Szombat előfizetés 2017

Az igazi siker az, ha már nincs ránk szükség

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az igazi siker az, ha már nincs ránk szükség”

A Joint vezetői mindig hangsúlyozták, hogy szervezetük jelenléte Magyarországon átmene­ti, elsősorban a holokauszt-túlélőket kívánja segíteni, a magyar zsidó közösségnek pedig meg kell tanulnia kezébe ven­ni a sorsát. Mire számít­hatunk e téren?

A Joint kilencven éve működik, és jelenleg hat­vanhét országban van jelen.

A legkülönbözőbb támoga­tásokat nyújtjuk: szociális ellátást, okta­tást, közösségi és spirituális programokat – de a végső célunk mindig az, hogy ki­vonulhassunk. Az igazi siker az, ha már nincs ránk szükség.

Ez hány esztendőt jelent? 2001-ben az ön hivatali elődje azt jósolta, hogy öt-tíz évig kell még jelen lennie a Jointnak Magyarországon.

– Mostanra a helyzet megváltozott. A Joint ma három szerepet tölt be az ország­ban. Az első, hagyományos szerepünk a holokauszt-túlélők és az idős, rászoruló zsidók támogatása. A második a közös­ségépítés előmozdítása. A harmadik az­zal kapcsolatos, hogy a globalizálódó Eu­rópában mi Budapestet a zsidó élet egyik fontos regionális központjának tekintjük. Nyugat-Európa számos országában pél­dául, ahol helyi munkánkat már évekkel ezelőtt befejeztük, még mindig jelen va­gyunk a kapcsolatépítésben, a vezetőkép­zésben és a határokon átnyúló együttmű­ködések kialakításában. Elképzelésünk szerint Budapest fontos szerepet játszhat a zsidó közösségek közötti kapcsolattar­tásban. A közösségek csak egy bizonyos kritikus tömeg fölött életképesek. A kis európai közösségeknek akkor van jövő­jük, ha összefognak, ennek a budapesti közösség megfelelő központja lehet: tör­ténelme, mérete, tartalékai alkalmassá teszik erre. Ezt a célt szolgálta a budapesti ECJC-találkozó keretében létrehozott kö­zép-európai „Fiatal felnőttek” rendez­vény. Tervünk szerint úgy öt év múlva már nem támogatjuk anyagilag a szociá­lis programokat. Ez nem azt jelenti, hogy a programok szűkülnek vagy megszűn­nek, csupán azt, hogy más forrásból fe­dezzük. Az átállás már elkezdődött. Az elmúlt három-négy évben a különféle jóvátételi folyamatok eredményeként (a biztosítókkal kötött megegyezés, megál­lapodás a svájci bankokkal) a szociális programokat egyre inkább a Claims Conference és más jóvátételi alapok fizetik. A magyarországi zsidó szervezetek állapota miatt azonban úgy érezzük, hogy a kivi­telezésben még szükség van ránk.

Tehát csupán a pénz forrása vál­tozik, a Joint szerepe nem?

– Nem feltétlenül marad azonos a Joint szerepe sem. Próbálunk egyre nagyobb mértékben támaszkodni a magyarországi zsidó szervezetekre. Jelenleg tárgyalunk a Mazsihisz szociális osztályával, hogy a két jóléti szervezet valamilyen szinten koordinálja a munkáját. Hangsúlyozom: bizonyos szintű együttműködésről van szó, nem egy egységes szervezet létreho­zásáról. Szeretnénk, ha a helyi zsidó kö­zösség még nagyobb felelősséget vállal­na a szociális gondoskodásban.

Ez azt jelenti, hogy a költségvetés ellenőrzésének felelősségét is meg­osztanák?

Ami a Joint által felügyelt pénzeket illeti, e téren soha nem lesz változás. A Claims Conference-től és más jóvátételi alapoktól a MAZS-hoz érkezett támoga­tásokat a Joint ellenőrzi a pályázástól az elköltésig, s ez nem csak Magyarorszá­gon van így. A pénzügyi fegyelem ná­lunk rendkívül szigorú – a PriceWaterhouse-nál vagy más nagy könyvvizsgáló cégeknél szokásos mértékű. E téren nem ismerünk kompromisszumot.

A Szombat sokszor bírálta a Ma­zsihisz pénzügyi áttekinthetőségének hiányát. Ön mit tapasztalt e téren?

– A két szervezet, a Joint és a Mazsi­hisz között nagyon jó az együttműködés, és a Mazsihisz vezetőségének nagy ré­szével eredményesen tudunk dolgozni. Köztem és a Mazsihisz-vezetők közt jók a személyes kapcsolatok is – ezek alap­ja a párbeszéd, a törekvés a kölcsönös megértésre, és az együttműködés lehető­ségeinek keresése. Másrészt mindig hangsúlyozom, hogy a Joint keresi az összefogás lehetőségét a többi zsidó szervezettel is, többek között a Szom­battal. Együttműködünk olyan szerveze­tekkel, amelyek közt vita folyik, és ame­lyek sokszor nem kedvelik egymást. Ami pedig a Mazsihisz pénzügyeinek átláthatóságát illeti – erről nincs monda­nivalóm a nyilvánosság számára. Én nem láttam a Mazsihisz könyvelését, nem vagyok a pénzügyi ellenőrük, így nem szólhatok hozzá a kérdéshez. A jó­léti szervezeteink tervezett együttműkö­désének egyik alapvető követelménye éppen az, hogy a pénzügyi fegyelemben sikerüljön közös normát találnunk. Ez komoly előrelépés lenne.

Idáig tehát még nem jutottak el.

Okunk van a derűlátásra. Ha egy év múlva újra beszélgetünk, reményeim sze­rint szép eredményekről számolhatok be.

Ön rendkívül diplomatikusan fo­galmaz.

Ez hozzátartozik a munkámhoz.

Amikor három évvel ezelőtt az ön hivatali elődjével beszélgettünk, ő az egyik fő gondként említette, hogy bár számos jómódú magyar zsidó van, nem kapcsolódnak a közösséghez, így a Joint szociális munkáját sem támo­gatják. Érez változást e téren, amióta Magyarországon tartózkodik?

Igen, úgy érzem, hogy a jómódú zsi­dók, akik eddig nem kötődtek a közös­séghez, egyre inkább készek rá, hogy hozzájáruljanak a magyarországi zsidó élet megerősítéséhez. Hogy ez mikor és hogyan nyilvánul majd meg az adomá­nyozásban – nos, ez még a jövő zenéje. Mi igyekszünk gyorsítani a folyamatot.

És ez konkrét számokban is kife­jezhető?

Néhány kisebb felajánlás történt, igaz, egyelőre nem abban a mértékben, amelyben várjuk, illetve amelyben sze­rintünk az adakozóktól telne. Az ő meg­nyerésükért azonban még sokat kell ten­nünk.

A MAZS Alapítvány költségvetésé­nek hány százaléka érkezik magyar zsidóktól?

Jelenleg úgy öt százaléka. Amikor másfél éve Budapestre érkeztem, ez a szám két százalék volt, a növekedés tehát több mint száz százalék, mégis messze van még attól, amennyi lehetne.

Miként próbálják megközelíteni a reménybeli adakozókat?

– Igyekszünk őket, illetve a velük kap­csolatban állókat bevonni azoknak a ku­ratóriumoknak a munkájába, amelyekkel együttműködünk: ilyen például a MAZS Alapítvány, vagy a Bálint Ház kuratóriu­ma. Tisztában vagyok azzal, hogy az ada­kozás kultúrája Magyarországon még ki­alakulatlan. Ennek meg kell változnia, és ez hosszú folyamat lesz. Mi nem pénzt kérünk, hanem lehetőséget kínálunk arra, hogy elősegítsék a változást. Törekszünk rá, hogy lássák: értelme van annak, hogy részt vesznek a zsidó közéletben. Az anyagi támogatás mindennek csak az utolsó eleme. Hogy az érintettek idáig el­jussanak, hinniük kell a kitűzött célok megvalósíthatóságában, és magukban a támogatott szervezetekben is.

Ahhoz tehát, hogy a szociális munkát eredményesen végezhessék, a magyar zsidók mentalitását kell megváltoztatniuk. Olyan feladatokat vállalnak, amelyek eredetileg nem szerepeltek a céljaik között?

Igen. Ez immár a második célkitűzé­sünk a rászorulók, elsősorban a holokauszt-túlélők támogatásán túl. Segítünk a helyi zsidó szervezeteknek és vezetőik­nek abban, hogy minél hatékonyabban éljék el a zsidóságukat eddig semmilyen módon nem ápoló embereket. Felfogá­sunk szerint nem érdemes az irodánkban üldögélnünk arra várva, hogy az érdeklő­dők betoppanjanak, hiszen lehet, hogy soha nem jönnek el maguktól. Ehelyett elindulunk, hogy mi keressük fel őket. Ezzel megkönnyítjük számukra a közele­dést. Például a Szombattal együttműköd­ve kulturális esteket szervezünk a város különböző pontjain. Ma már sok ilyenfaj­ta program zajlik Budapesten, és elisme­réssel teszem hozzá, hogy nem feltétlenül a mi munkánk eredményeképpen. Ezen­kívül sok helyen járnak össze zsidók min­denfajta szervezettől függetlenül is.

Az emberek felfogásán változtatni – ez ugyancsak hosszú távú program.

Nem vagyunk olyan nagyravágyóak vagy beképzeltek, hogy azt mondjuk: azért jöttünk, hogy az emberek felfogását megváltoztassuk. Segíteni akarunk azon­ban azoknak, akik a zsidó élet jobbá, gaz­dagabbá tételén munkálkodnak. Ellent­mondásnak tűnik, de éppen azért növel­jük a részvételünket, hogy hosszú távon csökkenthessük. Ezért támogatunk im­már tíz éve két nem szociális jellegű programot. Az egyik a Bálint Ház, a má­sik a szarvasi ifjúsági tábor. Mindkettővel szeretnénk megkönnyíteni az utat a zsidó közösséghez. Szarvas sok gyereket – és a gyerekek útján egész családokat – ve­zetett el a gyökerekhez. Ez valóban re­ményteljes fejlemény.

– A Mazsihisz – Heisler András el­nök kezdeményezésére – új alapsza­bályt fogadott el. Ön szerint ez megte­remti a lehetőséget a demokratikus nyitáshoz?

Először is: a Mazsihisz, mint a Sulhán Aruch alapján álló vallási szervezet, önál­lóan hozza döntéseit, s ebbe nekem nincs beleszólásom. Tiszteletben tartom önálló­ságukat. Ugyanakkor véleményem szerint a Heisler András elnök úr kezdeményezte változás az első lépés abba az irányba, hogy az elmúlt tíz évben létrejött rend­szert nyitottabbá tegyék. Mindez persze nemcsak a Mazsihisz, hanem az egész magyar zsidóság ügye. Az intézményesült magyar zsidóság nagy gondja, hogy nincs olyan koordinációs szerve, amely az egész közösséget képviselné. A kérdés az, kinek a feladata egy ilyen szervezet létre­hozása. A válasz nem könnyű, mert a ma­gyarországi zsidó szervezetek viszonya egymáshoz nagyon bonyolult. Mi a Jointban úgy véljük, a zsidó szervezetek együttműködése az alapja annak, hogy si­keres legyen a magyarországi zsidók le­morzsolódása, eltűnése elleni küzdelem.

Beszélt már erről a kérdésről a Mazsihisz vezetőivel?

Hogyne! Beszéltem, és beszélek is.

Miként reagáltak?

Nagyon figyelmesen hallgattak.

Az én tapasztalatom az, hogy a többi zsidó szervezet sem túl aktív e téren.

Amióta Magyarországon vagyok, igyekszem megismerni az itteni helyze­tet, és megérteni, hogy mi történt itt az el­múlt tíz-tizenöt évben. Én persze végső soron mégiscsak kívülálló vagyok, még ha szívesen látnak is, és minden bi­zonnyal még jó pár évig itt is maradok. A megfigyelő kívülállása pedig néha előny, néha hátrány. Tehát: a rendszerváltás éveiben nagy volt a lelkesedés és az akti­vitás. Remek idők voltak. A fergeteges tempóban azonban nem maradt idő a szervezetek és a szereplők közti feszült­ségek tisztázására és elsimítására. Így ma több energiát igényel a múlt ügyeinek el­rendezése, mint a maiak és a jövendőbe­liek számbavétele. Ez, ahogy én látom, sokakat elriaszt a közösségtől. Vélemé­nyem szerint a gondok jelentős része személyes jellegű – ez egyébként koránt­sem kizárólag magyar sajátosság. A zsidó vezetőket inkább a múlt revíziója, mint­sem a jövő víziója foglalkoztatja. Márpe­dig ki követ egy olyan vezetőt, akinek nincsen ígéretes jövőképe?

Gadó János

Címkék:2004-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Van egy előnyünk-elsők vagyunk

„Van egy előnyünk: elsők vagyunk” Dr. Radó Ákos a legnagyobb izraeli pénzintézet, a Bank Hapoalim magyarországi képviselője. Az intézmény külföldi...

A jó zsidó és a rossz izraeli

PEREMICZKY SZILVIA A jó zsidó és a rossz izraeli „Szégyellem, és mindebben egy új fasizmus, egy új nácizmus születését látom....

Close