Szombat előfizetés 2017

Az ,,elkerülés” ünnepe

Írta: Jólesz László - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Noha tudjuk, hogy Ros háSáná – újév napja – az őszi tisrí hónapra esik, niszánt, ezt a tavaszi hónapot is szokás a zsidó kalendárium első havának tekinteni. (Figyeljük csak meg: ha valaki fel akarja sorolni az év hónapjait, sohasem a tisrível kezdi, hanem a niszánnal„niszán, ijjár, szíván stb.”!) Ez részben azért van így, mert Isten még Egyiptom földjén megparancsolta Mózesnak és Áronnak: „Ez a hónap legyen számotokra a hónapok kezdete – első legyen nektek az év hónapjai között!” (2Móz 12,2), részben pedig azért, mert a tavasz a természet megújulásának, újrakezdésének is az ideje. Magát a „niszán” nevet Izrael Babilontól vette átmint általában a többi hónap nevét is -, és ez a név is a tavaszra utal, mivel a szóval rokon „nicán” szó jelentése: „rügy”, „bimbó”.

Az „elkerülés” ünnepe pedig, ami niszán hó 13-án a széderestével kezdődik (s ez az idén április 17-ére esik), azért is szimbolizálhatja az újévet, mert ez hozta meg a zsidó népnek az egyiptomi rabszolgalétből a szabadulást, a szabadságot, az új kezdet lehetőségét. Az „elkerülés” héberül: „peszáh” kifejezés arra utal, hogy amikor Isten Egyiptomot tíz csapásával sújtotta, a tizediknél, a legsúlyosabbnál sem érte bántódás Izrael gyermekeit.

Igazában többszörösen is az új esztendő első hónapja niszán. Az említetteken kívül például a királyok új éve is: ha ugyanis a király csak egy hónappal előbb, tehát ádárban kezdte meg az uralkodását, niszán hava mégis uralkodásának már a második évét, a második éve kezdetét jelentette.

És niszánra esik a három zarándokünnepből az első a zarándokünnepeken Jeruzsálembe zarándokolt a nép, hogy terméséből bemutassa áldozatát a Szentélyben.

Másik neve az ünnepnek „Hág hámáccót”, vagyis a „kovásztalan kenyér ünnep” – ismeretes ugyanis a Bibliából, hogy az Egyiptomból való kivonulás sietsége miatt nem várhatták meg Izrael gyermekei, hogy megkeljen kenyerük tésztája, ilyenképpen kovásztalan kenyeret ettek, s ennek emlékére esszük máig is peszáhkor a „máccót”, „máceszt”, avagy más nevén: a pászkát.

Az ünneppel kapcsolatban számos vallási előírást, szokást ismerünk; ilyen például a „háméc” -„homec” – ételek megsemmisítése, eltüntetése, illetve elidegenítése; ilyen a „máccá” sütése, aminek elvégzéséhez rendkívül szigorú utasításokat kell szemmel tartaniuk a gyülekezeteknek. És bibliai előírás, hogy a kivonulásról, a csodálatos szabadulásról nemzedékékén át mindent el kell mesélni, hogy az utókor is megtudja, mit tett az úr választott népéért. Ezt a történetet mondja el a haggáda, amit talán a legbensősé­gesebb családi, illetve közösségi vacsora alkalmával olvasnak fel úgy, hogy megvan a vacsorának a sajátos szertartása, rendje héberül: „széder”. Ezen belül, mindjárt az elején teszi fel a család, a közösség legfiatalabb tagja, rendszerint kisgyermek azt a négy kérdést, amely ennek az estének a különleges voltáról faggatja a széder szertartámesterét, általában a saját apját.

Sok-sok midrás legenda keletkezett az egyiptomi kivonulással kapcsolatban. Idézzük most az egyiket:

Mózes magával vitte József csontjait, mert József megeskette Izrael fiait, mondván: Meg fog emlékezni rólatok isten, és akkor vigyétek el magatokkal csontjaimat innen.” (2Móz 13, 19). Tanították a bölcsek: Jer és lásd, mennyire kedvesek voltak Mózes mesterünknek a szent parancsok! Amidőn egész Izraelt a prédálás foglalta el, ő a szent parancsokkal foglalkozott. Ámde honnan tudta Mózes mesterünk, hol van József eltemetve? Nos, abból a nemzedékből még élt egy asszony, Szárá bát Ásér őhozzá ment Mózes, és azt kérdezte tőle: Vajon tudod-e, hol van eltemetve József? Az asszony így felelt: Az egyiptomiak érckoporsót készítettek Józsefnek, és a Nílus folyóba süllyesztették, hogy áldást hozzon annak vizére. Azonfelül a bűbájosai és varázslói azt mondták a fáraónak: Te azt akarod, hogy ez a nemzet sohase menjen el innen, nos, ha József csontjait nem találják meg, sohasem bírnak kimenni innen.

Ment Mózes, és megállt a Nílus folyó partján, és fennhangon kiáltotta: – József, József! Elérkezett az az idő, amire megesküdött a Szent – áldott ő -, hogy szabadulást ad Izraelnek. És elérkezett az esküd beváltásának ideje is, amire megesketted Izraelt. Fohászkodjál az örökkévalóhoz, Izrael Istenéhez, mondd meg, hogy utadat állja a „Sekhiná” – a Szent Szellem -, utadat állják az isteni dicsőség fellegei. Mármost ha megmutatkozol – jó, ha nem – mi meg akartuk tartani a neked tett esküt. – Mindjárt fortyogni kezdett a víz, József koporsója felmerült, és úgy lebegett a víz színén, mint egy nádszál. Így tehát Mózes magával vihette.

*

Szülőfalumban szokás volt, hogy peszáhkor a falubeli „jóembereiknek” a zsidók szalvétába csomagolva, pár pászkalapot küldtek kóstolónak. És amikor „kiment” az ünnep, a megajándékozottak – tudván, hogy a zsidóknak még nincsen kenyerük, hiszen peszáhkor nem süthettek – szép fehér kendőben frissen sült kenyeret küldtek viszonzásképpen.

Amikor peszáhról, a kovásztalan kenyérről szólunk, szólnunk kell arról az évezredes gyalázatos rágalomról, amely hol nyíltan, hol lappangva, de mindig, a mai napig is azt akarja elhitetni elbutított tömegekkel, félművelt demagógok szájából, hogy a máccá, a pászka sütéséhez legyilkolt keresztény gyermekek vérét keverik a zsidók. Érvek ellen lehet érveket felsorakoztatni. Butaság ellen nem. Gyűlölet ellen nem. Hiába mondód, te zsidó ember, hogy vallásod tiltja a vér bármilyen forrnában való fogyasztását, a Szentírás több helyén is olvasható a tilalom köztük itt csak egyet idézzünk:

Mivel minden testnek a vér az élete, és én azt mondtam Izrael fiainak: Ne egyétek meg a vérét egyetlen testnek sem, mivel minden testnek a vér az élete, aki eszik belőle, azt ki kell irtani!” (3Móz 17, 14) – hasztalan mondod, hogy idegen tőled mindenfajta vérontás, a vakhit ellen, az uszítás ellen, a sandaság ellen nem véd meg sem a bibliai idézet, sem szelídséged, szorgalmad, filantrópiád. És -sajnos – nem minden nemzedéknek születik egy Eötvös Károlya, mint egykor, – de korántsem a múltba veszően! – a tiszaeszlári zsidóknak. Istóczyakban, a régi Hámánok vakbuzgó utódaiban viszont sosem volt hiány.

*

Bízzunk benne, hogy Élijáhú – Illés – próféta mégiscsak ki fogja hörpinteni idén peszáhkor vagy közelesen, még a mi időnkben a széderestén az ő számára kitöltött bort!

Jólesz László

Címkék:1992-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Egy nőköltő Izraelből

A zsidó diaszpórában elsősorban a költészet, a költők voltak fenntartói a héber nyelvnek. A költészetnek (és persze más irodalmi műfajnak...

Területek – vagy bevándorlás?

Izrael létezésének 44 éve alatt a háborúkban és terrorcselekmények következtében csaknem húszezer ember vesztette életét. Alig van család, amelyet ne...

Close