Szombat előfizetés 2017

AZ ISKOLAÉPÍTÉS ÚJABB KÉTSÉGEI

Írta: Várai Emil - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Törvényszegés után pályázat?

A magyarországi zsidóság háború utáni legnagyobb beruházásáról van szó. Az állam az Abonyi utcai egykori hitközségi gimnázium negyvenöt évvel ezelőtt el­vett épületéért egymilliárd-hatszázhatmillió forint kártérítést ad, abból első részletként tavaly márciusban 223 millió 400 ezer forintot már át is utalt, a jövő hónapban pedig további 195 millió 400 ezer forint érkezik a Síp utca 12.-be, 1998-2000 tavaszi hónapjaiban pedig a még fennmaradt egymilliárd 187 és fél millió folyik be a hitközség számlájára.

A törvény kötelez(ne)

Hogy milyen hatalmas összegről van szó, annak érzékeltetésére csupán egy összehasonlítás: amíg a magyar kormány képviselőinek a hazai és nemzetközi zsi­dó szervezetek vezetőivel a közösségi jó­vátételről éveken át tartó tárgyalásokon a műtárgyak és ingatlanok mellett 4 mil­liárd forint értékű kárpótlási jegyről szólt, s felhasználásáról neves politikusokból, külföldi bankszakemberekből, egy sor hazai zsidó tisztségviselőből álló grémi­um dönt majd, addig a pénzösszeg 40 százalékát elérő beruházás lehetőségét és előkészületeit hónapokon át csend övezte. Az új iskolára, összeg megdőlé­se nélkül, 1996 tavaszán egy hitközségi közgyűlésen történt utalás, bővebb tájé­koztatást először a Szombat adott róla 1996 szeptemberében.

Az úgynevezett közbeszerzési törvény alapvető előírása, hogy minden 20 mil­lió forint feletti állami pénzből történő beruházásra, tehát már a tervezésre is kötelező a pályáztatás! Ezt az előírást a törvény megtoldja azzal, hogy pályázat kiírása már akkor is kötelező, ha a ter­vezési díj előreláthatóan eléri az 5 mil­lió forintot. A tervezés minimális ára a beruházási összeg – a mi esetünkben az 1 milliárd 606 millió – 2-3 százaléka, ami jócskán az 5 millió felett van.

Nem akarjuk megismételni őszi száma­inkban kifejtett kételyeinket a tervezés versenyeztetéséről, csupán arra a decem­beri cikkünkre emlékeztetünk, amelyben hitközségi illetékesek önmaguknak és egymásnak is ellentmondó nyilatkozatai­ból kitűnt nem volt tervpályázat!

És mivel a nem létező pályázatról nyi­latkozók között volt Zoltai Gusztáv is, a hitközség ügyvezető igazgatója, aki akkor is a versenyeztetés kiírásáról fogadkozott, amikor már a „győztes” pá­lyamunkát engedélyeztetésre a polgár- mesteri hivatal illetékes ügyosztályára beadták, óhatatlanul kínálkozik a kér­dés: az eddigi egyéb jelentős hitközségi beruházásoknál vajon történt-e pályáz­tatás? Zoltai űr a Szombat 1993. októ­beri számában azt nyilatkozta, hogy az Andrássy út 111. szám alatti Central Szálloda cseréjét a Révay utcai épület­re, s annak felújításának jogszerűségét egy nemzetközi jogászbizottság vélemé­nyezte. Azt később tudtuk meg, hogy a bonyolítást a Kreatív 2000 Kft. végezte! Akkor nem kérdeztünk rá, ma szívesen pótolnánk, kik pályáztak a Kreatív mel­lett és kikből állt a nemzetközi zsűri? És hasonlóan örömmel közzétennénk egy másik névsort, azokét, akik a Dohány utcai zsinagóga egymilliárdos felújítását a templomkörzet befolyásos személye, Kálmán Kálmán cégére bízták!

Elhallgattatva

Az iskoláról folytatott két interjú al­kalmával Zoltai úr ugyan hangsúlyozta, hogy az építéssel kapcsolatban mindig, minden információt megad, e hírforrás mégis bezárult előttünk. Nyilatkozataik ellentmondásairól folytatott viták után vele és a műszaki osztály vezetőjével, Kövesi Jánosnéval tervezett harmadik – többszöri nyomatékos kérésünk el­lenére – nem jött létre.

Erdős Mihály, a Kreatív 2000 Kft. tu­lajdonosa sem kíván nyilatkozni, mert októberben hírül adtuk, hogy a Kreatív­tól szerzett értesülés szerint az iskola tervezése végső stádiumban van, s ez a nyilatkozat ellentétes volt Zoltai úr kije­lentésével. A Zuglói Polgármesteri Hiva­tal településfejlesztési és városgazdál­kodási ügyosztályának vezetője egy 1957-es rendeletre hivatkozva még ah­hoz sem járult hozzá, hogy az elfoga­dott tervbe bepillantsunk. Azt akartuk ugyanis megtudni, hogy a hónapokkal ezelőtt hozzánk is eljutott „pályázaton győztes” és az engedélyezett terv kö­zött van-e s ha igen, milyen eltérés.

Kérésünk ellenére nem kaptunk meghívást az Anna Frank Gimnázium iskolaszéke és Erdős úr közötti megbe­szélésre sem, ahol – mint az igazgató­nőtől és az iskolaszék elnökétől meg­tudtuk – a tervet alapvető kritika érte. Erdős úr a megbírált tervet elavultnak minősítette, és egy már elkészült újról beszélt, de azt a jelenlévőknek át nem adta, csak egy vaskos paksamétát mu­tatott fel. Decemberben – miután az is­kola vezetőivel közölte, hogy az építési tervre az engedélyt a Zuglói Polgármes­teri Hivataltól megkapta – ismét egyez­tetett, a többi között arról, hogy keve­sebb oktatási helyiség épül, a tanter­mek azonban nagyobbak lesznek, s ez­zel elérik az építési szabályzatban köte­lező minimális nagyságot. Berend Ró­zsa igazgatónő az elmúlt hónapokban szűkszavúan nyilatkozott. Mint megtud­tuk, tanártársaival együtt helytelenítet­ték a Laky Adolf utcai szűk telken az építkezést, az utóbbi hetekben azon­ban már belenyugodtak a megváltoztat- hatatlanba, s elfogadták a kényszerhelyzetet: vagy minden úgy történik, ahogyan a Síp utcában elhatározták, vagy az építkezés súlyos késedelmet szenved, netán meghiúsul, mint erre a hitközség igazgatója és a Kreatív 2000 Kft. ügyvezető igazgatója célzott. Az ígéretek ellenére az igazgatónő még ja­nuárban sem látta az iskola tervét, ám a Kreatív 2000 munkatársa még továb­bi változások lehetőségével kecsegtet­te, amennyiben a kivitelezés lebonyolí­tásában cégük részt vesz.

Pályázat kérdőjelekkel

Új fejlemény, hogy végre az Új Élet is érdemleges „hírt” adott az iskolaépítés­ről: az 1997. január 15-i számában pá­lyázati felhívás jelent meg a XIV., Laky Adolf utca 38-40. szám alatti ingatla­non épülő általános iskola és gimnázi­um beruházásának lebonyolítására.

A pályázat 3/a) pontja a következő­ket tartalmazza: a beruházás teljes kö­rű lebonyolítása, ami magában foglalja a kiviteli tervdokumentáció elkészítésé­től az utó-felülvizsgálati eljárás lezárá­sáig terjedő beruházási folyamatot. A pályázó cégek közül tehát a győztes lesz a bonyolító. Összehangolja majd az építkezésben részt vevő, ugyancsak vele együtt nyertes, többféle szakmun­kát ellátó cégek munkáját, például: az alapozást végző mélyépítőkét az épület felszíni vázát kivitelező magasépítők­kel, az utóbbival a gáz-, villany- és víz­szerelőkét stb. Ezt megelőzően még az alvállalkozók tervei alapján vagy egy­magában, a bonyolító készíti el a kivite­li tervet. E terv a Zuglói Polgármesteri Hivatal által engedélyezett építési terv­re támaszkodik, s (leegyszerűsítetten fogalmazott) legfontosabb tételei: az építkezéshez szükséges anyagok mennyisége és azok ára (tehát az anyagköltség); a beépítésre kerülő anyagok minősége (például: a parketta milyen fából készül, hányadosztályú lesz, ki gyártja a lifteket); az egyes mun­kálatokra fordítandó idő és azok bér­költsége; a szakmunkák rész- vagy tel­jes teljesítésének határideje; a teljes beruházás összköltsége.

Az első kérdőjelet itt kell kitenni. He­lyes-e a hatalmas beruházást egyetlen cégre bízni, amely több más feladata mellett ellenőrzi a vele együtt pályázó, tehát mindenképpen azonos érdekelt­ségű alvállalkozókat. Mivel nincs még pályázati eredmény, feltehetjük a kér­dést: biztos, hogy szigorúan vizsgálja-e majd a bonyolító, hogy a naponta be­építésre kerülő anyag mennyisége, mi­nősége azonos a kiviteli tervben sze­replővel, biztos-e, hogy annyi munkaó­ra szükségeltetett, mint amennyit az építési naplóba beírtak stb.

Hogy indokolt-e fenti aggályunk, a le­írtakról megkérdeztünk két tervezéssel, beruházással foglalkozó mérnököt. Egyikük valamikor az ország vezető építészei közé tartozott, az elmúlt években pedig külföldi zsidó pénzem­berek budapesti beruházásait irányítot­ta. Mindketten megerősítették a vázolt veszély lehetőségét. Elmondták, hogy egyetlen jelentős építkezésnél sem pá­lyázik együtt a bonyolító a kivitelezők­kel, hanem azokat a megbízás után is­merik meg, ennek ellenére a megren­delők szakemberei külön kontrollálják a munkálatokat. Ennek példájára, mi­vel jelenleg „zsidó” építkezés nem fo­lyik a fővárosban, a Thália Színház felújítását hozta fel egyik szakértőnk bizo­nyítékként. A kivitelezőket egy tőlük független, számukra idegen cég elle­nőrzi, e munkára az vesz igénybe az építészek mellett gépész-, elektromos- stb. mérnököket, az anyagkönyvelés­ben jártas pénzügyeseket. Ennek el­lenére a színház igazgatósága és a be­ruházást finanszírozó főpolgármesteri Hivatal létrehozott egy szakgrémiumot a bonyolító cég fölé.

Jogosnak tűnik tehát a kérdés: nem lenne-e megnyugtató létrehozni a vál­lalkozóktól független, ám az iskolához, hitközséghez közel álló, építési és számviteli szakemberekből álló bizott­ságot, amelynek egyetlen törekvése az lenne, hogy a munka minősége a leg­jobb legyen, hogy egyetlen fillér se ke­rüljön túlszámlázásra és ezzel valaki­nek a zsebébe?

A pályázati felhívás 7. pontja az „ajánlattétel bontásával” foglalkozik, ha a hitközség e fogalmon azonosat ért a szakemberekkel, akkor ez a tevé­kenység a pályázatok zsűrizésének kez­detét jelenti. A zsűri első embere a Mazsihisz s egyben a BZSH ügyvezető igaz­gatója, őt követi a névsorban a BZSH és a Mazsihisz elnöke, szerepel benne a BZSH gazdasági tanácsadója, jogtaná­csosa, műszaki osztályvezetője, az An­na Frank Gimnázium igazgatónője. (Berend Rózsa egyébként az Új Életből ér­tesült tagságáról.) Egy szakember van közöttük, a Zuglói Polgármesteri Hiva­tal ügyosztályvezetője, aki az építési engedélyeztetéssel heteken át foglalko­zott. Ő – mint a főváros főépítésvezető­ségén közölték – közhivatali tisztsége mellett csak akkor jogosult e munká­ban részt venni, ha a BZSH elnöke vagy ügyvezetője kérésére Zugló polgármes­ter asszonya ehhez hozzájárul.

Megkérdőjelezhető a pályázat meg­hirdetése is. A Tendereljárások a közbeszerzésről című 1995/XV. számú törvény előírja azt is, hogy a 20 millió forint feletti beruházások pályázatát elő­ször a Közbeszerzési Értesítőben köte­lező meghirdetni, majd legalább egy alkalommal valamelyik országos vagy regionális napilapban. Ezzel szemben a hitközség pályázati kiírása – mint jelez­tük – először az Új Életben jelent meg január 15-én, majd egy héttel később a Közbeszerzési Értesítőben, a Szombat­hoz hirdetési megrendelésként január 27-én érkezett, s várhatóan február má­sodik hetében jelenik meg. Az eltérő időpontok miatt egy újabb ellentmon­dás következik. A felhívásban ugyanis az szerepel, hogy az ajánlattételi határ­idő, vagyis a pályázat beadásának határ­ideje: „Az ajánlattételi felhívás megjele­nését követő 41. nap, ha az munkaszü­neti nap, az azt követő első munkanap 12 óra.” De vajon melyik délről van szó? Az Új Élet szerint február 25-én, a Közbeszerzési Értesítő alapján március 5., a Szombat megjelenését követő 41. nap várhatóan március 20. lesz. Vajon e kuszaság a pályáztatás egészét jellem­zi? A közbeszerzési törvény egyébként ilyen volumenű beruházásra a kiírástól számított legalább 60 nap felkészülési időt ad a pályázóknak.

 

Címkék:1997-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

80 millió német márka Kelet-Közép-Európa egykori häftlingjeinek

A német parlament, a Bundestag decemberben a hazai és a külföldi közvélemény, mindenekelőtt pedig az érintettek számára váratlan határozatot hozott:...

Hány zsidó él Rómában?

1996. december 24. Amikor este hét óra tájban hosszas ki- és visszatolatás, valamint hálókocsi-­csere után, közel másfél órás késéssel végre...

Close