Szombat előfizetés 2017

Az eltüntetett harag

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Mi lenne, ha kiderülne, hogy Elie Wie­sel híres holocaust-regénye, Az éjsza­ka, nem a zsidók szenvedéseiről és Isten haláláról való keserű elmélke­dés jegyében fogant, hanem épp ellenkezőleg: a nácik és a világ közöm­bössége elleni megbosszulás felhívá­sa? Úgy tűnik, pontosan ez derül ki Naomi Seidman összehasonlító elem­zéséből, aki összevetette a regény jid­dis nyelvű eredetijét az angol és francia fordításokkal. Seidman cikke a Jewish Social Studies novemberi kötetében jelenik meg és vélhetően hatalmas vitát fog kavarni.

Seidman cikke, „Elie Wiesel and the Scandal of Jewish Rage” (Elie Wi­esel és a zsidó harag botránya) nem kevesebbet állít, mint hogy Wiesel át­fésülte emlékeit, tudatosan kihagyva a zsidó bosszúvágyra utaló kényel­metlen utalásokat, amikor a könyv francia fordítása készült annak érde­kében, hogy ne jiddis szerzőként, ha­nem az európai egzisztencialista ha­gyomány írójaként jelenjen meg, s tette mindezt azért, hogy igazolja Francois Mauriac, a francia katolikus író nézeteit, aki támogatta a könyv megjelenését s előszót írt hozzá.

– (Wiesel) a dühös túlélő, aki két­ségbeesetten próbálta elmondani tör­ténetét, aki bosszúra vágyott, és aki életét, az írást, a tanúvallomást an­nak megcáfolására szánja, amit a ná­cik elkövettek a zsidókkal szemben, egy olyan túlélővel váltotta fel, akit a halál emlékképei kísértenek, aki el­sősorban Isten ellen panaszkodik, nem a világ vagy a nácik ellen. … A szigeti zsidók sorsának történetét af­féle archetipikus drámává formálta, kiemelve a jiddis emlékiratok világá­ból és valamennyi stetl történetévé tette … s ezáltal a holocaust zsidó partikularitását feláldozta az univerzalista mondanivaló oltárán – állította Seidman a Forward tudósítójának adott interjújában.

Egy 1979-ben megjelent esszéjé­ben Wiesel azt írja, hogy emlékiratát tízéves hallgatási fogadalom után je­lentette meg Francois Mauriac kérésé re, aki a könyv francia és angol kiadá­sának előszavában leírja találkozását a fiatal túlélővel. 1994-ben megjelent emlékiratában Wiesel úgy emlékszik, hogy Un di veit hot geshvign-t Mauriac-kal történt találkozása előtt vetette papírra.3

Seidman szerint a jiddis nyelvű ere­deti része volt a jiddis Holocaust em­lékiratoknak és jizkor bukhen (emlé­kezés könyvei) műfajának; ezzel szemben Az éjszaka szinte sui generis könyvként robbant, s feltehetően az első olyan háború utáni hang volt, amely a mélységből kiáldott. – A két történet, sensu stricto, nagy vonalak­ban valóban egyezik, ám mégis eltérő benyomást keltenek: az egyik olyan személyt jelenít meg, akit fűt a vágy, hogy beszéljen, a másik inkább vona­kodó – mondja Seidman.

Seidman cikke számos feltűnő el­lentmondásra mutat rá a jiddis és francia kiadás összevetése során (előbbi terjedelme 245 oldal, utóbbié 158 oldal). Így például, Az éjszaka hí­res befejező mondatai, melyekben a fiatal Wiesel kórházban lábadozik mi­után Buchenwald felszabadul, tükörbe pillant s a tükörből egy hulla néz rá, teljesen különböznek a jiddis szöveg­től, amely néhány bekezdéssel hossz­abb. A jiddis eredetiben a halál emlék­képeivel viaskodó túlélő, a passzív hulla képe megsemmisül, mivel Wie­sel elbeszéli, miként zúzza szét a tük­röt, s miként ájul el, majd hozzáfűzi: eme üdvös cselekedet után „egész­ségem határozottan jobbra fordult.” Majd szitkozódik az ellen a világ ellen, amely rehabilitálja Németországot, ahol „Buchenwald bestiális szadistája. Ilsa Koch, békében neveli gyermeke­it”, s megemlíti, hogy ebben az időben látott neki könyve vázlatának.

Ezek szerint két túlélő van: az egyik jiddis, a másik francia – vagy jobban mondva, az egyik túlélő zsidó közönséghez szól, a másik elsősor­ban francia hallgatóságot szólít meg – vonja le Seidman a következtetést. – Az a túlélő, akivel Mauriac találkozott, a hallgatás önként vállalt terhével, a halottakhoz fűződő kapcsolatának terhével küszködik. A jiddis túlélőt bosszúvágy fűti és mindent elkövet, hogy áttörje a közömbösség falát, amely érzése szerint körülveszi.

Van valamiféle állandóság abban az élő csontvázban, amely a túlélő lelkébe fészkelte magát: olyan kép ez, amely inkább elfogadható az olvasóközönség számára, beleértve Mauriacot – jegyzi meg Seidman, aki e képet Wiesel nyilvános persona-jához ha­sonlította, mely szerinte „egy spiritualizált, passzív, elgyötört, szótlan, szo­morú, valamiképpen még mindig ha­lott zsidó.”

Egy másik idézett példában, Wiesel leszidja a tábor fiatal férfilakóit, amiért ódzkodnak a bosszúállástól a tábor fel- szabadulása után. A francia (és angol) kiadásban ez másképp fest: „Másnap néhány fiatalember berohant Weimarba burgonyát, ruhát – és nőt – szerez­ni. Bosszúvágynak nyoma se volt.” A jiddis eredeti, Seidman fordítása sze­rint, így hangzik: „Másnap, a kora reg­geli órákban, a zsidó fiúk Weimarba ro­hantak burgonyát és ruhát szerezni. Valamint hogy megerőszakolják a né­met lányokat. A bosszúállás történeti parancsolata nem teljesült.”

Seidman azt is nehezményezi, hogy Mauriac a holocaustban meggyilkolt zsidókat Krisztus emblematizált válto­zataként fogja fel, semmint egy olyan esemény áldozataiként, amelyért a Vichy-i Franciaország és az európai entellektüelek passzivitása is felelős, s ehelyett az eseményt „az egzisztencia­lista vallás” kereteibe foglalja. Elősza­vában Mauriac eltöpreng az Éjszaka fi­atal szerzőjén: „A gyermek, aki elbeszé­li nékünk a történetet, Isten egyik kiválasztottja volt. … Gondoltunk-e valaha arra, hogy van kevésbé látható és ke­vésbé látványos, de a többinél is bor­zasztóbb következménye az átélt ször­nyűségeknek? nevezetesen: a leg­rosszabb, amit mi, hívők el tudunk képzelni: hogy Isten meghal ennek a gyermeknek a lelkében, aki hirtelen szembesül az abszolút Gonoszsággal?”

Ezzel a gondolatsorral Mauriac mintegy felállítja a holocaust borzal­mainak hierarchiáját – véli Seidman. – Hiszen nem kevesebbet állít, mint hogy a hívők számára a hatmillió zsi­dó meggyilkolásában az a legborzal­masabb, „hogy Isten meghal … a gyermek lelkében.”

Botrányosnak tartom, hogy a Mau­riac által írt előszó a holocaustról szó­ló zsidó írások részévé válhatott. Ez­zel az írással Mauriac felmenti saját magát, valamint az európaiakat és a keresztényeket a nácizmus és a ke­resztény antiszemitizmus elleni fellépés felelőssége alól. A zsidó holo­caust itt a keresztény hit megerősíté­sére szolgál, nem a lelkiismeret feltá­masztására vagy olyan eseményként, ami kérdésfeltevésekre késztet.

Elie Wiesel csodálkozásának adott hangot, hogy Az Éjszaka és az Un di veit hot geshvign közötti különbség ekkora érdeklődést váltott ki. – Min­dezt kifejtettem emlékiratomban (Minden folyó a tengerbe siet) – ma­gyarázta a Forward tudósítójának. El­ismerte ugyan, hogy vannak bizonyos különbségek, ám ezeket azzal magya­rázta, hogy „a jiddis különbözik (a franciától)” és emiatt „húzott, húzott, húzott” a kéziratból a francia nyelvű kiadás érdekében. – A húzások a tö­mörséget szolgálták, s nem a harag eltüntetését – állítja. – Az Éjszaka is egy indulatos írás.

Wiesel úgy vélte, hogy amennyiben túlélőként kevésbé indulatos színben tüntette volna fel magát, ez aligha se­gítette volna elő a könyv európai re­cepcióját. – Épp ellenkezőleg, ha (Az éjszaka) indulatosabb lett volna, töb­ben vették volna kézbe, hiszen a di­vat akkoriban az indulatos íróknak kedvezett.

Seidman nem kérdőjelezi meg Wiesel helyét a történelemben: sokkal in­kább arra törekszik, hogy újra fölte­gyen néhány olyan kérdést, amely emlékiratában felmerült.

– Az én olvasatomban (a könyv) af­féle egyezkedés a zsidókat égető kényszer, hogy tanúvallomást tegye­nek és a keresztények azon képessé­ge között, hogy meghallgassák. Mindkét fél sokat nyert. A Holocaust része lett a nyugati kultúrának. Könnyen megeshetett volna, hogy nem így tör­ténik. Wieselt ezért elismerés illeti. Ugyanakkor olyan képet festettek a holocaustról, amelyik minél kevésbé sérti a keresztényeket. Kik jártak job­ban? Úgy tűnik, a keresztények.

Megjelent a Forward 1996. okt. 4-i számában

Seleanu Magdaléna fordítása

Jegyzetek

1 Magyar kiadás: Az éjszaka. Fordította Balabán Péter (Láng Kiadó).

2 A regény jiddis nyelvű eredetijének címe: Un di veit hotgeshvign (És a világ hallgatott).

3 Minden folyó a tengerbe siet. Fordította Péter Éva, (Esély Könyvklub Kft, Budapest, 1996.)

Címkék:1997-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A tébolyult Mose

A gyerekkoromat végigkísérő arcok közül a tébolyult Mose maradt meg legtisztábban emlékezetemben. Mintha egyedül én kötném össze a valósággal, engem...

A Spirák története

avagy egy galíciai rabbidinasztia Magyarországon Spira Cvi Elimelech, a világ­hírű tudós és rabbi, aki a csa­ládfáját Dávid királyig vezette vissza,...

Close