Szombat előfizetés 2017

“Az életet egy perccel sem szabad megrövidíteni” – Don Levy az eutanáziáról

Írta: Margit Patrícia - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

„Az életet egy perccel sem szabad megrövidíteni”Dov Levy az eutanáziáról

A halacha és az orvostudomány metszéspontján álló, vitatott kérdéskörről a zsidóság kivételével a többi, nagy vallás már kialakította hivatalos álláspontját.

A Dov Levy modern ortodox rabbival készített beszélgetés során kiderült, hogy a zsidóság már évezredek óta foglalkozik a „kegyes halállal” kapcsolatos teológiai kérdésekkel.

Az eutanázia görög szó, mely „kegyes halál”-t jelent. A méltóságteljes, kímé­letes halál alapvető érték a zsidóság számára is, ám az eutanázia esetében rögtön felmerül a kérdés, kinek a szem­pontjából „kegyes” ez a fajta halál? Tényleg a haldoklóval, vagy inkább a környezetével „kegyes”? A következő kérdés orvosi szempontból vethető fel: a hippokratészi eskü során ugyanis minden gyógyító felesküdött arra, hogy mérget még kérésre sem adhat be páci­enseinek. Számukra az életmentés kö­telező feladat. Vajon mivel indokolható az eutanázia? Hiszen igaz, hogy véget vet a szenvedéseknek, ám az is igaz, hogy ezt gyilkossággal éri el. Végül fel­merül az a metafizikai kérdés is, hogy jogában áll-e egy orvosnak az élet kiol­tása, hiszen ezzel egy másik ember éle­te felett ítélkezik. Az életet I-ten ajándé­kozza, és csakis ő veheti el.

Az ember kómában, vagy önkívület­ben szinte félember. Ha engedélyezzük, hogy ilyen állapotban „el lehessen tenni láb alól”, a következő lépésben akár egy bűnöző megölését is enged­élyezhetnénk. Végül, ilyen alapon, akár – indoklás nélkül is – bárkit megölhet­nénk, aki nem tetszik nekünk. Volt pél­da a történelemben arra, hogy egy ve­zér dönthette el, hogy ki értéktelen: Hit­ler hetvenezer embert öletett meg csak azért, mert testi vagy szellemi fogyatékos volt. Tehát végzetes kimenetelű le­het a társadalom szempontjából, ha a rendszer bármelyik pontján enged­élyezzük, hogy felboruljon az együtt­élés harmóniája. Az élet posztulátum, mely önmagában hordozza a létezés jo­gát. Ezért, ebben a kérdésben nem sza­bad logikai argumentációt felállítani.

A következő kérdés az volt, honnan veszi bárki a jogot ahhoz, hogy más ember élete felett ítélkezzen?

A Talmud Szanhedrin traktátusában (74) Raba1 azt mondja: ein dochin nefes mipnei nefes „ki mondta, hogy vé­red pirosabb a másik ember vérénél?” Tehát, ki értékesebb a másiknál, és mi­lyen alapon döntünk köztük? Az Örök­kévaló előtt minden ember egyenlő ér­tékű élőlény.

Ugyanakkor tórai szabály a haba le orgeha haskem lehorgo is: „ha megtá­madnak, és életveszélybe kerülsz, akár a támadó élete árán is megvédheted magad.” Egy társadalom életének „egyensúlyi állapotában” egyenértékű­ek az emberek. De ha egy gyilkos fölbo­rítja a harmóniát, mindenkinek jogá­ban áll védekezni. Egyébként erre hi­vatkozva engedélyezi a halacha a harc­téri védelmet az izraeli hadseregnek, vagy a jom kippuri háború idején a leg­nagyobb ünnep megszegését. Rambam2 is azt mondja: milhemet micva: „ha a nép élete veszélyben forog, a ve­szélyforrást el kell hárítani” – s ebbe akár a támadás is belefér.

A Talmud Bava Mecia traktátusa (62) arról szól, hogy mi a teendő, ha két em­ber majd szomjan hal a sivatagban, de csak egyiküknek van egy kulacsnyi vize, mely egy ember életének megmentésé­re elegendő. Ben Ptora3 szerint „el kell felezniük a vízkészletet akkor is, ha mindketten belehalnak, hogy egyikük se élje át a másik halálát”. Rabbi Akiva4 viszont azt mondja: „éljen testvéred ve­led, életednek elsőbbség jár, mint test­véred életének”. Ebből a történetből sok halachát lehet kikövetkeztetni.

Ha a kórházban két beteg van, de az orvosság csak egyiküknek elég, akkor az élvez elsőbbséget, aki életveszély­ben van. Bonyolultabb a helyzet, ha mindketten életveszélyben vannak. Rabbi Akiva azt mondta: igya meg a vi­zet a tulajdonosa. Ebből arra következtethetünk, hogy két ember közül azé az elsőbbség, akié a gyógyszer. Még akkor is, ha a másik ember van életveszély­ben. Ha nem a betegeké, hanem a kór­házé a gyógyszer, annak jár az életmen­tő adag, aki elsőként érkezett. Az or­vosnak tehát nincs megadatva a mérle­gelés hatalma.

További kérdést vet fel egy talmudi eset a Szanhedrin traktátusban (73): „ha valaki a szemed láttára fuldoklik a ten­gerben vagy a folyóban, köteles vagy megmenteni”, mert a Tóra azt írja: lo tamod aldam reeha: „ne állj felebarátod vérén”- ez pontosan azt jelenti, hogy ne állj félre, hanem segíts rajta. A kérdés itt az, hogy milyen áron köteles az ember a másik életét menteni? Például egy hoz­zátartozó köteles-e feláldozni a veséjét a beteg megmentéséért? Rav Baz5 szerint „buta jámbor” az, aki másokért vesz­élyezteti a sajátját. Joszef Karo rabbi6 kommentárjában, a Keszef Mishéban7 viszont a Jeruzsálemi Talmudot8 idézi, amely azt tanítja, hogy az ember „köte­les segíteni még akkor is, ha ezzel vesz­élybe sodorja magát”. Joszef Karo rabbi a Sulhan Aruchban (amit később írt), vi­szont az eset tárgyalása során már nem idézi a Jeruzsálemit. A Sulhan Aruchban három féle döntési lehetőséget sorolnak fel: ha csak ötven százalékig valószínű, hogy megmentheti a fuldokló életét, ne veszélyeztesse a saját életét. Ha nem tud úszni, ne ugorjon a fuldokló után, hanem keressen más megoldást a megmentésére. Csak akkor ugorjon utána, ha kis mértékben veszélyezteti magát. Tehát egy veszélyes agyműtétre csak ak­kor kerülhet sor, ha biztosra vehető, hogy segíteni fog.

Az eutanáziára vonatkoztatható a Talmud Avoda Zara egyik traktátusa (18) is: mikor Hanina Ben Teradion rabbit9 el­fogták a rómaiak, halálra kínozták. Forró parazsat és égő fadarabokat tettek a testére, a szíve köré pedig nedves rongyo­kat, hogy lassabban érje a halál. Tanítvá­nyai kérlelték, nyissa ki a száját, hogy gyorsabban meghaljon. Nem így tett, mi­vel I-ten adta az életet, ezért úgy is veszi el, ahogy jónak látja. Végül úgy halt meg, hogy egy római katona levette szí­véről a vizes rongyokat. Rögtön felmerül a kérdés, hogy miért engedte a rongy le­vételét, ha a száját nem volt hajlandó ki­nyitni? Ezzel kapcsolatban több véle­mény is van. Egyrészt az embernek nincs joga meggyorsítani a haldoklását. Másrészt viszont el lehet görgetni az aka­dályokat a halál útjából. A Sulhan Aruch (Jore Dea; 339)10 szerint a haldoklót nem szabad megérinteni, még a szemhéját se szabad lezárni, mert meghalhat, és gyilkosságnak számít, ha csak egy percet is elveszünk valaki életéből. Rema11 viszont azt mondja, hogy a haldok­lót a nyelvén lévő só, vagy a szomszéd­ból átszűrődő zaj, tehát „mesterséges” körülmények tartják életben, a „hasarat hamonea” elve alapján ezeket az akadá­lyokat meg lehet szüntetni.

Az eutanáziára vonatkozóan ezekből a történetekből azt tanulhatjuk, hogy egy halálos beteg esetében két lehető­ség adódik: az aktív vagy a passzív eu­tanázia. Hollandiában 1993 óta évente 5-10 ezer embert gyilkolnak meg aktív eutanáziával, mesterséges beavatkozás­sal. Ezt a zsidóság elutasítja. A Sulhan Aruch viszont bizonyos körülmények, és feltételek mellett engedélyezi a passzív eutanáziát. Ha fenntartják a ter­mészet által megkívánt életszükségleteket – tehát ételt, italt és oxigént kap a beteg -, de tiszta tudattal lemond a kezelésről (például nem akar kemoterápi­át kapni), azt abba lehet hagyni. A keze­lés beszüntetése elsősorban attól függ, hogy mennyire áll közel a páciens a ha­lálhoz, és hogy mesterségesen tartják-e életben. Haldokló zsidó betegeknél rab­bikból és orvosokból álló bizottságok döntik el, hogy mikor engedélyezhető a kezelés beszüntetése, ám erről éles vi­ták vannak. Csak akkor nem kell mes­terségesen életben tartani valakit, ha a szíve, az agya vagy a vérkeringése már nem működik. Moshe Feinstein rabbi12 például három könyvében is foglal­kozik a témával. Két helyen is úgy véle­kedik, hogy csak akkor beszélhetünk mesterséges életben tartásról, ha sem a szív, sem az agy nem működik. Másutt viszont azt írja, hogy már a klinikai ha­lál elég: tehát ha nem működik az agy, és már nem saját erejéből lélegzik az ember. A legkomolyabb viták a szervá­tültetésnél folynak: a rabbik amellett kardoskodnak, hogy várjanak húsz-har­minc percet a biztos halálig, az orvosok szerint viszont a késlekedés felesleges, mert fél óra elteltével már nem lehet fel­használni a szerveket.

Kevésbé súlyos esetekben azonban egyértelműen tiltják a passzív eutanázi­át, például egy tüdőgyulladásos beteg­nek kötelező antibiotikumot és penicil­lint adni. Zalman Nechemia Goldberg rabbi13, akinél Jeruzsálemben a rabbi vizsgámat letettem, sokat tud a témá­ról, tőle hallottam például, hogy egy ve­sebeteget kötelező mesterséges vér­tisztítóval ellátni, hiszen ezzel tíz-tize­nöt évig is elélhet még. Ám ha egy rákos beteg veséjére húzódik a betegség, nem kötelező a rendszeres kezelés, mert valószínűsíthető, hogy így is-úgy is meg fog halni, és a vese-betegség utó­lagos szövődmény, akadály a halál felé vezető útban. Tehát a természetes ke­zelést folytatni kell, de a rendkívüli be­avatkozás nem kötelező, a „hasarat ha­monea” elve alapján, mely azt mondja ki, hogy az akadályokat el lehet gördíte­ni a halál elől.

Ehhez a témakörhöz tartozik a Tal­mud Sabbat traktátusa, mely szerint „ha egy haldokló hever a romok alatt, még a sabat megszegése árán is ki kell húzni, (még) akkor is, ha tudni lehet, hogy csak egy órát fog élni.” A zsidóság számára tehát nem döntő tényező egy haldokló életben tartásánál, hogy életét mennyivel hosszabbítják meg. Csak az számít, hogy az illető mit akar: élni sze­retne-e még – mint valószínűleg a ro­mok alatt heverő ember – vagy sem.

Mindebből azt tanuljuk az eutanáziá­val kapcsolatban, hogy bár az ember nem birtokolja az életét, haldoklása so­rán joga van úgy dönteni, hogy elgörge­ti – vagy elgörgetteti – a mesterséges akadályokat a halál elől. Végül a Maszechet Avot-ot (4:29), az Atyák Bölcsességét idézem: az újszülöttek meghalnak, a halottak újra életre kelnek, az élők megítéltetnek… „Ne hallgass rossz ösz­töneidre, mert a sírba se menekülhetsz – akaratod ellenére teremtettél, akara­tod ellenére születtél, akaratod ellen­ére élsz, akaratod ellenére halsz meg, és akaratod ellenére kell majd számot adnod a Királyok királya előtt.”

Lejegyezte: Margit Patrícia

Jegyzetek

  1. Talmudi amora (rabbi), a 3-4. századból.

  2. Maimonidész, más néven Rambam (1134-1205) Spanyolországban született, majd Egyiptomban élt, rabbi, filozófus és orvos.

  3. Egyesek szerint ez egy álnév az általános példa kedvéért.

  4. Talmudi tanaita (rabbi) a misnai korszakból (i.e. 150 – isz.-200). 132-ben a Bar Kochba láz­adást támogatta, s ezért mártírhalált halt.

  5. Rabbi David Ben Zimra (Spanyolország 1479 – Jeruzsálem 1573) közben Egyiptomban élt. Halachikus könyve a mai napig is mérté­kadó.

  6. A 16. században Tzfaton élt, a Sulhan Aruch, a halaha egyik zsidó törvénykönyvé­nek szerzője

  7. Rabbi Joszef Karo Maimonidesz-kommentárja

  8. Jeruzsálemi Talmud Tiberiáson 425-ben je­lent meg. A Babiloni Talmud 525-ben jelent meg. Ez utóbbi ma már elterjedtebb.

  9. Tanaita rabbi, részt vett a rómaiak bálványi­mádó kultusz-törekvéseivel szembeni ellenál­lásában

  10. A halachikus kódkönyv négy egységének egyik része, mely a kósersággal, vágással, ha­lállal, temetéssel stb. foglalkozik

  11. Rabbi Mose Isszerlesz (1525-1572) Krakkó, a Sulhan Aruchot Európában meghonosította és lábjegyzetekkel látta el. Míg a szefárd kö­zösségek Joszef Karo eredetijét követik, ad­dig az askenázok elfogadták Rema kiegészí­téseit.

  12. Az Egyik leghíresebb 20. századi halachi­kus szaktekintély, Oroszországban született, Amerikában élt és Jeruzsálemben temették el, jesivája nagyon híres.

13 A jeruzsálemi Beit Din Hagadol (Rabbinikus Nagytanács) és a talmudi enciklopédia bizottságának tagja

Címkék:2003-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nőkről, férfiakról, meg az androgünökről

Esztertáska Feminista filmklubunk népszerű rendezvénnyé nőtte ki magát, itt az ide­je, hogy kísérletet tegyünk annak megfogalmazására, hogy mit is jelent...

Törött szárnyak

Törött szárnyak Nem tipikus izraeli film. Nincs benne terrorista - sem arab, sem más. nincs benne ultraortodox-szekuláris konflik­tus: nemcsak a...

Close