Szombat előfizetés 2017

Antiszemita – filoszemita

Írta: Szőcs Zoltán - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Gondolatok a Szabó Dezső vitához

(Második, befejező rész)

AZ ÉRETT SZABÓ DEZSŐ mindig tisztán látta, nem becsülte sem le, sem félre a zsidóság történelmi sze­repét. (…) Sokan fognak csodálkoz­ni talán, de ezt az interjút is vele készítette Szombati Sándor: „Zsidótemplomban egyszer vol­tam, egy drága felejthetetlen zsidó tanárom kérésére. Hosszúnap volt. Mondhatom megdöbbentő hatással volt rám. Egy pillanatra mintha megéreztem volna ennek a jobbsorsra érdemes fajnak egész tragé­diáját. Most persze azt kérdezi: ho­gyan? Én… és a zsidóság? De én mindjárt feleltem is: én mindig el­ismertem és nagyra becsültem a zsi­dóság erényeit és értékeit. Mindig csodáltam bennük a tudásszomjat, a családi élet szentségét és azt a tisz­teletet, amellyel szellemi nagyjainkra felnéznek… Amikor tanár ko­romban nem egyszer kirándulni vit­tem az osztályomat, míg a keresz­tény fiúk mind a szabadban hancúroztak, veszekedtek és egymást csú­folták, addig a zsidó fiúk percről percre jöttek hozzám új kérdések­kel: ennek a növénynek mi a neve? És ennek? A zsidóság tudásszomja csodálatos…”

Külön kiemelném az interjú dátu­mát: 1934. december 21.

Nem lehet meglepő, hogy Szabó Dezső a zsidóság csodálatos kultúrszomjáról nyilatkozik, hiszen soha­sem felejtette el azt sem, hogy egy­kor „… a NYUGAT okos zsidói fe­lém jöttek és mondták: – Miért hagyod némán a tehetségedet? Vágysz nyaranta külföldre és nin­csen pénzed, tele vagy mondani­valóval és hallgatsz. Mi teret adunk neked, ahol kibeszélheted magad és pénzt adunk, hogy utaz­hass. Feltételünk az, hogy nincs fel­tételünk, hogy írd őszintén azt, ami benned van. (Bűnös, botor magyar faj, mikor szólsz így legjobb erőid­hez!)”

Sokat emlegették egy időben ama bizonyos híres-hírhedt „Fellner- ügy”-et is. Jelen írásomban már csak terjedelmi okokból sem áll módomban teljes kifejlettségében ismertetni ezt a Szabó Dezső-„tréfát”, de vázlatos összefoglalásával talán érzékeltethetem, hogy végső kicsengése – ha már nem vagyunk képesek elszakadni ezektől a kate­góriáktól – erősen filoszemita.

Megértéséhez tudni kell, hogy 1923-ban Szabó Dezső azzal a szán­dékkal, hogy tükröt tart a közvélemény arca elé, május 19-én egy fik­tív levelet írt Fellner Sándor állí­tólagos gabona-nagykereskedő, zsidó mecénás nevében a VILÁG-nak, amely a levelet leközölte. Ebben Fellner felajánlja, hogy kifizeti Szabó Dezső nyomasztó anyagi adós­ságait, amelyekkel nem utolsósor­ban a Királyi Kúriának is tartozott, s teszi mindezt csupán azért, mert az írót esetleges hibái ellenére is nagyon nagyra tartja és további je­lentős alkotásokat vár tőle a jövő­ben is.

A valóságban nem létező, nagyvo­nalú felajánlásra Szabó Dezső vála­szát szintén a VILÁG hozza: az író elfogadja a segítséget, nagy tiszte­lettel megköszöni azt és szégyenkez­ve közli Fellnerrel, hogy kínos és groteszk számára, hogy ő, aki évti­zedek óta sok kritikával illette a zsidóságot, most csak a zsidóság se­gítségével menekülhet meg a vég­összeomlástól, melybe a „keresztény kurzus” juttatta. De hát – teszi hozzá Szabó Dezső – így volt ez mindig a magyar kultúrtörténetben, hiszen sem Ady, sem Móricz művé­szete nem születhetett volna meg a zsidóság aktív segítsége nélkül.

Érthető módon óriási hatást vál­tott ki a két levél: a zsidó sajtó ré­széről büszkeség, az antiszemita hangoskodók és „fajvédők” részé­ről düh és tehetetlenség volt a kö­vetkezmény. Aztán, ahogy az már Szabó Dezsőnél lenni szokott, a bomba megint csak robbant: az ál­tala főszerkesztett ÉLET ÉS IRODALOM júniusi számában leleplezi önmagát, és közzéteszi, hogy Fell­ner Sándor sohasem létezett, levelét ő találta ki. Erre újból fordulatot vett a közvélemény haragja: a zsi­dóság kellemetlenül megszégyenítve érezte magát előző büszkesége mi­att, a „fajvédők” pedig rendkívül megharagudtak Szabó Dezsőre, ami­ért orruknál fogva vezette őket.

És hogy végül is miért nevezhető filoszemitának ez a Fellner-ügy? Azért, mert noha Fellner Sándor so­hasem létezett, de a nevében írott levél állítása kétségbevonhatatlanul igaz: a korabeli zsidó mecénások pénze nélkül valószínűleg nem bon­takozhatott volna ki teljes virágjá­ban sem Ady, sem Móricz, sem sok más nagy magyar művész életműve. És ezt az igazságot Szabó Dezső na­gyon brutális szókimondással rázú­dította a „keresztény kurzus fajvé­dőinek” önérzetére. Ezzel nem kis csapást is mért rájuk. Mi ez, ha nem filoszemitizmus?

De bárcsak kizárólag kultúrtörté­neti vonatkozásai lettek volna a magyar társadalomban a zsidóság jelenlétének. Egyre sötétebb fellegék jelentek meg a fasizálódó Európa egén. És egyre sötétebb erők keres­tek megnyilvánulási formákat, ön­igazolást és ideológiát a maguk részére. A magyarországi nyilas moz­galom demagógjai is igyekeztek sa­ját identitás-érzetüket minél job­ban megalapozni. Igyekeztek önma­gukat nem holmi efemer érdekszö­vetségnek tartani, hanem egy szer­ves ideológiai fejlődés végproduktu­mának. Kutattak a múltban és ki­nyilvánították, hogy ideológiai meg­alapozójuk – többek között – Sza­bó Dezső volt. A nyilasok mindent elkövettek, hogy elfogadtassák ma­gukat Szabó Dezsővel, hogy az vál­laljon velük valamiféle rokonságot, ha másképpen nem akar, csak hallgatólagosan. Hogy mekkorát kellett csalatkozniuk ezen reményükben a harcos magyar fajvédőknek, azt az alábbiakban megpróbáljuk felvá­zolni.

Előzetesen azonban engedtessék meg, hogy messzemenően egyetértve Király Istvánnal, én is megismétel­jem: Szabó Dezsőnél az az elvi vita, amit ő a zsidósággal folytatott, és amelynek, mint láttuk, egy vád volt a lényege, abban a pillanatban meg­szűnt létezni, mihelyt a történelmi-politikai helyzet alakulása folytán ez a vita a zsidóságra nézve már nem elvi, hanem egzisztenciális veszélyekkel járt volna. Ezt a vádat sok helyen és sokszor kifejtette az író: a zsidóság, amely élete kialakításá­ban rendkívül tág teret és lehetősé­get kapott Magyarországon – Sza­bó Dezső szerint -, ennek arányá­ban nem teljesítette bizonyos köte­lességeit az ország jövőjének bizto­sítása érdekében. Eddig a vád. Ez egy filozopter vádja. Tudatosan te­kintsünk most el attól, hogy meg­ítéljük ennek a vádnak a jogosságát vagy alaptalanságát. A lényeg az, hogy ezt a vádat a Szabó Dezsőtől teljesen eltérő platformon álló poli­tikai és ideológiai erők, szélsőjobboldali szervezkedések „felkarolták” és mocskos zászlaikra tűzték.

A filozopter vádja, amely eddig legszélsőségesebb esetben néhány botrányszagú sajtóvitában érte el zenitjét, hirtelen halálos fenyegetés­sé változott egyesek számára. Az író hihetetlen érzékenységgel reagált erre és nem győzte magát szóban és írásban teljes mértékben elhatárolni a zászlóbontó fasiszta eszméktől. En­nek az antifasiszta, mélységesen né­metellenes, Hitler-ellenes és huma­nista erőfeszítésnek az 1934-ben megindított Lúdas Mátyás Füzetek lett a legfőbb szószólója. A körülbelül havonta megjelenő Füzetek, amely 80 számot élt meg 1942-ig, megítélésünk szerint a magyar antifasiszta mozgalom egyik legerőtel­jesebb fóruma. Nagyon sajnálatos, hogy ez a köztudatban még nem él. Az itt megjelent írások, amelyek egy bámulatos szellemi fegyverzet­tel és rendkívül széles műveltség­gel megáldott európai gondolkodó jobb sorsra érdemes gondolatait tar­talmazzák, rangjuknak és jelentősé­güknek megfelelően a legritkábban vannak felemlegetve.

Szabó Dezső, mint egy hatalmas gigászi szikla, egymaga akarta a le­hetetlent: eltorlaszolni, megállítani az egyre vadabbá szélesedő ember­telenség árját. Figyelmeztető dörge­delmei, amelyek a közeledő világhá­borúra és a mind esztelenebb anti­szemitizmusra terelték olvasói fi­gyelmét, oly nagy számban jelentek meg hónapról hónapra a Füzetek­ben. (…)

De hogy a Füzetekben megszólaló hang mennyire nem előzmények nélkül való és mennyire egyenes következménye, szükségszerű beérése az ő szellemi pályaívének, arra bizonyságul álljon itt egy nagyon tanulságos esszéje 1923-ból, a Rokamból-romantika, amely az ÉLET ÉS IRODALOM 5. számában jelent meg. Ebből idézünk:

A kor másik nagy szenvedélye az antiszemitizmus. Az a gyűlölet, ame­lyet az utolsó évtizedek gazdasági fejlődése s a világháború és a két forradalom eseményei kiváltottak a tömegekből. Erről a kérdésről, mely­nek tudatossá tételében oly nagy egyéni felelősségem van, talán al­kalmam lesz közelebbről külön ta­nulmányt írni. Itt csak a legszüksé­gesebbet.

És ez a következőkben összegez­hető: az az antiszemitizmus, melyet a kurzus inaugurált, melyet a kurzus főbb szereplői hirdetnek: min­den vonatkozásban, minden téren teljes csődöt mondott mint a zsidó­ság ellenében folytatott harc. Cső­döt mondott mint a magyarság mel­lett folytatott küzdelem. A szabad­ versenyben és üzletben ügyefogyott, gyenge akaratú, oldott fajiságú ma­gyarság veszélyeit a szabad verseny­re és üzletre született acél-akaratú csodás-egységű zsidósággal szemben ma már éppen úgy látom, mint bár­mikor. És azokért, amiket ezen a té­ren mondtam, mindig állom a fele­lősséget. De valamiben tévedtem. Tévedtem én is, mások is a jóhiszeműek közül. Mert csak a jóhiszeműek tévednek. És azokban a törté­nelmi pillanatokban lehetetlen volt nem tévedni. A tévedés lényege a következő:

… A zsidókérdés csak egyik ré­sze a magyar demokrácia problé­májának. A feudális, klerikális, commercial-indusztriális kapitaliz­mus viszonya a dolgozók tömegéhez, egymáshoz való viszonyuk, arányos részesedésük az államban, a munka kizsákmányolásának intézményes megszüntetése: ez az egyetemes probléma. Ha egyszer megvalósít­juk ezt a magyar demokráciát, ha egyszer lehetetlenné teszünk intéz­ményeinkkel minden kizsákmányo­lást: akkor a zsidókérdés és minden

faji kérdés önmagától elesik. … Aki­nek tehát igazán a magyarság érde­ke a hitvallása, aki igazán tájvédelmet akar: küzdjön a magyar de­mokrácia megvalósításáért, hívjon és szervezzen minden akaratot erre a küzdelemre.”

Ide idézzem döbbenetes tanulsá­gul a görény kurzus tényeit? Me­lyikkel kezdjem? Az adórendszerünkkel? A földreform kálváriájá­val? A szociális politikájukkal?

Ennek az antiszemitizmusnak a zajával sikerült a magyar faj min­den igazi érdekét: a magyar demokrácia minden sürgető reformját zsi­dó destrukcióvá ijeszteni a lelkek­ben.”

Szabó Dezső sohasem volt mar­xista. Nem volna helyénvaló tehát, ha életművének elemzéséhez marxista paraméterek és kritériumok szerint akarnánk közeledni. Ám, ha az előző idézetet akár marxista szemmel nézzük is, akkor sem kell elvetnünk azt: az író tisztán felis­meri, hogy a kor társadalmi problé­máinak igazi rugói az átfogó és megoldásra váró gazdasági és poli­tikai problémák, amelyek a magyar társadalom különböző osztályai kö­zött feszülnek, és igazi megoldást csakis ezek megnyugtató rendezése adhatna, nem pedig a mestersége­sen felfuttatott és kialakított zsidó­kérdés, melynek igazi feladata, hogy a közvélemény figyelmét a látszat­kérdések felé terelje.

Ez a kiegyensúlyozott, tisztán látó és cseppet sem fajgyűlölő hang munkássága végéig megőrződik írá­saiban. És megőrződik a Füzetek­ben is, ahol hatalmas szellemi és stiláris erővel küzd a nyilasok és a magyar fasiszta ideológusok ellen. Ő, aki 1908-ban Székesfehérváron eléggé harsány és kétségtelenül zsi­dóellenes írásaival vált a figyelem középpontjává, 1938-ban, a Füzetek­ben, páratlan személyes bátorságról és példa nélkül álló szókimondásról téve tanúbizonyságot, mint valami lelkiismeret-ébresztgető vésztrom­bita harsogja bele a magyar köztu­datba: vigyázzatok, ne legyetek őrül­tek, vegyétek észre a germán hódí­tás szörnyű közelségét, ne engedjé­tek magatokat vakon vezetni, lássá­tok meg, hogy őrültség minden né­metbarátság és antiszemitizmus és hungarizmus: vegyétek észre, vesz­tetekbe rohantok!

Szabó Dezső nemcsak mint poli­tikai közíró, de mint szépíró is til­takozott minden őrület ellen, ame­lyet a fasizmus hozott magával. 1943-ban a FILM, SZÍNHÁZ, IRO­DALOM folytatásokban megjelente­ti A megfojtott kakas című kisregé­nyét. Ez a szimbolikus, allegorikus történet, mint egy krisztusi példabeszéd, az ölés, a pusztítás, a gyű­lölködés emberhez nem méltó al­jasságát hirdeti és nagyon is ké­zenfekvő párhuzamai – 1943-ban olvasva a művet – szinte a napi politika szintjén adtak neki aktuali­tást. A hatás nem maradt el. Szabó Dezső kisregényét, amely a fokozó­dó elaljasodás elleni határozott si­koly volt, szinte egyként támadta a német befolyás és nyilas irányítás alatt álló magyar sajtó. Főleg a szélsőjobb VIRRADAT támadta őt fenyegetve és csalódással: ekkor már ők is kénytelenek voltak belát­ni, hogy Szabó Dezsőt nem tudják megnyerni gaztetteik ideológusának. Pedig nagyon nehezen mondtak le róla. Nem akarták tudomásul venni, hogy az író nem tárgyal velük. Ez idő tájt jelent meg egy interjú Sza­bó Dezsővel a FÜGGETLEN MA­GYARORSZÁG c. lapban, ahol az író nagyon dühbe jött, amikor a nyi­lasok tolakodó közeledése került szóba. Szavait idézve, öles betűkkel jelent meg az interjú címe: „NEM HAGYOM MAGAM EGY KALÓZHAJÓ CÉGÉRÉÜL FELHASZNÁL­NI!” Ezekben az időkben egy ilyen interjút adni a nyilasok ellen több volt, mint bátorság: kétségbeesett misszió. Pedig jaj, de szerették volna a nyilasok megnyerni őt: a szemta­nú Berentés Antal visszaemlékezésé­nek köszönhető egy rendkívül kife­jező jelenet: 1942-ben Szálasi Ferenc nyilasvezér felkereste Szabó Dezsőt annak lakásán, hogy meg­nyerje az ügynek. Így szól a vissza­emlékezés: „Ott voltam a József kör­úti lakásban, amikor Szálasi belé­pett. Mindjárt lelkendezéssel kezd­te: – Mester, ismerem a tanítása­it… ! Mi csecsemők vagyunk önhöz képest… ! Szabó Dezső gyorsan vá­laszolt: – Csecsemőkre nem bíznám az országot… ! És pár mondat után formálisan kituszkolta, kidobta Szálasit. Nem csoda, hogy később a nyi­lasok belelőttek az ablakába.”

Ezenkívül életveszélyesen megfe­nyegették nyilas suhancok: nem kí­vánjuk Szabó Dezsőnek, hogy az ut­cán szembe jöjjön velünk.. Szomorú, bár jellemző adalék hogy az őt fe­nyegető szélsőjobbosok egyik hang­adója az az Erdélyi József volt, aki régebben, mint Szabó Dezső „titká­ra” szerette hirdetni önmagát.

Hát igen, ez is Szabó Dezső élete volt, és minő fájdalom, hogy erről a Szabó Dezsőről szinte semmit nem beszélünk, nem tudunk. Meg az is ő volt, aki az elembertelenedés legva­dabb időszakában tüntetőén és da­cosan és csak azért is példát mutatva: sárga csillagot viselő ismerősét Szé­kely Aladárnét – a híres fotómű­vész feleségét – átkarolva, csendes beszélgetésben végigkísérte a József körúton. Mint egy öreg tanár, aki példájával akarja meggyőzni éret­len tanítványait.

Sajnos az ország nem rá hall­gatott.

Kiábrándultan, teljes apátiában, mindentől és mindenkitől visszavo­nult. Életrajzát írogatta és néhány lírai hangszerelésű, rövidebb írása ez időben született. 1944-ben jelent meg Az elsodort falu kritikai kiadá­sa. Kiadója a zsidó Faust Imre volt. Ehhez rövid előszót írt az író, amely­ben ezt olvashatjuk: „De ha felhang­zik az ajtó előtt álló bíró vallató kérdése, ma is csak ezt felelhetem: tévedhettem, de jót akartam.”

A szerkesztőség megjegyzése: Mint az elő­ző számunkban már jeleztük, Szőcs Zol­tán Szabó Dezsőről szóló Írását vitacikk­nek tekintjük. A következő számunkban közöljük Antal Gábor hozzászólását, továbbá olvasóink erről szóló leveleit is. Várjuk a további véleményeket.

Címkék:1990-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kommunisták és a zsidókérdés

MAGYARORSZÁGON éppúgy, mint Romániában és Lengyelországban, a kommunisták és a parancsaikat va­kon teljesítő hírhedt politikai rend­őrség vezetői között a második...

Kárpótlás? – Kártérítés?

(Tudósítónktól.) Szeptemberben megkezdte műkö­dését a kormány Kárpótlási Hiva­tala, hogy nevének megfelelően valamelyest orvosolja az állam által okozott 1938 és 1963...

Close