Szombat előfizetés 2017

Ámosz Kenán

Írta: Á. G - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ámosz Kenán világában megtalálhatjuk mindazokat az elemeket, melyek annyira jellemzőek a szabre nemzedék élményvilágára. A háttér kialakít egy magatartást, amely az évtizedek folyamán alig változott. Ez a lelki viszony a valósághoz, az élet minden olyan értékét előtérbe helyezi és felnagyítja, amely a mindennapok megélésére és biztosítására helyezi a hangsúlyt.

Ez a bizonyos szabre közöny, fáradtság, fásultság, az anyagi világba olvadás menekülésszerű állandósága, amivel az ember védekezhet az állandó feszültségek ellen, közben nosztalgiát érez a szép, és a felemelő, magával ragadó iránt, ami már elmúlt, vagy ami el fog múlni.

Ámosz Kenán ilyen fáradt, menekülő magatartást tanúsít. Egyik legismertebb kisregényében, az Út Ein-Harodban látszólag olyan víziót fest, melyben mintha a mindennapokban folytonosan jelenlévő háttérerők egyike vagy másika túlsúlyba kerülne, s meghatározó szerepet kezdene betölteni.

Katonai diktatúra jut hatalomra Izraelben, egyetlen kis mezőségi faluban pislákol a túlélés vágya és az aktív ellenállás parazsa. Kibuc Ein-Harod. Saját rádióadójukkal sikerül néhány percre betömi az élő adásba. Innen tudja meg a főhős, az író alteregója, hogy még van élet, van remény. Oda akar eljutni, egyesülni a lázadó erőkkel. A Harod forrás (Ein-Harod) melletti település nemcsak az Állam megalakulása előtti kibuc mozgalom fellegvára, hanem szimbolikus jelentőségű. Egy negyedik századi téves monda szerint itt zajlott Dávid és Góliát küzdelme, számos történelmi csata színhelye, mintegy a hősies történelmi helytállás mondabeli megtestesülése.

A feloldhatatlan, egymás melletti ellentmondások egy ponton elvesztik határozott körvonalaikat, találkoznak és csodálkozva fedezik fel idegenségüket és együvé tartozásukat. Ilyen szuper sűrű, masszaszerű anyagból gyúrt társas élmények, kívülről jövő nyomasztó, súlyosan leszorító és kirekesztő hatások jöhetnek létre lágerekben, börtönökben, nagy tömegtragédiák, diktatúrák idején. A kisregényben kibontakozó, lassan orwellivé fokozódó álomkép és vízió egy idő után groteszkké és abszurddá válik, az izraeli valóság inspirálta furcsa fintor révén, rögtön azután, hogy találkozunk az ellenségfantommal, s róla is kiderül, hogy csak egy a valakik közül, akik a valakik ellen összeszövetkezhetnének. S íme, már elérkezhetnénk az ember felett álló közegbe, mint ahogy a kis­regény el is érkezik, s akkor kiderül, hogy ez is valóság; mely konklúzió egy zsidó szerzőtől nem is túlságosan meglepő. A diktatúrák izraeli viszonylatban eleve groteszk — feltételezése így is csak állomás, útba ejtett cselekményközeg, s a pikareszkszerűen egymás után következő helyek váltakozása az előzőleg semlegessé vált válaszokat tovább lendítik valamilyen irányba. És akkor, amikor minden kérdés és minden válasz értelmetlenné válik, már csak egy marad hátra, vajon miért, minek, s ki ellen harcol a főhős. Hová akar eljutni, s minek. Ein-Harodba már százszor is megérkezhetett volna. S mikor odaérkezik, kiderül, hogy nem létezik, mert nem hely, hanem egy érzés csupán, amire emlékezni kell, s éppen ezért nem is nosztalgia, mert az valami után való vágyódást jelent, hanem olyan valami, ami talán bennünk rejlik, nem távozott el, még csak feledésbe sem merült, önmagunkban él, csak el kell énekelni a dalt:

Nem. Nincs fű. Nincs csalán. Nincs bozót. Nincs domb. Nincs porhanyós föld, nincs mező, melyet valamikor felszántottak, s azóta nyitott, meghágott, nem szűz.

Nem tudom, mennyi ideig álltam így

Amikor visszafordítottam a fejemet, a világ elsötétült.

Nem tudom, vak vagyok-e.

Többé nem hallok hangokat, s nem tudom süket vagyok-e.

Eszembe jutott az a gyönyörű dal, amit gyerekkoromban tanultam, »Nagyon jó Ein-Harodban«.

Most végre valahára jól érzem magam. Ein-Harodban vagyok.”

Á. G.

*

A regényből készült amerikai filmet a közelmúltban láthatták a TV4 nézői.

Ámosz Kenán önéletrajzából: „Amerikai vagyok. Tel-Avivban születtem, ott élek, anyanyelvem héber. Mit mondhatok még magamról, egy amerikairól, aki tudja, hogy olyan amerikai, aki „héberül született” Tel-Avivban? Nem sokat….

Életemet Gary Cooper befolyásolta. Társadalmi érzékenységemet Dashiel Hammet és Raymond Chandler világából merítem. Ez a két Don Quijote és Livingstone a trópusi őserdőkben csatangolt és tudósított az eléjük bukkanó szörnyetegekről.

Altermann nekem nem mond semmit. Jáir Horovic távol áll tőlem. David Avidan nem tartozik hozzá műveltségemhez. Ágnontól unalom fog el. Nachum Gutmann a rajzaival és meséivel az egyedüli, akit személyiségem apró, egyre csökkenő részének tekinthetek, néhai tel-avivi emlék…”

 

Címkék:1993-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Vigyázó szemetek Ciónra vessétek I.

Nézetek a magyarországi cionista mozgalomról a két világháború közötti zsidó sajtóban Mert Ciont választotta ki az Örökkévaló, azt kívánta lakóhelyéül:...

A heti szidra a haszid legenda tükrében

Vájésev: A kalácsból nem jön vér... „Ez Jákob nemzetségének története. Amikor József 17 éves lett, testvéreivel együtt a nyájat legeltette......

Close