Szombat előfizetés 2017

antiszemitizmus.hu

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

antiszemitizmus.hu

Magyar Nemzet, augusztus 16.

Nincs rosszabb párosítás, mint ami­kor a rosszhiszeműség keveredik a tu­datlansággal, ahogyan a Magyar Nem­zet Sitkei Levente által jegyzett vezér­cikkében is (A cionizmus vége):

(…) Izrael történelme során még soha nem kényszerült ilyen helyzetbe. Az ideológiai-vallási alapon létreho­zott állam még nem került szembe ilyen komolyan önmagával, így kezel­ni sem tudja most ezt a problémát. Persze nem az állig felfegyverzett ka­tonák vagy a politikai vezetés képtelen választ adni az égető kérdésekre. Előbbiek parancsokat teljesítenek, így a lelkiismeretükkel nem kell elszámol­niuk. Az utóbbiak pedig, akik az utasí­tásokat kidolgozták, könnyen átsiklanak a fölött, hogy a bajt ők és jo­gelődjeik zúdították a népre. Az egy­szerű jeruzsálemi, tel-avivi, haifai já­rókelőre, aki a szívéhez kap, ha a ki­vonulásról van szó. Ő ugyanis tényleg nem tud a telepesek szemébe nézni, még ha nem is ért velük egyet.”

Az első ténybeli tévedés, hogy Izra­el még nem került ilyen helyzetbe. A szerzőnek nem kellene az egész közel-keleti történelmet átböngésznie, csak 1979-ig visszamennie, amikor is Izra­el a gázainál nagyobb létszámú Sínai-félszigeti telepeket számolta fel az Egyiptommal kötött békéért cserébe.

Csak azt látja, hogy ezekkel az em­berekkel valaki nagyon a bolondját já­ratta, s időközben a nem túl szépen in­dult, ám a mostaninál azért reményteljesebb cionista kísérlet egyre inkább ön­maga paródiájává vált. Herzl Tivadar valaha azt hitte, hogy a világ zsidóságát egy országba lehet letelepíteni. Az évek és a háborúk során kiderült, ez nem olyan egyszerű, mint azt egy – kétségte­lenül jó szándékú – író elképzeli. Ariel Saron izraeli miniszterelnök persze nem hallgat az idők szavára, és továbbra is egymillió zsidó ’hazahívását’ ígéri. Közben nem veszi észre, hogy az említet­tek új hazájuk megbecsült állampolgá­rai, akik alkalmasint magyaroknak, amerikaiaknak, franciáknak érzik ma­gukat. Közben pedig cseppet sem vágy­nak arra, hogy elhagyják otthonukat, és Izraelbe költözzenek.”

Azon az alapon levonni a következte­tést cionizmusról, hogy nem települt minden zsidó Izraelbe, kicsit komikus. Ezen az alapon a magyar államiság és a rendszerváltás is kudarc, mert nem él minden magyar az állam határai között. Herzl célja az volt, hogy legyen egy olyan zsidó otthon, ahová minden zsidó hazatérhet – ha mindenki ezt teszi, az persze a legjobb. A más államokban élő zsidók közül sokan valóban szeretnének az adott ország megbecsült és hű polgá­rai lenni, de időről időre akadnak olya­nok, akik ezt szeretnék megakadályozni. Ezért vándorolt ki az utóbbi két évben sok zsidó például Franciaországból.

A kivonulás megpecsételte a cio­nizmus sorsát. A zsidóság öntudatára építő mozgalom azt hirdeti, hogy a Szentföld Isten adománya a választott népnek, így az elidegeníthetetlen. A zsidók csak jogos tulajdonukat vették vissza, amikor 1948-ban kikiáltották Izrael államot. Ki lehet találni bármi­lyen csavaros magyarázatot a kivonu­lás védelmében, ám tény, hogy ezzel Izrael elismeri vereségét az ígéret földjének egy részéért vívott harcban. Persze nem elhanyagolható az sem, hogy a cionista kísérlet 57 éves fen­nállása alatt sem tudta magához von­zani a zsidóság többségét.

A világon ma nagyjából 13 millióan vallják magukat zsidónak, ebből több mint hatmillió él az Egyesült Államok­ban, s öt és fél millió Izraelben. A beván­dorlás ösztönzésére tett próbálkozások pedig nem működnek az elmúlt években, azok ugyanis, akik le akartak telepedni a Közel-Keleten, már megtették ezt. Mos­tantól pedig lehetséges, hogy a csalódott telepesek távoznak – nem az Izraelben nekik felajánlott házakba, hanem talán szülőhelyükre, Amerikába, Argentínába vagy Európába. Ahol zsidóként élhet­nek, s nem kell szembekerülniük saját népükkel és annak vezetőivel.”

Kettes számú tévedés összekeverni a cionizmus célját a vallásos célokkal (még ha a vallásos cionisták egyesítik is a kettőt). A gázai kivonulás már csak azért sem lehet vereség, mert Gázát (ahogy Ciszjordániát) Izrael soha nem annektálta, hanem alku tárgyának tekintette az arab világgal szemben – a területet békéért elv alapján. Ez a har­madik számú durva tévedés, és egy szakújságírótól igen kínos.

*

Magyar Nemzet, 2005. szeptember 6.

A Magyar Nemzet – tegyük hozzá, a rádió információira hivatkozva, de mégiscsak – azt mutatja be, hogyan le­het egy-egy fontos momentum elhall­gatásával hangulatot kelteni. A hír­adás először beszámol arról, hogy: „Izraeli katonák lelőttek egy 17 éves palesztin fiatalt, miközben tüntetők be akartak hatolni egy már lerombolt gá­zai övezeti telepre. ”

Azonban sem a hír elején, sem a to­vábbiakban nem tudhatjuk meg, hogy mi előzte meg a halálos lövést.

Az izraeli hadsereg közlése szerint a katonák először két figyelmeztető lö­vést adtak le, hogy elkergessék a több mint 40 palesztin fiatalt, akik Hamász-zászlókat tűztek ki a házakra a volt zsidó telepen, ahol az izraeli katonák még nem számolták fel állásaikat.”

A tudósítás elhallgatja, hogy a pa­lesztinok rátámadtak a katonákra, akik védekezésképpen lőttek a támadókra, így a hírszerkesztő azt a látszatot kel­ti, hogy az izraeliek „csak” azért lőttek rá a palesztinokra, mert behatoltak egy kiürített zsidó telepre, pedig már nem is tartózkodnak megvédendő zsidó ci­vilek Gázában.

A www.antiszemitizmus.hu hon­lapon szerkesztőségünk hetente szemlézi és elemzi a magyar sajtó zsidó- és Izrael-ellenes publikációit.

Címkék:2005-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Félelmetes napok

Félelmetes napok A hagyomány szerint Ros Hasanakor három köny­vet nyitnak az Égben, az elsőbe kerül­nek az igazak, a másodikba a...

Két odüsszeia, avagy meditáció a remény hiányáról

AGATA BIELIK-ROBSON Két Odüsszeia, avagy meditáció a remény hiányáról „Van remény - csak nem szá­munkra. " (Franz Kafka) A felvilágosodás...

Close