Az 1910-es Szombatról és szerkesztőjéről

Írta: Varga Sándor - Rovat: Archívum

MIUTÁN KEMÉNY KÜZDELMEK eredményeképpen megtörtént a döntés arról, hogy lapunk címe Szombat lesz, kíváncsi lettem, hogy folyóirat-bibliográfiánk vajon hány Szombatot ismer. Íme az eredmény: az első lap ilyen néven 1910-ben, Budapesten látott napvilágot; a következő 1918-ban Versecen (ez egyébként nem zsidó vonatkozású); majd Szabadkán (1925) és ezzel egy időben Érsekújvárott. A felsoroltak egyike sem élte túl első születésnapját, tizenegy évig (1928-tól 1938-ig) élt viszont az a Budapesten megjelenő kétheti zsidó szemle, amely dr. Kenéz-Kurländer Ede nevéhez fűződik.

Ez alkalommal az elsőre, az 1910ben Budapesten megjelent Szombatra és szerkesztőjére, a magyar zsidó irodalom és hírlapírás kiemelkedő alakjára, Újvári Péterre emlékezünk.

*

AZ ELSŐ illusztrált zsidó hetilap, alcímében: „politikai, szépirodalmi és társadalmi hetilap, a zsidó vonatkozású magyar irodalom, tudomány, művészet és kritika művelésére”, minden hét szombatjára, jelenlegi lapunkkal nagyjából azonos formátumban, ám mindössze 16 oldalon kínálta olvasnivalóit, egy négyoldalas, könyv alakú, Kis szombat című gyermekújság-melléklette1. Éves, féléves előfizetést hirdetett, egy szám ára 30 fillér (1 kg kenyér ára) volt. A szerkesztőség a felelős szerkesztő lakásában (VIII., Práter u. 19.) működött, kiadóhivatalként az előállító Ambrus Henrik nyomdavállalata (VIII., Tisza Kálmán tér 6.) szolgált.

Elődünk rendkívül aktívan „politizált”, a napi politika kérdéseiben a zsidóság nézőpontjából ha úgy tetszik: érdekeik védelmében – állást foglalt. Ez volt az az időszak, amikor a második Khuen–Héderváry kormányban zsidó (pontosabban: kikeresztelkedett zsidó) is helyet kapott, mégpedig Hazai Samu honvédelmi miniszter személyében. (Talán nem érdektelen: az egri hitközség anyakönyvébe Kohn Samu néven jegyezték be.)

1910 egyébként a parlamenti választások éve volt (mely a dualizmus korának utolsó képviselő-választásának bizonyult), elsöprő győzelmet hozva a földbirtokosok és nagytőkések pártjának, a Nemzeti Munkapártnak. A Szombat a választási eredményeket így kommentálja: „.. a kormány helyzete van legalábbis annyira súlyos, hogy a liberális ׳örvényalkotásokra vonatkozó ígéreteket egyelőre ne vegyük komolyan… A liberális többség, mi úgy sejtjük, csak szemfényvesztés még akkor is, ha a pártokon belül egyelőre összehúzza magát a maradiság.

Ami a zsidóságot illeti, a zsidóság csak olyan kormányt támogathat, amelynek a többsége valóban liberális. A zsidóságnak minden érdeke, társadalmi, gazdasági és egyházi érdeke a haladó politikával van összeforrva, igen komoly érdekek parancsolják tehát, hogy a zsidóság oda álljon, ahol igazi és nem látszólagos a liberalizmus. Alamizsnák ezt az érdeket ki nem elégíthetik, a jogos követelések szavát el nem hallgattathatják. S ami elsősorban fontos, kompromisszumokban megnyirbálni magunkat meg nem engedhetjük.

A mi pártunk a liberálisok pártja, nevezzék munkapártnak, vagy Justh-pártnak és működjék a hatvanhét vagy negyvennyolc szellemében!” (A kiemelések az eredetiben. – V. S.)

A cikk mindenekelőtt a választójog reformját, az általános, egyenlő és titkos választójog bevezetését sürgeti, mivel a zsidóságnak „ .. ez a megoldás igen fontos érdeke, mert az általános választójog révén hozzájuthat azokhoz az eszközökhöz, amelyek Olaszországban például a legteljesebb egyenlőséget biztosították a zsidóság számára”.

A lap beszámol arról is, hogy e választásokon 19 zsidó jutott be a parlamentbe (a korábbi 21-gyel szemben), közülük 15 munkapárti, 2 Justh-párti és 2 demokrata. Megválasztottak továbbá 11 „volt zsidó” országgyűlési képviselőt.

A Szombat természetesen Palesztinára is ügyel: „Zsidó rendőrök Palesztinában” címmel hírt ad arról, hogy a jeruzsálemi városi rendőrség állományába 20 zsidót vettek fel, közte a Ghevra Kadisa szolgáját is. „Száműzött orosz zsidók” – ez egy másik híradás címe: „Ismét elszomorító hírek érkeznek Oroszországból. A zsidókat állandó lakhelyükből kiutasítják. Moszkváról szól ezúttal az értesítés, mely Kiev nyomdokaiba készül lépni. Úgy mondják, hogy a hatóságok legmagasabb helyről kaptak volna utasítást arra, hogy a moszkvai zsidó lakosok számát apasszák meg.”

NEM HIÁNYOZNAK a kulturális vonatkozású híradások sem. A lap bírálja Erdős Renée-t Aranyveder című, ekkor megjelent verseskötete miatt, mivel „… mintegy igazolni, megpecsételni akarja a katholikus vallásra való áttérését”, azok közé tolakodva, „ … akik úgy akarják az egyház igaz híveinek feltüntetni magukat, hogy annak példáját követve, ők is hatalmasat ütnek a zsidóságon”.

A lap Veigelsberg Leó síremlékének avatása alkalmából méltatja a kiváló írót-újságírót „ … annál is inkább, mivel kimagasló társadalmi helyzete mellett is mindig jó zsidó maradt”.

A lap, amelynek mindössze kilenc száma áll a kutató rendelkezésére (egy a Széchényi Könyvtárban, nyolc a Rabbiképző Intézet könyvtárában), az egyéves születésnapját sem élte meg. Megszűntét a szerkesztő életrajzírói Újvári betegségével indokolják, aligha tévedünk azonban, ha a főokot abban látjuk, hogy az akkori Magyarországon élő 860 ezer zsidó, azaz legalább negyedmillió zsidó csatád között nem akadt annyi, aki a heti 1 kg kenyér árát kitevő „áldozatot” a lap fennmaradása érdekében meghozta volna. Egy ember lelkesedése viszont a jelek szerint kevésnek bizonyult.

De hát ki is volt ez az ember?

Groszmann Pinkász Jehuda 1869ben Tolcsván született, ahol apja rabbihelyettes volt. Ám a család hamarosan Érsekújvárra költözött, ahol az édesapát az ortodox hitközség rabbijának választották. A rendkívül éles eszű fiú észak-magyarországi városokban jesíva-bócher, majd nevelő. Tizenhét éves, amikor verselgetni kezd, előbb német nyelven, aztán hirtelen elhatározással – magyarul. 1899-ben Lőw Immánuel városa, Szeged vonzza: a Szegedi Híradó munkatársa lett, és mivel Érsekújvárról érkezett ide, kollégáitól kapta az új nevét.

ÚJVÁRI PÉTER csakhamar a lap helyettes szerkesztője, majd a Szeged és Vidéke felelős szerkesztője. Megnősült, s a hozományból ott, Szegeden, Magyar Szó címmel irodalmi folyóiratot alapított. Minden bizonnyal anyagi helyzete késztette arra, hogy lapját hamarosan föladja és – mivel írásait ekkortájt már a fővárosi lapok is közölték – 1907-ben Budapestre költözzön.

Előbb a Magyar Hírlapnak, majd a Budapestnek vezércikkírója. Már ez évtől sorban jelenteti meg a zsidó tárgyú regényeit, elbeszéléséit, megteremtve ezzel a magyar nyelvű zsidó prózairodalmait.

1912-ben részt vett a magyar zsidóság egységesítését célzó mozgalomban, az autonómiát előkészítő bizottság főtitkára lett. 1915-ben a Budapesti Újságírók Egyesülete főtitkárává választotta. A forradalomban az Országos Ismeretterjesztő Bizottság irodalmi osztályának vezetője, a Tanácsköztársaság idején a Kis Újság főszerkesztője.

1920 augusztusában elhagyta az ellenforradalmi Magyarországot. Hónapokig Bécsben él, majd az Új Kelet meghívására (mely ekkor lett napilap) Kolozsvárra tette át működésének színterét. Itt három éven át küzdött az erdélyi (úgyszólván kizárólag magyar nyelvű) zsidóság politikai és kulturális helyzetének javításáért, és azért, hogy megőrizve a magyar kultúrához való hűségüket, a zsidó-tudatuk elmélyüljön.

1923-ban Szlovákiába költözött, előbb Érsekújváron (ugyancsak Szombat címmel), majd Pozsonyban és Kassán magyar nyelvű zsidó lap alapításával kísérletezik. Közben egy pozsonyi magyar napilapnak volt irodalmi szerkesztője.

1926-ban, a politikai légkör némi enyhülését tapasztalva, visszatért Magyarországra. Budapesten előbb főszerkesztője, majd főmunkatársa lett az Országos Egyetértés című zsidó lapnak, folytatva harcát immár a Múlt és Jövő és a Zsidó Szemle hasábjain is. Legmaradandóbb műve a több mint ezer oldalas Magyar Zsidó Lexikon (1929), a magyar zsidó történelmi és judaisztikai kutatás immár nélkülözhetetlen kézikönyve. (Mint ismeretes, 1987-ben reprint kiadásban is napvilágot látott.)

E HATALMAS MŰVÉT még be tudta fejezni, ám egészségi állapota (30 éves kora óta gyomorbeteg volt, négyszer műtötték) súlyosbodott, majd hirtelen válságosra fordult. Az ötödik műtét sem tudott rajta segíteni: 1931-ben a Zsidó Kórház kis szobájában hunyt el.

Újvári Péter magyarországi újrafelfedezése napjaink feladata.

Címkék:1989-11

[popup][/popup]