Szombat előfizetés 2017

Az iraki agresszió két vetülete

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Külföld

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

I.

Kijózanodás az izraeli baloldalon

Ma Kuvait, holnap Izrael – mondta nemrég az izraeli televízió­ban egy palesztin, és ezzel azt fe­jezte ki, amit a megszállt területek lakosságának nagy többsége nyil­vánvalóan gondol. Az Ad Nadva cí­mű kelet-jeruzsálemi arab hetilap­ban közzétett közvélemény-kutatási adatok szerint a megkérdezettek 84 százaléka nagy arab hősnek tartja Szaddam Huszeint, 60 százalékuk pedig helyesli Kuvait lerohanását.

A jövő fejleményei szempontjából elgondolkodtató, hogy a tömeg e lé­lektanilag érthető, de teljesen irra­cionális magatartásával egyezőleg a palesztin vezetés, a PFSZ és maga Arafat is Szaddam Huszein pártját fogja. Mi több, olyan emberek, mint Abdel Vahab Daravahe, a kneszet egyik arab képviselője, szintén „Bagdad oroszlánját” magasztalják, fölszabadítóként dicsérik, és eszük ágában sincs elhatárolni magukat az olyan jelszavaktól, mint amilyet a galileai Kafr Kanában lehetett ol­vasni izraeli arab tüntetők transz­parensén: „Sose félj, Szaddam, áraszd el őket méreggel és gázzal!”

Ehhez mérten szinte mérsékeltnek tűnik a jeruzsálemi palesztin újságíró-szövetség elnökének nyilatkozata. Radvan Abu Ajjas szerint Szaddam akciója nem agresszió, csupán a pánarab gondolat megvalósulásának a kezdete. Ha Iraknak sikerül kato­nai erőegyensúlyt létrehozni Izrael ellenében, úgy ezzel gyorsan rákény­szerítheti a zsidó államot a békekö­tésre a palesztinokkal – hirdeti Abu Ajjas.

Az izraeli békeaktivisták és bal­oldali értelmiségiek körében mély­séges csalódást okozott a mértékadó palesztin vezető köröknek ez a ma­gatartása, hiszen évek óta a PFSZ-szel folytatandó párbeszéd mellett kardoskodtak. Egyik legismertebb képviselőjük, A. B. Jehósua elmond­ta, hogy „fájdalommal és zavarodot­tan” veszi tudomásul, hogy a palesz­tinok Szaddam Huszein mellé áll­nak. Ez – folytatta Jehósua – mély szakadékot idéz elő a párbeszédre hajlandó palesztinok és az izraeli békeaktivisták között. Az izraeli közvélemény megnyeréséért évek óta fáradozó békemozgalom eredmé­nyeit a palesztinok néhány nap alatt semmivé tették – panaszolta. Kese­rű csalódásának adott hangot a „Békét most” mozgalom is; nyilat­kozata szerint nagyon megcsappan­tak az esélyei az izraeli és a palesz­tin nép békés együttélését célzó párbeszédnek.

Ugyanígy vélekedik Elazar Granot, a baloldali Mapam-párt elnöke. A |PFSZ eljátszotta a lehetséges partner szerepét az Izrael és a pa­lesztinok közti megbékélés folyama­tában – állítja Granot, és hozzáteszi: Valóságos katasztrófa, hogy a palesztinok hosszú ideig alig talál­hatnak majd partnert, ha tárgyalóasztalhoz akarnak ülni.

A különböző kommentárok egybe­hangzóan rámutatnak, mennyire fölfoghatatlan és sajnálatos, hogy a palesztinok önmaguk ellen dolgoz­nak mostani magatartásukkal. Gra­not szerint a palesztinok válaszúihoz érkeztek, és mint már annyiszor történelmük legutóbbi időszakában, ezúttal is hibásan választottak. Josszi Szárid, az izraeli polgárjogi moz­galom ismert képviselője megálla­pítja: Azok, akik képesek ilyen mér­tékben ártani saját érdekeiknek, ko­molytalanok. „Tíz vagy húsz évvel forgatták vissza az események ke­rekét – ezért haragszom” – mond­ja Szárid, majd azzal végzi, hogy nem érzi magát becsapottnak, sem hazugság áldozatának. Nincs „sze­relmi bánata”, mert sohasem hitt a palesztin vezetőknek, azt azonban hitte, hogy eljutottak az érettségnek arra a fokára, amelyen képesek föl­fogni saját érdekeiket és föladni fantazmagóriáikat. Nem azért, mert annyira szeretnek bennünket, ha­nem mert kezdik belátni, hogy sohasem tudják megvalósítani ezeket a fantazmagóriákat. Josszi Szárid szerint a béke ügye hosszú időre megfeneklett, talán egy fél ember­öltő is eltelik, míg újra kimozdul a holtpontról.

Ám hallatszanak olyan hangok is, amelyek figyelmeztetnek: nem sza­bad lemondani a párbeszédről. Sulamit Aloni azt a meggyőződését hangoztatja, hogy új békekezdemé­nyezésekre van szükség, Jael Dajan pedig kijelenti, hogy felelőtlenek azok az írók és politikusok, akik többé nem akarnak tárgyalni a pa­lesztinokkal.

Bármiképp alakuljanak is azon­ban Izrael és a palesztinok kapcso­latai, Arafat helyzete az öböl körüli vihar után aligha lesz ugyanaz, mint korábban. Josszi Szárid szerint a PFSZ elnöke történelmi hibát köve­tett el azzal, hogy Szaddam mellé állt, és e hiba ódiumától nem szaba­dulhat. Arafat katapultálta magát a békefolyamatból, vele bajosan szá­molhatnak azok az izraeli politikai körök, amelyek komolyan töreksze­nek a megoldásra. És Nyugat-Európa? Ha már kevésbé fogja érezni azoknak a gazdasági és morális se­beknek a sajgását, amelyeket közel- keleti politikájával ütött magán, ugyan lesz-e kedve ismét Arafat lá­ba elé teríteni a vörös futószőnye­get?

Guido Frei

Jeruzsálem (Jüdische Rundschau)

II.

A számlát a palesztinok fizetik

A palesztinok körében csillapulóban van az iraki támadás miatti mámoros lelkesültség. Ha tapsoltak Szaddam Huszeinnek, amikor az be­jelentette, hogy igazságosan szét­osztja a kuvaiti uralkodócsalád olaj- nyereségből felhalmozott roppant vagyonát, újabban kezdik fölismer­ni, hogy az Öböl körüli válság költ­ségszámláját nekik is benyújtják.

Az öböl vidékén körülbelül negy­venezer palesztin vendégmunkás dolgozott, egyedül Kuvaitban harmincezer. Családjaik Ciszjordániában és a gázai övezetben élnek, és rászorulnak a pénzre, amit embereik a megszállt területeken működő bankok és pénzváltók útján haza­utalnak számukra. Évente mintegy 140 millió dollár folyt be a vendégmunkásoktól, az Öböl térségéből pe­dig kereken 250 millió (ennek 70 százaléka Kuvaitból). Ezekből az összegekből 1,8 millió ember tudott házakat építeni, iskolákat és kórhá­zakat fenntartani, különféle szociá­lis intézményeket létesíteni.

Kuvait megszállása után az iraki katonák kifosztották az ottani ban­kokat, a kuvaiti dinárt a leértékelt

iraki valutához igazították, és meg­tiltottak minden pénzátutalást. A palesztinok, akik évek munkájával szerzett megtakarításaikat kuvaiti bankokban helyezték el, arra ocsúd­tak, hogy minden anyagi eszköz nélkül állnak, és kezdhetik elölről a gürcölést. Ha azt remélték, hogy ha­marosan hazatérhetnek, menyasszonyt vehetnek maguknak és el­kezdhetik házuk építését, most hiá­ba lapozgatják értéktelenné vált be­tétkönyveiket.

Ciszjordániai intézmények és kór­házak számára is érkezett Kuvaitból évi 30-40 millió dollárnyi támoga­tás és adomány. Ez sem jön tovább. Az öböl menti emirátusokból vagy 120 millió dollár folyt; be évente a palesztinokhoz, akik most méltán tartanak attól, hogy Szaúd-Arábia, Abu Dhabi, Katar és Oman is el­zárja ezentúl a dollárvezeték csap­ját, miután Ciszjordánia hálátlan la­kosai hősként ünnepelték az iraki elnököt. Márpedig mindezt az elma­radó jövedelmet Bagdad nemigen fogja pótolni: Irak erősen eladósodott ország, és minden dinárra szük­sége van, hogy élelmezhesse éhes lakosságát.

Az ENSZ által Irak ellen elren­delt kereskedelmi zárlat keretében Ciszjordánia és Gáza izraeli köz- igazgatási vezetői megtiltották a he­lyi mezőgazdasági és ipari termékek kivitelét Jordániába. Ez az ország ugyanis nem csatlakozott az embar­góhoz, sőt szorosan együttműködik Irakkal.

A palesztinok eddig évi 40-50 millió dollár értékben exportáltak a megszállt területekről friss zöldséget, citrusféléket, olívaolajat, konzervet. Ennek 70 százaléka az Öböl-menti emirátusokba ment. Most fennáll a veszély, hogy jordániai ke­reskedők Irakba irányítják mindezt az árut, ezt pedig Izrael okvetlenül meg akarja gátolni. Palesztin vál­lalkozók és kereskedők műanyagtermékeket, textíliát, ruházati cik­keket is exportáltak Ciszjordániából, valamint – álcázó címkével vagy minden címke nélkül – izraeli gyártmányú egyéb iparcikkeket is. Ezek az üzletemberek most kényte­lenek más piacok után nézni.

A megszállt területeken működő izraeli közigazgatás mintegy tízezer palesztin vendégmunkás hazatérésé­re számít; ezek a munkát keresők tömegét fogják gyarapítani. Eddig meglehetősen jómódúnak számító palesztin családok egyik napról a másikra a szociális segélyre szoru­lók listájára kerülnek.

Az intifáda politikai vezetői most kezdik felfogni, hogy Kuvait lerohanásával egy korszak ért véget szá­mukra is. A PFSZ-nek is van oka az aggodalomra: az Irak által fenye­getett Öböl menti államok nem fog­ják elfelejteni Arafatnak, hogy Bagdadot támogatta, és ez bizonyára megmutatkozik majd a PFSZ-nek nyújtott pénzbeli támogatásuk összegén. A palesztin vendégmunká­sok lába alatt ezekben az országok­ban is forrósodik a talaj: abba a gyanúba kerültek, hogy az iraki dik­tátor ügynökei. Sokuktól már meg is vonták az ott-tartózkodási enge­délyt.

Joseph Canaan

(Jüdische Rundschau)

Címkék:1990-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Baljós jelek Lettországban

A nemzeti újjászületését élő és függetlenségre törekvő Lettország­ban feltámadtak a soviniszta, antiszemita, sőt, fasiszta múltú szerve­zetek is. Ilyenek a Tűzkeresztesek...

A zsidókérdés a lengyel hatalmi küzdelemben

Heves politikai küzdelem tört ki Lengyelországban a Szolidaritás ke­belében, s miként várható volt, ebben a harcban szerephez jutottak a lengyel...

Close