Szombat előfizetés 2017

Az Iskola Bizottság felhívása

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kedves Szülők!

1990 szeptemberében kezdődik a tanítás a magyar zsidó közösség iskolájában és óvodájában. Célunk lehetővé tenni, hogy gyermekeik hozzájuthassanak a zsidó kultúrának azokhoz az értékeihez, amelyekhez az Önök nemzedéke csak nehezen juthatott hozzá.

Az iskolaválasztás nehéz döntés a család életében, hiszen a gyermek egész életét meghatározhatja. A zsidó közösségi iskolában nagyon fontosnak tartjuk, hogy a színvonalasan oktatott zsidó tantárgyak mellett kiemelkedő minőségű oktatást nyújtsunk az általános világi tantárgyakból. Követelményeinket összeegyeztetjük az állami iskolák követelményeivel, s egyúttal igazodni kívánunk a Nyugat-Európában, Amerikában, Izraelben működő, hasonló típusú iskolákhoz, hogy a nálunk végzett tanulók képesek legyenek tanulmányaikat külföldi egyetemeken is folytatni.

Képzési szerkezetünk szorosabban követi a gyermeki fejlődést, mint a megszokott képzési szerkezetek. Az óvoda után hat elemi évfolyam, majd hat középiskolai évfolyam következik.

A zsidó tantárgyak keretében tanulóink héber nyelvet, zsidó történelmet és kultúrát, valamint igény szerint vallásgyakorlatot tanulhatnak. Szeretnénk, ha tanulóink az iskola szellemi környezetében tanulhatnának angol nyelvet, zenélhetnének, sportolhatnának.

Óvodánkba az 1987. május 1. után, iskolánkba az 1984. május 1. után született gyermekek jelentkezhetnek. Kérdéseikre szívesen válaszolunk a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület címén (1076 Garay u. 48.) és telefonszámán (142-6924).

MZSKE Iskola Bizottság

Címkék:1990-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nyílt levél az MZSKE tagjaihoz

Bibliográfia

Az 1989 őszén megjelent magyar nyelvű irodalom válogatott, annotált bibliográfiája (szeptember–november)

Close