Szombat előfizetés 2017

Az erfurti 28

Írta: (várai) - Rovat: Archívum, Interjú

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A temetőben többen vannak, gondozott parkban, árnyas fák alatt pihennek az ősök. A legfrissebb sírhalom két éve dom­borul, de található itt az I. vi­lágháborúban a Vaterlandért el­esettek emléktáblája, még több az olyan sírkő, amelyen az idő olvashatatlanná koptatta a rá­vésett neveket. A városi mú­zeumban kiállított sírkő szerint Erfurtban a XIII. század óta él­nek zsidók. Egy 1357-ből szár­mazó rézkarc pedig az akkori zsinagóga külsejét is megőrizte.

Hogy megfelelően tekintélyes le­gyen még a róla elnevezett utca is, több, különféle stílusú városnegye­det kötöttek össze, így például hol patinás villákon, hol új toronyháza­kon olvasható: Jurij Gagarin körút. A 16-os szám alatt található a zsina­góga és a hitközség székháza. Az épületegyüttes, s benne a hivatali szobák, a kisterem, ahol pénteken, szombaton misére gyűlnek össze, ra­gyog a tisztaságtól, bútorzata nem ütött-kopott, mint a mi templo­mainkban. 1951-1952-ben, a nácik által lerombolt épület helyén építet­ték újjá, állami pénzből. A rasekol, Raphael Scharf-Katz nyugdíjas mérnök 76 éves, koránál jóval fiatalo­sabb külsővel és tettekre készen. A zsinagógától, személyétől megható­dott vagyok, mert bár sokszor jár­tam Németország mindkét felén, zsidóval még nem jöttem össze. Nem vallom be, de olyan érzés, mintha a múlttal találkoznék. Kér­désem mégse hétköznapi, róluk aka­rok többet tudni.

– Ebben a városban huszonnyolc zsidó él. A legidősebb én vagyok, a legfiatalabb 5 éves; hála az Örökké­valónak, ismét hallunk gyermekkacajt – heten vannak. Az egész DDR-ben 380 személy tartozik zsidó közösséghez; városunkon kívül ta­lálhatók Berlinben száznyolcvanan, továbbá Drezdában, Lipcsében, Magdeburgban, Karl Marx-Stadtban és Halléban.

– Erfurtban mikor élt a legtöbb zsidó?

– 1933-ban. A nácik hatalomra jutása után sikerült kettőszázötven­nek kivándorolnia. A fasizmus pusztítását tizenöten éltük túl, közülük hárman még itt vagyunk.

Önkéntelen a kérdésem: – Miért maradtak itt?

Azonnali a reflexió: – Mert mesügék voltunk… – Némi hallga­tás után folytatja:

– Azért mégsem ilyen egyszerű a válasz. A lágerekben való szenve­dés, hányattatás évei után fizikailag és lelkileg gyengék voltunk Erfurtot elhagyni és a bizonytalanságnak ne­kivágni. A cionisták szervezkedése sem jutott el hozzánk. Itt megtalál­tuk a régi házat, lakásainkat, egye­seknek még bútorai is előkerültek, mindez az elveszett otthon vissza­szerzésének illúzióját ébresztette. Több keresztény házastárs hűséggel várta vissza párját, és sok erfurti szeretetét is éreztük. Itt említem meg, hogy tóráinkat egy katolikus plébános őrizte meg számunkra. Visszatérésünket, maradásunkat erő­sítette az is, hogy Európa megbéké­lést, kiengesztelődést hirdetett.

– Nem így történt?

– Németország kettészakítása, a keleti rész sztálinista állammá válá­sa megakadályozta, hogy hazára találjunk.

– Miért?

– A szocialista állam sohasem volt antiszemita – hivatalosan. Jo­gilag egyenlőek voltunk, vallási életünkhöz állami pénzt kaptunk. Ugyanakkor a szovjet politika hűsé­ges követése tükröződött a zsidókkal való tettekben is. Erfurtban virágzó közösség alakult ki ismét, de ez fel­bomlott, amikor az 1952-es moszkvai orvosper itt is antiszemita hangula­tot keltett. Az akkor még nyitott Berlinen át sokan elmenekültek. Az 1968-as háború után az addig is gyöngécske kapcsolatunk Izraellel teljesen megszűnt, hasonlóra kény­szerültünk az NSZK-beli zsidó kö­zösségekkel. Két évtizeden át alan­tas uszítás folyt Erec ellen, cionizmusellenesség címén pedig az itteni zsidókkal szemben.

– A zsidók viselnek közhivatalt?

– Nem! Közösségünk egyik tagja a városi színház ismert művésznője, a másik rangos személy orvos, a többi pedig kereskedelmi alkalma­zott, vállalati kishivatalnok. Évekkel ezelőtt ugyan egy zsidó rendőrtiszt iskolára került, ám elöljárói javasol­ták, hogy szakítsa meg velünk kap­csolatát.

– Jóvátételben részesültek?

– Nem! Mint a többi náci áldo­zat, bizonyos előnyöket élveztünk, ma pedig magas nyugdíjat kapunk.

– Az 1989 novembere óta bekö­vetkezett változások milyen hatással vannak a zsidókra?

– Jó és rossz! Egyes embereknek megváltozott a tekintete. Én ezekben a szemekben a régi gyűlöletet és megvetést látom viszont. A zsinagó­ga és a temető kertjébe köveket do­báltak be. A hatóságok megerősítet­ték védelmünket, bár már évek óta rendőrök vigyáztak ránk, amikor imádkozásra vagy más célból gyűl­tünk össze. Jó azonban, hogy ismét vállalhatjuk nemcsak vallásunkat, hanem zsidóságunkat is, mert nem­zetiségnek akarjuk vallani magun­kat. Jó, hogy ismét együtt élhetünk a másik oldal 25 ezer zsidójával, hogy utazhatunk, hogy hozzánk jö­hetnek Izraelből, Európából, az USA-ból. Legközelebbi vendégeink Budapestről érkeznek: a gyerekkó­rus. Mi pedig szeretnénk gyerekein­ket az idei nyáron narancsszüretre Erecbe küldeni. Ottani élményeik alapján remélhetőleg megtalálják igazi hazájukat és otthonukat…

(várai)

Címkék:1990-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Visszajáró aranyrudak

Azokban a Wehrmacht-hadosztályokban, amelyek 1939 szeptemberé­től elözönlötték kontinensünk nagy részét, különlegesen kiképzett osz­tagokra várt az a feladat, hogy a megszállt...

A magyar demokrácia különös szálláscsinálói

1989. novemberi számunkban - Randolph L. Braham professzor Midstream-beli tanulmánya alap­ján - már portrét adtunk Pásztor Lászlóról, aki úgy vergődött...

Close