Szombat előfizetés 2017

Árnyaltan, de nem kétértelműen

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Vélemény

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

AZ EGYÉRTELMŰ HAZUGSÁGOK korának Magyarországon vége. És a zsidóság berkeiben mégsem a meg­nyugvás, nem a felhőtlen bizakodás érzése kerekedett felül. Inkább a szorongás a jellemző. Többen nem hiszik, mint amennyien igen, hogy az egyértelmű hazugságok és a foly­tonos hazudozás lélekölő évtizedeit az egyértelmű igazságok és a követ­kezetes, gerinces igazmondás korszaka váltja fel. Egy olyan kor, amikor sem politikusok, sem köz­írók nem próbálkoznak többé körmönfont csűrés-csavarással vagy mellébeszéléssel, hanem egyenesen beszélnek, a szívükből szólnak, és az igazat mondják.

Vajmi felemelő és pompás érzés lenne, ha bizton tudnánk, hogy ez a paradicsomi állapot vár ránk. De sajnos a kétkedők aggályoskodását végképp és határozottan eloszlatni a Szombat szerkesztői nem tudják. Nem vállaljuk a kockázatot, hogy felhőtlen optimizmust sugalljunk, amikor látunk magunk körül baljós jeleket éppen eleget. S hogyan is lehetnénk optimisták minden fenn­tartás nélkül, midőn észlelni va­gyunk kénytelenek, hogy a meggyö­keresedett demokráciákban is több a kétértelműség a kelleténél. Mert miközben új irányt szabnak a tör­ténelem folyásának, egybegyúrva Németország két felét és lerakván az egyesült Európához mint végcél­hoz vezető utat, közben újfent kí­sérletek történnek a történelem „átstilizálására”. Vagy ahogy a világ­hírű brit történetíró, Hugh Trevor Roper írja, többrendbeli próbálko­zásokat látunk Hitler zsarnokságá­nak és a második világháborúnak a viszonylagossá tételére.

A retortákban fortyogó egységes Európa szellemi előkészületeinek a sorába tartozik, hogy a nyár elején angol nyelvű hetilapot indított út­jára Robert Maxvell londoni szék­hellyel, s lapjában, a The European-ban jelent meg Trevor Roper írása. A modern kori történelemben há­rom olyan korszak és eseménysoro­zat volt, amely a lelkűk mélyéig megrázta az embereket. A francia

forradalomból kisarjadt nagy ter­rort, az orosz forradalom talajából kinőtt bolsevik zsarnokságot és a hitleri barbárságot említi szerzőnk. De míg az első két esetben az „idő­moziban” mostanában olyan film pereg, amely a két világtörténelmi fordulat „nagyszerűségének” csillogó-villogó máza alól bányássza elő a rejtett iszonyatot, addig a hitleri rendszer egy homlokegyenest ellen­kező előjelű metamorfózison megy át a kutatók serény munkája nyo­mán.

A nyugatnémet történészek éve­kig tartó vitája, a Historikerstreit sajnos egy-két szórványos és célzatos utalást leszámítva nem vonta magára minálunk sem a sajtó, sem a szaktudomány figyelmét. Holott pontosan arról szólt, hogy a náci zsarnokság tényleg olyan példátlan jelenség-e, miként eddig a köztu­datban élt. Ernst Nolte professzor és mások azt mutatták ki, hogy az orosz-szovjet lenini-sztálini ideolo­gikus gyakorlat szolgált modellül a náciknak, s a minta éppúgy ember­telen volt és éppúgy iparszerűen gyilkolt, rombolt, mint a nácizmus, amely a nyomdokaiba lépett. Az ideológia és az ideologikus indítta­tású cselekvés logikája vitt el a népirtáshoz, ebben összegzi Trevor Roper a Nolte-féle iskola fő monda­nivalóját. A vele szemben álló irány­zat vezető alakja, Raul Hilberg a The Destruction of the European Jews című magisztrális könyvében azt az álláspontot képviseli, hogy a Holocaust nem holmi eredendő el­tökéltségre vezethető vissza, hanem szinte nolens volens, de inkább aka­ratlan következménye lett egyfajta ideológiai elvakultság és a barbariz­mus katlanába lökő világháború egymásba kapcsolódásának.

Trevor Roper mindezt annak kapcsán adja elő, hogy kritikai vé­leményt nyilvánít a témának szen­telt legújabb történeti feldolgozás­ról, Arno J. Mayer Why the Heavens Not Darken? című könyvéről. A cím a 11. századi első keresztes- hadjárat időszakára utal, arra, hogy a zsidókat a hadjárat sikertelensége miatt megtették bűnbaknak sokfelé az akkori keresztény Európában, megbélyegezték őket és gettóba kényszerítették. S a szörnyűségek hatására szakadt föl a sóhaj a zsi­dók kebléből: hogyhogy nem söté­tül el az ég a mi szenvedéseink lát­tán?! A történelmi példázat már jelzi, hogy körülbelül miként ítéli meg a szerző a zsidóság második vi­lágháborús megpróbáltatásait és azt is, hogy mondandójával, még ha csak szelíd formában is, a revíziós irányzathoz kapcsolódik.

Hitler és követői kétségkívül zsi­dóellenesek voltak, mégpedig faji alapon. De Németországot eredeti­leg nem a zsidók fizikai elpusztítá­sával, hanem kitelepítésével akarták „zsidótalanítani”. 1938-ig úgymond csak azért hoztak mindenféle korlá­tozó intézkedéseket ellenük, hogy minél nagyobb számban rákényszerítsék őket szülőföldjük elhagyásá­ra. A második világháború annyi­ban hozott változást, hogy már nem egzotikus tengerentúli területeket szántak nekik, hanem a hatalmas orosz-szovjet birodalom meghódí­tandó földjeinek bizonyos részét 1939-től 1941-ig a keleti hódítás

nyomán hátborzongató tömeggyil­kosságok kezdődtek. De az öldöklő gépezet áldozatai nem kizárólag zsi­dók voltak, hanem lengyelek, oro­szok, e két nációbeli hadifoglyok és a bolsevik rendszer minden rendű és rangú tisztségviselői. S csak ami­kor a Moszkva ellen indított villám­háború végképp kudarcba fulladt, 1941 őszén jött a fordulat, vette kez­detét a kijevi Babij Jar-beli tömeg­mészárlással az iparszerű és szerve­zett végrehajtása a hírhedt „végső megoldásnak”.

Nagy vitákra, szenvedélyes pen­nacsatákra számít Trevor Roper az általa bemutatott és szelíd szkepszissel kommentált mű nyomán. Ez a vita vélhetőleg visszhangot ver majd Magyarországon is. Annál is inkább, mert a talaj már egy ideje elő van készítve. Ne feledjük, hogy a magyar Holocaust sajátos görbe­tükörben jelenik meg a magyaror­szági pártpolitikai küzdelmek és a közéleti publicisztika révén. Hitlert nem mentegetik, a náci haláltáborok egykori létezését nem vonják két­ségbe, a gázkamrák és a népirtás rettenetét sem próbálták mind ez ideig „relativizálni” és átlátszóan revíziós célzattal „motiválni”. De olyan témák régen az asztalon van­nak, hogy csak a megszálló hitleri erők felelősek-e a zsidók módszeres kirablásáért és kiirtásáért, avagy bűnös-e a magyarság is a deportá­lásokért, a Shoáért, s ha igen, mely kört, kiket milyen mértékig terhel felelősség. Magyarország egykori kormányzójának, az akkori rend­szernek, a magyar középosztálynak és a dzsentriknek, a honvédségnek és a csendőrségnek, a vezérkarnak, tiszti és altiszti állománynak, vala­mint a sorállománynak a szerepéről Randolf A. Braham professzor ka­pitális műve kapcsán sok mindent elmondtak külföldön, főleg Észak- Amerikában. A magyar származású Deák István írásaiban már évekkel ezelőtt felmerült az a sokak által vitatott és bizonyos körökben kerek perec elutasított állítás, hogy a zsi­dóság számottevő részének életben maradása részben az akkori kor­mányzó és családja, valamint rend­szere politikai gyakorlatának az ér­deme.

Az egysíkúságnak és a múlt egy­öntetű, sommás diabolizálásának le­küzdése örvendetes jel. Ám veszedelmes vakság volna nem látni, hogy miközben megszabadulunk a történelem egyfajta meghamisításá­tól, egy ellenkező előjelű torzítás veszélye sejlik föl, és már nem is a messzi távolban. Hadd utalunk ar­ra a hatalmas és jogos felzúdulásra, amely pár nappal a nyári szünet megkezdése előtt támadt a kor­mányzó párt egyik köztiszteletben álló képviselőjének meglehetősen szerencsétlen parlamenti felszólalá­sa miatt. Szóvá itt és most azért tesszük, mert némileg szimptoma­tikusnak látjuk, a történelem célzatos „átstilizálására” tett kísérlet egyik, de nem egyetlen jelének. Van egy folyóirat Budapesten, amely né­mely témákban szerfölött jól tájé­kozott és rendszeresen tesz közzé olyan dokumentumokat, amelyekhez csak egy bizonyos forrásból lehet hozzájutni. A pluralizmus jegyében olyan szervezeteket és olyan szemé­lyeket népszerűsít, amelyek és akik nem is csak a két háború közötti Magyarországon játszottak enyhén szólva kétes szerepet, hanem 1944. március 19-e után, de akkor aztán igazán egyértelműt. Ebben a lapban olvashattuk legutóbb, hogy a buda­pesti zsidóság életét egyedül és ki­zárólag a magyar hadsereg mentet­te meg. Nem a külföld nyomása, nem a kormányzó és szűkebb kör­nyezetének jobb belátásra térése és más egyéb okok, amelyeket hosszan lehetne sorolni, hanem a katonaság. Mert ez akadályozta meg a csendőr­ség által előkészített tömegmészár­lást.

Nem akarjuk kétségbe vonni a tör­ténet hitelességét, sem a hadsereg érdemét a Baky-féle puccs meghiú­sításában. Csak éppen az általáno­sítás ellen emelünk óvást. Tiszti és sorkatonai mundérban nemcsak olyanok jártak, akik a halálra szánt zsidók fölé kinyújtották védő kar­jukat. Tessék megkérdezni a poklok poklát megjárt munkaszolgálatoso­kat, belelapozni visszaemlékezéseik­be, vagy elolvasni az idevágó hite­les iratokat, s eloszlik minden két­ség a tekintetben, hogy kegyetlenkedő keretlegények, vérszomjas, hó­hérlelkű parancsnokok is viselték a magyar honvédség egyenruháját.

Egy szó, mint száz, nagyon is hí­vei vagyunk az árnyaltságnak, de a kétértelműségből nem kérünk. Akár politikus, akár újságíró vagy szer­kesztő az elkövetője.

Címkék:1990-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kicsoda Czanik Géza és Fáy Gedeon?

A Die Gemeinde, a bécsi hitköz­ség folyóirata Karl Pfeifer szerkesz­tő állhatatosságának köszönhetően ugyancsak napirenden tartja Eichmann és Wisliceny két magyar...

A Szombat postájából

A szerkesztőség megjegyzése: E rovatunkban szívesen közöljük a hozzánk intézett leveleket, cikke­inkhez kapcsolódó hozzászólásokat. Ez azonban természetesen nem je­lenti azt,...

Close