Szombat előfizetés 2017

Aktívan munkálkodni akarunk a világ megváltásán

Írta: Kelemen Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Magyarországon ma még kissé meghökkentően hangzik, hogy egy negy­ven valahány éves, dip­lomás, családos nő el­végzi a rabbiképzőt, és ezentúl a foglal­kozása: rabbi(nő) lesz. Még nagyobb a meghökkenés, ha a frissen felavatott – és Magyarországon egyetlen – rabbinő nem más, mint az ember hajdani, gimná­ziumi legjobb barátnője és (osztály-) KISZ-titkár társa… Márpedig, ez a helyzet.

Kissé elkésve, akkor érkezem meg a MAZSIKE-szervezte bemutatkozó be­szélgetésre, amikor Kelemen Katalin éppen a családi hátteréről, a nevelteté­séről és a Fiatalkori barátságairól mesél – mindarról, amit még én is ismertem az életében. Baloldali, ateista, liberális értékek szerint élő családban nőtt fel, gyerek- és ifjúkorában nem foglalkoz­tatta a zsidósága (azt persze tudta, hogy nagyszülei koncentrációs tábor­ban pusztultak el). Mindig is közösségi lény volt, fontosnak érezte, hogy tartoz­zon valahová, és vonzotta a spiritualiz­mus. Az egyetemi évek után, a 70-es évek közepétől, amikor a kommunista ideológia és a „mozgalmi élet” már nem jelentett számára semmit, egyre inkább szellem és érzelmi vákuumba került. A vallás lett később számára az az út, amelyen elindulva rátalált a min­dig vágyott spiritualizmusra is, a közös­ségre is.

A zsidóság és a kommunizmus kö­zött sok a lényegi hasonlóság mond­hatni közös a gyökerük – magyarázza Kelemen Katalin -, mindkettő a hitre, mégpedig idealista hitre alapul, és mindkettő hisz a messianizmusban, ab­ban, hogy a világ, amelyben élünk, job­bá tehető. Mi zsidók és a kommunisták egyaránt, aktívan munkálkodni aka­runk a világ megjavításán.”

Hogy Kelemen Katalin a maga belső útját járva, hogyan jutott el az ateiz­mustól a vallásig, teljesen érthető: nem radikális, száznyolcvan fokos váltásról van szó, hanem inkább valamiféle las­sú változásról. („A vallásosság egy olyan út, ami az ember élete végéig tart.”) Ám a „kívülállók” számára rejté­lyes maradt továbbra is a választása: hogyan juthatott eszébe, hogy nő lété­re rabbi legyen? „Éppen azért, mert én semmilyen hagyományos zsidó neve­lést nem kaptam, nem ivódott a vérem­be, hogy a rabbik kalapos és szakállas bácsik; a megélt valóságomban nem lé­tezett a férfi rabbi-imázs.” Első találko­zása vallásos zsidókkal 30 éves korá­ban történt: angol reform zsi­dó fiatalok érkeztek Budapest­re, akik azzal a céllal jöttek, hogy segítsenek az asszimilált „kultúrzsidóknak” megmártóz­ni a vallásos zsidó szellemiségben. Fiúk és lányok egyaránt, ugyanúgy farmert viseltek, mint akkor bárki más, érdeklő­dő és nyitott gondolkodású ér­telmiségi emberek, akiknek rá­adásul erős zsidó identitásuk is volt. Egyszerre találkozott körükben Katalin férfi és női rabbikkal – mint ahogy később a Leó Baeck Intézetben is, ahol rabbinak tanult. „A juda­izmusnak csakis ezt az irány­zatát választhattam. Engem emancipáltan neveltek: ná­lunk a fiúk és a lányok min­denben egyenrangúak voltak.” A londoni rabbiképzőben szin­tén nem tettek különbséget a hallgatók között. A Leo Baeck Intézetben a hallgatók fele lány – nemsokára felavatják a leendő minszki rabbinőt is. A légkör hasonló volt egy jesiváéhoz; a nap tanulással és esz­mecserékkel telt; természetesen a nők is ugyanazokat a szövegeket tanulták, mint bárhol máshol a rabbinövendékek. A különbség az – magyarázza Katalin -, hogy a hangsúlyt arra tették, ami össze­köti a judaizmust a mai világgal. Sokat foglalkoztak nyelvészeti kérdésekkel és a modem teológiával, és igen fontos volt a lelkipásztori munka megtanulá­sa. „Néha még ebéd közben se bírtuk abbahagyni a szenvedélyes vitát…”

Idézzük fel Kelemen Katalin spirituá­lis útkeresésének bő tíz évét – amely „bővelkedett a tiszta öröm pillanatai­ban, de a személyes választás kőke­mény realitása nehézségének a megélésében is”. Az indulás: találkozik a Londonból Budapestre látogató refor­merekkel. Aztán 1989-ben megéli, hogy életében először, egy zsidó közös­séghez csatlakozhat: ott találjuk a MAZSIKE alapítói között. Három évvel ké­sőbb egyéves tanulmányútra mehet a Leo Back College-ba – akkor még min­den „kötelezettség” nélkül. „Két olyan felfedezéssel tértem haza Budapestre, amelyek megváltoztatták az életemet. Az egyik az volt, hogy meg kell szaba­dulnunk a „szöcske-énképtől” ahhoz, hogy emberi méltóságon és önbecsülé­sen alapuló, pozitív zsidó identitást ala­kíthassunk ki magunkban. A másik pe­dig a nevetés értéke. Egy elven, új kö­zösségben a zsidó lét és együttlét örö­mét: a „szimchá”-t tanuljuk. Egymástól is tanulva ismerkedünk a hagyomány szövegeivel, együtt ünnepeljük az egyén életének kiemelkedő eseménye­it és a közösségi ünnepeket.

E közösségi szellem szikrája hívta életre 1992-ben a „Szim Salomot”, az első magyar, progresszív, azaz nem or­todox zsidó gyülekezetét. A mi közös­ségünk tagjainak kevés szimchában volt részünk a múltban – többre vágy­tunk.” Katalin visszament Londonba, hogy elvégezze a rabbiképzőt; 1998 nyarán avatták rabbinak. Hazatérése után a Szim Salom közösségtől, melyet 1992 óta vezet, „rabbivá fogadási” ajándékot kapott: egy nyakban viselhe­tő, „kéklábú, zöldszárnyú csodamadár” formájú, ezüst sípot – Péter Vladimír ötvösművész alkotását. Ez a síp Katalin szerint szimbolikus: „Mi magunk va­gyunk a nyáj, amelynek összehívására szolgál. Képesnek érzem magam arra, hogy megszólaltassam, remélve, hogy a felcsendülő hang mindannyiunké lesz.”

A reform irányzat létrejötte új helyze­tet teremthet Magyarországon is: ez a közösségi élményre és ezen keresztül a vallási hagyományokra alapozó irány egy olyan zsidó réteget tud megszólíta­ni, sőt vonzani, akik eddig távol marad­tak mindenféle vallási intézménytől, nem a neológiától vonja tehát el a híve­ket – mint amivel a Hitközség „vádolja” -, a Szim Salom tagjai szinte kizárólag az asszimilált zsidóságból jöttek. Az is­tentiszteleteiken és az ünnepeiken a közösségünk tagjai személyes és intim kapcsolatba kerülnek a hagyománnyal – mondja Kelemen Katalin – ez más hozzáállás, mint a hivatalosan elfoga­dott egyházaké. „Nálunk a háláhának szavazati joga van, de nincs vétójoga” – magyarázza a reformág hozzáállását Katalin. Mindenki maga dönti el, még­pedig etikai alapon, hogy kósert eszik, avagy csak disznóhúst nem fogyaszt, a rabbinő: hogy havi vérzésekor megérinti-e a Tórát, avagy inkább felvállalja, hogy miatta elmarad a közös imádko­zás, a szombati istentisztelet …

A Szim Salom közösség és szervezet 1992-ben jött létre – a World Union of Progressive Judaism (a Progresszív Ju­daizmus Világszervezete) magyarországi tagjaként. (A világon másfél millió tagot tart számon ez a szervezet). A magyarországi rabbinátus azóta is hallgat, hi­vatalosan nem nyilvánít véleményt – mondja a rabbinő. Próbálta felvenni a kapcsolatot a neológokkal – a kapcso­latkereső levelére négy évig nem vála­szoltak. A MAZSIH1SZ ellenséges, a Szim Salomot nem vette fel hitközség­ként tagjai sorába – főleg a reform kö­zösség egalitáriánus felfogása miatt: a nők náluk egyenjogúak. Ugyanakkor Kelemen Katalin biztatónak tartja, hogy az Új Életben megjelent róluk egy cikk: azt jelzi, hogy a neológia vezetői ugyan távol tartják magukat a reform irányzat­tól, de legalább elismerik, hogy létezik. Egyénileg ugyanakkor sikerült kapcso­latot találnia neológ rabbival: Katalin Raj Tamással például hosszú évek óta mester-tanítvány viszonyban van.

Magyarországon ma még néha döb­benten bámulnak Kelemen Katára, amikor – akár hivatalos helyen, akár társaságban – kiderül, hogy foglalkozá­sa: rabbi. De leginkább a zsidók képed­nek el, amikor először találkoznak ve­lem – mondja Katalin nevetve -, talán arra számítottak, hogy egy reform rab­binőnek három füle van. „A rabbi- és az anyaszerepem egyáltalán nem mond el­lent egymásnak, éppen ellenkezőleg” – mondja Katalin. „Londonban együtt jár­tunk iskolába Julcsi lányommal: a Leo Baeck Intézetnek ugyanis elemi iskolá­ja is van. Reggel együtt indultunk el ott­honról, a szünetekben pedig össze-­összefutottunk a közös udvaron; jó ér­zés volt tudni, mit csinál éppen a má­sik… Julcsi azóta a Szim Salom életé­ben is aktívan részt vesz, és minden te­vékenységemben támogat.” A Szim Salomban a tanulás, a társas élet, az ün­nepi rituálé, az intim és a személyes egyaránt fontos. Az ünnepségeken a gyerekek állnak a középpontban.

Szerettünk volna kaotikus identitá­sunkból belső békébe kerülni…”

Címkék:1999-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

In memoriam M.K.

  In memoriam M.K.   (Meghalt Auschwitzban, 1941. aug. 14-én)   És végül itt, e poklok bensejébe leszálló lépcső legfelső...

New York – A feminizmus lassanként betör még az ultra-ortodox közösségekbe is

New York: A feminizmus lassanként betör még az ultra-ortodox közösségekbe is Fiatal nők Tórát tanulnak, használják a komputert, és megszerzik...

Close