak tünteti is fel Izraelt a győzelmes háború és az abból ere­dő helyzet, a cionizmus expanzivitása csökkenőben lenni látszik: Iz­rael igazi problémája nem az, hogy a világon szétszórt zsidóság jelen­tős hányadának szerezzen vagy csi­náljon helyet, hanem az, hogy 1967 előtti határait töltse ki annyira, hogy arab kisebbségének demográ­fiai előnyét ki tudja egyenlíteni. A világon szétszórt zsidóság lojalitá­sának megosztottsága is lényegesen kisebb probléma, mint pl. egy fajrokon ország határán elhelyezkedő, más országhoz tartozó kisebbség megosztott lojalitása.

Az viszont természetes, hogy Iz­rael állammá alakulásával, főleg pedig stabilizálásával megindul közötte és a világon szétszórt zsidóság között egy lassú eltávolodási folya­mat. Ennek nem kell sem radikális szakításnak lennie – amit egyesek követelnek a zsidóktól -, sem a kö­zös tudat tragikus törésének – ami­től aggodalmasabb zsidók félnek. Csak éppen az fog történni, hogy mindinkább érvényesíteni fogja ha­tását az Izraelben élő és a szétszórt­ságban élő zsidók helyzetének különbözősége: Izrael állam, mely ki­fejti és ki fogja fejteni az ehhez szükséges erőszakmennyiséget, még ha idővel fel kell hagynia is azzal a többleterőszakkal, melyet államá­nak kikerekítése és tisztán zsidó la­kosságúvá tétele érdekében kifejtett és kifejt; ezzel szemben a világban szétszórtan élő zsidóság továbbra is egy különleges típusú és a környe­zet nyomásának az átlagosnál in­kább kitett kisebbség marad, mely világméretben is inkább az erőszak üldözöttjeivel, mintsem az erőszak gyakorlóival lesz azonos helyzetben. Az ebből természetszerűen eredő el­térő politikai és erkölcsi magatar­tásformák azonban nem fogják megakadályozni, hogy az izraeli és a szétszórt zsidóság között a közös történelmi tudat és az érzelmi kap­csolat továbbra is megmaradjon.

Címkék:1990-09

[popup][/popup]