Antrax pánik

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Antrax pánik

A szeptember 11-i amerikai terrorme­rényletekkel összefüggően, a lépfenével kapcsolatos fenyegetések elérték Izra­elt. A netanjai rendőrség parancsnoka fehér port tartalmazó levelet kapott, Tel-Aviv központi levél elosztójában is két gyanús küldeményt találtak: ezeket a Nesz Ciona-i laboratóriumba vitték tesz­telésre. Egy asdodi lakos, aki Hollandiá­ból kapott egy csomagot, kivizsgálásra feküdt be a Káplán kórházba, mivel an­nak felbontása után viszketni kezdett. A kórházban úgy találták, hogy semmi ba­ja és hazaküldték. A Ben-Gurion repülőtéren visszatartották az egyik gé­pet, amikor az egyik utas fehér port fe­dezett fel az ülése előtti kis rekeszben. A port kivizsgálták, a gépet lefertőtlení­tették, majd a gép folytatta tovább az útját. Majd elkezdtek érkezni a gyanús küldemények a különböző politikusok­hoz: kapott belőle például a Merec-párti Joszi Szarid és Naomi Chazan is.

Amos Malka tábornok, a hírszerzés főnöke, a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottsága ülésén azt mondta, hogy az elmúlt években a palesztin terrorszer­vezetek már kísérletet tettek arra, hogy a terrorcselekményeikben toxikus anyagokat vessenek be Izrael ellen. Slomo Aharonishki rendőrtábornok szerint nincs reális veszélye az Izrael el­leni antrax-támadásnak. Azt is megje­gyezte, hogy Izrael az Öböl-háború óta foglalkozik a biológiai és vegyi támadá­sok lehetőségével, és egy speciális ter­ror-elleni rendőregységet már felkészí­tettek arra, hogy vizsgálja át a gyanús küldeményeket.

Izrael egyébként most fejleszt ki egy speciális antrax-ellenes szérumot. Az egészségügyi miniszter utasítást adott arra, hogy gyorsítsák meg az ez irányú előkészületeket. Erre azért is szükség van, mert kis mennyiség áll csak ren­delkezésre a ciprugis nevű antibioti­kumból, amelyet szintén használnak az antrax ellen.

Címkék:2001-12

[popup][/popup]