Az elmaradt romániai emancipációról egy könyv ürügyén

 AZ EMBERI JOGOKÉRT folyó harc történetének egyik fejezete a romániai zsidókérdés. És nem kell aktualizálni ahhoz, hogy pontosan lássuk, amint már a XIX. században kirajzolódnak ezek a megközelítések és viszonyulások, amelyek a mai romániai gyakorlatban is tapasztalhatók. Az „illetékesek” egyrészt a külföldi közvélemény és diplomácia nyomására, másrészt a belügyekbe való be nem avatkozás követelményére hivatkoznak a „kényes kérdések” megvitatását elutasítva.

Ami 1878-1880-ban Romániában történt, az modellértékű, reményeket és kudarcokat tekintve egyaránt. Carol láncú, a montpellier-i egyetem romániai származású tanára szerencsés kézzel tárta fel és tette közzé a kor két nagy zsidó egyéniségének, Gerson von Bleichrödernek és Adolphe-Isaac Crémieuxnek a levelezését, az idevágó francia diplomáciai anyaggal együtt.

Bleichröder bankár „udvari zsidó”, aki Bismarck bizalmasaként a birodalmi arisztokráciába emelkedett. Ezzel szemben Crémeiux, a párizsi zsidó nemzetközi szövetség elnöke, igazi citoyen, a francia közélet köztiszteletben álló alakja. Már az 1860-as években megfordult Romániában, hittestvérei érdekében, de hiába. 1878-ban úgy látszott, elérheti élete egyik nagy célját De nemcsak ő, Bleichröder is 22 évi hű szolgálata jutalmaként kérte Bismarcktól a romániai zsidók emancipációját.

A nemzetközi helyzet erre kedvező is volt. Oroszország háborúját megnyerte Törökország ellen, és ebben Romániának is szerepe volt. Igaz, Oroszország elvette tőle az 1856-ban neki ítélt Dél-Besszarábiát, de cserében megkapta Dobrudzsát. A békeszerződést nyélbe ütő 1878-i berlini nemzetközi kongresszus Romániát független országként ismerte el, de kikötötte a zsidók teljes egyenjogúságának biztosítását. Csakhogy a román politikai elit zöme erre nem volt hajlandó. Inkább kijátszotta Európát, a nemzeti önvédelem magasztos szólamait cinikus furfanggal ötvözve. Az új alkotmányban a zsidókat idegeneknek minősítették, akik nem élvezhettek politikai jogokat, és gazdasági mozgásterüket is korlátozták, mindenekelőtt a földvásárlás tilalmával. Ugyanakkor bátorították és manipulálták az antiszemita hecckampányokat a kóborló idegenek elleni hatósági fellépés címén.

De mit szólt ehhez Európa? Természetesen elítélte. Hiszen a dunai kikötőkbe a zsidó kereskedő közvetítésével jutott el a gabona, amit a nyugati hajók vittek tovább. Ez volt a forrása a román földesurak és az államháztartás jelentékeny jövedelmeinek, így a gazdaság működőképessége határt szabott a zsidóüldözésnek, annak, hogy a politikai elit így próbálja kézben tartani a gazdaságot. Ez a rendszer az első világháború végéig működött. Utána már képtelenek voltak végrehajtani az emancipációt.

Hogy Bleichröder és Crémieux mit tett, írt és mondott, az szinte jelentéktelen epizóddá törpül a tragikus eseménysorozatban, mégis szép fejezete a küzdésre és reményre ítélt emberek viaskodásainak. Crémieux abból indult ki, hogy a román államférfiaknak megmondta: ha emancipálják a zsidókat, azok jó állampolgárok lesznek. Bleichröder viszont a francia kérlelhetetlenséggel szemben pragmatikus volt. Helyzete is bonyolultabbá vált, mert ura, Bismarck elfordult a romániai zsidóktól. A romániai vasútépítést kezdeményező társaság, amelynek sok német részvényese volt, a csőd felé tartott. Kiutat az kínált, ha a román állam megvásárolja a vállalkozást. De ezt csak annak fejében vállalta, ha elismerik Románia függetlenségét a zsidóemancipáció végrehajtása nélkül is. Bismarck inkább a vasutat választotta. Bankárjának is el kellett fogadnia – az orosz veszély kényszerítő erejére hivatkozva – azt a román ígéretet, hogy azért a zsidókat, ha nem is mint közösséget, de mint egyéneket, ha az illetők kérik, állampolgári jogokhoz juttatják. A bankár álláspontját az is meghatározta, hogy úgy vélte, ha a berlini kongresszus határozatát Romániára kényszerítik, akkor ott antiszemita felkelések törnének ki. Mint tudjuk, erre nem került sor. Végül is 1879 és 1900 között összesen 85 személyt emancipáltak a több mint kétszázezernyi zsidóságból!

(Carol Iancu: Bleichröder et Crémieux. Le combat pour l’emancipation de Juifs de Roumanie devant le Congrés de Berlin. Correspondence inédite (1818-1880). Montpellier, Université Paul Valéry, 1987.)

Miskolczy Ambrus