Akkor és ott, itt és ma

Emlékülés a zsidó felekezet egyenjogúsításának centenáriumán

„Az izraelita vallás törvényben bevett vallásnak nyilvánítatik” (1895. évi XLII. T.cz. 1 paragrafusa)

Ezzel a mondattal kezdődik az 1895. évi XLII. tc. első parag­rafusa, az azóta recepciós tör­vényként emlegetett szabályo­zás. Ezzel az aktussal ért véget a ma­gyarországi zsidóság évszázados küz­delme a jogi és politikai egyenjogú­sításért. A törvény ún. törvényesen be­vett felekezetnek nyilvánította a zsidó­ságot, így az izraelita felekezet elvben azonos státussal rendelkezett, mint az úgynevezett történelemi egyházak (ka­tolikus, evangélikus, református, unitá­rius). Ugyancsak a recepció következ­ménye volt az is, hogy ettől kezdve bár­ki áttérhetett izraelita felekezetűvé.

Röviden így foglalhatók össze a tör­vény vívmányai, arról azonban, hogy ennek szentesítését milyen heves küz­delmek előzték meg a főrendiházban és a magyar társadalom különböző feleke­zeti köreiben, illetve a politikusok és gondolkodók liberális és konzervatív szárnya között, arról nem sok derül ki e néhány sorból. Ellenben sokat megtud­hattak azok mindezekről a kérdésekről, akik 1995. október 1-jén részt vettek az Akkor és ott, itt és ma című konferen­cián a Budapesti Zsidó Hitközség dísz­termében, a Síp utcában. Az előadások előtt Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügy­vezető igazgatója üdvözölte a megjelen­teket, majd Gál Zoltán, a Országgyűlés elnöke nyitotta meg a konferenciát. An­nak a hatalmas történeti folyamatnak az ívét, mely 1895 és 1995 között húzódik.

Schweitzer József országos főrabbi­nak és Feldmájer Péternek, a MAZSIHISZ elnökének előadása foglalta keret­be. A főrabbi a zsidó belső történet, il­letve teológia oly gyakran háttérbe szo­rított, sőt figyelembe sem vett szem­pontjából értékelte a törvényhez vezető utat, a zsidó felekezet belső harcait és eltérő álláspontjait a kérdésben, utalva II. József reformjaira, a magyar reform­kor próbálkozásaira és a szabadságharc idejére. Akkor és ott című előadására jól rímelt Feldmájer Péter Itt és ma című áttekintése, aki a másik történeti végpontból, a törvény máig ható érvé­nyességéről szólt. Azt bizonyítandó, hogy a zsidó felekezet közösségként máig is feladatot ad az Alkotmánybíró­ságnak és a törvénykezés egyéb szervei­nek, azt az egyházi ingatlanok vissza­adásának példájával, az állami ünnep- és szabadnapok kérdésével és a család­jogi törvény példájával igazolta. Hang­súlyozta, hogy bármely kérdésben az el­ért eredmény – szerencsétlenebb eset­ben a késlekedés vagy a megegyezés hiánya – egyben a magyar zsidóság belső viszonyait is tükrözi.

A konferencián három fő kérdéskör került napirendre. Többen azt a meg­figyelést tették, hogy a recepciós tör­vény megszületése és elfogadása nem függetleníthető a polgári szabadságjo­gok kérdésétől történelmünkben, azok teljes körű kivívása különböző társadalmi körökben – legyenek azok felekezeti vagy politikai, illetve egyes értelmiségi körök – állandó témává vált. Így a recep­ciós törvény sikere messze önmagán túlmutató eredményeket hozott. E gondolatokhoz kapcsolódott például Rácz Lajos (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar) előadása, aki e történelmi közeg­ben a „szabadság kategóriájának” kulcs­szerepét hangsúlyozta az alkotmány ki­alakításának folyamatában, amelybe a recepciós törvény is szervesen illeszke­dett. Hanák Péter (ELTE BTK) – önma­gához hűen – kilépve a történet- és jog­tudomány egzaktságából, részben szo­ciológiai, sőt néppszichológiai érvekre hivatkozva a magyarság néhai nomád nép voltával magyarázta azt a toleran­ciát, alkalmazkodóképességet és türel­met, illetve a vallási bigottság hiányát, ami például lehetővé tette, hogy Erdély a hét vallás földjévé válhatott, és ez a továbbélő magatartásforma nézete sze­rint közvetve még e törvény sikerét is megalapozta. Csohány János debrece­ni református teológus az egyházi sajtó tükrében elemezte a recepciós folya­mat értékelését sárospataki és debrece­ni protestáns lapokat idézve. Gergely Jenő (ELTE BTK) a katolikus egyház re­cepciós törvényekkel szembeni aggá­lyait és reakcióit foglalta össze, a politi­kai katolicizmustól a katolikus néppárt megalakulásáig.

A zsidó vallás recepciójára az ún. egy­ház-politikai törvénykezés időszakában került sor. Az 1890-es évek szabadelvű kormányai számára nagy erőpróbát jelen­tett az állam és egyház szétválasztásának jogi és politikai keresztülvitele. Ebben az időszakban valósult meg – többek között – a kötelező polgári házasság és a kötele­ző állami anyakönyvezés bevezetése, va­lamint a felekezeti viszonosság. Ez az utóbbi kérdéskör volt az, ami gén nagy vihart kavart és valódi indulatokat szított a recepciós vita során, így nem véletlen, hogy minden előadó érintette ezt a témát. A polgári házasság lehetősége azt jelen­tette, hogy az esetleg különböző vallású – ún. vegyes párok – felekezetük megke­rülésével, teljes kiküszöbölésével is köt­hetnek házasságot. A „vegyes házasság” lehetősége mind a zsidó, mind pedig a keresztény felekezetek papjait megré­misztetté. A családi, hit- és felekezeti élet háttérbe szorulásának, majd teljes eltűnésének veszélyét látták ezekben az esetek­ben, így különböző – felekezeteken belüli –egyház-politikai szabályokkal próbálták elejét venni ezeknek az eseteknek. Erdő Péter (Pázmány Péter Hittudományi Egye­tem) egész előadását arra szánta, hogy a történelemben egészen az őskeresztény közösségekig visszatekintve bemutassa a különböző felekezetűek házasságának gyakorlatát és lehetőségeit, melyet min­den esetben a vallási közösség identitásá­nak megőrzése határozott meg

A konferencia utolsó részében Sza­bolcsi Miklós és Vázsonyi Vilmos csa­ládi visszaemlékezéseit hallottuk. Mind­ketten a recepciós küzdelem vezetőinek unokáiként meghatottsággal szóltak er­ről az örökségről. Szabolcsi Miklós, Sza­bolcsi Miksa, az Egyenlőség zsidó egy­házjogban és a Talmudban is jártas ala­pító szerkesztőjének unokája, a recep­ció belső, zsidó történetének feltáratlanságát és a recepció „mezítlábas nem­zedéke” portréinak megrajzolását kérte számon a kutatáson. Vázsonyi Vilmos is szólt a kettős kötődésről és köszönetét mondott a konferencia szervezőinek, majd megemlékezését zárva az alábbi kérdést tette fel: Miért csak a zsidó fele­kezet számára ünnep a recepció cente­náriuma? Miért nem figyelt fel erre a köz­vélemény? Miért nem emlékezik az or­szág Eötvös Loránd, Csáky Albin, Wlassich Gyula, Szilágyi Dezső nemes liberá­lis hagyatékára?

Valóban miért? A magyar zsidóságnak azonban nincsen ez ügyben szégyellnivalója. Megemlékezése méltó volt az ün­nep fontosságához – mondta Vázsonyi – ezért is köszönet illeti a rendezvény szer­vezőit: a Magyarországi Zsidó Hitköz­ségek Szövetségét, a Yahalom Zsidó Szabadegyetemet és a Szombat szer­kesztőségét.