Alija Afrikából

Írta: Várai Emil - Rovat: Archívum, Izrael

Éveken át aggódva figyeltünk Etiópiára. Ott is, mint félévszázaddal előbb Európában, zsidókat lágerekben tizedelt az éhség, a járvány, az őrök durvasága. Számukra is május hozta a szabadulást. Egy pénteki nap repülőgépek raja szállt le, sokan közülük a Messiás madarainak vélték, hogy elvigye őket, ahová évezredek óta vágynak, amiért generációk generációk után imádkoztak: az Ígéret Földjére. Ezzel az európai vonású, de fekete bőrű fálásák döntő többségének tragédiája véget ért.

Ők magukat Béta Izraelnek, Izrael Házából származóknak nevezik, de a világ fálásáként ismeri őket, ami amhara nyelven idegent jelent, mert sohasem volt hazájuk Abesszínia. Meseviláguk szerint Salamon király és az arábiai Sába királynőjének leszármazottai, míg a történészek, antropológusok, s ami a legfontosabb, az izraeli rabbinátus elfogadta őket a bibliai korban elveszett Dán törzs leszármazottainak, akik valamikor Felső-Egyiptomból vagy Jemenből a Vörös-tengeren áthajózva jutottak Afrika mélyébe. (Dán – Jákob és ágyasa fiának – kis törzséről a Bírák könyve azt írja, hogy Észak-Palesztínában élt.) A fálásák arra is „emlékeznek”, hogy valamikor milliónyian voltak, ami nem kizárt, mert még e század kezdetén is 200 ezerre becsülték számukat a velük kapcsolatot teremtett európaiak.

Az ősi remény: Jeruzsálem

Etiópia közép-észak részén letelepedett fálásák majdnem megsemmisüléssel járó tragédiáját a sanyarú életkörülmények és az állandósult erőszakos térítés okozta. Az abesszinek 1500 évvel ezelőtt lettek Jézus követői, majd csatlakoztak a kereszténység egyiptomi, néhány zsidó rítust is megőrző formájához, a koptokhoz. A XV. században egyik királyuk fegyverrel kényszerítette a mózeshitűeket ősi szövetségük elhagyására. Az ellenszegülőket megölték, vagy rabszolgaságba vetették. Azóta se sokat javult az utódok helyzete. Nem vehették el azonban tőlük a reményt és vigaszt, hogy utódaik meglátják egyszer Jeruzsálemet!

Legfőbb törekvésük mindig a vallás előírásainak teljesítése volt. Anyanyelvűk ugyan az arabbal rokon amhara, azonban héberül imádkoznak. A szombatot szigorúan betartják, az imádkozáson kívül életfunkcióikat a minimálisra csökkentik, suttogva beszélnek. Adonájnak még 30 évvel ezelőtt is állatot áldoztak.

A nők havonta 8 napra elhagyták családjukat és az asszonyházba költöztek, nehogy tisztátlanul érjenek másokhoz, és így tettek fiú szülésekor 40, lányokénál 80 (!) napig. E hagyomány be nem tarthatósága okozza a leggyötrőbb lelki válságot Izraelben. Asszonyház nélkül Béta Izrael anyái, lányai bűnösnek, megszégyenítettnek érzik magukat.

Amíg táborokba nem kényszerítették őket többségük földet bérelt, mert az birtokukban nem lehetett, pásztorkodtak, kézművességből tartották fenn magukat. Ács és kovács szinte csak soraikból került ki, ezeket a mesterségeket a koptok ugyanis megvetik, mondván, hogy ács készítette azt a keresztet, amire Krisztust a kovács szegével feszítették.

A Mózes és a Salamon akció

A múlt század közepén jutott el Európába annak híre, hogy Abesszíniában olyan emberek találhatók, akik a zsidó vallás törvényei szerint élnek. Az első hiteles beszámolót Joseph Halévy, a Sorbonne professzora adta róluk, aki 1867-ben talált rájuk. Béta Izrael közössége tőle tudta meg, hogy rajtuk kívül is vannak a Földön zsidók, s Jeruzsálem nemcsak az imádságokban, hanem a valóságban is létezik. Halévy szavainak Franciaországban már kevesebb hitelt adtak, mi több, azt a két ifjú fálását, akiket isko­láztatni akart és magával vitt Európába, visszaküldték szülőföldjükre.

Halévy tanítványai és követők azonban nem nyugodtak bele az elutasításba, mind gyakrabban keresték fel afrikai testvéreiket, hogy segítsék, felvilágosítsák őket. Az 1900-as évektől kezdve néhány tucat fálásá fiatal már Európában tanul, s hazatérve maguk lettek népük oktatói. A II. világháború után és Izrael Állam létrejöttével közelinek tűnt az ősidők óta tartó álom megvalósulása. A négus izraeli tanácsadók segítségét igényelte (ez a segítség a katonai kiképzéstől az amhara nyelv rendszerezéséig terjedt) és el is engedte volna zsidó alattvalóit. 1974-ig azonban várni kellett Izrael kormányának befogadó nyilatkozatára, s további hónapokra, hogy a rabbitanács is zsidónak minősítse őket. Ezzel a késlekedéssel a balsors ismét utolérte Béta Izraelt. Ledőlt a császári trón, a szovjet világuralmi törekvéseket és a szélsőséges arabokat szolgáló katonák vették át a hatalmat, akik a „szocialista” országokhoz hasonlóan lezárták országuk határát, a kivándorlást megtiltották.

Ezért indult meg a MÓZES AKCIÓ. Az Izraelben iskolázott, szervezésben kitűnt fálásák kietlen és ember nem járta tájak százkilométerein építettek ki pihenőhelyeket, tartalékoltak élelmiszereket, védelmezték a menekülőket a banditáktól, hogy hetekig tartó gyaloglás után átjussanak Szudánba. Onnan vitték őket Erecbe a Mekkába zarándokokat szállító, ám egy amerikai zsidó tulajdonában lévő repülőtársaság gépei. Így szabadult meg 1984 novembere és 1986 januárja között 8000 Béta Izrael. Akkor egy hivatalnok kifecsegte a titkot. A leleplezést követően Szudán többet nem engedte be a menekülőket, a tilalom életbelépése után érkezők fordulhattak vissza. Mivel pedig útjuk hazafelé nem volt megszervezve, közülük kevesen látták meg újra elhagyott és közben kifosztott otthonukat.

Ekkor kezdődött az Etiópiában rekedt mintegy 22- 20 ezer fálásá ellen az államilag szervezett népirtás: aki nem vette fel a kopt vallást, azt lágerekbe zárták. Krematórium ugyan nem működött, de a malária és a tífusz alig volt hozzájuk irgalmasabb. A demokratikus államok követségei, nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt a Joint mindent megtett érdekükben, volt hogy élelmezésük engedélyezéséért 400 ezer etiópot is etettek, számuk azonban napról napra fogyott. Gyengült azonban a rezsim is. Elmaradt a szovjet hadfelszerelés utánpótlása, kiürültek az arab pénztárcák, vagy azokból máshova pottyant az arany. Az éhínség évtizedek óta az etiópokat is sújtotta, így az általános elégedetlenség általános felkeléssé lett. E zavaros helyzetben az amerikai követség közvetítésével megállapodás született a menekülő, pénzre éhes kormánytagok és az izraeli szervek között. A miniszter urak ugyan százmillió dollárt akartak emigrációjukba vinni, de megelégedtek végül harmincöttel. Ennek fejében mindössze 6 óra tartamra megnyitják az izraeli repülőgépek előtt Addisz Abeba repülőterét.

Ez lett a SALAMON AKCIÓ. A háborús hadműveletekkel, az entebbei túszszabadítással azonos hozzáértéssel és körültekintéssel készültek fel a rövid idő minél több ember kimentésére. A repülőgépekből kiszedték az üléseket, minden nélkülözhető berendezést, hogy azokba minél többen férjenek el. 1991. május 25-én, péntek este, néhány perccel megérkezésük után Béta Izrael gyermekei, felébredve évezredes álmodozásból végre a Szentföldön köszönthették a Szombatot, s az Örökkévalónak a szabadságot!

E sorok befejezésekor, június 6-án még több ezer fálásáért aggódunk, azokért, akiknek nem sikerült a menekülés, s azokért, akik kényszerből kitértek, de vallásukat el nem hagyták.

Várai Emil

Címkék:1991-06

[popup][/popup]