Szombat előfizetés 2017

Áldás nélkül

Írta: Gadó János Várai Emil - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Mazsihisz képviselő-testületi ülése

Az írásba foglalt napirend szerinti nyitóima elmaradt. És majdnem elmaradt e tudósítás is, ugyanis Heisler András budapesti küldött a kö­vetkezőt javasolta: „Tekintettel arra, hogy éles viták is lesznek, ne széles kö­rű nyilvánosság előtt tárgyaljunk, ha­nem zárt ülésen, ahol a sajtó nincs je­len…” A küldöttek azonban a Szombat­tal és az Új Élettel kivételt tettek, így csupán az AP amerikai hírügynökség munkatársa hagyta el a termet. A köz­gyűlést az első perctől kezdve áthatot­ta az Israel Singerre, a Zsidó Világ- kongresszus főtitkárára, a Zsidó Kárpótlási Világszervezet (WJRO) ügyvezető elnökére való várakozás, akinek érke­zését délutánra jelezték.

Az első indulatos szavakat dr. Engländer Tibor Bethlen téri küldött, a Ma­gyarországi Cionista Szövetség elnöke mondta: „Megdöbbenéssel és felhábo­rodással vettem tudomásul, hogy sok­szoros megegyezés ellenére sajtónyilat­kozatok jelennek meg hitközségi veze­tők, mindenekelőtt a Mazsihisz elnöke részéről a kormánnyal folytatott tárgya­lásokról…” Majd cáfolta – és megismé­telte későbbi felszólalásban is -, hogy a cionisták a kormánytól kapott kártérí­tést „ki akarnák síbolni” az országból. Szavai egyetértő tapsot és rosszalló közbeszólásokat váltottak ki. Elhang­zott az is, hogy a megállapodás ellené­re Engländer is megszólalt a Magyar Na­rancsban a kártérítésről.

50 millió forint a vidéknek

Ugyancsak indulatosak voltak, ha egymással nem is azonos hőfokon, a szegedi és a kiskunhalasi hitközségek elnökei. Dr. Pollák László és Reinhold Sándor a Mazsihisz egy másik belső ellentétét, a budapesti és a vidé­ki hitközségek eltérő érdekét hozták felszínre. Megítélésük szerint az állami támogatás elosztásánál hátrányba ke­rülnek, és attól tartanak, hogy így lesz a kormánnyal most folyó tárgyalások so­rán visszaigényelt ingatlanok esetében is. A felszólalásaikat követő dörgő taps a jelenlévők többségének egyetértését tükrözte. A háborgókkal szemben Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azzal érvelt, hogy a tények mások, éppen a BZSH mondott le tavaly az őt megillető juttatásból 50 millió forintról a vidékiek segítése érdekében. A vidék-Budapest ellentét megjelent az elnökségben dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és dr. Korn József, a BZSH elnöke kö­zött is. Ennek egyik oka leegyszerűsít­ve, hogy amíg Feldmájer az egyes mű­ködő hitközségeknek juttatná az állam­tól esetleg visszaka­pandó vagyont, addig a budapesti elnök azt egy közös alapba akarja bevinni.

A „Raj-ügy”

Napirenden nem sze­repelt, ennek ellenére a közgyűlést élénken foglalkoztatta a „Raj­ügy”. Aki nem olvasta a népszabadság 1996. február 12-i számában, a közgyű­lésen elhangzottakból is összerakhatta a tényeket Raj Ta­más, a nagyfuvaros utcai zsinagóga fő­rabbija 56 évesként korkedvezményes nyugdíjazását kérte. A lap munkatársá­nak elmondotta, hogy nem csupán egészségügyi okból kíván idő előtt nyugdíjba vonulni: „A zsidó hagyomány szerint – fejtette ki az interjúban Raj fő­rabbi – minden hitközség autonóm, rabbiját és kántorát maga választja, az egyházi felépítésben nincs hierarchia. A kivételt az 1950-90 közötti időszak jelentette, amikor az Állami Egyházügyi hivatal mesterséges struktúrát alakított ki és felügyelt.”A készülő rabbisági szabályzatról pedig azt mondta, hogy hasonló sem Magyarországon, sem má­sutt még nem volt Végül annak a véle­ményének adott hangot, hogy az egyhá­zak erkölcsi hitelének megőrzése érde­kében fontos lenne, ha a régi vezetők önmaguk kezdeményeznék saját átvilá­gításukat

Streit Sándor, a Nagyfuvaros utcai körzet elnöke megjegyezte, hogy Raj ja­vaslatára az övével együtt jelent meg Schweitzer József országos főrabbi véleménye is a Népszabadságban. Ezt Schweitzer professzor is megerősítette, anekdotázó stílusban mesélte el a cikk keletkezésének körülményeit, és azt, hogy a Raj Tamás által hozzá irányított újságíró többszöri keresés után péntek délután találta meg őt. „Ejnye, Tamás, jobbat is csinálhattál volna Erev Sabbat- kor” – tette hozzá kedélyesen, megálla­pítva, hogy az újságíró korrektül járt el.

A közgyűlésen felolvasták a rabbikar ugyancsak február 12-én kelt és 7:2 arányban elfogadott deklarációját, ami­ben a többi között a következő áll: „Amennyiben munkáltatója (Zoltai ügyvezető igazgató – a tudósító megjegyzé­se) jóváhagyja nyugalomba vonulási igényét, sajnálattal tudomásul vesszük, hogy további szolgálataira nem tartunk igényt…”

A „Raj-ügy”-höz Markovics Zsolt rab­bi felszólalásában a következőket fűz­te: „Hogy lehet egy rabbinak olyan né­zetét megjelentetni egy egymillió pél­dányban megjelenő napilapban, ami teljesen ellentétes a zsidó hagyo­mánnyal és a zsidó élet erkölcsével? Nyilvánosan megsértette a Tóra szelle­mét és a Sulchán Áruchot.” E felszóla­lásra részben taps tört ki, részben tilta­kozó közbekiabálás. Egy hang: „Úgy igaz az egész, mint a példányszám! (A Népszabadság kb. 300 ezer példány­ban jelenik meg – a tudósító megjegy­zése.) A Szombat kérdésére Markovics rabbi nem kívánta részletezni fent idé­zett utolsó állítását.

A délelőtti ülés befejezéseként a köz­gyűlés két ingatlan problémájával fog­lalkozott. Felhatalmazta az elnökséget, hogy egy budapesti öröklakást a leg­kedvezőbb ajánlatot tevőnek adjon el, a nagyvisnyói ingatlanról pedig kezdjen tárgyalásokat Az utóbbi, egy kertes ház, ifjúsági tábor magjaként szolgált volna, és a legsürgetőbb felújításokra megbízást is adtak. A Joint azonban megtagadta támogatását, mert Szarvast választotta. A beruházást a hitközség nem fizette ki, ezért a kivitelező köve­telése a kamatokkal ötmillió forintra emelkedett, ezzel szemben az ingatlan értéke csupán három és fél millió. Használhatóvá tenni ennek többszörösébe kerülne. Simonyi Péter, a Mazsike ügyvezető elnöke kérte a közgyű­lést: várjon az elidegenítéssel, a Mazsike egy hónapon belül dönt egy esetle­ges átvételről.

Mondjon le a vezetőség!

A délutáni ülés első hozzászólója. Pollák Jenő, a Nagyfuvaros utcai kör­zet küldötte a két elnök között délelőtt lefolyt vitára utalva a következőket mondta: „A hitközség vezetése nevetséges, így külső személyekkel nem tud a megfelelő eredmény reményében tár­gyalni… Én ezért megkérem Feldmájer és Korn urakat, hogy ajánlják fel le­mondásukat és próbáljunk egy válasz­táson egységesen szembenézni a kihí­vásokkal.” A két elnök nem reagált a ja­vaslatra, további hozzászólások követ­keztek, amelyek kárhoztatták a szemé­lyes rivalizálást, a belső ellentétek nyílt színen való tárgyalását, a strukturális ellentétek kiiktatására új alapszabály elkészítését is javasolták. Streit Sándor azt javasolta, hogy a kárpótlási ügyek elintézése után az egész vezetőség mondjon le. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató némileg meglepő módon csat­lakozott a javaslathoz.

Feldmájer Péter Mazsihisz-elnök a vi­déki zsidóság fennmaradási esélyeire visszatérve emlékeztetett: ez nagymér­tékben attól függ, vajon megkapja-e a vidék az ehhez szükséges eszközöket. Amennyiben ezt elveszik tőlük, a meg­maradás esélyei csökkennek. „Ki az, aki el akar venni?” kérdezte Engländer Tibor. ,,Nem tudjuk” válaszolta óvatosan Feldmájer Péter, akinek kije­lentését a cionista vezető inszinuációnak minősítette.

Zoltai Gusztáv a korábban szólt Streit Sándor javaslatát támogatta. „Én is hi­bás vagyok” mondta, „a konfrontáció­ba való bele nem menésem következ­ménye ez a vita… Érzem a felelőssége­met és igenis örömmel tennék eleget annak, hogy még ebben a sorsdöntő órában is, amely a magyarországi zsidó­ság előtt áll, lehet, hogy az lenne a se­gítség, ha valóban, a vezetőség lemon­dana.” Arról nem szólt, hogy az így be­álló „ex lex” állapotban hogyan hoznák meg a küszöbönálló nagy horderejű döntéseket.

Kardos Péter főrabbi hivatásához il­lően példabeszéddel kezdte mondan­dóját, az elbizakodott és elbizakodott­ságában megszégyenülő tanítványról. „Tisztelt Feldmájer Péter elnök úr! Nem titok: a példázatot ön miatt idéztem”folytatta. Ezután határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé: „E sorsdön­tő órákban… a képviselő-testület vonja meg bizalmát az elnökségtől és hívja vissza … azokat, akikben akadályát lát­ják e pillanatban, hogy a sorsdöntő tárgyalások eredményre vezessenek.” (Hogy pontosan kikre gondolt, azt kü­lön kérdés után sem kívánta elárulni.) A visszahívási indítványt hallván az el­nökség legott levonult a pódiumról, utat nyitván az indítvány megtárgyalá­sának. Ám a közgyűlés nem volt képes eldönteni, hogy kinek a visszahívásáról kell szavazni, milyen formák között, és hogy szerencsés dolog-e a valóban sorsdöntő tárgyalások előtt lefejezni a hitközséget. Több hozzászóló hangsú­lyozta, hogy itt és most új vezetőséget választani lehetetlenség, a bizalmatlansági indítványt halasszák későbbre. Egymás után terjesztették be szavazás­ra a különböző indítványokat, de a kö­vetkező hozzászóló azonnal mást java­solt. Zoltai Gusztáv végre húszpercnyi meddő vita után azt javasolta, hogy „ezt most hagyjuk abba”, az indítványo­kat napolják el és fogadják végre a Zsi­dó Világkongresszus egy órája várako­zó főtitkárát.

Singer entrée-ja

A terembe belépő Israel Singert Feldmájer Péter üdvözölte, köszöntvén „a kiváló rabbit, a tudóst, a professzort, aki egyik legkiemelkedőbb alakja a je­lenkori zsidó történelemnek… és külö­nösen szívén viseli a kelet-európai zsi­dóság sorsár. Az üdvözlő beszédek ez­után még húsz percig tartottak.

Sorsdöntő hét a mostani a zsidóság történetében” mondotta dinamikus beszédének elején Israel Singer, ismer­tetvén, milyen sikereket ért el a WJRO a második világháborús zsidó letéteket őrző svájci bankokkal folyó tárgyaláso­kon, amelyek a nyilvánosság előtt első ízben ismerték el tartozásukat a zsidó­sággal szemben. „De mi nem fogadjuk el az ő ajánlatukat! – tette hozzá harcia­sán, érzékeltetve a WJRO küzdőszelle­mét. – Amíg a zsidók egyénileg töreked­tek kárpótlásra, semmit sem kaptak” – folytatta. Ezután erőteljes szavakkal ítélte el azokat a megalapozatlan szó­beszédeket, melyek szerint a WJRO ki akarja vinni az országból a kártérítés során visszajuttatandó javakat. Esetle­ges feszültségekre utalva mondta: „Szeretném önöknek, magyar zsidók­nak elmondani: én akkor is önökért dolgozom, ha önök velem nem akar­nak.” Eltökéltségének és magabiztossá­gának e deklarációja után összefoglalta a WJRO-ra váró teendőket. 1. Németországnak nyugdíjat kell fizetnie a ma­gyar holocaust-túlélőknek, („Ha önök azt hiszik, hogy ezt nélkülünk is el tud­ják érni, hát tessék!”) 2. A Németország által még fizetendő kártérítés egy ré­szének Kelet-Európába kell kerülnie. 3. A magyarországi kárpótlás kérdését is rendezni kell. E tekintetben dicsérő- leg szólt Horn Gyuláról, méltatva a zsi­dók iránt tett gesztusait. Ezután komoly feddésben részesítette a hallgatóságot. Most, hogy megállapodtunk a magyar kormánnyal, hogy visszaadják az épületeket, most, hogy pénzt szerzünk Németországból az épületek felújítására, most akarják önök kiönteni azt a kis tá­nyér levest, amiért ötven éve küzdünk? kiáltotta, „Ne legyenek ennyire zsidók, ne harcoljanak egymással állandóan!” Israel Singer szavai után a lehengerelt közgyűlés állva tapsolt.

Miről is szavazunk?

A sodró erejű beszéd után ismét hoz­zászólások következtek. „Tulajdonkép­pen mire kell nekünk megadni a felhatal­mazást?”- kérdezte Pollák Jenő, utalván a küldöttek alulinformáltságára. Zoltai Gusztáv válaszolt: a közalapítványi for­máról való megállapodásra kér felhatal­mazást a vezetőség. Ezután (a közgyűlés ötödik órájában) szükségesnek látta röviden vázolni a két elnök közötti nézetelté­rés velejét. Eszerint: a BZSH elöljáróságá­nak az önmagukat eltartani nem képes vidéki szórványközösségek visszajutta­tandó vagyonát az alapítvány kezelje, amely mindezek fejében gondoskodik közösségek igényeinek kielégítéséről. Ez természetesen a nagy hitközségeket nem érinti, ha azok az ingatlanokat önerőből fenn tudják tartani. A Mazsihisz ezzel szemben minden ingatlant vissza akar adni eredeti tulajdonosának.

Pollák László szegedi küldött azt java­solta, hogy az alapítvány kuratóriumá­ban ne csak a BZSH és a Mazsihisz, ha­nem a nagyobb vidéki hitközségek is szerepeljenek. Zoltai Gusztáv erre azt fe­lelte, hogy ez esetben nekik is be kell vinniük valamennyi visszakért ingatlant az alapítványba úgy, ahogy ezt a BZSH teszi. Korn József föltette a kérdést: va­jon a hitközségen kívüli zsidó szerveze­tek ugyanannyi támogatásra jogosultak, mint a vagyonával az alapítványt gazda­gító BZSH? Ezután szavazásra buzdított, mondván: ha elhisszük, hogy a WJRO nem akarja a vagyont kivinni az ország­ból, akkor miről vitatkozunk? Feldmájer Péter megkérdezte Fixler Hermannt: be kívánja vinni az ortodoxia majdan visszakapott vagyonát az alapítványba? Fixler Hermann nem kívánt válaszolni. Korányi László, a magyarországi B’nai B’rith elnöke emlékeztetett: fontos, hogy az alapítvány kuratóriumának mű­ködése nyilvános, átlátható legyen, ne­hogy megismétlődjenek az elmúlt negy­ven év hibái és bűnei. Israel Singer ek­kor a távozók növekvő számát látva is­mét határozott hangon intette a közgyű­lést: szavazzon mihamarabb. Utolsóként Simonyi Péter, a Magyar Zsidó Kulturá­lis Egyesület elnöke azt kívánta, hogy az alapítvány majdan felállítandó kuratóriu­mában egyenlő szavazati aránnyal bír­jon a Mazsihisz, a WJRO valamint a tár­gyalásokon már eddig is részt vett összes többi zsidó szervezet. Ezek után Feldmájer Péter a szavazási procedúrá­hoz látott. „Nem tudom, ezen végig kell- e mennünk” – mutatott a számos pont­ból álló határozati javaslatra. „Itt két ér­tékelhető javaslat hangzott el. Döntsük el, hogy fölhatalmazzák a Mazsihisz ve­zetését és a tárgyalódelegációt, hogy a közalapítvány létrehozása kérdésében a kormánnyal kössön egyezséget…” Ezt a közgyűlés egyhangúlag megszavazta. „Az alapítványba kerüljön be minden olyan ingatlan, amelyet nem valamelyik létező zsidó hitközség igényelt már vissza, és amelyet nem tud az adott hitközség használni. Az alapítványon kívül maradnak azok az ingatlanok, amelyek már visszaigénylésre kerültek és olyan helyen, ahol azokat az adott hitközség tudja majd használni… Számomra ez olyan kompromisszum, ami elfogadha­tó.” A közgyűlés ezt is megszavazta. (Ezáltal a két elnök közti nézeteltérés el­vi alapjai – ha csakugyan ezek voltak – megszűntek.) „Ebben az alapítványban vehessenek részt mindettől függetlenül azok a szervezetek, amelyek jelenleg szerződéses viszonyban állnak a Mazsihisszel. Ezek a szervezetek: a B’nai B’rith páholy, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Magyar Cionista Szövetség a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságaezek írtak alá szerződést. A Muszoe nem írt alá ilyen szerződést, de az a javasla­tom, hogy a Muszoe is értelemszerűen kerüljön bele ebbe a körbe.” A közgyű­lés ezt is elfogadta.

Ezután tovább akarták folytatni a sza­vazási procedúrát, de Israel Singer a mikrofonhoz lépett, megköszönte az együttműködést és gratulált a közgyű­lésnek, hogy demokratikus jogait sikeresen gyakorolta. A közgyűlés erre szét­esett, a résztvevők a kijárat felé indul­tak. Ezt látván Feldmájer Péter az ülést berekesztette. A bizalmatlansági in­dítványokkal többet nem foglalkoztak. A záró ima elmaradt.

 

Címkék:1996-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hogyan csinálja a fecske a nyarat?

A címbeli kérdés - természetesen - arra az egy fecskére vonatkozik, amely a közmondás szerint nem csinál nyarat. Pedig -...

Létformáink

Minél hevesebb az íróban az indulat, annál fontosabb, hogy pontos legyen (mert az, ugye, röhej, ha valakit, akinek mondandója lenne,...

Close