Szombat előfizetés 2017

Anna Frank utódai a Tilos az Á-ban

Írta: Úri Kozmosz - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

ERNST SCHNABEL Anna Frank-életrajza megemlíti, hogy Anna családfája anyai ágon anyakönyvekben a 17. századig vezethető vissza. A 17. században Frankfurtban a rabbi történetesen ép­pen Chájim ben Liva volt, a nagy prágai Lőw rabbinak, a Maharalnak a fia. Ha Anna Frank felnőhetett volna, esetleg előbb-utóbb érdekelni kezdik az ősei – feltételezhető, hogy a kis frankfurti közösségben egymással összeházasodott családok lévén, a rabbi rokona is volt. Hamar kiderült volna, hogy Chájim rabbi nagyanyja Klauber lány, aki a Luriákon, a Treves-eken, a Dreyfuss családon keresztül a nagy bibliamagyarázótól, Rásitól származik, a 10. századból. A 10. századtól, az akkor végleg bezárt Serira-féle talmudiskolától visszafelé pedig minden nemzedékről van feljegyzés, egész az 1. századi Hillélig, hiszen ez az i.e. 6. században (babiloni fogság) detronizált „Dávid háza”. Az i. e. 1000-ben élt Dávid király hazatért utódai szerepelnek a Bibliában egész a 2. századig, de az egyetlen évszázad, amikor megszakad az adatok folyamatossága, a ker­eszténység születésének barbár évszázada nem akadályozhatja meg, hogy elhiggyük, a nagy iskolavezető rabbik a dávidi (a szó szeretettet jelent) detronizált házból származnak, egész pontosan részben Dávid testvérétől (Spátjá), részben Dávid egyik fiától (Simi). Természetesen Anna Frank, tudjuk, tanulmányozta a dávidi zsoltárokat, s a talmudi bölcsek mondásait, hiszen rendszeresen imádkozott, s az imák nagyrészt dávidi zsoltárok és dávidi talmudi bölcsek mondásaiból állnak össze.

Anna azt írja a 145. lapon a Naplóban (Kozmosz könyvek, 1962): „Ha csak rágondolok hitsorsosaimra, sírni tudnék, voltaképp egész nap folyton sírhatnék. Nem marad más hátra, csak arra kérni az Istent, tegyen csodát, hogy legalább néhányon megmeneküljenek. Ennél többet, azt hiszem, nem tehetek.” A 217. oldalon: „Egész heti ebédmenünk: tar­kabab, borsóleves krumpligombóccal, krumpli héjában, s Isten kegyelméből néha karalábélevél vagy rothadt sár­garépa, aztán megint csak bab. ” A 284. oldalon: „Az időseb­beknek mindenről megvan a véleményük… nekünk (fiata­loknak) sokkal nehezebb kitartani nézeteink mellett olyan időkben, amikor minden idealizmust sárba taposnak, …amikor az embereknek csak a legvisszataszítóbb tulajdonságait lát­juk, s megrendül az igazságba, a jogba és Istenbe vetett hitünk.” A 89. oldalon pedig: „Képtelen vagyok tet­tetni és kedvem ellenére vele imádkozni. Egyszerűen nem megy. Sajnálom anyát. Igen. Nagyon saj­nálom, mert életemben először vettem észre, hogy fagyos viselkedésem milyen hatással van rá.” A 95. oldalon úja: „Bevallom, nagyon törekszem arra, hogy készséges, barátságos és kedves legyek, s min­dent elkövetek, hogy ne zúduljon a fejemre ez a rengeteg szidás.” 67. oldal: „Azzal a kívánsággal alszom el, hogy szeretnék… másként viselkedni, mint ahogy ter­mészetem szerint szoktam. Ó, Istenem, a végén még Téged is kétségbe ejtelek…” 56. oldal: „Vajon van-e olyan szülő, akivel tökéletesen elégedett a gyereke? Néha arra gondolok, hogy Isten most és a jövőben próbára kíván tenni, hogy nekem jónak kell lennem mások példaadása és rábeszélése nélkül, s akkor idővel én leszek a legerősebb.” 41. oldal: „Helytelenítem, hogy felnőtt emberek oly hamar, oly sokszor és minden apróságon összezördülnek. Eddig azt hittem, a marakodás csak gyerekszokás, amit idővel ki lehet nőni. ”

ANNA, AKI SZENVED a maga és mások kóros, „rossz nyelvétől”, ha lett volna ideje tanulmányozni őseit, biztos örült volna, amikor azt olvassa a 220-ban élt Rávtól, hogy „minden rossz forrása a gonosz nyelv”, vagy Hifiéitől (i. e. 40), hogy „az ember beszéde legyen kedves mindenki előtt”. Természetesen akkor is megszívlelheti bárki e bölcs tanácsokat, ha nem gondolja, hogy az imaszöveg egy vele személyes vagy rokoni kapcsolatban álló szerző munkája, de ha ezt is tudja, esetleg kevésbé elutasító a hagyományos imádkozással szemben. Minden reggel így is kérte, együtt apjával s sok millió vallásos zsidóval, akik közül sokan vagonokban vagy a lágerekben a priccsen ébredve mondták az imát, amit Hifiéi dédunokája ükunokája, Júda Hanászi kanonizált a 2. sz.-ban: „Mik vagyunk? Mi az életünk? Mi a kegyességünk? Mik az igazaink? Mi a segedelmünk? Mi a hatalmunk? Mit mondjunk Előtted, örök­kévaló I-tenünk, atyáink I-tene, hiszen mind a hősök mind semmik Előtted, és a neves emberek, mintha nem lettek volna, s a bölcsek, mint a tudatlanok és az értelmesek, mint az esztelenek, mert cselekedeteik többsége hiábavalóság… ” Aztán – ahogy saját szavaival is megteszi – azt kérte Anna reggel, s vele együtt a többi millió imádkozó, hogy: „ne vígy minket se a bűn kezébe, se a vétek kezébe, se hibába, se a kísértés kezébe, se a gyalázat kezébe, és ne hagyd uralkodni rajtunk a rossz ösztönt, és távolíts el minket a rossz embertől és a rossz társtól, és hagyj ragaszkodjunk a jó ösztönhöz és a jó cselekedetekhez, és hajlítsd meg ösztönünket, hogy szol­gáljon Neked, és juttass bennünket ma és mindennap ked­vességhez, irgalomhoz szemeidben és mindazok szemében, akik minket látnak…” Végül úgy fejezte be búvóhelyén az imát Anna minden reggel, ahogy több millió rokona más búvóhelyeken, vagy a soktucatnyi lágerben, esetleg a vagonokban: „Őrizd meg nyelvedet a rossztól, s ajkadat a keserű beszédtől. És átkozóimmal szemben lelkem némuljon el, és lelkem, mint a por legyen mindenki előtt… Ne keljen rám emberi irigység, s ne irigyeljek másokat, ne haragudjak meg csak ma és ne haragítsalak meg Uram, adj szívembe szerénységet és alávetettséget… ” Ezt az imát Mar bar Ravina írta, egy Dávid-házi a 4. századból.

És olvasta Anna Dávid 37. zsoltárát: „Ne bosszankodj – rosszra vinne”. És az atyák bölcsességei közt olvasta, hogy Chiszdá szerint „a harag a testet rágó féreg”, a veje, Rává (i. sz. 350 k.) pedig figyelmeztet: „Tedd túl magad a bosszúságon. ”

ANNA FRANK, AKI HÁLÁT AD a rothadt répáért is, aki csak azt kéri, ha ő nem is, néhányan megme­neküljenek, aki elfogadja, hogy Isten próbára teszi, aki fohászkodik, hogy hadd legyen kedves és készséges, s ha nem is tud mindig anyjával imádkozni, azért rendszeresen imádkozik, nem ortodox vallásos kislány, de látható, hogy a rendszeresen olvasott bibliai történetekés imák hatással van­nak rá. Tudja, hogy mi alakítjuk önmagunkat, hogy igenis, uralkodni kell érzéseinken (apja suttogva szólt neki néha, s ez hatott: „controle!”), s tudja, hogy az életet úgy kell el­fogadni, ahogy van – hiszen épp a Van a zsidók (magyarul a „visszhangzók”) Nagyobb Ereje, „istene”, az istennév a létige egy alakja (léteztető). Anna Frank, ha rátalál frankfurti ősein keresztül a frankfurti rabbi apjára, a prágai Maharalra, s annak őseire, Rásira, Rávra és Hillélre, no meg a „Holdban hegedülő” Dávid királyra, biztos nem gondolta volna, hogy ő különleges e miatt a személyes kapcsolat miatt. Nem, hisz tudta volna, hogy mindannyian a Király gyermekei vagyunk, s ezért tisztelnünk kell önmagunkat – hisz enélkül másokat sem tisztelhetünk. S azt is tudta volna, hogy mindenki át­lagos, Dávid is, Ráv is, a Maharal is, Anna Frank dédapja, a frankfurti kereskedő, mind közösek abban, hogy „egyszer rosszul, egyszer jól” vagyis átlagosan oldják meg problémái­kat. Vagyis mindannyian emberek vagyunk, s a legnagyobb életveszélyben, a legkellemetlenebb megpróbáltatásban is csak annyit tehetünk, hogy azért is megőrizzük lelki egyen­súlyunkat, s nem okozunk még több fájdalmat magunknak s másoknak keserűségünkben.

Különben ha Anna Frank valami csoda folytán a túlélők közé került volna, s frankfurti 17. századi ősei iránt érdek­lődve eljutott volna Chájim rabbihoz, megtudta volna azt is, hogy a rabbi apjának dédunokája, Dávid ükonokája, Löw Lipót Magyarországra költözött, bebörtönözték 1848-as Kossuth-párti fellépése miatt. Megtudta volna, hogy az ő dédunokája hozzáment Kecskeméti Ármin makói főrabbi fiához, s ezt a rabbit említi különben nagybátyja rokonaként a magyar Anna Frank, Zsolt Éva, akinek naplójából nemrég film készült. Mindenesetre Zsolt Éva unokatestvérei (csak­úgy, mint Anna Frank egyes családtagjai vagy ismerősei), valamint az ő fiaik és unokáik ma is itt élnek közöttünk, Magyarországon, illetve Hollandiában.

NEMRÉG EGY UTÓDOT, aki annak idején maga is bujkált, majd megmenekült, megkérdeztem, mit szól, hogy előkerült a családfája mindenféle csodarabbik­kal, bölcsekkel. Azt válaszolta: „Szerintem mindannyian a majomtól származunk. Veszélyes dolog a családfákkal fog­lalkozni.”

Pedig ez a véletlenül előkerült családfa tette lehetővé, hogy érzékletessé váljon egy mai pesti intellektuel személyes, közvetlen kapcsolata Anna Frankkal, a hollandiai kislánnyal, aki után csak a naplója maradt. És ez a családfa, rajta a különböző korok bölcseivel, s rajta a legendás Dávid- házival, Jézussal (akinek a neve „megmentést, segítséget” jelent), teszi szemléletessé a zsidó „lét-visszhangzó” hagyomány sok ezer éves folyamatosságát, mely átível a tragédiákon. Ez a hagyomány fedezte fel az elsők között (hisz ne feledjük, Ábrahám az Indiai-óceán partján lévő Ur városából származó „vándor” volt, s nem „zsidó”), hogy csalárdabb a szív mindennél” (Jeremiás Jójákim király korában i. e. 600), de „megismerik a tévelygők az értelmet” (Ézsajás, Ácház kortársa, i. e. 720) és ezért „elhagytuk elődeink gonosz útjait” (Serira gáón, i. sz. 980).

Nem az a tény érdekes, hogy rokona vagyok-e vagy sem a Zsolt-napló írójának, s hogy ő milyen módon lehet rokona Anna Franknak, hanem az, hogy minden ember minden em­bernek valamilyen módon a rokona, a testvére. Mindannyian Dávid – a Szeretett – fiai, hozzátartozói vagyunk, ezt jelenti a keresztény hagyományban, hogy „Jézushoz” s rajta ke­resztül Dávidhoz tartozik minden nem zsidó is. Ugyanez a többi vallás nyelvén is kifejeződik, Pradzsapati a teremtésre utaló név, ugyanúgy, mint Jehove vagy Krsna, s a Teremtőnek, a Felső erőnek (Allah, Elóhim) való alávetettségre utal az „iszlám” szó is. Mert nem az a lényeg, hogy hiszünk-e istenben, vagy sem, hanem az – s ez derül ki a dávidi szerzők hagyományából -, hogy ne kizárólag az egóra, „a rossz ösztönre” támaszkodjunk. Aki csak ön­magában hisz, előbb-utóbb azt képzeli majd, ami soha nem lehet valóság senkinek: hogy bármit megtehet. Anna Frank gyilkosai pontosan ezt gondolták. Mai ellenségeink pedig elődeiktől is eltérően történelmileg példátlan módon nyíltan vállalják, hogy gyilkolni akarnak, hogy nem tisztelik az em­bert, s főleg nem tisztelik a zsidókat, a tisztelet hagyo­mányának ősi hordozóit.

Amikor félelemből és cinizmusból vállrándítással intéz­zük el a zsidó vallásos hagyományt s azon belül a dávidi, messiási legendakört, könnyen válunk magunk is cinko­sokká.

Elhangzott az Anna Frank in the World fesztiválhoz kapcsolódott Szombat Szalon keretében a Tilos az Á kávéházban, 1994. október 25-én.

Címkék:1994-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Lehet egy kicsivel több?

A SZOMBAT októberi számában megjelent Diósi Lajos 0,5%? című írása, miszerint a magyar lakosság 70%-a római katolikusnak, 20%-a re­formátusnak, 5%-a...

Az álorvosi kísérletekről

Mint régi előfizetőjük, olvastam az 1994. októberi számban Ács Gábor: Magyarország miért nem? című cikkét, melyben kérik, hogy akinek jóvátételi...

Close