Szombat előfizetés 2017

Anthony Lerman: A cionizmus jelentősége a mai Európában

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Anthony Lerman: A cionizmus jelentősége a mai Európában*

Nem hiszem, hogy bárkinek is kételyei lehetnek: az Izrael-diaszpóra viszony mára kritikus szakaszába érkezett. Azért történt ez így, mert az elmúlt jó néhány évben mind a diaszpóra, mind Izrael zsidóságának helyzete számottevően megváltozott.

A diaszpóra helyzetét az 1989-es forradalmak változtatták meg, amelyek Kelet-Európában az eddig ismeretlen szabadság korszakát hozták magukkal. A zsidók ma mindenütt szabad választás alapján zsidók. Izrael helyzetében az oslói megállapodás hozott változást – és ez érvényes az utolsó évek visszaesése ellenére is. Úgy mondanám, hogy a palesztinokkal kötött megállapodás valódi vízválasztó volt az Izrael-diaszpóra kapcsolatokban – nem lehetséges többé a be nem avatkozás politikájához visszatérni, mikor is az európai zsidóság egyszerűen elismételte az izraeli hivatalos álláspontot, az izraeli kormány politikájával kapcsolatos kételyeit és ellenvetéseit pedig megtartotta magának.

Nem nehéz felmérnünk azokat a trendeket, amelyek azt mutatják: az európai zsidóság és Izrael közötti viszony miként változott meg radikálisan, vált feszültebbé és szenvedett törést bizonyos értelemben.

Lássuk a trendeket:

  • A zsidók Európában jelenleg nem érzik magukat különösebb veszélyben vagy fenyegetettségben; többségük kényelmesen, biztonságban él – ezért jóval kevésbé van szükségük Izraelre.
  • Izrael már nem a nemzetek közösségétől elszigetelt, ostromlott, sebezhető kis állam többé
  • – márpedig a diaszpóra kapcsolata Izraellel ezen a képen alapult.

  • Izrael növekvő gazdasági ereje kétségeket ébresztett: vajon mennyire van szükség a diaszpóra adomán
  • yaira. Ezt a véleményt hangoztatják egyes izraeliek is, mint például Joszi Beilin.

  • Megváltozott az állam jellege – a szocialista-cionista ethosz, amellyel a diaszpóra-zsidóság azonosult, már nem meghatározó. Egy közönséges fogyasztói társadalommal már nem olyan könnyű szolidaritást vállalni.
  • Még nehezebb a diaszpóra-zsidók nagy tömegei számára a kapcsolat egy olyan állammal, amelyben a cionizmus domináns formája a vallásos-messianisztikus cionizmus – a hosszú időn át domináns humanista cionizmus ma hanyatlóban van.
  • Végül: a betérési törvénnyel kapcsolatos viták még jobban elidegenítik a diaszpóra zsidóságát.

Ha mindezt tudhattuk megfigyeléseinkre és józan eszünkre alapozva, most megerősítette az a felmérés is, amelyet az Institute for Jewish Policy Resarch készített 1995-ben, a brit zsidók társadalmi és politikai beállítottságát kutatva.* A kérdőív egyebek közt Izrael iránt érzett kötődésüket is tudakolta. Azt gyanítom, hogy az e felmérésből kiolvasható trendek nem sokban különböznek más nyugat-európai országokétól és idővel Kelet-Európában is így alakulnak majd a dolgok.

Történelmi munkákból és csekély számú felmérésből tudjuk, hogyan változott a brit zsidóság és Izrael kapcsolata az elmúlt 30-40 évben. A cionizmus kezdetben csak keveseket vonzott, ám ez később radikálisan megváltozott. A világháború, majd az államalapítás után a cionizmus és Izrael támogatása tömegmozgalommá vált a brit zsidók között, sőt, egyesek szerint a legerősebb, vagy éppen egyedüli hatóerőként működött Anglia közösségeiben.

E kötődés természetét a az alábbi hét pontban összegezhetjük:

A cionizmus és Izrael

A múltban A jövőben?

Minden vallási irányzathoz szól

Erősebb vonzerő a hagyományos és ortodox zsidóság számára

Az irántuk érzett vonzalom ideológián és érzelmeken alapul

A vonzalom tapasztalaton alapul

A közösségi adakozás első számú kedvezményezettje

Az Izraelnek szánt adományok csökkennek

A cionizmus az első számú ideológia

A cionizmus ideológiailag irreleváns

A zsidó etnikai identitás kifejezésének eszköze

A zsidó etnikai identitás szélesebb alapokon nyugszik

A zsidó közösségi konszenzus központja, egységesítő tényező

A közösség megosztottságának forrása

Központi jelentőségű a zsidó életben

Központi szerepe csökken

És hogy állnak a dolgok jelenleg?

Az Izraelhez legerősebben kötődők jóval nagyobb valószínűséggel találhatók a vallásosak között lett légyen szó zsinagógába járókról vagy vallásos világnézetűekről. A hagyományos vagy éppen ortodox zsidóknak inkább vannak ott barátai, gyakrabban járnak oda látogatóba, inkább fontolgatták vagy fontolgatják az aliját. Más zsidóknál nagyobb valószínűséggel támogatják Izrael ügyét, a békefolyamat dolgában militánsabb álláspontot képviselnek, sokkal kevésbé hajlanak a “békéért területet” elv támogatására. Mindez arra utal, hogy a közösségben az Izrael iránti elkötelezettség bázisa szűkül, eltolódik a vallás irányába. Noha hasonlóan reprezentatív felvételeink a múltból nincsenek, az evidencia szintjén ismeretes, hogy a hetvenes években jóval szélesebb körben volt érezhető az Izrael iránti kötődés. A korszakból származó beszámolók ezt világosan alátámasztják.

A fiatal zsidók csekélyebb valószínűséggel adakoznak az Izraelnek szánt gyűjtések során és kritikusabbak a “zsidók számára hosszú távon csak Izraelben van jövő” felfogással szemben. Izrael iránti kötődésük erősebben függ az országban, az emberek közt szerzett tapasztalatoktól – vannak-e ott barátaik, rokonaik, voltak-e már látogatóban – mint az idősebbeké.

Izrael roppant mozgósító erővel bírt a brit zsidóság körében, legfőképp a válságok időszakában, mint amilyen a Hatnapos háború vagy a Jom kipuri háború voltak. Ezt a mozgósító erőt óriási sikerrel alkalmazták az adakozások során. Hosszú éveken át mindenki bizonyos volt benne, hogy Izrael a közösségi adományozások elsőszámú kedvezményezettje – mind a rangsorrendet, mind az adományozott összeg nagyságát tekintve. Valószínűleg még mindig ez a helyzet: a zsidók által jótékony célokra gyűjtött pénz legnagyobb része ilyen vagy olyan formában Izraelbe jut – de a felmérés azt mutatja, hogy ez feltehetőleg egy csökkenő létszámú körből jön, amelyek közt néhány nagyon nagy adakozóé a túlsúly. Nem csak az Izrael számára adakozók aránya viszonylag csekély a zsidó népességen belül – 26 százalék – a fiatalabbak csekélyebb érdeklődést mutatnak.

A cionizmus a diaszpórában nem csupán olékat – bevándorlókat – termelő gépezetet jelentett. Kulturális és nevelő hatása is számottevő volt – elég, ha a Cionista Szövetség szerepére gondolunk a zsidó iskolák alapításában. Azáltal, hogy kialakult e “cionista tér” a brit zsidóságban, Izrael a zsidó etnikai identitás fontos eleme és közvetítője lett. Ám ahogy az izraeli kultúra elemei beépültek a zsidó életbe, a cionizmus, mint ideológia már nem váltott ki olyan nagy visszhangot. Egyszerűen nem volt többé szükség a cionizmust eszméiben való elmélyedésre, hogy közeli kapcsolatba kerüljünk Izraellel. Az említett felvétel adatai azt mutatják, hogy Nagy-Britannia zsidó polgárai úgy érzik: egzisztenciájuk szilárdan gyökerezik a brit társadalomban; nem tekintik magukat hazatérésre várakozóknak a diaszpórában. Azonosságtudatukban Izrael továbbra is nagy súllyal van jelen, de csak egyik eleme annak a sok tényezőből álló mozaiknak, ami a mai zsidó identitás. A cionizmus és Izrael az 1967 után feljövő” vallásos cionisták számára bír ideologikus jelentőséggel, akik a Hatnapos háborúban a messianisztikus remények beteljesedésének kezdetét látták. A zsidók többsége azonban ettől a gondolatkörtől távol áll – ami a zsidó világ megosztottságának tételét támasztja alá.

Izrael kétségkívül ma is összeköti a brit zsidókat. Még ha a mindenkori kormány politikája vitákat is vált ki, döntő többségük nagy becsben tartja a zsidó államot. Ám az egységesítő erő jóval hatékonyabban működött, mikor a zsidó állam léte is veszélyben volt. Most, hogy Izrael világpolitikai helyzete megváltozott, nehéz a diaszpórával elhitetni, hogy minden, nem maradéktalanul támogató hangnemű megnyilvánulás Izrael ellenségeinek malmára hajtja a vizet. Az

“ellenségek” többsége ma már – legalábbis üzleti – kapcsolatban áll Izraellel. Ha a még nyitott kérdéseket tekintjük – Jeruzsálem jövője, Izrael végső határai, az esetleges palesztin állam, a palesztin menekültek helyzete, maga a zsidó állam mibenléte – nyilvánvalóvá válnak a zsidók közötti éles nézetkülönbségek. Ezt a vizsgálat eredményei is tükrözik.

A fenti fejlemények, trendek nyilván hatással lesznek Izrael zsidó életben betöltött szerepére. A diaszpóra zsidósága nem érzi úgy, hogy száműzetésben él. Maguk választották, hogy ott élnek, és ha

– bármilyen értelemben – zsidóként akarnak élni, ebben egyre nagyobb szerepe lesz azoknak a saját közösségükben érvényes szempontoknak. Eközben azt fogják látni, hogy Izrael egész jól elboldogul az ő szakadatlan figyelmük nélkül is. Kevesebben adakoznak Izrael javára. Nem fontos többé számukra a cionizmus. Akik továbbra is kötődnek Izraelhez, azok egyre inkább a közösség egy szegmenséből kerülnek ki. Az elkövetkező harcok az Izrael jövőjét meghatározó kulcsfontosságú kérdések körül – pl. a vallásos pártok növekvő befolyása a “Ki a zsidó?” vitában – egyre inkább a megosztottság, mintsem a konszenzus forrásává teszik Izraelt. A fentiek fényében – és ha még mindezek mellett erősebben integrálódik a közel-keleti régióba – fennmaradhat a zsidó állam központi szerepe? Felvételünk adatai is azt bizonyítják, hogy ez a szerep csökkenőben van.

*

Ha az imént leírt folyamatok uralkodóvá válnak máshol is Európában – amint azt én hiszem –, ha időközben semmi nem történik ezek megállítására, akkor újabb fordulóponthoz ér az európai zsidóság és a cionizmus viszonya – mint eszme és mint valóság: a cionizmus valaha egy túlnyomórészt szekuláris kisebbség belügye volt, aztán lassan meghódította az egész közösséget és most talán ismét visszatér egy elkötelezett kisebbség körébe, noha ez a kisebbség most a hagyományos vagy éppen ortodox felfogást követi.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Ha tetszik, tekinthetjük úgy, mint természetes folyamatot, mint a cionista terv sikerét. Izrael felnőtt, nincs szüksége a diaszpóra-zsidóság

segítségére, nem él már a fenyegetettség állapotában, mint egykor. Ha szükség van egyáltalán kapcsolatokra az európai zsidósággal, miért ne lehetne ezt gyakorlatias alapokra helyezni – látogatások, turistautak – vagy éppen vallási elvekre építeni? Eközben a zsidók egyre inkább saját közösségük problémái felé fordulnak. Ez lehet a magától értetődő álláspont – azok pedig, akik számára Izrael a legfontosabb, alkalmazkodni fognak az új realitáshoz.

Az új helyzetet azonban úgy is föl lehet fogni, mint súlyos válságot, ha azt tekintjük, milyen súlyponti szerepe volt Izraelnek a kortárs zsidó identitás megteremtésében, a zsidó egység fenntartásában. És miután a fiatalok körében az Izrael iránti kötődés elsősorban a személyes tapasztalaton alapul, hatalmas pénzösszegekre volna szükség, hogy megadjuk ezt a tapasztalatot a fiatal zsidóknak – csupán azért, hogy a meglazult szálak ne lazuljanak még tovább.

Nem csekély a kihívás, amivel a politikusoknak szembe kell nézniük. Én azt mondanám azonban: e folyamatokat nem kell túlzott pesszimizmussal szemlélni. De ha a jövőnek készítünk terveket, akkor először szembe kell néznünk a tényekkel. Nem tartom feladatomnak ez alkalommal, hogy megoldásokat javasoljak vagy hogy megmondjam: a fenti folyamatokból mi a jó és mi a rossz. Úgy vélem azonban, jócskán van benne pozitívum is, a kihívás pedig éppen az, hogy ezeket felismerjük.

(fordította Gadó János)


Engedje meg magának a hagyományos újságolvasás kényelmét!

Fizessen elő a Szombat folyóiratra 2017-ben is!

Előfizetőink közt értékes ajándékokat sorsolunk ki:

szombat_20c.indd

Digitálisan is olvashatod a Szombatot vagy előfizethetsz 10 lapszámára itt.

 

Banki adatok:
Név: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat
belföldi utalás esetén: OTP 11709002-20066703
külföldről történő utalás esetén:
IBAN: HU45 1170 9002 2006 6703 0000 0000 BIC(SWIFT) OTPVHUHB



Címkék:1998-06

1998. májusi szám

Ungváry Rudolf: A tekintély fogságában - megjegyzések egy enciklikáról Pelle János: Történelmi mea culpa Hankiss Ágnes: Kiengesztelődés és megbocsájtás Az...

Alan Dowty: Izrael első ötven éve

Alan Dowty: Izrael első ötven éve Demokrácia és zsidóság Lehet-e egy állam egyszerre zsidó és demokratikus? Ha a zsidóságot vallási...

Close